Az izraelita papok az ország különböző területein éltek,
a számukra kirendelt városokban. Ahhoz, hogy a templomszolgálatban részt
vegyenek, elég nagy távolságokat kellett utazniuk, éppen ezért előre tudniuk
kellett az időpontokat, amikor a szolgálatukra szükség lesz.
Cádok és Ahimelek, a két főpap, intézkedtek azt illetően,
hogy ki kivel és mikor szolgáljon. Először is megszerveztek huszonnégy papi
csoportot a családok szerint. Mindenkinek a legközelebbi rokonai körében
kellett szolgálnia a családfő vezetése alatt. Ezután egy – Dávid király, az
ország vezetői és képviselői valamint az érintett családok jelenlétében tartott
– sorsolással meghatározták a szolgálatuk sorrendjét.
A léviták munkaterületét is sorsolással állapították meg.
Ez az eljárás arra ösztönözte mindegyiküket, hogy a tőlük telhető legjobbat
nyújtsák, függetlenül attól, hogy nemzeti ünnepek napjára vagy éppen egyszerű
hétköznapokra kerültek beosztásra.
A papok és léviták munkájának e pártatlan beosztása arra
a tényre mutat rá, hogy Istennek nincsenek kivételezettjei. Ő mindenkivel
egyenlően bánik. Nekünk, mint követőinek ugyanígy kell viselkednünk, ösztönözve
a közösséget és az együttműködést a munkatársak között.
Mennyei Atyám, segíts ugyanazzal a lelkülettel
bánnom másokkal, ahogy te bánsz velem!
Fordította: Kóczián Károly
3 Mózes 13
Némely bőrbetegség az embereknek olyan leépülő külső megjelenést kölcsönzött, amely a halált juttatta észbe (4 Mózes 12:12). Éppen ezért, ez az állapot a beteget rituálisan tisztátalanná tette, ami azt jelenettette, hogy tilos volt számára szent dolgokat megérinteni. A papok felelőssége volt, hogy megkülönböztessék a tiszta és a tisztátalan jellegű bőrbetegségeket, ugyanis ők őrködtek a szentség felett, és egy ilyen diagnózis felállítása bizonyos szakértelmet is igényelt. A tünetek nem voltak azonosak a napjainkban Hansen-betegség (régi magyar nevén bélpoklosság) néven ismert kór tüneteivel. Valójában a bibliai “lepra” szó utalhatott valaki öltözetének, vagy egy épület lepusztult voltára is. A bűneset következtében (1 Mózes 3) nem csak emberi mivoltunk korcsosul, hanem a környezetünkben lévő dolgok is. A Mózes Harmadik Könyvének leírása világunk megromlott állapotáról meglehetősen nyomasztó képet fest. Ugyanakkor reménnyel teli az a tény, hogy Isten ragaszkodik hozzá, hogy a romlástól egészen távol tartsa magát: ez bizonyítja, hogy a fizikai romlás nem volt benne Isten eredeti tervében, és éppen ezért nem állandó.
Akit tisztátalannak nyilvánított bőrbetegség sújtott elkülönítették, hogy másokat ne fertőzzön meg. Ez volt az elsődleges intézkedés annak érdekében, hogy megelőzzék a rituális tisztátalanság terjedését, amely befolyással lett volna Isten Szentélyére, és a vele kapcsolatos szent dolgokra. Több helyen is olvashatjuk a Bibliában, hogy Isten büntetésképpen „leprával” sújtott némelyeket, akik súlyos bűnt követtek el (4 Mózes 12; 2 Királyok 5; 2 Krónikák 26), de semmi efféle utalást nem találunk a Mózes Harmadik Könyve 13. fejezetében. Csak azért mert valaki fizikai szenvedésen megy keresztül, még nem bizonyíték arra, hogy Isten büntetné őt. (vö. Jn 9:1-3).
Roy Gane
Andrews University
Fordította: Liebhardt László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése