Ámos, aki nevének
jelentése „teherviselő”, egy nyolcadik századi egyszerű pásztor ember volt
Tékoában, aki nem egy próféta fia volt, és nem is kapott prófétai kiképzést
(7:14). Isten hívta el, hogy prófétáljon Izrael ellen vallási és politikai
vezetőinek viselkedésével kapcsolatosan, akik gonoszt cselekedtek Isten
szemében. Ez egy olyan időszakban történt, amikor Izrael és Júda is sikeres
volt Uzziásnak, Júda királyának, valamint Jeroboámnak, Izrael királyának
uralkodása idején. Nemcsak Izrael, hanem Júda ellen is prófétálnia kellett (1.
vers). Biztonságban érezve magát az idegen ellenségektől, és saját erejében
bízva Izrael nem látott veszélyt vagy pusztulást, de a siker melléktermékei, a
büszkeség, a luxus, az önzés és elnyomás kezdték bőséggel beérlelni
gyümölcseiket mind a két országban. Ámost felzaklatta a pazarló életmód és azok
a bűnök, amelyeket olyan élénken ecsetel. Korholja azokat a bűnöket, amelyek az
anyagi jólétből, költséges szenvedélyekből, dorbézolásból, bujálkodásból
eredtek, amelyeket azért tehettek meg, mert elnyomták a szegényeket,
kiforgatták az ítéletet megvesztegetések és zsarolás által. Ámos nagyon szemléletesen
ábrázolja Isten nemtetszését: „Felharsan
az Úr hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből; gyászba borulnak a pásztorok
legelői, és elszárad a Karmel teteje” (2. vers – új prot. ford.). A 3-15.
versek Isten Damaszkusz, Gáza, Tírusz, Edom és Ammon feletti ítéletét írják le.
Damaszkusz (3-5.
vers), a Szír birodalom gyönyörű, jómódú, jól megerősített fővárosa, és az
egész Szíria képviselője meg fogja tapasztalni Isten ítéletét szándékos és megrögzött
gonoszságaiért, különösképpen azért, mert „vas cséplőszánokkal csépelték” a
népeket (3. vers – új prot. ford.). Isten figyelmezteti, hogy tüzet küld, és
elpusztítja Hazáelt és fiát Hadadot, az egész dinasztiát és Damaszkusz városát
az összes fényűző királyi palotával együtt. A város kapuit biztosító vasrudak
eltörnek azért, hogy az ellenség bevonulhasson, a népet pedig lemészárolják az
Aven völgyében, és végül Szíria népét fogságba viszik. Mindez beteljesedett,
amikor Asszíria királya felvonult Damaszkusz ellen, és bevette azt.
Gáza, a filiszteus
város ellen vádat emel Isten a kényszerített kitelepítések és rabszolgatartás
miatt. Isten úgy döntött, hogy tüzet bocsát Gáza várfalaira és megemészti
palotáit. Asdódot, Askelont és Ekront lemészárolják. Gázát Egyiptom királya és
Nagy Sándor is legyőzte. Asdódot Uzziás király majd II. Sargon vették be. Isten
eltörli azokat, akik megpróbálják eltörölni az Ő népét.
Tíruszra Fönícia
fővárosára is ítéletet mondanak, amiért rabokat adott át Edomnak. Ezért felelősségre
vonta őket Isten a zsidókat ért szenvedések miatt. Tírusz szárazföldi részét Szanhérib
foglalja el, majd később a Tíruszhoz tartozó szigetet Esárhaddon, végül Nagy
Sándor rombolja le teljesen. Isten szemében egy bűnsegéd ugyanolyan vétkes,
mint aki elköveti azt.
Mindezek után Ámos
megítél három nemzetet, amelyek vérrokonok Izraellel: Edomot, Ammont és Móábot.
Elítéli Edomot, Ézsau leszármazottját, aki nem igazán testvérként bánt Jákob
leszármazottaival; és az ammonitákat, akik ellenséges viszonyban álltak
Izraellel. Csúnya dolog egy ellenséget gyűlölni, csúnyább egy barátot, de még
csúnyább egy testvért. Isten segítsen bennünket, hogy mindenkit szeretni
tudjunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése