Mai szakasz: Nehémiás 9

Igen, az istentiszteletben megvan az ideje a böjtnek, bűneink megvallásának, megalázkodásnak hatalmas Istenünk előtt. Ez nem csak Nehémiás kortársainak szólt, hanem nekünk is, akik ma élünk, mivel mi is a menny és a föld Istenét szolgáljuk és imádjuk.

Bűneink megvallása és a megalázkodás az eredménye annak, ha a szívünket visszafordítjuk Istenhez. A reformáció és megújulás bizonyítéka Isten népének kívülről látható cselekedeteiben található. A megújulás egyben felhívás arra, hogy fordítsunk hátat mindannak, ami elválaszt bennünket Isten szolgálatától. Istenhez való visszatérést jelent, és az Ő akaratának teljesítését, ami talán radikális változásokat jelent életünkben. Istennel szövetséget kötni egyben azt is jelenti, hogy engedelmeskedni fogunk neki.

Isten imádata nem egy passzív életmód, hanem éppen ellenkezőleg, igencsak sokféle cselekvésre indít! Nehémiás könyvében olvashatjuk, hogy az emberek összegyűltek, „bőjtölének, gyászba öltözvén és port hintvén fejökre” (1. vers), hangosan kiáltottak az Úrhoz (4. vers). Az előző fejezetben olvashattuk, hogy így szólt „az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arccal a földre” (Neh 8:6)

Miközben ellenségünk, sátán, rá tud venni arra, hogy eltúlozzuk a dolgokat, mégis van helye az aktív szolgálatnak mindaddig, míg imádatunk központja maga a mindenható Isten.

„Ó, Istenünk, segíts meg minket, hogy mindig Téged szolgáljunk lélekben és igazságban! Ámen."

Pardon Mwanza
a Generál Konferencia egyik alelnöke

Fordította: Rajki Dávid

5 Mózes 9

Elérkezett a nap, hogy a nép átkeljen a Jordánon és bevonuljon Kánaánba. Az első generáció kihalt és Mózes halála is közel volt már. Pillanatnyi büszkesége nagyon nem volt jellemző rá. De Istennek foglalkoznia kellett Mózes büszkeségével azért, hogy ne terjedjen tovább Izraelben. Itt volt a hazatérés ideje: Mózes számára a menny, Izraelnek pedig az ígéret földje. Az ott lakó emberek erősebbek és hatalmasabbak voltak Izraelnél. Ott voltak az Anákok, azok az óriások, akiktől Izrael megijedt negyven évvel korábban. Egy kérdés jól ismert volt abban az időben: „Ki állhat meg az Anák fiai előtt?” Mielőtt a mai Izrael bevonulna a mennyei Kánaánba, hasonló kérdés merül fel: „Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?” (Jel 13:4). A végidei óriás az a globális szövetség lesz (Jel 13:1-4), amelyet a Föld királyai támogatnak (Jel 17:12-13). A történelem megismétlődik, de ahogy Mózes mondta: „Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted” (3. vers új prot. ford.), ugyanúgy az utolsó időben is a végidei óriások „a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és hűségesek” (Jel 17:14 – új prot. ford.). A két Kánaánba (földi és mennyei) való bevonulás előtt legyőzi az óriásokat az Ő népe előtt. 

A két történet között van egy különbség. Az ősi Izrael az Egyiptomból való kivonulás óta makacs és lázadó nép volt. Olyannyira, hogy öntött borjú istent készítettek maguknak, hogy azt imádják. Ez az esemény Isten jelenlétében történt, amikor Mózesnek adta a két kőtáblát, amelyekre saját ujjával írta fel törvényeit. Izrael oly mértékig lázadt, hogy Isten azt mondta, el fogja pusztítani őket. „De téged (Mózest) náluk nagyobb és erősebb néppé teszlek” (14. vers). Mózes azonban esedezett Isten előtt, hogy mentse meg őket, mert ha elpusztítja őket, Isten ellenségei ezt mondanák: "Nézd, Isten megszabadította Izraelt Egyiptomból csak azért, hogy elpusztítsa őket a sivatagban! Képzeld már el! Megígérte nekik, hogy nekik adja az ígéret földjét, de nem tette meg. Miféle Isten Ő?” Mózes nem kereste a dicsőséget, hanem azt akarta, hogy Isten dicsőüljön meg. Arcra borulva töltött negyven napot és negyven éjjelt, ugyanannyit, mint amennyit korábban a Sínai hegyen töltött Istennel. Nyolcvan napot élelem nélkül, de Isten megtartotta őt! Milyen nagyszerű Istenünk van!

Isten figyelmeztette Izraelt, hogy nem azért fogják legyőzni ellenségeiket, mert ők igazak, hanem azért, mert az ellenségeik gonoszak. A végidőben, az új Izrael nem magának tulajdonítja az óriás fölötti győzelmét, aki el akarta őket törölni a föld színéről (Jel 13:15), hanem egyedül Istent dicsőíti a győzelemért. Mózes és a Bárány énekét fogják énekelni: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:3-4). Isten igazolást nyer. Micsoda kiváltság számunkra, hogy az utolsó időben élhetünk és megláthatjuk a világméretű szabadulást, amely sokkal nagyobb lesz, mint a Vörös-tengernél történt szabadulás. Az utolsó időben az új Izrael Jézusra fog hasonlítani (1Jn 3:2) és Tőle fog függeni végső harcában. Kapaszkodjunk Belé ma, hogy tőle függjünk majd akkor!

Norman Gulley

Southern Adventist University