Mai szakasz: 1 Krónikák 23

Egy jó szervezet jobb eredmény elérését teszi lehetővé ugyan olyan mértékű anyagi és emberi erőforrás mellett, mint ami nélküle lenne elérhető. A léviták közötti példás felelősség-megosztás volt Dávid egyik legjelentősebb hagyatéka, amit fiára, Salamonra hagyott.

Mózes ideje óta a lévitákat szent szolgálatra különítették el, ők voltak a nép lelki vezetői, hordozták a szövetség ládáját, ők viseltek gondot a szent sátorról, és a szent edényekről. Idővel azonban voltak dolgok, amik megváltoztak. Nem kellett például a szent sátort egyik helyről a másikra hordozni. A szent sátor ás az áldozati oltár Gibeonban volt, a szövetség ládája pedig Jeruzsálemben.

Dávid újra felosztotta a felelősségi köröket a léviták között, de továbbra is Áron leszármazottai látták el a papi szolgálatot. Egyedül ők mutathattak be áldozatot, és ők mehettek be a szenthelyre. Ők voltak a léviták törzse egészének a felvigyázói.

Két feladat fontosabb lett, mint volt korábban: a kapuőrzőké, valamint az énekeseké és a zenészeké. Mindezek együttesen a léviták létszámának több mint 20%-át tették ki. Ez a szám jól mutatja, hogy milyen nagy becsben tartották őket azokban az időkben.

A léviták a városokban laktak, úgy elszóródva az egész ország területén, hogy befolyásuk a leghatékonyabb lehessen. Ők voltak a Tóra, Mózes írásainak a tanítói, és ők voltak a bírák is. Egymást váltva voltak Isten templomának a fői annak érdekében, hogy kötelezettségeiket a legjobban teljesíthessék. Mindegyikük pontosan tudta, hogy mit kell tennie, és azt is, hogy mikor és hogyan. Befolyásuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nép közelebb kerüljön Istenhez.

A léviták szervezettsége példaértékű volt Dávid idejében. Ez arra késztet bennünket, hogy mi is legyünk olyan hatékonyak Isten szolgálatában, amennyire csak lehetséges. Jézus, nagy főpapunk, a Mennyei Szentélyben teljesít szolgálatot, aki követőit , akik neki szolgálnak, jól szervezettnek és tevékenynek akarja látni. Mi vagyunk Isten jelenlegi népének papjai és lévitái (1Pt 2:9); kiváltság és megtiszteltetés számunkra, hogy a legjobbat adva szolgálatunkban egy nagy sokaságot készítsünk fel arra, hogy Isten szeressék és imádják.

Mennyei Főpapunk, szentelj meg bennünket, és használj fel minket azon a helyen, amit te választasz számunkra!

 Jobson Santos
Adventista Média Központ
Brazília

Fordította: Liebhardt László

3 Mózes 12

Isten arra teremtette az embert, hogy sokasodjon (1Móz 1:28), akkor viszont miért okoz a gyermekszülés tisztátalanságot? A „bűneset” (1Móz 3) óta minden ember halandó, és ki van téve a halálnak a bűn miatt (Róm 6:23). Amikor minden élet halhatatlan Teremtője a halandók között lakozott, bemutatta, hogy az Ő szent természete különb a miénknél. Néhány „tisztátalannak” nevezett dolog a halandóság születéstől halálig tartó ciklusával állt kapcsolatban. Ide tartozott a vér, az ondó és más, a nemzőszervekből folyó folyadék, ahogy az oszlásnak indult bőr és a holttestek is. Ez a tisztátalanság nem szó szerint értendő volt, hanem egy olyan kategória, ami kihansúlyozta bűnben való fizikai állapotot, ami halálban végződik. Ezért a tisztátalanságot el kellett választani mindentől, ami szent. Most, hogy a földi szentélyszolgálat már véget ért, többé nincs szükség a megtisztulási szertartásokra. Az azonban, hogy a rendszer feljegyzésre került, a mi természetünkről tanít bennünket, az Istenéhez képest.

Gyermekszülés után az anya még több hétig vérzett, így tisztátalan volt. Talán, mivel a lánygyermek nemi szervei a szüléskor vérrel érintkezhetnek, az anya kétszer annyi ideig viselte a gyermek tisztátalanságát, mintha fiút szült volna. Az itteni, női tisztátalanságra helyezett hangsúly viszont nem rendeli a nőket a férfiak alá értékükben, akik szintén számos módon válhattak tisztátalanná (3Móz 15). A megtisztulása elvégzéséhez az anyának áldozatokat kellett bemutatnia, köztük „vétekáldozatot” is. Ezt helyesebben „megtisztulási” áldozatnak kellene fordítani, mivel az anya nem követett el bűnt, és nem volt szüksége bűnbocsánatra.

Roy Gane

Andrews University

Fordította: Kóczián Károly