Ebben a fejezetben Cófár beszél, akiről a
biblia elmondj, hogy naamái volt. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy
Nákhornak, Árbrahám testvérének, leszármazottja volt.
Cófár azt mondta Jóbnak, hogy túl sokat állít
magáról, és azt kérdezte Jóbtól, hogy állítólagos igaz jelleme elnémítja-e majd
az embereket, hogy ne feddjék meg őt gúnyolódásáért (3. vers). Elmarasztalta
Jóbot amiatt, hogy azt állította, tanítása tiszta, és így bátran megállhat
Isten előtt (4. vers). Cófár azt kívánta Jóbnak, hogy bárcsak Isten megtanítaná
őt a bölcsesség titkára, és akkor Jób kétszer is meggondolná, mit beszél (6.
vers).
Cófár Isten megközelíthetelensége mellette
érvelt (7-10 v.) és hogy a gonoszság nem keveredhet Isten tökéletességével és
végtelen nagyságával (11. vers). Cófár szerint Jób számára az hozna megoldás,
hogyha szívét Isten felé fordítaná, kezét imára emelné fel, ha megtiszítaná
magát a hamisságtól, és nem maradna semmi gonoszság az otthonában. (13-14 v.)
Akkor feddhetetlen lenne és bátran emelhetné fel arcát Istenhez, szenvedéseit
végképp elfeledhetné, még legsötétebb órái is úgy fénylenének, mint a hajnal,
remény táplálná lelkét, biztonságban érezhetné magát, senki sem ijesztené fel
álmából, és sokan keresnék barátságát, meghajolva előtte. (15-19 v.)
Cófár nem a végidőre, hanem a jelenre
gondolt, amikor arról beszélt, hogy a gonoszok hiába kutatnak szemeikkel
menedék után, és hogy egyetlen reménységük a halál. Jób számára viszont
szerinte van megoldás, abban az esetben hogyha kész Istenhez menni, és hallgani
szavára. Ha így cselekszik, akkor Cófár szerint az a sok megígért áldás -
amiket sokan a jövőre vonatkoztatnak - már jelen életében az övé lehet. Jób
élete virágozni fog, míg a gonoszok szeme láttára halnak meg.
Csakúgy, mint Jób számos barátja esetében is
így volt, Cófár látószöge is a közvetlen jelenre összpontosított. Szerintük a
jó nem a mennyben, a valamikori távoli, álombéli jövőben fog megtörténni
velünk, hanem itt és most. Archeológiai kutatások igazolják, hogy ez a ma is
oly divatos filozófia már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is létezett.
Cófárra és barátaira is hatással volt ez a gondolkodásmód.
Drága Istenünk!
Életben akarjuk tartani Adventi
reménységünket, ami már Jóbban is ott élt. Óvj meg bennünket attól, hogy a
jelen élet szerinti gondolkodásmódba süppedve elveszítsük adventvárásunkat.
Jézus nevében, Ámen.
Koot van Wyk
Kyungpook National University
Sangju, South Korea
Kyungpook National University
Sangju, South Korea
Fordította: Liebhardt
László
5 Mózes 34
Ha visszatekintünk, azt láthatjuk, hogy Mózes
a törvényt képviselte, amely rajta keresztül adatott Istentől. Elvezette a
népet az Ígéret Földjének hátáráig, de nem vihette be őket oda. Az Isten törvényének való engedelmesség volt
a központi érték, és megkülönböztető jel Isten népének életében, és az ma is a
végidő maradék egyháza számára.
Isten törvénye mindig szent, igaz és jó. „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és
a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik,
amíg minden be nem teljesedik” (Mt 5:18). Ez a beteljesedés először a Fiú által történt meg, és azután
általunk. Mindig emlékezzünk e szent törvény pásztázó szemére, amely felfedi a
szívünkben lévő bűnt, Jézushoz vezet, és képessé tesz arra, hogy megtartsuk
szavait.
Mózes élete
vége felé Isten megmutatta neki az Ígéret Földjét. Látszik: betöltötte küldetését az életben. Utolsó éveiben
felkészítette Józsuét, hogy az utódja legyen (5Móz 31:1-8). Angyalok temették
el Mózes testét, és az Úr feltámasztotta, hogy a mennybe vigye őt (ld.: Júdás
9).
Amikor Jézus
idejében Mózes megjelent Illéssel együtt Jézusnak a Megdicsőülés Hegyén (Mt
17:1-13), végre az Ígéret Földjén állhatott. De akkorra a „tejjel és mézzel
folyó föld” elvesztette a jelentőségét és vonzerejét, hiszen Mózes már
látta a jobb földet, az országot, ahol nincs panasz, nincsenek lázadások és
nincs több csalódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése