Mai szakasz: Dániel 5

Dániel ebben a fejezetben felidézi a Babiloni birodalom utolsó éjszakáját. Ekkor 83 éves lehetett és túlélte az összes híres babiloni uralkodót. Nabukodonozor családja minden egyes tagja így vagy úgy, de érintkezésbe került az igaz Isten vallásával, beleértve természetesen Nabukodonozort is, aki Belsazár nagyapja volt, nagyanyját Addu-Gupi-t, fiát Nabonidust, aki trónját átadta fiának Belsazárnak és elvonult Témába, hogy ott lakjon, és Szin holdistent imádja.  

Amikor Besazár átvette Babilon trónját, világi módon kívánt uralkodni, mindenféle vallástól mentesen, csak lakomázni akart minden éjszaka. Az egyik ilyen lakomáján minden hivatalnoka jelen volt, és amint iszogattak és a bortól jókedvük lett, elrendelte, hogy hozzák elő a jeruzsálemi templom edényeit, hogy ő és háreme azokból igyanak (1-2. vers). Erősen ittas állapotukban elkezdték dicsőíteni az arany-, ezüst-, réz-, vas- és faisteneket. Minden ország, majdnem minden istenének szobrát a király elé hozták. Az ékírásos szöveg tanúsága szerint Márduk, a hivatalos babiloni vallás papjait ez hidegen hagyta. Miközben Nabukodonozor családjának a tagjai nagyon vallásosak voltak, Belsazár filozófiája az volt, hogy „együnk, igyunk és vigadjunk, mert holnap úgyis meghalunk”. Eltékozolt élete fényesen bizonyította ezt az elvet.

  

Dániel nem volt ott azon az éjszakán. Hirtelen egy kéz jelent meg és egy szöveget írt a falra. Belsazár látta ezt és halálra rémült. Gyermekkora óta hallgatta azokat a történeteket, amelyek nagyapjával történtek, úgymint az állóképről szóló álom, a tüzes kemence története, az elmezavar és a gyógyulás története, valamint Isten szerepe a világ eseményeiben. Mivel csak hallotta a történeteket és ő maga nem tapasztalt meg semmit, kételkedővé vált és csak a szórakozással törődő gondtalan gazdag ember életét élte. Belsazár elkezdte szórni a pénzt, és annak ellenére, hogy kezdetben az ország gazdasága stabil volt, nem kellett sokat várni amíg a birodalom gazdaságilag ingataggá vált. A játékok, alkohol és a lakoma volt állandó napirenden nap.

Belsazár azt gondolta, hogy egy szellem kezét látja és mérhetetlenül elkezdett remegni (6. vers). A tudósokat hívták, hogy leleplezzék a titkot, de nem tudták (7-8. vers). A királynő szintén tudott Dániel udvarban betöltött szerepéről (22. vers), úgy ahogy Belsazár is, aki „mindezt jól tudta”. A különbség csak annyi volt, hogy a királynő józan volt, és ő mondta a királynak, hogy hívják Dánielt (10-12. vers). Hízelegve ezt mondta a királynak: „Király, örökké élj!” (10. vers). Aztán behívták Dánielt (13. vers). Dániel nem látta mindezt, hiszen nem ülte végig az eseményeket, nem mosolygott a részeg közönségre, nem himbálta magát az énekükre, nem dicsőítette hangosan fém- és faisteneiket, amelyeket készítettek.   

Belsazár bíborpalástot és arany nyakláncot ígért Dánielnek és azt, hogy harmadik lesz, mint uralkodó az országban. Az apja Nabonidus volt az első, Besazár maga a második és Dániel a harmadik, ha meg tudja fejteni az írást. Dániel azt mondta, hogy az ajándékait adja másnak. Azokat a szavakat sem kihagyva, amelyek sértőek lehettek volna Belsazár számára, elmondta mindazt, amit Nabukodonozor családja nagyon jól tudott. Dániel emlékeztette őt nagyapja elmezavarára, mivel Isten meg akarta tanítani neki az alázatosság leckéjét (19-21. vers). Dániel elmondta neki, hogy az ellenkezőjét teszi annak, amit a nagyapja tett. Felmagasztalta magát az egek Istenéig (Luciferhez hasonlóan a mennyei lázadásban), és gondatlanul és felelőtlenül előhozta a jeruzsálemi templom edényeit és azokból ittak. „Az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted” (23. vers).

A felírat így szólt: „MENE, MENE, TEKEL, UFARSZIN” (25. vers). Mene (vagy manû) egy közismert babiloni szó a „számolásra”. Az ufarszin (vagy parashu) szó szintén egy közismert kifejezés volt, ami azt jelentette, hogy kettéosztani, vagy vágni. A tekel valószínűleg a sékelre utalt, amit az értéke megállapítása érdekében megmértek. Ez az értelmezés azzal volt egyenértékű, mintha babiloni nyelven azt mondtuk volna, hogy a birodalom elbukott. Tehát Dánielt bíborpalástba öltözették, és harmadik uralkodónak kiáltották ki (29. vers).   

Azon az éjszakán a méd Dárius megközelítette Babilon kapuit és – úgy tartják –, Márduk papjai szándékosan nyitva hagyták neki a folyókapukat. A perzsa Círus, akitől Nabonidus félt, csapatait Babilontól északra vezette. Így a méd Dárius azon az éjszakán bevette Babilont és foglyul ejtette Belsazárt (30. vers). A méd Dárius nevet később kapta és így utal rá a 6. fejezet is, és majdnem teljes két évig uralkodott, mielőtt a perzsa Círus uralomra került volna. Nabonidus holdistene nem tudta túlszárnyalni Dániel Istenét, és megakadályozni azt, hogy Círus átvegye az uralmat Babilon felett, ahogy Ézsaiás 45. fejezet első verseiben megjövendölte.  

Drága Istenünk!

Mi nem akarunk valláspolitikai játékot játszani, mint Nabonidus, vagy a világi szórakozást hajszolni, mint a fia, Belsazár. Adjad, hogy merjünk olyanok lenni, mint Dániel, megtartani hitünket, és mindenféle tétovázás nélkül, bátran kiállni ügyed mellett! Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil; ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea