Mai szakasz: 1 Krónikák 19

Dávid és Náhás, az ammoniták királya jó kapcsolatot ápoltak egymással. Náhás király halálakor Dávid követeket küldött az ammonitákhoz, hogy kifejezze részvétét Náhás fiának, Hánunnak. Az új király tanácsadói azonban tévesen állították be Dávid szándékát, és megalázták a követeit, majd megnyírva, és csaknem ruhátlanul visszaküldték őket.

Azomban az Ammoniták ahelyett, hogy bocsánatot kértek volna az ellenségeskedésükért, inkább továbbléptek a büszkeség és erőszak ösvényén. Katonákat fogadtak Mezopotámiából, hogy előkészítsenek egy támadást Izrael népe ellen.

Amikor az izraeli hadsereg kivonult a harcmezőre, észrevették, hogy bekerítették őket. Előttük az ammoniták, mögöttük a mezopotámiaiak és a szíriai lovas szekekek állomásoztak. Jóáb kettéválasztotta a seregét, és az egyik felét a testvére, Abisai parancsnoksága alá helyezte, majd ezt mondta: „Ha a Siriabeliek rajtam erőt vennének, légy segítségemre; ha pedig az Ammon fiai rajtad vennének erőt, én is megsegéllek. Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért; az Úr pedig cselekedje azt, ami néki tetszik” (1Krón 19:12-13). A bajtársi szellem a két izraelita hadvezér között és az Istentől kapott értelem végül győzelemre segítette őket.

Röviddel később Hánun király felbérelte az Arméniai (Szíriai) katonákat az Eufrátesz folyón túlról. Hadadézer elküldte hadvezérét egy hatalmas sereggel, de vereséget szenvedtek. Ettől fogva a Szíriaiak elutasították az Ammoniták mindennemű segítségkérését.

A diplomácia nem mindig elég, hogy a zsarnokokon felülkerekedjünk. Amikor külső és belső ellenségekkel küzdünk, kiáltsunk az Úrhoz, és ő győzelmet ad nekünk.

Seregek Istene, a bűn elleni harcban kérünk segíts meg minket, hogy megtegyük azt, ami  a mi  részünk, és bízzunk a Te szabadításodban!

Jobson Santos
Adventista Média Központ
Brazília

Fordította: Rajki Dávid

3 Mózes 8

A kijelentés sátra, a felszerelésével és papjaival, fizikailiag kész volt. Ez viszont még nem volt elég ahhoz, hogy mennyei palotaként elláthassa feladatát. Ahhoz, hogy az Úrhoz méltó lehessen, meg kellett szentelni, mivel Ő is szent. Minden szentség Tőle ered, így egyedül Ő szentelhette fel a szentélyt, amely az igazi mennyei szentélyt tükrözte, amelyet nem emberi kéz alkotott (Zsid. 8:2 és 5). Ezt a felszentelést egy sor szertartás jelképezte, amelyek között volt a felkenésre való olaj használata és különleges áldozatok bemutatása, és melyet Mózes, mint Isten képviselője végzett el.

Áron fiainak Isten, a közösségen belüli, különleges szolgálóivá való felavatásaként Mózes a felavatási áldozatból vett vérrel kente meg a jobb fülük cimpáját, a jobb hüvelykujjukat és jobb lábuk nagyujját. Ez azt mutatja be, hogy minden pap a gyakorlatilag Krisztus áldozatából áradó isteni kegyelemből részesült, amely képessé tette őt az élet-halál felelősséget jelentő szolgálatára Istennek, az Ő népe javára. Ma nincs Isten által felszentelt elit keresztény papság, magán Krisztus papi munkáján kívül, Isten népének ezen keresztül kell megközelítenie Őt (Zsid. 4:7-10). Az emberi királyi papság magába foglalja az összes keresztényt, mint Isten követeit (1Pt 2:9-10). Csodálatos kegyelem vértezi fel a férfiakat és nőket, hogy teljesítsék Krisztus megbízását  a mások megmentéséért való szolgálatra (vö Mt 28:19-20).

Roy Gane

Andrews University

Fordította Kóczián Károly