Amikor Elihu mondandójával idáig jutott,
hallgatói valószínűleg elbóbiskoltak. Laposakat pislogtak, ezért fel kellett
emelnie a hangját (1. vers). Kihívást intéz Jóbhoz: „Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben?"
(2. vers - új prot. ford.). Ez a héber szöveg szószerinti fordítása, de a
középkorban élő rabbik túlzó kifejezéseket használtak, amikor úgy adták vissza,
hogy Jób azt mondta: az ő igazsága nagyobb mint az Istené. Ez túlmutat azon,
amit a héber szöveg megenged.
Elihu folytatja: „Ha így szólsz: Mit érek
vele, mi hasznom abból, ha vétkezem?" (3. vers – angolból fordítva).
Jóbnak, mint Istenben hívő embernek igaza van, amikor ezt a kérdést felteszi. Mit
használ a bűn az embernek? „Mivel várhatok többet, mintha vétkezném?"
(Károli). Nincs oka annak, hogy a rabbik felső fokot (többet mint) és
feltételes módot (mintha) használjanak a szószerinti héber szövegben. Ez
tévedést tulajdonítana Jóbnak, pedig ő nem tévedett. A modern fordítások a
rabbikat követték ebben az esetben.
Elihu válaszolni akar Jóbnak (4. vers). „Tekints az égre és lásd meg; és nézd meg a
fellegeket, milyen magasan vannak feletted!" (5. vers). Elihu azt
mondja, hogy ha Jób vétkezett, és ha számosak a bűnei, milyen hatással van az
az Istenre? „… mit ártasz néki?"
(6. vers). Elihu válasza az, hogy semmit. Ha Jób igaz, mit ad az az Istennek?
Mivel az ég olyan magas, Jób nem tesz mást, minthogy akadályozza Istent abban,
hogy belépjen a képbe. Mit kap Isten Jóbtól akkor, ha Jób igaz? (7. vers). A
gonoszság és az igazság csak emberi fogalmak – mondja Elihu: „Csak a magadfajta embernek árt a bűnöd, és
az ember fiának használ igazságod" (8. vers – új prot. ford.). Sok elnyomott
ember jajgat ezen a Földön (9. vers).
De Jób nem mondja: „Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka?"
(10. vers – új prot. ford.). Isten itt e Földön az állatok viselkedése által
tanít és a madarak megfigyelése által ad bölcsességet (11. vers). Az emberek
kiáltanak de a gonoszok büszkesége miatt Isten nem válaszol (12. vers). Billy
Graham azt mondta, hogy a büszkeség fog megakadályozni sok embert abban, hogy
bemenjen az Isten országába. „Mert a
hiábavalóságot Isten meg nem hallgatja, a Mindenható arra nem tekint"
(13. vers). De Isten szeretete nem képez akadályt. Azért keresi az embert, hogy
megváltsa. És te, Jób, bizonyára nem azt mondod, hogy nem akadályozod a
bírósági tárgyalást Isten előtt, és Rá vársz (14. vers). Elihu arról beszél,
hogy Jób egy bírósági tárgyalást vár: "Mivel még nem büntetett meg eléggé
haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek" (15.
vers). Ez nem helyes, mert ez azt jelentené, hogy a héber Biblia téved.
Elihu Istent vádolja, hogy Isten nem
gondoskodik eléggé arról, hogy haragjával meglátogassa az emberiséget. De Jób
másként tudja, és erről beszélt korábban. Elihu szidja Jóbot azért, hogy
hiábavalóságra nyitja a száját és oktalanul szaporítja a szavakat (16. vers).
Drága
Istenünk!
Jóbbal
együtt mi is azt akarjuk mondani, hogy a mi igazságunk Tőled származik, és a
bűn semmit sem használ nekünk. Az emberek csúnyán félreértenek bennünket ebben
az ellenséges környezetben, amelyben élünk. Áldd meg az Érted végzett
munkánkat! Ámen!
Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti
Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Józsué 24
Isten szövetséget kötött Izraellel a Sínai-hegynél (ld.: 2Móz 19:3-6, és
20:1-7), és Mózes megújította azt mielőtt meghalt (5Móz 29 és 30). Ebben a
fejezetben Józsué ismét megújítja a szövetséget mielőtt meghal.
Itt visszatekint arra, hogy mi mindent tett Isten Izraelért: kihozta őket a
szolgaságból, Egyiptomból, és utat nyitott számukra a Vörös-tengeren
keresztül; nekik adta az emoreusok
földjét a Jordán keleti partján, és Bálám átkait áldásra fordította; azután az
Úr ledöntötte Jerikó falait, hogy aztán nekik ajándékozza Kánaán hét törzsének földjeit, időnként úgy, hogy
darazsakat bocsátott az ott élőkre (ld.: 12.vers).
Most Józsué arra hívja Izrael népét, hogy az Urat válasszák Istenüknek
örökre. Háromszor tesznek esküt, hogy hűségesek lesznek az Úrhoz (16, 21, 24
versek). Ekkor Józsué beírja ezeket a törvénykönyvbe, és felállít egy
emlékkövet az eskütétel bizonyságaként (26-27. vers). Az emberek megtartották
ígéretüket egész életükben, mindazok, akik látták mit tett értük korábban az Úr
(31. vers).
Ma nekünk is emlékeznünk kell a sok ajándékra, amelyet Istentől kaptunk.
Jézus eljött, hogy éljen értünk, és meghaljon helyettünk. Ő mennyei
közbenjárónk lett. Megígérte, hogy visszajön, és magával visz a mennyei Ígéret
Földjére. Újra és újra fel kell idéznünk nekünk adott ajándékait, minél
gyakrabban, és hálatelt szívvel megújítani az elköteleződésünket Felé (ld.: Mt
26:27-28, Zsid 8:8-12).
Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius
Fordította: Kóczián Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése