Végre elérkeztünk a tetőponthoz! A
testvérek meglehetősen ostobának tűnhetnek. Azok után, hogy József egyszer már
visszacsempészte a pénzüket, azt gondolnánk, hogy leellenőrzik a zsákjaikat
indulás előtt. Nyilvánvaló azonban, hogy a lakoma, vendéglátás háttérbe
szorította félelmeiket, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben.
Így hát vidáman indultak útjukra,
amikor is megjelent az őrség, azt állítva, hogy valaki ellopta József ezüst
serlegét. A fivérek ismét nem viselkednek túl éles eszűen, amikor gondolkodás
nélkül rávágják: ha valakiről kiderül, hogy ellopta a serleget, meg kell
halnia, a többiek pedig életük végéig József szolgái lesznek. Az őrség azonban
egyértelműen kijelenti, nem lesz halálos ítélet, csak arra vár szolgaság,
akinél megtalálják az edényt. A kupa természetesen Benjámin zsákjából kerül
elő. A legkedvesebb fiú ismét veszélyben! Vajon ez alkalommal hogyan viselkednek
a testvérek?
Júda tudja, mit kell tennie.
Ismét vezetőként és szószólóként viselkedik. Újra elmondja a fivérek történetét
– tizenegy él, egy halott -, majd azt is, hogyan vállalt kezességet Benjáminért
az apjuknál. Júda nem tudná elviselni, hogy lássa, mit tesz az apjával az, ha
Benjámin nélkül tér haza, és esedezik József előtt, hogy hadd legyen ő szolgává
Benjámin váltságára.
Ez nem ugyanaz a Júda, akit
1Móz37-38-ban láttunk. Az a Júda eladta a legkedvesebb fiúgyermeket, hogy így
szerezzen előnyöket saját maga számára. Az a Júda önző volt, hataloméhes és
kapzsi. De MOST Júda megpróbálja saját magát fogságra adni, hogy megmentse a szeretett
fiút. Többé nem önző és hataloméhes. Feláldozná magát – lemondva a Jákob
örököseként őt illető javakról – hogy megmentse Benjámint. József látja, hogy
bátyjai már nem azok a veszélyes férfiak, akiknek ő évekkel ezelőtt ismerte
őket, és felfedi magát előttük. Beismerték bűnüket, és valahogy megváltoztak.
Nincs hely, hogy mélyebben
foglalkozzunk a fivérek ijedelmével, és József békülékeny lelkével, talán csak
annyira, hogy elmondjam: hiszem, József azért tudott ennyire irgalmas lenni,
mert bízott abban, hogy Isten lesz, aki igazságot szolgáltat, ahogyan már
korábban is tette.
Amivel zárni szeretném, az a
következő:
Júda gyökeres erkölcsi változáson
ment keresztül, a legkedvesebb fiú iránti gyűlölettől és ártani akarástól
egészen addig jutva, hogy saját magát áldozná fel, hogy megmentse a
szeretettet. Néhány zsidó írás-magyarázó úgy értelmezi 1Mózes 38:26b versét – „Többé azonban nem hált vele Júda” -, hogy a Támárral történtek Júda számára sorsfordítónak bizonyultak. Ez kézenfekvőnek is
tűnik, elnézve azt a Júdát, akiről 1Mózes 38 után olvasunk, egy teljesen
megváltozott embert látunk.
Júda példája reményt ad nekünk,
hogy nem kell a bűnös, önző, romboló életmód foglyainak lennünk. Ha Isten meg
tudta változtatni Júdát, ugyanilyen mélyreható változásokat tud véghezvinni
benned és bennem. Ez az erkölcsi átalakulás, beleértve az újonnan felfedezett
hajlandóságot az önfeláldozásra, Júdát végül József mellé, a hősök sorába
emeli; és ettől a Júdától – nem a tökéletes Józseftől – származik majd
Krisztus. Jó hír, hogy Isten a rossz természetű Júdákat is családjába fogadja,
de nem hagyja őket rossz természetükben. Isten kegyelme a legelvetemültebb
bűnösöket is képes önfeláldozó szentekké formálni.
Stephen Bauer
Professor of Theology and
Ethics
Southern Adventist University
Collegedale, Tennessee, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése