Jóel próféta az „Úr
napjáról” ír, mely népére elkövetkezik, és bűnbánatra, megtérésre, megújulásra
szólít fel. A rettenetes sáskajárás és az ellenség támadásának leírása után az
Ige szerint a következő történt: „Féltő
szeretetre gyulladt az Úr a földje iránt, és megszánta népét” (18. vers).
Az Úr szabadulást ígér, bőséges eledelt, valamint a korai és a késői esőt (23.
vers), és helyreállítást.
Ez a prófécia három
időszakra is vonatkozik: 1) a próféták idejében élő ősi Izraelre (ld. Ez 39:29);
2) a lelki Izraelre (az egyházra) Pünkösd idején, amikor a Szentlélek
kitöltetett Isten népére (ApCsel 2:16-21), és 3) a föld történelmének utolsó
napjaira. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985. Advent
Kiadó. 543-544. oldal; Az apostolok története. Budapest,
2001, Advent Kiadó. 35-36. oldal)
A „maradék”
meghatározás itt azokra utal, „akiket
elhív az Úr” (32. vers). Izraelt hívta el Isten maradékul, e próféciával közvetlen
összefüggésben, de ők elmulasztották a bűnbánatot, és nem élhették át a
megígért megújulást és reformációt. A feltételekhez kötött prófécia nem
teljesedett be az ő idejükben. Krisztus halála után, a korai egyházban a
prófécia már a lelki Izraelre is kiterjedt. Pünkösd idején ezrek válaszoltak a
Szentlélek kiáradására, és Péter, valamint apostoltársai hitvallására. Ez volt
a korai lelki eső kezdete (Az apostolok története, 43. oldal).
Napjainkban, amikor
Jézus közeli eljövetelét várjuk, meghívásunk van a késői, avagy végső lelki eső
megtapasztalására. A Szentléleknek ez a kiáradása minden eddiginél nagyobb
lesz, „Azután kiöntöm majd lelkemet
minden testre: fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat
álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (26-29.vers). A végidőre szóló prófécia ugyanúgy
feltételhez kötött, mint az ősi Izraelnek szóló. „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét” (32. vers). „Mindazok,
akik Istennek szentelik lelküket és testüket, állandóan
megkapják majd a Lélek újabb és újabb testi és lelki ajándékát.” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent
Kiadó. 734. oldal)
Készen állunk vajon a
Szentlélek befogadására, vagy öntelten megelégszünk azzal, amink van? Teljesen Istennek szenteltük lelkünket,
testünket és értelmünket? Vajon mi az életünkben, amit még át kell adnunk Neki,
hogy beválthassa ígéretét? Jézus hamarosan visszajön! A legnagyobb ajándék,
amit ígért, az Ő Lelke. A Szentlélek vezeti életedet ma?
Michael Hasel, Ph.D.
a bibliatudományok
professzora,
a Régészeti Intézet igazgatója
Southern Adventist
University
Fordította: Csala
Beáta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése