Izrael és Júda királyságai háborút viseltek a
szomszédos moábiták ellen. Meglepetésszerűen hátba akarták támadni az
ellenséget, ezért úgy döntöttek, hogy hosszú kerülőutat tesznek a sivatagon át.
Hozzá kell tennem, hogy ez a világ egyik legforróbb, legszárazabb és
legmélyebben fekvő pusztasága. Az út tovább tartott, mint remélték, és Izrael
serege kifogyott a vízből. Akkoriban a hadseregek lábasjószágot vittek magukkal
hordozható élelmiszerként. Ám a sivatagban nem volt legelő és víz az állatok
számára. A katonák szomjaztak és az állatok halódtak. Ezért Júda királya
megkérdezte a velük tartó Elizeus prófétát: „Mit tegyünk?” A próféta szokatlan dolgot kért. Azt mondta: „Hozzatok ide egy zenészt!”.
Amint találtak egy katonát, aki tudott énekelni, Elizeus elé vitték. Akkor a Szentlélek a zenészre szállt, és
amint ő énekelni kezdett, az Úr keze megérintette a prófétát, aki az Úr nevében
így szólt: „Csináljatok ebben a völgyben árkokat!” Így Júda királya hitből megparancsolta
katonáinak, hogy ássanak vályúkat a sík homokba. Csodálatos módon az éjszaka
folyamán az Edom hegyeiben záporzó zivatarok reggelre vízzel töltötték meg az
árkokat. A felfrissült katonák sikeresen legyőzték a moábitákat. Ez emlékeztet
minket a csodálatos élő vízre, amit Isten Jézuson keresztül ad nekünk, hogy
győzelmet arathassunk ellenségünkön, sátánon.
Van még egy nagyon fontos esemény ebben a
fejezetben. A csata folyamán az izraeliek az erődjükbe való visszavonulásra
kényszerítették a moábitákat. Mikor Moáb
királya látta, hogy menekülésük eredménytelen volt, és embereinek végzete
bekövetkezik, felajánlotta elsőszülött fiát, a trónörököst égőáldozatul a kőfal
tetején, ahol mindenki láthatta. Ez az elkeseredett áldozat annyira
megdöbbentette a konfliktus minden résztvevőjét, hogy tűzszünetet hirdettek, és
Izrael seregei visszavonultak. Ki ne értené ennek mély lelki jelentőségét? Csak
Isten Fiának áldozata hoz békét a nagy küzdelemben.
Drága Urunk, adj nekünk hitet és
eltökéltséget, hogy árkokat ássunk áldásod elnyerésére, még ha nincsenek is felhők az égen. Kérünk, lepjél
meg, és frissíts fel minket ebben a vigasztalan világban az élő vízzel, amely a
te Egyszülött Fiad áldozata által vált elérhetővé! Ámen.
Doug
Batchelor
vezető
lelkész
Sacramento,
Központi gyülekezet
Fordította:
Csala Beáta
2 Mózes 7
Az első hét versben azt olvashatjuk, hogy Isten elmondja
Mózesnek és Áronnak, mit fog tenni. Ez egy versenyhelyzet a menny Istene és
Egyiptom istenei között. Mózes mintegy isten lesz a fáraó számára és megalázza
Egyiptom fő bálványait. Áron lesz a szószólója. Mózes és Áron meglátogatták a
fáraót a palotájában, de annak ellenére, hogy Áron pálcája (kígyó) felfalta a
mágusok pálcáit (kígyóit), a fáraó nem hallgat rájuk. Aztán egy reggelen a
folyóparton találkoznak a fáraóval, és újabb esélyt adnak neki, de ő nem akarja
elengedni Izraelt; ezért a minden egyiptomi anyaistenét pálcasuhintás éri, ami
vérré változtatja, és megöl benne minden halat.
Ki keményítette meg a fáraó szívét? Ez a kérdés zavarba sok
kereszténynek okozott már dilemmát. Ez a kifejezés, hogy „az Úr megkeményítette a fáraó szívét” nagy valószínűséggel egy héber
nyelvi sajátosság. „Isten megkeményítette a szívét” abban az értelemben, hogy
biztosította a körülményeket és a helyzetet arra, hogy a fáraó döntésre
kényszerüljön. Mózes közölte az isteni útmutatásokat, amelyeket csodával
társított, hogy hitelesítse az üzenet isteni eredetét. A fáraó úgy döntött,
hogy szembeszegül Isten követelményeivel. Önszántából makacsul ellenállt a
kérésnek. Isten volt, aki kialakította ezt a döntési helyzetet, de nem ő volt a
fáraó megátalkodottságának és dacosságának a szerzője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése