Az előző fejezetben Jób beszédének végét narrátorként
maga Mózes írta, madártávlatból rálátást adva ezzel nekünk a Jób és három
barátja közötti kapcsolatra. Ahogyan a fejezet első verse mondja: „Ez a három férfiú már nem felelt többet
Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát a saját szemében.”
Elihu, aki most szólásra emelkedett, sokkal
fiatalabb volt Jób három barátjánál. Viszont bizonyára elmúlt már harminc éves,
hiszen abban az időben nyilvánosság előtt fiatalabbak nem szólhattak. Mózes azt
mondja, hogy Elihu haragra gerjedt. „Jóbra
haragudott, mert igaznak tartotta magát Istennel szemben. De három barátjára is
mérges volt, mivel nem találták meg a helyes választ, mégis kárhoztatták Jóbot”
(2-3. vers).
Mózes elmagyarázza, hogy Elihu eddig azért
hallgatott, mert fiatalabb volt. (4. vers). Végül, hosszú hallgatás után törte
meg Elihu a csendet (5. vers).
Jellemző, ázsiai szokás szerint a fiatalabb
ember csöndben maradt, mert tudta, hogy az idősebbeké az elsőbbség (6. vers). Elihu
azt hitte, hogy a kor bölcsességgel jár, ezért hagyta az idősebbeket beszélni
(7. vers). Azt hitte, hogy rendelkeznek az éleslátás lelkével, mert a Teremtő
megengedi nekik, hogy megértsék dolgait (8. vers). Elihu azt is tudja, hogy a
nagy emberek nem válnak mindig bölccsé, és a vének sem mindig értik meg az
ítéletet (9. vers). Valószínű, hogy Elihu most szerepelt először nyilvánosság
előtt. Ha az ember egy olyan hosszú tanácskozáson vesz részt, amilyen ez volt,
nyilvánvalóvá válik, hogy irányítás nélkül, egyhelyben toporognak, sok ide-oda
kapkodással, de előremozdulás nélkül.
Tehát Elihu úgy érezte, hogy szólnia kell (10.
vers). Végigvárta Jób barátainak beszédeit, figyelte okoskodásukat, míg a
szavakat keresgélték. (11. vers). Amikor az ember már a szavakat keresi, a
beszélgetés a végéhez közeledik. Hatsepszut palotájában Mózes számtalanszor
vett részt megbeszéléseken, és tudta, hogy ha egy fontos ember beszél, és
mindenki rá figyel, lendületesen szól, de egy bizonyos ponton „lemerül az elem”,
és a szavak keresése a beszéd végét jelzi.
Elihu így szól barátaihoz: „Igen figyeltem rátok, és íme, Jóbot
egyikőtök sem tudta megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg érveire.” (12.
vers). „Ne mondjátok, hogy megtaláltátok
a bölcsességet: csak Isten győzheti meg őt, és nem ember!” (13. vers). Elihu azt is tudta, hogy Jób nem
hozzá, hanem csak a többiekhez intézte válaszait, de ők összezavarodtak (14-15.
vers) Elihu várta válaszaikat, de ők csöndben maradtak (16. vers). Bejelenti,
hogy most rajta a beszéd sora, mert tele van mondanivalóval, és a gyomra görcsbe
rándult az idegességtől (16-17. vers). Nem tudja visszatartani magát. Elihu azt
mondja, hogy a szavak úgy feszítik szét bensőjét, mint a tömlőbe zárt újbor (must),
amitől az csaknem szétszakad.
Mózes és Jób jól ismerték az ősi közel-keleti
italozási szokásokat, de ők maguk nem ittak szeszes italt. Elihu a szőlőlé
(must) borostömlőben történő érlelési folyamatáról beszél. Jégvermeket
használtak tárolásukra, vagy a földbe ásták a tömlőket, hogy hidegen tartsák
őket. Tudták, milyen fontos az élelmiszereket hűvös helyen tárolni. (A közel-keleti kutatások szerint a
Hermon-hegyről szerezték be a jeget.)
Elihu engedélyt kér a szólásra (20. vers).
Azt is bejelenti, hogy nem lesz személyválogató, és nem fog senkinek sem
hízelegni. Nem is tudja, hogyan kell, nincsen gyakorlata a kegyes beszédben. Ha
azt tenné, hamar elszólítaná őt Teremtője (21-22. vers). Ez azt jelenti, hogy
még sok a tanulnivalója Istentől, és a gyakorlatban fogja majd jobban
elsajátítani a beszéd szabályait.
Drága
Urunk!
Időnként
megbeszéléseken veszünk részt, ahol hosszú fecsegéseket kell végighallgatnunk,
néha a Te nevedben. Minden gyűlésen vannak Elihuk, akik akkor szólalnak fel
először. Még ma is ezek a gyűlések jelentik a Te megoldási módszeredet a
problémák kezelésére, és nem az egyszemélyes, gyors „letaroló” előadások. Ezért
kérünk, adj nekünk türelmet, hogy elfogadjuk azt, amin nem tudunk változtatni. Ámen.
Koot
van Wyk
Kyungpook
National University
Sangju,
South Korea
Fordította:
Csala Beáta
Józsué 21
A léviták, akiknek nem adtak saját törzsi
területet, eljöttek Eleázárhoz, a főpaphoz Silóba, és emlékeztették őt arra,
hogy az Úr azt mondta Mózesnek: Izráel fiai adjanak városokat és azokhoz
tartozó legelőket a lévitáknak és családjaiknak, hogy legyen hol lakniuk. Így
az Úr parancsolata szerint (3. vers) ez meg is történt.
Mivel a léviták voltak az emberek lelki
vezetői, a városok és a legelők, amelyeket kaptak, szétszórtan helyezkedtek el
a törzsek között. Összesen 48 várost és azokhoz tartozó legelőt kaptak a
léviták és családjaik. Utána az Úr nyugalmat adott az Izraelitáknak mindenhol a
földjeiken, ahogy megígérte az ő atyáiknak és „senki sem tudott megállni velük szemben ellenségeik közül. Egyetlen
szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett.
Minden beteljesedett” (Józs 21:45 – új prot. ford.).
Isten gondoskodik rólunk és családunkról, és
az Ő ígéretei biztosak. Bár talán lehetnek nehézségeink, Ő nem hagy el, és nem
felejt el minket. Habár vannak nehézségeink ezen a világon, de a mennyei Kánaán
határán állunk; Isten ígéretei be fognak teljesedni, és nyugalmunk lesz
mindörökké.
Ralph Neall
Nyugalmazott
professzor és misszionárius
Fordította Rajki
Dávid
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése