Mai szakasz: 1 Királyok 4

Amint Salamon előkészíti munkacsoportját az elkövetkező néhány évre, ahogy a vezetők a múltban is tették, tudja, hogy segítségre van szüksége. Ez a fejezet számtalan nevet sorol fel, akik a királyi kormánytanács tagjai voltak. A választások befejezése után minden vezető bejelenti azokat a neveket, akik a különböző területek felelősei lesznek az országban. Salamon nagyon bölcsen választott. Olyan vezetőkre volt szüksége, akik pozitív befolyással lesznek az országban.

Figyelemre méltó, hogy a Hetednapi Adventista Egyház öt évente tisztviselőket és osztályvezetőket választ, akik az elnököt segítik hatalmas feladatában, hogy a világszéles egyházat vezesse. Salamon tizenkét tisztviselőt választott, akik a pénzügyeket intézték, összegyűjtötték az adókat az udvar működtetésére. Maga Jézus is tizenkét férfit választott, hogy az Igét hirdessék, és elvigyék szeretetéről és együttérzéséről szóló üzenetét a világnak. Ez a vezetés elengedhetetlen feltétele, és Salamon gondosan választotta ki azokat, akik segítenek majd neki a királyság megszilárdításában. Az Istentől kapott értelem és bölcsesség segítette őt abban, hogy Izraelt befolyásos, erős országgá tegye. Hírneve és bölcsessége az ország határain túl is ismert lett, és az emberek mindenhonnan jöttek őt hallgatni. Emberileg lehetetlennek tűnik, hogy valaki háromezer példabeszédet és 1005 éneket írjon Isten segítsége és beavatkozása nélkül. Igaz, hogy gazdag volt, de az is igaz, hogy ezt az ország előmenetelére használta. Dicséretre méltó, hogy Salamon milyen alaposan ismerte a természetet, Isten legfontosabb tankönyvét. Szakértelme kiterjedt a fákra, madarakra, halakra, és csúszómászókra. Mindenek felett pedig együtt érző szíve volt.

Minden megszerzett tudásunkon túl szükség van arra, hogy együtt érző szívvel rendelkezzünk.

Leo Ranzolin

Nyugalmazott generál konferenciai alelnök

1 Mózes 36

A mai olvasó számára úgy tűnhet, hogy Mózes eső könyvének 36. fejezete fölöslegesen foglalja a helyet a Bibliában. Miért ez a részletes nemzetségi táblázat egy olyan vérvonalról (Ézsau és az edomiták), amely nem vezet sehova?! Ez a fejezet különösen hasznos lehet az adventista hívők számára abból a szempontból, hogy hogyan viszonyuljanak Isten más gyermekeihez, akik nem úgy élnek és hisznek, mint mi.

Igaz az, hogy egy napon Babilon és parázna lányai megítéltetnek, és megsemmisíttetnek (Jelenések 17 és 18). Hasonlóképpen Ézsau leszármazottai is üldözték Isten népét és ennek vége ítélet és megsemmisítés lett (Ésa 34:5 és Abdiás egész könyve). De figyeljük meg, hogy közben hogyan viszonyult Isten Ézsau leszármazottaihoz! Isten Ábrahámnak nemzetségek sokaságát ígérte (1Móz 17:4). Jákób és Ézsau születése előtt Isten azt mondta Rebekának, hogy két nemzetség van a méhében (1Móz 25:23). Később így tanította Isten az izraelitákat: „Ne utáld az Edomitát; mert atyádfia az” (5Móz 23:7). Tulajdonképpen Isten azt mondta az izraelitáknak pusztai vándorlásuk ideje alatt, hogy ne háborúskodjanak Ézsau leszármazottaival, ne igényeljenek maguknak semmit abból a földből, amit Isten nekik adott, és békésen vásároljanak tőlük élelmet és vizet, mivel ők Izrael testvérei (5Móz 2:2-5).

Mózes első könyvének 36. fejezete emlékeztette Izraelt arra, hogy kik az ő elidegenedett testvérei. 1 Mózes 36 emlékeztet bennünket arra, hogy nekünk is vannak elidegenedett testvéreink, akik szintén Isten gyermekei és az Ő gondoskodásnak tárgyai; és Jézus szavait is eszünkbe juttatja: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók” (Jn 10:16). 

Douglas Tilstra

Southern Adventist University