A második fejezet
azzal kezdődik, hogy Habakuk úgy mutatkozik, mint egy szolgálatban levő őr, aki
választ vár Istentől az őt foglalkoztató kérdésekre.
A 2. versben Isten
válaszol, és arra utasítja a prófétát, hogy a választ jegyezze fel. Noha
késlekedés előfordulhat, Isten tervét azonban semmi sem gátolhatja meg. A 4.
vers szembeállítja a babiloniak gonosz kívánságait az igaz Júda vágyaival: „az igaz pedig az ő hite által él”. Ezt
a kijelentést az Újszövetség újra és újra visszhangozza (Róm 1:17; Zsid
10:38-39). A függöny elhúzásával és annak bemutatásával népe számára, hogy
hogyan dolgozik a színfalak mögött, Isten arra hívja a népét, hogy bízzanak
benne, várjanak rá türelemmel, és éljenek hit által. Nem számít, hogy mennyi a
gonoszság, nem számít, hogy a dogok mennyire reménytelennek tűnnek az emberi
szem számára, Istennek mindig lesz egy maradéka, aki azt teszi, ami helyes
őelőtte.
A fejezetben egy hat
jajból álló lista található: jaj a kevélyeknek (4-5. vers), a kapzsi és
pénzsóvár embereknek (6-8. vers), a tisztességteleneknek (9-11), az
erőszakosoknak (12-14. vers), a részegeseknek, erkölcsteleneknek (15-17. vers)
és a bálványimádóknak (19-20. vers).
A jajokat két részre
lehet osztani, és mind a két rész egy fontos kijelentéssel zárul. A 14. vers
kijelenti, hogy noha Babilon legyőzhetetlennek látszik, világi dicsőségben
sütkérezik, erőszakos és megfélemlítő szabályait rákényszeríti másokra egy
ideig, de amikor eljön Isten ideje, teljesen elpusztul majd. Isten dicsősége
betölti a földet, és Babilon és mindazok, akiket ő képvisel, csupán halovány
emlékké válnak.
A fejezet végén
Habakuk újra kihangsúlyozza azt a tényt, hogy amikor a bűnös emberek
szembetalálják magukat a szent Istennel, semmi mondanivalójuk sem marad.
Az Úr nemsokára
visszajön, hogy megítélje a világot és mindazokat, akik ellene szegültek, és
akik egykor olyan nagyoknak és hatalmasoknak tűntek, meg sem bírnak majd szólalni.
Isten dicsősége betölti a földet, és a maradék hite, akik bíztak Benne,
jutalmat nyer. Ámen
Audrey Andersson
a Transz-Európai
Divízió titkára
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése