A Jordán mellé építendő, új iskolához vágtak
éppen fát, amikor az egyik fiatal munkás elveszítette fejszéjének fejét, ami elrepült,
és a vízbe esett. Az ifjú Elizeushoz kiáltott: „Jaj, uram! Pedig ezt is kölcsönkértem!” (5.vers) Mit fogok tenni? Nincs pénzem, hogy újat
vegyek helyette! Így aztán a próféta levágott egy darab fát, és odadobta a
vízbe, ahol a fejsze feje elsüllyedt, mire az hirtelen felbukkant a felszínre,
és megkerült. Akárcsak Péter, ha Jézuson tartjuk a tekintetünket, járhatunk a
vízen.
Érdekes, hogy Elizeus egy
fadarabot dob a vízbe. Ezt tette Mózes is, hogy Márában édessé tegye a keserű
vizet. A fadarab mindkét esetben a kereszt erejét szimbolizálja. Mi más lenne
képes megtenni a lehetetlent, hogy az acél ússzon a vízen, és a keserű víz édessé
váljon? Ez a kereszt ereje!
A második nagyszerű történet
ebben a fejezetben Elizeusnak, Isten szolgájának legyőzhetetlenségét mutatja be
az arám haderővel szemben. Arám királya seregének nagy részét Dótán kis
városába küldi, hogy fogják el Isten prófétáját. Elizeus azonban Isten tüzes
szekerekkel és lovakkal ábrázolt mennyei seregének védelmében áll, és foglyul
ejti az arám sereget. Istent arra kéri, hogy vaksággal sújtsa őket. Samáriába,
Izrael királyához vezeti őket. Amikor visszakapják látásukat, rájönnek, hogy az
ellenség fővárosában vannak teljesen bekerítve. Abban a hitben, hogy Isten
embereinek a gonoszt jóval kell legyőzniük, Elizeus azt tanácsolja a királynak,
hogy adjon nekik enni, és engedje őket hazamenni. Ezután egy pár évig nem
merült fel bennük, hogy megtámadják Izraelt, de végül megtették, és éhínség
idején ostromolták Samáriát.
Drága Urunk, adj nekünk hitet, hogy emlékezzünk, Te a
segítségünkre küldöd az ég minden seregét, semmint hogy
egyetlen bízó lelket is legyőzzön az ellenség. Segíts emlékeznünk ezekre az
igékre is: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha
szomjazik, adj neki vizet,… az Úr pedig visszafizeti, amit adtál.”
Doug Batchelor
vezető lelkész
Sacramento, központi gyülekezet
Fordította: Kóczián Ágnes
2 Mózes 10
A csapások folytatódnak. A sáskák mindent felemésztenek, amit a
jégeső meghagyott. Talán az egyiptomi népnek már elege volt abból, hogy a fáraó
ellenszegül Isten parancsának. Talán a fáraó már ott tartott, hogy elveszíti
népe hűségét és támogatását. Megadja magát, és ismét megvallja, hogy vétkezett
az Úr ellen. A sáskák elvonulnak, mire ő újra megtagadja a nép elengedését.
A sűrű sötétség fojtogató volt. Olyan sötét volt, hogy tapintani
lehetett. A fáraónak elege lett. Túl volt a játékon is, amit parancsára a
mágusok kíséreltek meg a bálványistenek és a zsidók Istene között. A
szemfényvesztés már nem működött. Azt mondta Mózesnek és Áronnak: „Menjetek!
Többé ne is lássalak, vagy mindketten meghaltok!” Mintha megszabadulhatott
volna mindentől azzal, hogy kijelenti: „Nincs itt semmi probléma."
„Isten
a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád” (1 Pt 5:5). Amíg a fáraó halott
fiának arcába nem nézett, nem döbbent rá, mit is tett valójában.
Amikor az emberek ellenállnak Isten kegyelmi figyelmeztetésének
és üzenetének, problémát problémára halmoznak fel. Isten hatalmának további
bizonyítékai még ellenállóbbá teszik őket. Még a hét utolsó csapás ideje alatt
is káromolni fogják majd Isten nevét, és megtagadják, hogy Neki dicsőséget
adjanak. Micsoda szomorú végük lett az egyiptomiaknak, és lesz azoknak, akik
semmibe veszik Istent az utolsó napokban! „Az
Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek” (Zsolt 34:3
– új prot. ford.).
Kenneth Mathews, Jr.
A régészeti bizottság tagja
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése