Mai szakasz: Nehémiás 2

Ez az egész fejezet az Istenben való bizalomról szól. Nehémiás nemcsak abból a szempontból bízott Istenben, hogy Ő a megfelelő szavakat adja majd neki, amikor a királlyal beszél, hanem abban is hitt, hogy a király szívét meg fogja annyira lágyítani, hogy kedvezően válaszoljon a felvetésére. Isten képes rá! És, mintha a Jeruzsálembe való visszatérésre való engedélykérés nem lett volna elég, Nehémiás egy levelet kér a királytól, amiben az jóváhagyja az ő Istentől kapott aziránti szenvedélyes szándékát, hogy újjáépítse Jeruzsálem falait. Isten munkálkodik a királyban és az megadja még ezt is. Ámen.

Ahogy az lenni szokott, nem mindenki örül annak, ha valaki belekezd valamibe Istenért. Mindig is ellenállás várt azokra, akik Isten akaratát próbálták kivitelezni. sátán indít arra embereket, hogy hátráltassák Isten művét. Ebben az esetben sátán Szanballat és Tóbijja ammonita tisztviselőket használta fel, hogy szembeszálljanak Nehémiással.

Nehémiás válasza ez volt: „Maga a menny Istene ad nekünk sikert...(20. vers)“. Amikor Isten akaratának végzésére indulunk el, a fejlődés és siker kulcsa az, hogy teljesen Istenre bízzuk magunkat.

Ezen felül Nehémiás egy körültekintő munkás volt, aki nem kezdett el mindaddig dolgozni, amíg nem végzett egy teljes kárfelmérést azért, hogy felmérje az elvégzendő munka nagyságát. Alaposságra van szükség valahányszor Isten munkáját végezzük.

„Ábrahám Istene, segíts nekünk a Te művedet mindig körültekintően és gondosan végezni!“

Pardon Mwansa

a Generál Konferencia alelnöke

Fordította: Kóczián Károly

5 Mózes 2

Isten azt mondta Mózesnek, hogy az ígéret földje felé való vándorlásuk során most már ideje északnak fordulniuk. Először azon a területen vágtak át, amelyet Isten egykor Ézsaunak adott. Habár Ézsau és leszármazottai elhagyták Istent, Ő mégis betartotta ígéretét, és földterületet adott nekik. Ugyanezt tette Moábbal és Ammonnal, Lót leszármazottaival is. Ez reményt adott az izraelitáknak is arra nézve, hogy a nekik adott ígéretet is ugyanígy teljesíti az ÚR. Isten azt mondta az izraelitáknak, hogy Ézsau utódai „félnek tőletek” (5Móz 2:4b). A történelem ismételte önmagát. Amikor az izraeliták távoztak Egyiptomból, az ott lakókat megszállta a tőlük való félelem (Zsolt 105:38). Isten így szólt hozzájuk: „Ne tartsatok tőlük, mert ők félnek tőletek!” Micsoda bátorítás! 

Pénzen kellett élelmet és vizet vásárolniuk rokonaiktól, de Isten biztosította számukra az anyagiakat. Amikor távoztak Egyiptomból, „kérének az Egyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat” (2Móz 12:35). A pusztai vándorlás negyven éve alatt is végig velük volt Isten, és semmiben sem szűkölködtek (lásd: 5Móz 2:7b). Krisztus – aki ekkor még nem öltött emberi testet – maga kísérte őket jelenlétével (1Kor 10:4). Ő adott nekik mannát (2Móz 16), vizet (2Móz 17:1-6; Zsolt 78:15), ruhájuk és sarujuk nem kopott el (5Móz 29:5). Ezek az egyiptomiaktól kapott ruhák voltak (2Móz 12:35). Szem előtt kell tartanunk, hogy Isten sohasem változik (Mal 3:6) és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13:8). Krisztus megígérte, hogy soha nem hagy el, sem el nem távozik tőlünk (Zsid 13:5), hanem velünk lesz a világ végezetéig (Mt 28:20). A mennyei Kánaán felé tartó zarándokutunkon tehát ugyanígy visel gondot rólunk, mert így szól az ígéret: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4:19). 

Az emeusok ugyanolyan óriások voltak termetüket és létszámukat tekintve, mint az anákok, de Isten kiűzte őket Lót leszármazottai elől, ami szégyent jelent Izrael többségére, azokra, akik negyven évvel korábban annyira rettegtek az anák óriásoktól. Ám ekkorra az a hitetlen nemzedék már kihalt, és egy új generáció állt az ígéret földjének határán. Ők hittel indultak előre, és teljesen megsemmisítették az emoresuokat és azok minden városát. Jogosan jelentették ki: „egy város sem volt, amivel amellyel ne bírtunk volna. Mindazokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi kezünkbe” (5Móz 2:36b).

A végidei Izrael előtt nincsenek meghódítandó városok, de vannak ellenségeink, akik kikényszerítik majd a vasárnap-törvényt és a halálbüntetés elrendelését (Jel 13:15). Isten bennünket is dicsőségesen megszabadít majd (Dán 12:1). „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett” (1Kor 10:11). Krisztus így biztat bennünket: „… nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelget a ti  váltságtok” (Lk 21:28b). Isten soha nem veszített csatát szövetséges népe vezéreként, és soha nem is fog.

Norman Gulley

Southern Adventist University