Isten kiválasztott néhány prófétát, hogy az Északi Királyságban, Izraelben dolgozzanak. „Isten egy embere” üzenetet vitt,
hogy megsegítse első Jeroboám királyt, de nem követte hűségesen Isten szavát,
és egy oroszlán szétmarcangolta, miközben hazafelé tartott (1Kir 13:24). A
másik oldalon viszont Illés és Elizeus hűségesen dolgozott Istennek. Isten
kiválasztotta Hazáelt, Szíria eljövendő királyát, hogy mivel arany borjakat
imádtak, megbüntesse az északi Izráelt és bűnbánatra késztesse őket (2Kir
12-13). Később Isten az asszírokat akarta felhasználni büntetésképpen, de
előtte elküldte Jónást Ninivébe a bűnbánatra késztető üzenettel. És igen, a niniveiek
megbánták a bűneiket, még a király is. Azonban Jónás dühös volt az Úrra az Ő
jóságáért és azért, hogy elfogadta az asszírok bűnbánatát. Tehát a béke
megmaradt, az északi királyság virágzott, második Jeroboám kiterjesztette
Izrael határait, és az ország majdnem elérte a Salamon korabeli nagyságát (2Kir
14:25).
Isten még két prófétát választott, Ámost és
Hóseást, hogy az Északi Királyság érdekében dolgozzanak. Hóseás volt az utolsó
próféta, aki a néphez szólt. A korrupt – aranyborjút és Baált tisztelő –
bálványimádó rendszer elterjedt, a szociális problémák pedig már tűrhetetlenek
voltak Jeruzsálemben, második Jeroboám sikeres uralkodási periódusában (Kr. e.
793-753). Hóseás üzenete az északi Izraelnek szólt az elkövetkezendő harminc
évre (Kr. e. 755-725).
Második Jeroboám hosszú uralkodásának (Kr. e.
793-753) vége felé Hóseásnak azt mondta az Úr, hogy vegye el (vissza) a parázna
nőt feleségül (1:2). Ez volt Isten szeretetének ábrázolása Izrael felé. Először
Izrael is hűséges feleség volt Istenhez (2:6), ahogy valószínűleg Hóseás
felesége is az volt. Isten szerette volna visszakapni Izraelt, ahogyan Hóseás
felesége is visszatért a férjéhez. Isten elfogadta volna felesége, Izrael
bűnbánatát. „Elmegyek hát és visszatérek
előbbi férjemhez” (2:6). Tehát Hóseás visszafogadta feleségét, szerette, és
gyermekei születtek tőle.
Isten megparancsolta, hogy nevezze az első fiút
Jezréelnek (1:4). Korábban Jéhu megölte Jézabelt, Akháb feleségét, és mindenkit
Akháb házából Jezréelnél (2Kir 9:30-37; 10:14). Vagyis Hóseás fiának neve,
Jezréel, jel volt Isten részéről, hogy megbünteti
Izraelt, beleértve Jéhut is, aki nem követte Istent és nem távolodott el
második Jeroboám bűneitől (2Kir 10:31). Hóseás lánya Ló-Rukhámáh azt jelenti,
„nem kegyelmezek.” Ez prófétailag az Északi Királyság asszír kéztől való
pusztulását jelenti. Azok, akik nem követték az Urat, Ló-Ammi-k, vagyis „Nem az
én népem,” ugyanis ezt jelentette Hóseás második fiának neve.
Azonban Isten szerető szívvel fogadja azokat,
akik vissza akarnak térni Hozzá, és mint nép élni és gyarapodni fognak az Ő
védelme alatt (1:10-11).
Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.
Japán
Fordította: Rajki
Dávid
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése