2012. július 11., szerda

Mai szakasz: 2 Mózes 36


Milyen csodálatos lehetett annak a művésznek a feladata, aki a szent sátor elkészítését vezette, amely Isten dicsőségének hajléka kellett, hogy legyen! A puszta emberi tehetség nem lett volna ehhez elegendő, viszont Becalélt és Oholíábot Isten látta el hozzáértéssel és bölcsességgel. Így már tudták, hogyan készítsék el a szentélyszolgálathoz tartozó különböző eszközöket (1. vers). A szent sátort tervező és építő művészre nagy felelősség is hárult, mivel Isten ezen az épületen keresztül akarta bemutatni, hogy Ő valóságosan velük lakozik, és kinyilvánítani az Ő nagyságát, szeretetét és dicsőségét. A művész Isten közvetítője, és Isten látja el őt pontos utasításokkal, bölcsességgel és ihlettel. Végül Isten megáldja ezeket a művészeket munkájukért. Nincs annál nagyobb öröm, mint Istennel közösen alkotni valami ennyire jelentőségteljest az emberiség számára! A művész alkotása által sokan értették meg a megváltási tervet, és így az ő munkája nem különbözött a papétól, aki a napi szentélyszolgálatot végezte.

Isten úgy látta el a művészeket az alapanyagokkal, hogy Isten Lelke az emberek szívében volt, és ők többet hoztak, mint amennyi szükséges volt. A szent sátor befedését és díszítését szolgáló sátorlapok méretét és arányait Isten utasításai szerint készítették. Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy Isten a rend és a részletek Istene. Meg kell bíznunk Isten tervében és azt kell követnünk; nem a saját akaratunkat, hanem az Ő akaratát cselekedve. Itt az isteni ihletés emberek általi közvetítésére találunk tökéletes példát, éppúgy, ahogy a Biblia írói esetében. A művészek részletes utasításokat kaptak, mégis sok végső, apró döntést a művésznek kell meghoznia az Istentől kapott bölcsessége segítségével. Mi is az életünkre vonatkozó konkrét bibliai elveket ismerünk meg az Ő Igéjéből. A Biblia a vezetőnk, mégis Isten bölcsességére és az Ő Lelkére van szükségünk, hogy nap mint nap teljesíteni tudjuk az Ő tervét. A megszentelődés folyamata Istennek az életünkben végzett munkájának, és a saját mindennapi döntéseinknek a kombinációja, hogy miként teljesítjük ezeket az utasításokat.
Giselle Sarli Hasel
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése