A „Seregeknek Ura” kifejezés 18-szor tűnik
fel ebben a fejezetben. A „Seregek” az angyalok milliárdjait jelenti, és a
kifejezés érzékelteti, hogy az ÚR az igaz Úr, aki olyan hatalmas, hogy
uralkodhat az egész univerzum felett úgy, ahogyan szeretné és tervezi. Ez az
Isten szól itt, akit mi is szolgálunk. Megbízhatunk Benne és az Ő szavában?
Ez a fejezet a Templom újjáépítésének ideje
alatt íródott, a fogság után (9. vers). Zakariás leírja, hogy milyen állapotok
fognak uralkodni, miután Izrael népe visszatér Jeruzsálembe. Megtapasztalhatják
a biztonság és bőség érzetét. Az idős nagypapák, nagymamák és unokák élvezhetik
a biztonságos életet. A béke és az öröm, amit az Úr adni akart nekik,
csodálatos volt.
A próféta megemlít néhány feltételt is. Mély
sóvárgása közben Isten azt mondja, hogy Jeruzsálem lesz a hűség városa (3.
vers). Eddig az emberek nem voltak hűségesek Istenhez, de ezután azok lesznek.
Az Úr szeretettel inti őket, hogy hogyan cselekedjenek, ha élvezni szeretnék az
áldásokat a helyreállított földön: őszintén beszéljenek a felebarátaikkal,
igazságos ítéleteket hozzanak, és ne tervezzenek gonoszságot mások ellen.
Ne féljetek (13-15. vers)! Erősítsétek meg kezeiteket,
hogy építkezhessetek! Én leszek a ti Istenetek, és ti lesztek az én népem. Azok
a dolgok, melyek emberi szemmel lehetetlenek, a Seregek Urának hatalma előtt
nem képeznek akadályt. A havi böjt ünneppé változik, az öröm, boldogság és
ünneplés alkalmává. Ezért szeressétek az igazságot és a békét (19. vers)!
Minden bátorító üzenet ellenére Izrael
visszatérő népe nem teljesítette Isten felkínált feltételeit, ezért a próféta a
tekintetét a második templom építéséről az utolsó idők maradék népére irányítja.
A felszólítás nekünk is szól. Mi hogy állunk
az Úr napja előtt? Hűségesek vagyunk? Ahogyan részt veszek itt a Megújulás Isten Igéje által programban, a
többi munkatársam írásaiban is az egyik visszatérő témakör az, hogy legyünk
hűségesek az Úrhoz. Igen, kétség nélkül, legyünk hűségesek az Úrhoz!
Ő a mi Urunk hűségben és igazságban. Mivel
egy olyan világban élünk, ami tele van igazságtalansággal és bizonytalansággal,
Isten minket is biztató szavával int: aki állhatatos és bízik benne, azt az Úr
tökéletes békességben fogja tartani (Ézs 26:3). Ő lesz a mi Istenünk hűségben
és igazságban (8. vers).
Zakariás látta, hogy az emberek hogyan fognak
összegyűlni a hírvivők köré ebben az időben. Sokan jönnek az Úrhoz különböző
városokból és országokból, keresve az Úr kegyelmét és megváltását. Oda fognak
menni, ahol hallhatják a „jelenvaló igazságot” a hűséges maradék szájából. Tíz
ember különböző országokból fogja a ruhánk szélét, és kér minket, hogy velünk
jöhessenek, hogy találkozzanak Vele, mivel hallották, hogy az Úr velünk van.
Milyen ígéretes jövő
vár ránk! Legyünk részesei Zakariás látomásának! Legyünk hűségesek az Úrhoz!
Ámen.
Sook-Young Kim
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki
Dávid
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése