Ebben a fejezetben többet megtudhatunk
Jóbról. Igen, az ifjabb generáció tagjai kinevetik őt most a betegsége idején. Nincsen
bennük semmi tisztelet az idősebbek iránt, és úgy viselkednek, mint a
juhászkutyák. Jób nem sokra becsüli a szüleiket (1. vers). Jób nem ártott ezeknek a képesítés nélküli
fiatal munkásoknak, sőt mivel jövedelemre volt szükségük, munkát adott nekik és
szüleiknek. Ám ezeknek a munkásoknak a gyermekei gyűlölték Jóbot, amiért
szüleiknek kietlen helyen kellett dolgozniuk. Dávid király is éjjel-nappal juhokat
őrzött fiatalkorában, tehát semmi gond nincs ezzel a munkakörrel. A második
vers szerint Jóbnak erős izomzatú emberekre volt szüksége, a gyenge karúakkal
nem tudott mit kezdeni. Munkásokra volt szüksége, akik segítenek neki sok
báránya gondozásában, de ezeknek az embereknek igen zűrös volt az életmódjuk.
Jób jobban bánt szolgálóival, mint az akkoriban
megszokott volt. Azért járt el így,
mert hívő ember volt és útjai tökéletesek voltak. Jób nem tudja összeegyeztetni
azt, hogy valaki hisz Istenben, de a munkásain keresztüllép. A 3. vers Jób könyvének talán legnehezebb
mondata. A „vesztesekről”, a társadalomból kivetettekről szól. Hajléktalanok és
gyökereken kell élniük (4. vers). Számtalan gyökér-evő vegetáriánus él
világszerte, de Jób nem róluk beszél, hanem azokról, akiknek nincsen más
választásuk, kénytelenek a mező füvét enni. Elűzik őket az emberek közül, ki a
szabályos társadalomból, és úgy ordítanak rájuk, minta tolvajokra (5. vers). A társadalom mindig gyanakvással viseltetik a
hajléktalanokkal szemben és automatikusan kapcsolatba hozza őket a szomszédban
történt betöréssel.
Folyóvíz vájta völgyekben, barlangokban, vagy
bokrok és fák között kell lakniuk, mint az állatoknak.(6.7. v.) Esztelenek és
névtelenek fiai, akiket kivertek az országból.(8. v.). Ezeket a nyomorúságos
hajléktalanokat alkalmazta Jób és rájuk bízta a nyájainak őrzését. „Ezeknek
most gúnydal és szóbeszéd tárgyává lettem!” (9. v.) Ahelyett, hogy hálásak
lennének Jóbnak, mert javított életkörülményeiken és rendszeres jövedelmet
biztosított számukra, pletykálkodnak és gúnydalokat költenek Jób bajáról.
Elutasítják őt, és távolságot tartanak tőle. (10. v.)
A 11. versben Jób és Mózes befejezik a
korabeli, egyiptomi jövevényszavakkal tűzdelt, akkoriban elterjedt vers idézését,
és Jób saját állapotának leírásával folytatja. Isten meglazította íjának
húrját, és lesújtott rá. Jób betegsége jobb lábán kezdődött a kelésekkel, amik
miatt nem tudott rendesen járni. (12. v.) Ezek fokozták szerencsétlenségét és
fizikai szenvedéseit. (13.;17,; 20. vers). Mint valami széles seben, hasadáson,
a bőrén keresztül tört rá a betegség ( 14. vers). Rémségek fordultak ellene,
gonosz lelkek üldözték és üdvössége eltűnt, mint a felhő.(15. vers). Mióta a
betegség rátört, fogyatkozik a lelke. Éjszaka sincs nyugodalma és nyilallnak a
csontjai.(16-17. vers). A fájdalom és a betegség miatt kórházi ápolttá kellett
válnia (18. vers). Iszappakolással kúrálta magát, hamunak és pornak érezte
magát (19. vers). Az iszap-kúra mai, modern korunkban is alkalmazott gyógymód a
Holt-tenger környékén.
Jób terápiájának része az imádság: „Kiáltok
hozzád Uram, de Te nem felelsz.” (20. vers). Isten kiszolgáltatta őt a gonosz
lelkek urának, sátánnak. (21-22. vers). Színpadiasan szemlélteti azok sorsát,
akik hűségesek Istenhez és bíznak benne: „Fölemelsz, szélnek eresztesz és
széttépsz a viharban.” (22. vers). Mindeközben Jób hite nem változik és tanúsítja: „Hiszen tudtam,
hogy halálba viszel engem, abba a házba, ahol minden élő gyülekezik” (23. vers).
Jób tud a feltámadás hajnaláról és az összes
még élő szent összegyűjtéséről a végső napon. Jób azt kérdezi, hogy miért is ne
nyújthatná a szenvedő egyszerűen Isten felé a kezét? (24. vers) Jób
saját feddhetetlenségét bizonygatva kihangsúlyozza, hogy könnyeket ejtett a
nehéz sorsúakért, és lelke szomorkodott a szűkölködők miatt (25. vers). Jót remélt, de rossz következett, világosságot
keresett, de homály tört rá (26. vers). Nyomorúság napjai jöttek el testére. A
bőre megsötétedett, de nem a napfénytől és segítségért kiált a gyülekezetben
(27-28. vers). Az emberek közül kitaszítva, a gyengék és erőtlenek fivére lett.
Bőre elfeketedett és csontjai kiszáradtak a láz miatt. Citerájának és sípjának
hangja gyászossá, jajgatóvá vált (19-30. vers)
Drága
Istenünk!
Amit
Jóbtól megtanulhatunk, az az, hogy hűséges maradt a mennyei nézősereg előtti
színpadon elszenvedett csapások ellenére is; hogy jó munkaadója volt a
nyomorúságos embereknek, és hogy fizikai gyengesége ellenére is ismerte
Istenét. Drága Urunk, mi is állhatatosak akarunk maradni. Ámen.
Koot van Wyk
Kyungpook National
University
Sangju, South Korea
Fordította: Csala
Beáta
Józsué 19
Józsué Isten embere, erőskezű katonai vezető és a nép
bölcs kormányzója volt. Mindemellett egy alázatos szívű ember is, aki az
elfoglalt ország őt illető részét csak mindenki után, utolsóként kérte el.
Választhatott volna földet és követelhette volna azt elsőként is, és senki nem
tiltakozott volna. Ő azonban szolgáló vezető volt, és követendő példát mutatott
a többieknek.
Ahogy az előző fejezetben láttuk, a föld elosztását
Józsué és Eleázár, valamint „az izráeli törzsek családfői
sorsvetéssel Silóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál” végezték. Mindez
azt bizonyítja, hogy a föld eredeti és jogos tulajdonosa maga az Úr volt.
Ez ugyanúgy igaz a mai Magyarországra
is. Ha visszavezetjük a föld tulajdonjogát az avarokon, a hunokon át azokig,
akik előttük voltak a Kárpát-medencében, végül Istenhez jutunk. Mi nem
tulajdonosok, csupán bérlők vagyunk, és az Úr meg fog minket kérdezni, hogy és
milyen célra használtuk az Ő tulajdonát.
Neall Ralph
Nyugalmazott professzor és
misszionárius
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése