Természetes, hogy amikor
Isten helyreállítja népét, a gonosz ismét feltámad ellenük. A 38-39. fejezetekben
egy nagy gonosz szövetség történetét láthatjuk, ami a helyreállított Izraelre
támad, és azt is, hogyan oldja meg Isten ezt a problémát.
Az Izrael-ellenes (Isten
ellenes) szövetség neve Góg és Magóg földjéről származik. Sem Góg személyéről,
sem Magóg földjéről, nem tudunk többet, mint hogy a messzi Északról támad. A
Biblia szerint ez sok idő múlva következik be (7-8. és 16. vers). Érdekes módon
a Jelenések könyvének 20:7 igeverse is Góg és Magóg elnevezéssel
illeti az Isten ellen, az ezer esztendő végén felsorakozott hadsereget. Sok magyarázat
született ezen igeversek értelmezésére, amiket nem fogunk most megtárgyalni. A központi
gondolat azonban világos. Isten népének végleges helyreállítása előtt, egy
gonosz szövetség támad rájuk, de Isten nem engedi, hogy legyőzzék népét.
Napjainkban is ez a helyzet.
Isten népének nem kell meglepődnie a gonoszok ellenségeskedése miatt. Ez elkerülhetetlen
egy olyan világban, ahol Sátán tevékenykedik. Amit azonban egyértelműen látni
kell: ahogy Gógot és Magógot utolérte Isten ítélete, úgy a Jelenések könyvében
szereplő gonosz erők ellen is ítéletre kel majd az Úr.
Ebben az összecsapásban
nemcsak Isten népe menekül meg, hanem Isten még a pogányok sokasága előtt is felmagasztaltatik,
megszenteltetik és kiderül, hogy ki is Ő valójában. Amikor ez megtörténik,
mindenki tökéletesen meg fogja érteni, mit jelent Ezékiel kijelentése: „Én
vagyok az Úr.” Isten azt akarja, hogy mindnyájan megtudjuk, hogy Ő az üdvözítő,
kegyelmes Úr, aki képes mindent megtenni népe megmentéséért.
Jon
Dybdahl
Walla Walla Egyetem
Amerikai Egyesült Államok
Walla Walla Egyetem
Amerikai Egyesült Államok
Fordította:
Csala Beáta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése