Mai szakasz: 1 Királyok 17

Ez a fejezet megismertet bennünket a Biblia egyik legrendkívülibb személyével, Illéssel. Az első pillanattól fogva egyértelmű, hogy Illés ismeri Istent, tisztában van önmagával, és így pontosan tudja, hogy kinek szolgál. Valószínűleg jellemének legpontosabb leírása - a nevétől eltekintve, ami azt jelenti, hogy "az Úr az én Istenem" - a Királyok 1. könyve 17:24-ben található: „...Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.” Bárcsak az emberek ilyen bizonyságot tennének rólunk, amikor ránk tekintenek!

E fejezet olvasása közben láthatjuk, hogy Illés tapasztalata ékesen bizonyítja, milyen különlegesen nagy áldás származik azok életéből, akik szoros közösségben élnek az Úrral. Amikor hollók táplálták, és a patak vizét itta, vagy amikor az özvegyasszony bőségesen kapott olajat, mind csodás válaszok voltak a próféta imáira. Isten mindig kirendelte, amire Illésnek szüksége volt. Nem kellett mást tennie, csak hallgatni Isten szavára, bízni Benne és engedelmeskedni. Valójában ma is ez az egyetlen útja annak, hogy boldogságra leljünk Jézusban.

Mindenképpen meg kell említenünk, hogy Illés ismerte Isten hangját. Naponta kellett hallgatnia ezt a szent hangot, hogy ilyen bizonyossággal felismerje. Tény az, hogy a Biblia újra és újra bizonyságot tesz arról az állandó, Isten szavából eredő csodálatos megbízatásról, amely Illés minden lépését kísérte a királyi palotából a Kérith patakjához, és Sareptába. Amikor a patak kiszáradt (7. vers), Illés nem esett kétségbe, hanem inkább az Úr szavát figyelte, mint egy katona, aki az indulási parancsra vár, és készen áll a következő feladatra, bármi legyen is az.

 
Illés tettei igen sokatmondóak a mai ember számára. Oly korban élünk, amikor Isten halk és szelíd hangját más hangok egymással versengve igyekeznek túlharsogni. Isten hangja az a hang, amit naponta meg kell hallanunk, ha vezetésének örömét meg akarjuk tapasztalni életünkben. "A Biblia Isten hangja, amely hozzánk szól, ugyanazzal a bizonyossággal, mintha a saját fülünkkel hallanánk. Ha ráébrednénk erre, milyen nagy áhítattal nyitnánk ki Isten Szavát, és milyen komolysággal kutatnánk tanítását! Úgy tekintenénk a Biblia olvasására, és az Ige feletti elmélkedésre, mintha a végtelen Isten személyes hallgatóságának tagja lennénk." (Ellen G. White: Az Életem Ma, 283, oldal). Illés hallgatott Isten szavára és teljes szívvel bízott Benne. És mi? „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik.” (Zsolt 34:9).

Charissa Fong
Végzős Egyetemi Hallgató
Sydney, Ausztrália

Fordította: Liebhardt László

1 Mózes 49

Ez bizony költészet – héber költészet! Azonban szemben a költészet nyugati felfogásával, ami arra szépirodalmi szempontból tekint, az Ószövetség gyakran használ költői szövegeket a legfontosabb dolgok kifejezésére. Itt, a Teremtés könyvének majdnem a végén találjuk a Mózes öt könyvében levő, jelentős történelmi pontokat jelző négy fő költemény egyikét (1Móz 19, 2Móz 15, 3Móz 23-24, és 5Móz 32-33). Míg Mózes Izrael törzseit népként áldja meg 5Móz 32-33-ban, addig Izrael (Jákob) a fiait áldja meg Mózes első könyve 49. fejezetében. Így kapcsolódik össze a pátriárkák Teremtés könyvében leírt története Izrael népének Kivonulás könyvében szereplő történetével, de végül a korszakokon átívelve elér a mi történetünkig is. Jákob némelyik „áldása” meglehetősen kijózanító és arra mutat rá, hogy a megbocsátás nem mindig képes eltörölni bűneink következményeit. A költemény azonban túlmutat Izrael fiainak közvetlen történetén valakire, aki az ígéret vonalából fog származni: Silóra (10. vers), Izrael pásztorára és kősziklájára (24. vers) – melyek mind messiási képek. Jézus Krisztus az, Akire előre mutat az írás, és Aki el fog jönni, hogy megmentse népét; és Aki meg fog áldani bennünket.

Martin Klingbeil

Southern Adventist University