Mai szakasz: Ézsaiás 34

Az egész Bibliát átszövi az Isten és sátán közötti nagy küzdelem témája. Küzdelem a fény és a sötétség, a jó és a rossz, a test és lélek között Isten népe életében. Éppen ezért szükségünk van egy kis történelmi áttekintésre, hogy jobban megértsük Ézsaiás 34-et.

Mózes első könyve 25. fejezetében találjuk Izsák és Rebeka történetét. Két fiuk születik, Ézsau és Jákób. Ikertestvérek voltak, ugyanabból a nagy becsben tartott királyi vérvonalból, mégis ez a két fiú két különböző nemzetet és népet képvisel (1Móz 25:23). Az egyik egy megbecsült nép becses királyi születési joggal, a másik viszont nélkülözni kényszerült mindezt.

Jákób (bár nem volt mindig valami nemes viselkedésű a dolgaiban), őszintén vágyott elnyerni az elsőszülöttségi jogot és Isten áldását. Minden áron (és ez az ár nem volt olcsó) igyekezett megszerezni a vágyva vágyott értékes ajándékot. Másrészről, Ézsau nem becsülte semmire az elsőszülöttségi jogot. Tény az, hogy egyetlen tál vörös lencséért eladta elsőszülöttségi jogát, aminek eredményeképpen ő és leszármazottai az „Edom” nevet kapták, ami szó szerint vöröset jelent (1Móz 25:30). Az ezt követő években és generációkon át szemlélhetjük azt a folytonos harcot, ami Rebeka méhében kezdődött a két testvér között.

Ahogy tovább haladunk a történelemben, látjuk, hogy Jákob a izraeli nemzetnek, Isten választott népének ősatyja lesz, míg Ézsau az edomiták és megannyi pogány nép ősatyja lesz, akik mindig Izrael megsemmisítésére törtek. A kivonulás idején Izrael engedélyért folyamodott Edom királyához, hogy engedje áthaladni őket Edom földjén. A király megtagadta ezt a kérelmet (4Móz 20:14-21). Nem sokkal ezután az amálekiták (szintén Ézsau leszármazottai - 1Móz 36:12) voltak a legelsők, akik háborút viseltek Izrael ellen a Kánaán felé vezető vándorútjuk során (2Móz 17:8).  

Az edomitákat Dávid, majd később Amásia leigázta egy időre (2Sám 8:14; 2Krón 25:11-12), de hamarosan visszanyerték függetlenségüket, és a későbbi években a királyság hanyatlásának ideje alatt háborút indítottak Izráel ellen (2Kir 16. fejezet). A káldeusokkal is szövetkeztek, amikor Nabukodonozor elfoglalta Jeruzsálemet, majd megszállták és egy jó ideig birtokolták is Palesztina déli részét, egészen Hebronig.

Azonban – habár Edom/Idumea virágzott egy darabig – Isten népe elleni szüntelen hadakozásuk miatt végső sorsuk meg volt pecsételve. Szomorú, hogy visszautasították Krisztus engesztelő vérében rejlő születési jogukat, így kegyetlen pusztulás várt rájuk. Ézsaiás könyve 34. fejezetében találjuk azt az egyértelmű próféciát, amely közelgő pusztulásukat jelentette ki (lásd Ezék 25:12-13).

A prófécia beteljesedett. Nem csupán Edom házán teljesedett be, hanem mindazokon is teljesedni fog a jövőben, akik úgy döntenek, hogy megvetik lelki születési jogukat és Isten törvénye ellenére cselekszenek. Végül sajnos ezek az embertársaink meg fognak semmisülni. Eljön a pillanat, amikor nem lesz többé irgalom, és nem lesz még egy esély.

Míg a gonoszok és azok, akik úgy döntenek, hogy inkább a testnek hódolnak, mint Istennek, ellenállva Szentlelkének, végül vérüket ontják a végítélet napján. Hálát adhatunk Istennek, hogy Krisztus már kiontotta vérét mindazokért és mindazok helyett, akik úgy döntenek, hogy Lélekben járnak. A Római levél 8. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Válasszuk hát azt, hogy elfogadjuk ezt az ajándékot, lelki születési jogunkat ma, hogy egy napon, hamarosan, nagy örömmel lehessünk annak az Új Égnek és Új Földnek a lakói, ahol soha többé senki sem fogja vérét ontani, és ahol Isten letöröl szemeinkről minden könnyet!

Melodious Echo Mason
ARME Bible Camp Ministries

[ARME Bibliatábor Szolgálatok]

Fordította: Liebhardt László