Emberi tulajdonság, hogy hajlamosak vagyunk
magunkat és a körülményeinket összehasonlítani másokéval, és amikor így
teszünk, sokszor jobb színben látjuk magunkat. Nagy a kísértés, hogy
gondolatban szétválasszuk a „mi” és az „ők” csoportját, és magunkat feljebb
helyezzük, különösen, ha úgy érezzük, mi áldásokban részesülünk, a többiek
pedig nem.
Júda 25 vezetője, akiket Ezékiel látott
Jeruzsálemben helyzetüket a fogságban lévő honfitársaikéhoz hasonlítva mérték
fel. Ők a szent városban, Dávid városában voltak, amazok pedig messze földön
fogságban. Bárhonnan is nézzük, úgy tűnhet, hogy, akik Jeruzsálemben voltak,
élvezték Isten kegyét, míg a Babilonban lévők nem.
Azt látjuk, hogy a 25 vezető is erre a
feltételezésre jutott. A kifejezés a 3. versben: „ez a város a fazék, mi
pedig a hús” az áldozati
rendszerre utal, ahol a fazék jelentette az oltárt a hús pedig az áldozat „jó”
része volt. A vezetők ezzel azt mondják, hogy akik Jeruzsálemben maradtak, azok
Isten kegyeltjei, a Babilonban lévő hűséges foglyok pedig Isten ítélete alatt
vannak, és haragját kell elszenvedniük.
Amikor meg
vagyunk győződve róla, hogy jó helyen vagyunk, Isten mégis kiigazítja a
gondolkozásunkat, az nagyon sokkoló lehet. Képzelheted, milyen meglepő volt
hallani ezeknek a vezetőknek, hogy Isten ítélete alatt vannak. Ez a fordított
gondolatmenet Ezékielt is megdöbbentette, mert együttérzően így kiáltott fel: „Ah, ah, Uram Isten, te véget vetsz Izráel
maradékának!” (3. vers). Más szavakkal: „Ha ezekre az emberekre
Jeruzsálemben ítélet vár, vajon megállhat bármelyikünk?”
Isten Ezékiel
által küldött üzenete kijózanító. Azok, akik lázadtak ellene, vagy akik csak
passzívan tettették a vallásosságot, Isten ítéletére számíthatnak. Isten
dicsősége elpártolt azoktól, akik olyannak vallották magukat, amilyenek
valójában nem voltak, és a helyzetük sötétnek mutatkozott.
De vegyük észre,
Isten dicsősége nem távozott el teljesen. Az ítélet ezek ellen az emberek ellen
nem jelentette Isten népének a végét. A maradék létezett. Megvolt Isten
hűségeseinek maradéka (közülük néhányan Babilonban és néhányan Júdában), és
rövid időn belül megváltás várt rájuk.
Figyeljük meg:
ahogy Isten jelenléte elhagyta a templomot és Jeruzsálemet, utoljára megállt a
hegy felett a várostól keletre (22-23. v). Ez a hegy –amely később Olajfák
hegye néven vált ismertté – nemcsak az a hely, ahol Jézus találkozik majd a
tanítványaival, hanem ahonnan keresztre feszítése, eltemetése és halálból való
feltámadása után a mennybe emelkedik. Ez az a hely, ahová visszatér majd
népével a millenium után, lába megérinti majd a hegyet, amely kettéhasad,
helyet adva a leszálló Új Jeruzsálemnek (Zak 14:4, Jézus élete, 829. oldal).
Csakúgy, mint Ezékiel napjaiban, ma is van
egy maradék; egy maradék, akik megtapasztalják a megváltást a formális
vallásosságból és abból, hogy valami mást éljenek, mint amit megvallanak. A
maradék megváltása egyedül Isten dicsőségéből fakad, az Ő jelenlétéből szíved
templomában. Jézus ott fog lakozni és megszabadít téged. Behívod Őt? Ha már meg
is tetted, az nagyszerű hír! Dicsőség Istennek!
Dr. Eric Bates, lelkész
Arden Hetednapi
Adventista gyülekezet
Carolina
Egyházterület
Fordította: Kóczián
Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése