Mai szakasz: Jób 22

Most Elifáz kerül sorra. Az utolsó idők eseményeit szeretné a jelenben élő emberek életére alkalmazni. Ebben a fejezetben Elifáz a Jób idejében általánosan elterjedt gondolkodásmódot követi, és számtalan kérdést tesz fel: „Hasznára van-e Istennek, ha az egyik ember bölcsességre tanítja a másikat?”; „Törődik-e Isten azzal, ha te igaz vagy?” (2-3. vers -  új prot. ford.) Ezek az Istenről szóló  kérdések nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyeket sátán tett fel mennybéli lázadása idején.

Ez egyáltalán nem biblikus, hiszen tudjuk, hogy Isten ezt mondta: „Legyetek igazak, mert én igaz vagyok.”  Elifáz arra a következtetésre jut, hogy mivel Jób szenved, Isten bünteti őt. „Avagy nem sok-é a te gonoszságod?” (5. vers.) ezután felsorolja Jób gonoszságait: ok nélkül zálogot vett embertársaitól, a mezíteleneket nem ruházta föl, a szomjazóknak nem adott inni és az éhezőknek sem enni (6-7. vers). Bepillantást nyerhetünk Elifáz gondolkodásmódjába: „A hatalmaskodóé az ország, a kiváltságosok laknak benne” (8. vers – új prot. ford.). Jób azelőtt gazdag ember volt és elismert, most nem az. Elifáz folytatja Jób bűneinek listáját: üres kézzel küldte el az özvegyeket és az árvák erejét letörte (9. vers). Elifáz szerint a gazdag Jób figyelmen  kívül hagyta a „Tökéletes Uralkodó” jellemét. Ezért vannak most olyan csapdák Jób körül, mint a félelem és a sötétség (10-11. vers).

Elifáz felfedi előttünk saját istenképét. Azt mondja, hogy Isten a magasságban lakozik, a csillagokat és a galaxisokat figyeli. Ő nem olyan, amilyennek Jób szavai szerint tűnik, miszerint Isten nem tudhatja, mi folyik a Földön, mert a sűrű felhők elrejtik azt előle (13-14. vers). Elifáz félreértette Jób szavait. Majd provokálja Jóbot: „Követed-e az ősidők ösvényét, amelyen álnok emberek jártak? Ne feledd, hogy Isten jó dolgokkal áldotta meg őket, annak ellenére, hogy azt kérték, távozzon el tőlük. Azután elsodorta őket az áradat. A gonoszok levágatnak, és jólétüket tűz emészti meg. Távol legyen tőlem a gonoszok gondolkodása!” (lásd: 16-20. vers)

Ha Jób megbánja bűneit és rábízza magát Istenre, akkor békességben lehet Vele. Jóbnak el kell fogadnia az Isten szájából származó utasításokat és szavait a szívébe kell zárnia (21-22. vers). Meg kell térnie, akkor felépülhet, és az álnokságot sátrától messzire kell űznie (23. vers). Elifáz az ezt követő áldások hosszú sorát ismerteti, mint az ofíri arany és a ragyogó ezüst. Majd hozzáteszi: „A Mindenható lesz az aranyad és válogatott ezüstöd. Akkor majd a Mindenhatóban gyönyörködsz, és arcodat Istenhez emeled. Ha könyörögsz hozzá, meghallgat, te pedig teljesíted fogadalmaidat. Ha valamit elhatározol, meglesz, világosság ragyogja be utadat” (25-28. vers – új prot. ford.)

Elifáz azt mondja Jóbnak, hogy viduljon fel, mert az alázatosak felmagasztaltatnak (29. vers). Még azok is, akik nem ártatlanok, de Istenhez fordulnak, meg fognak szabadulni az Ő kezének tisztasága által (30. vers).

Drága Istenünk! Ez a világ nem az otthonunk, és a veled való kapcsolatunk felkészít minket a távozásra, hogy ne itt éljünk örökké. Kérünk, segíts, hogy Jóbhoz hasonlóan mi is rád összpontosíthassuk figyelünket!. Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Fordította: Csala Beáta

Józsué 11

Amit Isten ígér, azt be is teljesíti. Tőlünk annyit vár, hogy együttműködjünk Vele. Ahogy Józsué előrehaladt Kánaán elfoglalásában, az északi városok királyai összefogtak, hogy megtámadják az izraelitákat. „Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem az Izráel elé”. Józsué hallgatott az Úrra, továbbhaladt hitben és engedelmességben. Tudta, hogy bármit is parancsol Isten, utat nyit népe számára, hogy kivitelezhesse.

Az izraelitáknak nem lovakban és harci szekerekben kellett bízniuk, hanem az Úrban, amit meg is tettek. Az Úr sikert adott Józsuénak, és a fejezet így ér véget: „Elfoglalá azért Józsué az egész földet egészen úgy, a mint az Úr mondotta vala Mózesnek, és adá azt Józsué örökségül Izráelnek, osztályrészeikhez képest, nemzetségeik szerint. A föld pedig megnyugovék a harctól.” Ez azt jelentette, hogy nem volt több egyesült ellenség, és a földet feloszthatták a törzsek között. Mindazonáltal minden törzsnek le kellett még győznie a kánaániakat számukra kisorsolt területeken.

Sok esetben úgy tűnik, hogy az ellenségeink, legyenek azok lelki, tanulmányi, szociális, fizikai vagy szakmai gondok, túl sokan vannak, és túl erősek ahhoz, hogy legyőzzük őket. De emlékeznünk kell arra, hogy Isten képes nekünk segíteni, ahogyan megsegítette Józsuét, és Ő maga fogadta, hogy segít nekünk felülkerekedni az előttünk lévő akadályokon személyes életünkben, és az Ő győzelmét adja nekünk!

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference

Fordította Kóczián Ágnes