Mai szakasz: 2 Krónikák 6

Salamon törekvései, hogy egy igazán nagyszerű templomot építsen, célba értek. Itt lenne az alkalom a gratuláló beszédekre és köszönetnyilvánításokra a fő közreműködők felé. Ehelyett Salamon mély alázattal letérdel alattvalói előtt, és a menny felé emeli a kezeit.

„Oh Uram, Izráelnek Istene, nincsen hozzád hasonló Isten sem mennyben, sem földön…Avagy lakozhatnék-é valósággal az Isten e földön az emberek között? Ím az egek és az egeknek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem” (2Krón 6:14,18)

Milyen csodálatos egy embernek megérinteni a nagyszerűséget, és tudni, hogy minden nagyság Istenhez tartozik.

Bűnös természetünk annyira hajlamos a büszkeségre, bármit is teszünk. Összehasonlítgatjuk magunkat másokkal és örülünk, ha okosabban szebbek, gazdagabbak vagy sikeresebbek vagyunk. Még az is önelégültséggel tölthet el, ha a prédikációnk vagy imánk különlegesebb, mint valaki másé.

Ezekben a pillanatokban Jézus emlékeztet bennünket: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk.20:10) Mi kicsik vagyunk. Ő nagy. Minden lélegzetvételünket Istentől kapjuk. Minden jóság és siker az Ő ajándéka. Az Ő Lelke adjon nekünk alázatot, hogy elfelejtsük az „én”-t és élvezzük az Ő hihetetlen dicsőségét!

Scott Griswold lelkész
az ASAP Ministries (Adventista Dél-Kelet Ázsia Projekt) munkatársa

Fordította: Kóczián Ágnes

3 Mózes 24

A Szenthelynek és a Szent Sátornak nem voltak ablakai. Hogy legyen fény, oliva olajjal töltött mécseseket helyeztek a hátágú arany gyertyatartó ágaira. Áron volt felelős azért, hogy a lámpások soha ne aludjanak ki. A fényeknek égniük kellett éjjel és nappal. Ez Isten jelenlétét jelképezte népe között.

Tizenkét lepény kenyeret (egy-egy Izrael minden törzséért), és két tömjénnel teli kelyhet helyeztek a Szentkenyerek Asztalára. A kenyerek arra emlékeztettek, hogy a nép számára Isten az élet kenyere.

Mindezek az előírások Isten szeretetére emlékeztetnek bennünket, és arra, hogy mit is jelent Isten a számunkra.  A jelképek azt tudatosítják bennünk, hogy Isten mindig velünk van, és hogy Ő a mi lelki táplálékunk, Aki életünket fenntartja.

Egy izraelita anya és egy egyiptomi apa fia, aki akkor csatlakozott a néphez, amikor elhagyták Egyiptomot, a táborba jött és azt állította, hogy joga van felállítani a sátrát az egyik törzs táborában. Amikor elmondták neki, hogy ez lehetséges, de nem azonnal, akkor megátkozta az Urat, és önhatalmúlag belépett a táborba. A fiatalembert őrizet alá helyezték mindaddig, amíg Isten megmutatta, hogy mit kell tenni. A fiatalembernek hordoznia kellett bűnét, és annak következményét, a megkövezést.

Az ókori világban köztörvényes bűnnek számított, ha valaki istenkáromlást követett el, amely elkerülhetetlenül büntetést vont maga után. Ha valaki bocsánatért folyamodott, megkaphatta. Azonban az olyan köztörvényes bűnöket, mint az istenkáromlás, amely épp olyan súlyos volt, mint az Istennel szembeni nyilt ellenszegülés vagy a gyilkosság, nem lehetett csak egyszerűen szóbeli megbocsátással elintézni, függetlenül attól, hogy a bűnt izraelita követte el vagy sem, különben – ahogyan ezt Isten jól tudta - az emberek csak azért mutattak volna megbánást, hogy elkerüljék a büntetést.

Dean Davis

Atlantic Union College

Fordította: Lebhardt László