Mai szakasz: 118. zsoltár

Ezt a hálaadó nemzeti zsoltárt három szakaszra lehet osztani: (1) az 1-19. versről úgy vélekednek, hogy az izraeliták énekelték menet közben, amikor a templomba zarándokoltak áldozatot bemutatni vagy az ünnepekre; (2) a 20-28. vers egy párbeszéd azok között, akik a templomban vannak és akik épp megérkeztek; és végül a 29. vers egy hatalmas kórus, amelyet az egész gyülekezet együtt énekel.

Izrael körül vad, harcos népek laktak, akik el akarták foglalni földjüket, de ennek ellenére azok az emberek, akik meg tudták tenni az utat, évente háromszor mindnyájan elhagyták otthonaikat, hogy elmenjenek a gyülekezés helyére, a jeruzsálemi templomba. Mi akadályozta meg ilyenkor ellenségeiket, hogy elfoglalják védtelen otthonaikat? Isten megígérte, hogy népe oltalmazója lesz (2 Móz 34:24).

Húsvétkor minden jeruzsálemi ház nyitva állt a zarándokok számára. De ez nem volt elegendő. Sátrakat állítottak a város minden szabad területén és a környező dombokon. A húsvétot fennkölt és mély benyomást keltő hangulatban ünnepelték, hogy visszaemlékezzenek az egyiptomi rabságból való szabadulásra, és előre tekintsenek arra az áldozatra, amely meg fog szabadítani a bűn rabságából. A húsvétot követte a kovásztalan kenyerek hét napos ünnepe. Ötven nappal az első zsenge bemutatása után következett pünkösd, az aratás ünnepe. A hetedik hónapban a sátoros ünnepet ülték meg, az év nagy gyülekezési ünnepét. Ez az ünnep a nagy örvendezés alkalma volt, amely pontosan a nagy engesztelési nap után következett, amikor bizonyosságot nyertek afelől, hogy bűneikről soha többé nem lesz emlékezés. Ezeken az éves összejöveteleken az idősek és a fiatalok bátorítást nyertek az Úr szolgálatára. Emberek az ország különböző részeiről érősítették a köteléket egymással és Istennel. Ahogy Izrael ősei csodálatos szabadulását, az egyiptomi kivonulást ünnepelte, ugyanúgy kell nekünk is felidéznünk hálatelt szívvel azokat az eseményeket, amelyek által Isten kihozott a sötétségből az Ő kegyelmének és igazságának csodálatos világosságára.

A sátoros ünnep nem csak az aratás ünnepe volt, hanem a múltra is emlékeztetett, amikor Isten vezette népét a pusztában, de előre is mutatott, a végső begyűjtés napjára. Az Úr el fogja küldeni aratóit, hogy összegyűjtsék a konkolyt kötegekben a tűzre, illetve a búzát az Ő csűrébe. Akkor majd a bűnösök a bűnnel együtt megsemmisülnek, és az egész világegyetemben minden teremtett lény együttes öröméneklésben dicsőíti Istent.

Uram, itt az életem, hadd legyen teljesen a tiéd! El tudnád ma mondani ezt az imát?

Jan Harry Cabungcal
Neurológus,
Europe for Jesus, Svájc