Miután felszentelték
a szentélyt és a papokat, készen álltak rá, hogy
szolgáljanak Istennek. Áron és fiai bemutatták az első áldozatokat, melyek
kedvező fogadtatását mennyei tűz jelezte (3Móz:9, v.ö. 1Kir 18:38-39). Az ókori
Közel-Kelet más tájain egy istenség (amit bálvány-alakja jelképezett) emberi
szertartások által került az újdonsült templomba. De Izrael Istene
megváltoztatta ezt a gyakorlatot. Ő már akkor szállást vett a szentélyben,
mielőtt bármilyen szertartás lezajlott volna ott. Ily módón hangsúlyozta, hogy
az Ő valódi, élő jelenléte népe között lakozik. Jöhet és mehet amint kíván, nem
úgy, mint egy bálvány.
Mielőtt a papok
áldozatot mutattak volna be a népért, először saját magukért kellett áldozniuk,
hiszen ők is bűnösök voltak, mint mindenki más. Így egyszerre képviselték az
embereket Isten előtt és Istent az emberek előtt. Krisztus, akire ezek a
szertartások előremutattak, az egyetlen összekötő kapocs Isten és köztünk (v.ö.
Jn 1:51). Köztünk élt, és megtapasztalt mindenfajta kísértést, amivel szembe
kell néznünk, teljes mértékig megérti a küzdelmeinket. Azonban Ő nem vétkezett,
így nem volt szüksége jóvátételre saját magáért (Zsid 4:15, 7:26-28). Az Ő
áldozata egyedül értünk adatott.
Roy
Gane
Andrews
University
Fordította:
Kóczián Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése