Mai szakasz: 2 Krónikák 12

Miután Roboám három évig követte Istent, csak két évbe telt, hogy „elhagyja az Úr törvényét”, és ezzel teljesen eljátssza az Úr oltalmát. Sisák, az egyiptomi király vezetésével 1200 harci szekérből, 60 000 lovasból és megszámlálhatatlan harcosból álló sereg vonult fel Júda ellen, és bevették az összes megerősített városukat.

Mikor majdnem elérték Jeruzsálemet, Semajá prófétán keresztül Isten világossá tette, hogy miért történt mindez. „Mivel ti elhagytatok engem, én is Sisák kezébe hagylak jutni benneteket” (5. vers – új prot. ford.).

A fejedelmek és a király azonnal megalázták magukat. Isten a rá jellemző kegyelmességgel megkönyörült rajtuk, és azt mondta, hogy nem fognak elpusztulni. Azt is megígérte, hogy meg fogják tapasztalni, mi a különbség az Istennek való szolgálat és az idegen király, Sisák szolgálata között.

Felvonult tehát Sisák, és kifosztotta az Úr házát és a király házát, elvitt minden arany kincset, amit Salamon gyűjtött. Aztán alattvalóivá tette őket.

Beleestél már abba az ostoba hibába, hogy azt gondoltad nehéz az Úrnak szolgálni? Az Ő magas színvonalú mércéje gyakran inkább egy szabadságunkat korlátozó falnak tűnik, mint minket védő erődnek. Ha egyszer az ellenség a falakon belül kerül, világosabbá válik, hogy a bűn minden munkafelügyelők legkegyetlenebbike. Szolgálóinak csak a szívfájdalom, a szenvedés, a függőség és a halál bérét adja.

Összpontosítsd ma gondolataidat az engedelmesség örömeire, nehogy téged is megfosszon a Jézusban való szabadságodtól egy idegen Sisák hadjárata a lelki életedben!

Scott Griswold lelkész
Mission Mobilizer
ASAP Ministries

Fordította: Csala Beáta

4 Mózes 3

Miután Isten győzelmeket adott a zsidó népnek, a Szent Sátor a figyelem középpontjába került az Úr táborában. Amikor a nép vonult, minden a Szent Sátor köré csoportosult. A Léviták őrizték a Föld legszentebb pontját a nép többi részétől, és a katonák a Lévitákat a többi, nem izraelita népcsoportoktól. Ez a rend mélységes igazságot képviselt. A nép nem volt birtokosa Istennek, hanem a nép volt Isten tulajdona. A világ nem látott ilyet korábban. Habár a pogány népek erősnek és félelmetesnek tűnhettek, isteneik csupán valami „hasznos eszközök” voltak tisztelőik számára. Az emberek formálták, viselték gondját ezeknek az isteneknek, és hordták magukkal, mint akármi más csomagot. Nem így Izrael. Az izraeliták különleges figyelmeztetést kaptak, hogy még csak ne is érintsék a Szent Sátort. Szent dolgot illetni megszenteletlen kezekkel a biztos halált jelentette. Még Nádáb és Abihu is meghalt, noha papok voltak, mert „idegen tüzet vittek az Úr elé”. Isten köztük volt, de nem közülük való. Isten egész lényében szent volt, mégis készséggel lakozott a nép között. Mindez nem egy félelmetes istent mutat be, hanem az Istent, Aki lehajol hozzánk. Milyen csodálatos szeretet: a Szent Isten közénk jön és velünk marad.

Mark Sheffield

Southern Adventist University

Fordította: Liebhardt László