Mai szakasz: Jeremiás siralmai 4

A cserépedényeknek nem tesz jót, ha leesnek. Emlékszem, amikor egyik lányom, még sokkal fiatalabb korában egy veszélyesen ingó porcelántányér-oszloppal közeledett konyhánk mosogatója felé. Éppen rá akartam kiáltani, hogy tegye le az egész rakást az asztalra, de már túl késő volt. A legfelső tányér megmozdult, lecsúszott és szilánkokra tört a konyhakövön.

Az agyag csodálatos anyag. Egy tehetséges fazekas hihetetlen formákat tud készíteni belőle, és ha kiállták a fehéren izzó tüzet, tányérként, bögreként, edényként használhatjuk őket. Ha óvatosak vagyunk, akár évtizedekig is minden nap. Mégis elég egyetlen óvatlan mozdulat, és darabokra törnek. Jeremiás és a Jeruzsálem bukását túlélők úgy érezhették magukat, mint a törött cserépedények. „Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának!” (2. vers – új prot. ford.). Jeruzsálem önértékelése, miszerint ők „Isten választott népe” semmivé vált, amikor a város és a templom a tűz martaléka lett.

Hogyan élhetjük túl, amikor a talaj kicsúszik a lábunk alól? Hogyan láthatjuk ismét valódi értékeinket Alkotónk szemével, aki annyira törődött velünk, hogy egy lett közülünk, és meghalt helyettünk? Csak egyetlen módon: az Ő karjába kell futnunk (lásd Jer Sir 5. fejezet „Emlékezzél meg” felkiáltásait!).

Pál is használja az agyagedények képét a 2Kor 4:7. versében: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ez a rendkívüli erő Istentől és ne tőlünk valónak lássék.”  Nem az edény a fontos, hanem a tartalma, a bennünk élő Krisztus.

Fedezd fel ma, hogy ki vagy, és járj az Úrral, még ha előbb egy sötét völgyön kell is átkelned!

Gerald A. Klingbeil, D.Litt.

az Adventist Review és az Adventist World folyóiratok társszerkesztője

kutató egyetemi tanár

Andrews Egyetem

Fordította: Csala Beáta