Szeretem, ahogy a
harmadik fejezet kezdődik: „És lőn az
Úrnak szava másodszor is Jónáshoz.” Annyira
örülök, hogy másodszor is kapunk esélyt Urunk szolgálatára! A Biblia tele van
második esélyekkel. Lássuk csak Izrael népét! Mennyei Atyánk újra és újra
megpróbálta magához fordítani önfejű gyermekeit. Nem minden történet végződik
jól, de hadd mutassak rá azért egy párra. Dávid király, Salamon és Sámson csak
néhány példa a „második esélyre”, ami végül jóra vezetett, az örök életre.
Megkísérthet a
kétkedés, hogy ez csak a bibliai időkben fordulhatott elő, a mai, modern idők
Istenénél nem. Ad még vajon Isten ma is második esélyt? Egyértelműen állíthatom,
hogy igen. Én vagyok erre a legjobb példa. Én, aki Istenhez tértem, majd
elcsábított e világ csillogása és aranya. De hála Istennek, Ő újra megszólított,
és Isten kegyelméből másodszorra teljesen magával ragadott.
Isten kegyelme
azonban nem csak azoknak szól, akik egyszer már vele jártak, majd eltávolodtak
tőle, hanem minden egyes embernek, mindenütt! S az a nap, amikor Jónás a király
palotájába ment, második esély volt Ninive lakosainak is. Micsoda evangélistának
kellett lennie, hiszen az egész város népe, több mint százezer ember, megszívlelte
bűnbánatra hívó, megváltásról szóló üzenetét!
A híres prédikátor,
John Wesley szavait juttatja ez eszembe: „Adjatok nekem száz embert, akik semmi
mástól nem tartanak, csak a bűntől, és semmi másra nem vágynak, csak Istenre, legyenek
akár egyházi személyek, vagy laikusok, ők egyedül megrengetik a pokol kapuit és
felállítják a mennyek országát e földön.”
Ahogy Jónás a
Szentlélek erejével prédikált, megrázta a pokol kapuit és a Menny Istene felé
fordította az embereket. Mit tud Isten tenni egy neki teljesen elkötelezett
ember által? Bármit, amit csak akar,
elvégre is, Ő az Isten! Valamit azonban még figyelembe kell vennünk!
A sorsod, ahogyan
Jónásé is, csak rajtad áll. Isten teljesen eltervezte az életedet, de nem tesz
semmit, csak ha 100 százalékig átadod neki az irányítást. Jézus Krisztus
nemcsak azért halt meg a kereszten, hogy megmentsen téged, hanem hogy az Ő
szolgálatát választhasd, a szolgálatot, amit Ádám és Éva az Édenkertben
eldobott magától.
Ha
ma átengeded neki életed irányítását, csodálkozni fogsz, mennyi életre leszel
majd hatással, és mennyit változtatsz meg az örökkévalóság számára!
Jim Ayer
Adventista Világrádió
Generál Konferencia
Fordította: Csala Beáta
Adventista Világrádió
Generál Konferencia
Fordította: Csala Beáta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése