Jeruzsálemre és a szent helyre kiszabadott az
ítélet. És nem lesz menekvés sem az igaznak, sem a hamisnak. Mind elvesznek. A
kardot már kihúzták a hüvelyéből és nem is kerül vissza addig, amíg vissza nem
térnek a folyók közötti földre, ahol az ősapjuk, Ábrahám született.
Ezékiel elkezd nyögni az utcákon, és az emberek megkérdezik: „Miért?” Ekkor elmagyarázza, hogy minden szív el fog olvadni, minden térd elerőtlenedik és olyan lágy lesz, mint a víz, mikor eljön az a nap. A kard éles és minden irányba lecsap. Nincs menekvés. Jelek és jövendölések talán biztonságba ringatják majd a népet, de ezek a jelek és jövendölések hamisak. Te vagy az Jeruzsálem, akit Babilon meg fog támadni, nem pedig az ammonitákat.
„De a korona” – kiált fel a tömeg. „A korona biztosan meg fog védeni, nem ezt ígérte Jehova, hogy Dávid fia fogja Izraelt uralni örökké?” Gondoljátok, hogy a fejedelmek majd megmenekülnek a kardtól? A jogar csak egy pálca, amit a kard kettéhasít. A korona el lesz mozdítva, és nem fog uralkodni újra, míg az Egyetlen, akit igazán illet, meg nem érkezik.
Igen, a korona örökké fog létezni, de csak Dávid igaz fiának, a tökéletesnek fején, akit nagyon rosszul mutattak be azok, akik akadályozták Isten üzenetének terjedését. Ne bízz a fejedelmekben, cserben fognak hagyni, de bízz a Messiásban, az tökéletes fiúban! Egyedül Ő, csak Ő tud megmenteni. „Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia!” (Mt 9:27).
Ross Cole főelőadó
Avondale College, Ausztrália
Fordította: Rajki
Dávid
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése