Amikor Athália úgy érezte, hogy ő irányít,
hirtelen eljött a végső órája. Az Isten elleni cselekvés mindenképpen bukáshoz
vezet. Athália úgy gondolta, hogy mindenkit megöletett, és a királyság élén a
pozíciója megdönthetetlen, de nem vette észre, hogy Isten Jóást már a
születésétől fogva védelmezte. Isten nem engedte, hogy a bűn győzedelmeskedjen.
Másrészről viszont, Isten irányítása csak addig érvényes, amíg mi is hajlandóak vagyunk együttműködni vele. Istennek megvan a kiválasztott népe minden időkben. A mai történetben Jójada volt Isten eszköze arra, hogy visszavezesse a királyságot Isten kiválasztott népének a törvényeihez. Jól kigondolt terve volt, hogy hogyan védje meg Jóást, és felülről kapott bölcsessége, hogy gondoskodjon Jóás megkoronázásáról, és átadja neki az ország irányítását.
Néha úgy gondoljuk, hogy mivel Isten irányít, megtehetjük, hogy mindent Istenre hárítsunk, abban bízva, hogy minden jól és gördülékenyen halad majd előre. Ez nem igazságos sem Istennel, sem embertársainkkal szemben, hogy mi magunk nem tervezünk, és nem szervezünk meg semmit. Valójában Isten akarata akkor teljesül legjobban, amikor mi is tesszük a saját dolgunkat.
Amikor a bűn vereséget szenved, fontos, hogy Istennel kössünk szövetséget, úgy, ahogy Jójada tette. „És kötést tőn Jójada az Úr, a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek." A földi ígéretek gyakran megbuknak, de az eltökéltség, hogy Istent követjük, és az Ő kiválasztott népéhez akarunk tartozni, az első lépés az Istennel való kibékülés útján.
Daniel Jiao
Kínai Unió Misszió
Hong Kong
Fordította: Rajki
Dávid
2 Mózes 15
Amikor Isten megszabadít, és kihoz bennünket
a biztos halálból az életbe, az eredmény: ujjongó öröm. Az emberek nem tehettek
mást, mint énekelni és örömteli zajt csapni, miután Isten csodálatos módon
közbelépett. Itt találjuk a legkorábbi feljegyzett éneket a Bibliában, amely az
után íródott, hogy Isten népe megszabadult a hatalmas egyiptomi hadseregtől ott a Vörös tengernél.
Az éneknek három szakasza van. Mindegyik Isten dicsőítésével kezdődik, és
azokkal a tettekkel végződik, amelyekért Istent dicsőség illeti. Az Úré a
dicsőség, mert Ő a Szabadító. Nevében hatalom van, és ennek a hatalomnak köszönhetően
a fáraó seregei már nem léteznek. Noha a gonosz erői összeesküdnek, hogy
megsemmisítsenek, Isten jobb keze legyőzi az ellenséget, és biztonságba helyez
bennünket. Az egyiptomi szövegekben gyakran fellelhető motívum, hogy a fáraó
jobb keze legyőzi Egyiptom ellenségeit. Az Ige ellentétbe állítja ezt az Úr
jobb kezével, amely „erő által dicsőül”
és így „a tenger elborította őket”.
Isten szabadító tettének történelmi
bizonyossága biztosít bennünket arról, hogy nem kell félnünk a jövőtől. Az
utolsó szakasz a jövőbeni ellenségekre összpontosít, amelyekkel a
honfoglaláskor szembetalálják magukat. „Hatalmas
karodtól néma kővé válnak.” Amikor az élet különböző helyzetekben találjuk
magunkat, amikor úgy érezzük, hogy sarokba vagyunk szorítva, és nem tudjuk
milyen irányba menjünk, bizonyosságot találhatunk Mózes énekében, amely Isten
népének nagy történelmi eseményéről emlékezik meg. Azon események által,
amelyekben Isten közbeszólt életünkben, biztosítékot kapunk arra, hogy „Beviszed s megtelepíted őket örökséged
hegyén”, ahol „az Úr uralkodik mind
örökkön örökké”. Ennek a nagy reménységnek a beteljesedése lesz az az ének,
amit azok énekelnek, akik Jézussal állnak a mennyben a szabadítás végső napján,
az üvegtenger partján (lásd: Jel 15:3).
Michael Hasel
Régészeti tanszék
Southern Adventist
University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése