Mai szakasz: 2 Királyok 18

Ezékiás az istenközpontú élet világos példája. Bár apja bálványokat imádott, Ezékiás elhatározta,  hogy a magaslatok lerombolásával elfordítja népét gonosz útjaiktól. Miért nem hatott Aház rossz befolyása Ezékiásra? Talán leginkább azért, mert voltak körülötte más emberek, akik nagyobb hatással voltak rá. Leginkább az édesanyja lehetett az, ”Abija, Zekarjá leánya”(2Kir 18:2 – új prot. ford.).

Fontos dolgot tanulhatunk meg ebből. A hátterünk és tapasztalataink nagy hatással lehetnek életünkre, de ez soha nem lehet mentségünk a bűnre. Megszentelt életet élhetünk bűnnel teli környezetünk ellenére, és bálványimádók között is követhetjük Istent.

Másrészt soha nem gyűjthetünk jutalompontokat bármely jócselekedetünkkel. Bár Ezékiás bízott az Úrban és „őutána nem volt hozzá hasonló Júda összes királya között, sem azok között, akik őelőtte voltak”(2Kir 18:5)”, ő is elkövette azokat a hibákat, amelyeket elődei. Amikor Ezékiás uralkodásának tizennegyedik évében Asszíria királya megtámadta Júda városait, ő abban bízott, hogy ezüst és arany fizetésével megoldja a problémát, de teljes kudarcot vallott.

Amikor elfordítjuk tekintetünket Istenről és a magunk elgondolása után akarunk menni, szégyent hozunk saját fejünkre.

Daniel Jiao
Chinese Union Mission
Hong Kong

Fordította: Csala Beáta

2 Mózes 22

Az első 15 versben folytatódnak a személyes tulajdonnal kapcsolatos törvények. Ezek a törvények bővebben kifejtik a nyolcadik parancsolatot, amely így szól: „Ne lopj!" Isten azt akarta, hogy Izrael gyermekei különleges esetekkel ismerkedjenek meg azért, hogy teljesen megértsék a törvény mélységeit. Az ellopott ökröt, vagy juhot, amelyet már megöltek, négyszeresen, illetve ötszörösen kell megtéríteni. Ha még életben vannak, kettőt kell adni az eredeti tulajdonosnak. Általánosságban az ellopott javak kétszeres visszatérítésének az elvét találjuk ezekben a versekben (4, 7, 9). Az első és második parancsolat részletezése kifejezetten elítéli a varázslást, az idegen isteneknek való áldozást, az állatokkal való fajtalankodást, amelyek mind halállal büntetendőek. Ezeknek a  bűnöknek a súlyossága bizonyítja azt, hogy Izrael egy teokratikus rendszerben élt. Ebben az összefüggésben az idegen isteneknek való áldozás felségárulást jelentett, és egyenlőnek tekintették azzal, mintha valaki más néphez tartozónak vallotta volna magát.

Ez a fejezet különleges figyelmet szentel az idegenek, az özvegyek és az árvák védelmének. Isten biztosítani akarta népét arról, hogy a közöttük levőkről gondoskodnak majd. 2008-ban az izraeli Khirbet Qeiyafaban egy feliratot találtak, a legrégebbi héber írással, amit valaha feltártak. Egy tudós azt vallja, hogy ez egy rendelkezés, amely arról szól, miként gondoskodjanak az özvegyekről és az árvákról, míg mások úgy vélik, hogy királyság felállításával van kapcsolatban. Hogyha az első értelmezés igaz, akkor jó példa arra, hogy ezt vallották Izrael történelmének folyamán. Ha a második az igaz, ez egy fizikai bizonyíték a teokráciából az emberi király általi vezetésre való áttérésre. Ez felvet néhány fontos kérdést: a szükségben lévők megsegítését, és az állampolgársági hűséget. Azok, akik számára Isten a legfőbb tekintély, gondoskodni fognak a szegényekről és a kevésbé szerencsésekről.

Michael Hasel

Southern Adventist University