Dávid egyik első tette az egyesített Izrael
királyaként az volt, hogy a szövetség ládájának átszállítását megszervezze,
vidékről a kormányzó fővárosba.
A frigyláda az izraelita vallás legfőbb jelképe volt, benne a
Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblával. Kívül, a láda fedelén lévő két
kérub között volt az a hely, ahol az Úr kinyilatkoztatta dicsőségét.
Dávid szándéka, hogy a nemzetet Isten imádata körül egyesítse, dicséretre
méltó volt. Az ország minden részéből érkeztek emberek erre a nagyszabású
eseményre. A hangszerek szavára énekelve és táncolva, király és népe együtt
ünnepelték a frigyláda egy alkalmasabb helyre való költöztetését.
A szállításért Uzza és Ahió volt a felelős. Amikor azonban az ökrök
megbotlottak, Uzza, aki titokban bűnben élt, kinyújtotta a karját, és
megérintette a ládát, ami után azonnal meghalt.
Dávid nagyon megharagudott Istenre, amiért Uzza halálát okozta. Ez a
tapasztalat azonban megtanította arra, hogy Isten szemében nem bűntelen az, aki
nem tiszteli az Ő személyének szentségét.
Mi ugyanennek a kockázatnak vagyunk kitéve. Könnyen hozzáférhetünk a
Bibliához; gyülekezetbe járhatunk, amikor csak kedvünk tartja; és ezért Isten
dolgaihoz néha a kellő tisztelet nélkül közeledünk.
Dávid félte Istent. Ez alkalommal letett arról, hogy a frigyládát
Jeruzsálembe vigye, viszont mégis valami meglepő történt. Obed-Edom családját,
akikhez a láda került, bőségesen megáldotta az Úr. Ezek az áldások oly
nagyszerűek voltak, hogy három hónappal később Dávid mégis úgy döntött, hogy
ismét magához veszi a frigyládát, és Jeruzsálembe viteti.
Gyakran úgy gondolkodunk, Istennek sok időbe telik megáldani bennünket.
Obed-Edom története azonban ennek ellenkezőjét bizonyítja. Mindössze három
hónap alatt Isten olyannyira megáldotta háza népét, hogy annak híre egész
Izraelben elterjedt.
Ha Istent az Őt megillető első helyre tesszük, rövid időn belül óriási
áldásokat láthatunk és érezhetünk az életünkben!
Jobson
Santos
Adventista
Média Központ
Brazília
Fordította:
Kóczián Károly
3 Mózes 2
Mózes Harmadik könyve
utasításokat tartalmaz az öt alapvető áldozati formára vonatkozóan. Ezek az
égő-, az étel-, a béke-, a bűnért való, és a vétekért való áldozatok. Ezeknek a
különböző névvel illetett áldozatok némelyikének a húsából ehetett a pap (csak
az égő áldozat volt ezalól kivétel), az áldozathozó (egyedül a békeáldozat
húsából ehetett az, aki az áldozatot hozta), valamint némelyik áldozatfajta
esetben vérrel kente meg az oltárt a pap (általában az oltár oldalát, de bűnért
való áldozat esetében az oltár szarvát). Miért ez a sokféleség? Önmagában
egyetlen állatádozati fajta sem jelképezhette Kriszus áldozatának
gazdagságát. Például, Jézus teljes egészében megemésztődött, majd új testben
felszállt a földről (égőáldozat), ugyanakkor mi lelkiképpen részsülhetünk
Belőle (békeáldozat). Hogyan is ehetne valaki szószerinti értelemben abból, ami
teljesen elégett?
Miért van az ételáldozat (amit tűznél pergelt kalászból, és zsenge gabona-darából hoztak - 3 Mózes 2:14) az
állatáldozatok között felsorolva? Gabona ételek és italok gyakran hússal együtt
alkottak étel ajándékot, ill. ételáldozatot (1 Mózes 18:6-8, 4 Mózes 15.
fejezet). A gabona Krisztust jelképezhette, mint az "élet kenyerét" (Jn 6:35; Mt 26:26). Mózes Harmadik Könyve második fejezetében az étel áldozat
- hús és vér nélkül - szintén egy áldozati forma, amely Isten Mennyei Birodalma
alá rendel valamit az Ő használatára. Ez az Ószövetségi háttere annak, hogy Pál
arra ösztönzi a keresztyéneket, hogy "szánják oda testeiket élő, szent és Istennek kedves áldozatul". Ez az az áldozat, ami igazi értelmet ad istentiszteletünknek. Nem
kell meghalnunk annak érdekében, hogy áldozatunk teljesen odaszentelt legyen.
Élő, szent és Istennek kedves áldozattá lehetünk azáltal, ha átadjuk életünket
Istennek, az Ő szolgálatára.
Roy Gane
Andrews University
Fordította: Liebhardt László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése