Mai szakasz: Dániel 4

Ebben a fejezetben Dániel előhúz a babiloni archívumból egy írott beszámolót, amely Nabukodonozor bizonyságtevését tartalmazza. Ez egy lesújtó, fájdalmas bűnvallomás, és mégis egy örömteli tapasztalat arról, ahogyan Dániel Istene őt meggyógyította. Lefordította arám nyelvre és elhelyezte az archívumban, hogy a következő nemzedék uralkodói is tudomást szerezzenek a történtekről.  

Nabukodonozor egy bűnben élő ember volt, és nagyon durván viselkedett a leigázott alattvalókkal (24. vers). Amikor Dániel a királyi udvarban volt, Isten egy álmot adott Nabukodonozornak, amely átvezette őt a halál árnyékának völgyén, míg meg nem látta saját gonoszságát, és magasabbra jutott, amikor onnan kijött, mint ahol korábban volt. Olyan hivatalos megfogalmazásban kezdi beszámolóját, ahogyan a hasonló ősi feljegyzésekben szokásos volt (Dán 3:31-től 33-ig - egyes bibliamagyarázók úgy vélik, hogy a 4. fejezet története a 3. fejezet 31. versénél kezdődik - fordító megjegyzése). Amikor a megpróbáltatás véget ér, Dániel Istenét dicsőíti védelméért és gondoskodásáért.

Amikor minden rendben volt az életében, egy különös álmot látott (1-2. vers). Nabukodonozor egy fa volt, amelynek a csúcsa az eget érte, és minden állat és madár örült a védelmének és gyümölcsének. Az álmot senki sem tudta értelmezni (4. vers). Végül behívják Dánielt, aminek a babiloni neve Baltazár volt (Bél egy babiloni Isten volt, ami azt jelentette, hogy „Úr”, a Belet pedig a női változata, ami „Úrnőt” jelentett).

A fa magas (7. vers), gyönyörű, gyümölcsöző volt, és nagyszerű árnyékot és oltalmat biztosított (9. vers), Nabukodonozort és birodalmát jelképezve. Babilon az akkori világ „kenyereskosara” volt. Álmában Nabukodonozor egy „szent angyalt” látott leszállni a mennyből (10. vers), aki azt parancsolta, hogy a fát vágják ki (11. vers). A töve azonban gyökerestül a földben maradt, a madarak és állatok elmenekültek, ami azt jelentette, hogy a különböző országok képviselői kivonultak az országból.    

Nabukodonozor, mint a fa töve kint a természetben élt a vadállatok között (12. vers). Az angyal kihirdette Isten üzenetét, hogy Nabukodonozor értelme elváltozik emberiből állativá. Sokkal alacsonyabb lett az értelmi szintje (IQ-ja), talán olyan, mint egy majomnak (13. vers).

Az isteni üzenet egy idői elemet is tartalmazott: „hét idő múljék el felette”. A babiloniak a hatos számrendszert használták, a tízessel felváltva, de honnan származott a „hetes”? A modern tudósok számára ez az egyik legnehezebb kérdés, hogy miért nyűgözte le annyira a mezopotámiaiakat a hetes szám? Isten számára nem szokatlan a hetes szám használata egy időszak megállapításában. A teremtés hét nap alatt történt és a szombat a hetedik nap. Az említett „hét idő” nem volt idegen Nabukodonozornak és Dánielnek. A hemerologiák olyan szövegek voltak, amelyeket a babiloni palota jövendőmondói használtak azért, hogy elmondják a királynak, hogy mit üzennek az istenek, hogy mit tegyen és mit ne tegyen egy napon (hemera). A jövendőmondóknak „egy idő” egy 360 napból álló évet jelentett.

Nabukodonozor is tudta, hogy amikor az „idő” szót használták, az egy teljes évet jelentett. Ezért Dániel nem kellett, hogy elmagyarázza a kifejezést Nabukodonozornak.

A gond nem az volt, hogy Nabukodonozor nem tudta, hogy mennyi ideig fog tartani ez az időszak, hanem az, hogy a tudósok és magyarázók évszázadokon át nem tudták, hogy mit kezdjenek a „hét idővel”. Egyesek úgy gondolták, hogy hét évszakot jelöl. A kálvinista kommentár szerzője azt mondja, hogy Kálvin szerint ez egy meghatározatlan számot jelentett. Tehát miért jelentene a „hét idő” hét évet?   

Nabukodonozor tudta, hogy Dánielben a „szent isteneknek lelke van” (15. vers). Csak annyi volt a probléma, hogy ő fel akarta ölelni az összes istent. A 16. verstől Dániel a tőle telhető legdiplomatikusabb és legelővigyázatosabb módon értelmezi az Istentől kapott álmot (21. vers). A végén pedig Dániel néhány tanácsot is ad (24. vers) azt javasolva, hogy Nabukodonozor bánja meg bűneit, egyébként ez a katasztrófa biztosan bekövetkezik azért, megtudja, hogy a lehelete és az élete honnan származik (22. vers).    

Amikor Dániel otthagyta az udvart, pontosan „egy idő” azaz „tizenkét hónap” telt el, és semmi sem történt (26. vers). Nabukodonozor elfelejtkezett Isten szaváról és a hitből gondatlanságba és önfelmagasztalásba váltott át, pontosan úgy, ahogyan Lucifer is a mennyei lázadásban (27. vers). Egy napon, amikor Nabukodonozor a palotája tetején sétált, nem egy mennyei angyal, hanem maga Isten szólította meg őt, és elmondta neki, hogy az uralom elvétetett tőle (28. vers). A változás azonnal beállt, és Nabukodonozor elhagyta a palotát, hogy az állatok között éljen a természetben (30. vers). Ahogyan láthatjuk, az önfelmagasztalás valójában önpusztítás.  

Hét év után Nabukodonozor felemelte a tekintetét az égre (31. vers) és dicsőítette, magasztalta, áldotta és elismerte Isten fenséges lényét. Az értelme azonnal visszatért, a trónját is visszakapta és még hatalmasabb lett, mint előtte (33. vers). Nem kérdéses, hogy Isten „azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja” (34. vers). 

Drága Istenünk!

Nekünk is gondunk van azzal, hogy magunknak tulajdonítjuk jó cselekedeteinket és beszennyezzük azokat gondolataink hatalmi játékával. Segíts, hogy tekintetünket Jézusra szegezhessük, aki megszabadíthat bennünket önmagunktól. Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil, Th.D.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea