Mai szakasz: Jób 27

Jób folytatja válaszát barátainak, alapállásának megfelelően: Az Istennek odaszentelt élet túlságosan értékes ahhoz, hogy odaadjuk a második legjobbért. Jób egy kis szünetet tartott, és a barátai valószínűleg mindannyian csendben maradtak egy pillanatra. Ezért szólalt meg Jób újra, és folytatta beszédét (1. vers). Ezt mondja: "Él az Isten, aki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, aki keserűséggel illette az én lelkemet" (2. vers). Tudjuk azt, hogy Isten ezt nem közvetlenül tette, hanem megengedte Sátánnak, a világegyetem elrontójának, hogy megpróbálja Jóbot, mivel Isten teljesen megbízott hűséges szolgájában. Jób eltökélt abban, hogy "amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből" (3-5 versek, új prot. ford.).

Azt mondja: "Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem" (6. vers). Jób nem bánja azt, ahogyan élt. Azonban, ami a gonoszok sorsáról tudható, a Jób ellenségeire is eljön, akik igazságtalanul bántak vele (7. vers). Az az ember, aki vallást játszik, de hazudik és lop, milyen reménye lehet, amikor Isten elragadja a lelkét és elveszi életét? (8. vers). "Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül?" (9. vers). "Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?" (10. vers).

Jób tudni akarja, hogy álhívő barátainak lesz-e olyan hitük, amely "mindenkor" megmarad. Vajon az ő hite egy "tedd ide - tedd oda hit?" Jób elmagyarázza szekuláris és humanista barátainak: "Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; amik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el" (11. vers). Isten aktívan tevékenykedik teremtett világában még a bűneset után is. Ezért Jób tanítani fogja őket, és emlékezteti őket arra, amit tudniuk kell. Istennek nincsenek titkai. Jób ezt mondja: "Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?" (12. vers). Ez a gond Jób barátaival: kijelentéseket tesznek a végidővel kapcsolatosan, de figyelmen kívül hagyják Sátán szerepét a nagy küzdelemben. Jób magyarázatait teljesen hiábavalónak és képmutatónak tartják. 

Néhány tudós úgy gondolja, hogy Cófár ezen a ponton félbeszakítja Jóbot, és arról beszél, hogy milyen jutalmat kap a gonosz Istentől, és milyen örökségük lesz a hatalmasoknak, amit a Mindenhatótól kapnak majd (13. vers): a) Ha fiai gyarapodnak, a kard végez velük (14. vers); b) és az unokákkal is; c) azok, akik túlélik, meghalnak és eltemetik őket (15. vers); d) özvegyei nem sírnak (15. vers); e) ha annyi pénzt gyűjt össze mint a por, és sok ruhát, az igazak fogják hordani azt, és az ezüstjét az ártatlanok öröklik (16-17 versek); f) minden biztonsági intézkedés mellett, amellyel házát építi, nem lesz biztonságosabb, mint a molyfészek, vagy a csősz ideiglenes kunyhója (18. vers); g) gazdagon fekszik le és alszik el, és szegényen ébred, mindene, amit összegyűjtött, másé lesz (19. vers). h) kinyitja szemét (alvás után), és amije volt, már nincs ott (mintha ellopták volna (19. vers); i) éjszakai rémület lepi meg őt (20. vers); j) egy vihar elragadja gazdagságát (20. vers); k) a keleti szél elsöpri őt helyéről (21. vers). A egyiptomiak azt hitték, hogy a halottak nyugatra mennek a napistennel, de itt az ijesztés keletről jön. l)  A keleti szél (Isten tettét jelképezi) lecsap rá és nem kíméli meg őt (22. vers); m) Isten kezétől biztosan elmenekül (22. vers); n) az emberek összecsapják a kezüket és fölszisszennek lakóhelyén (23. vers).

Az istentiszteletben való taps ellentétben van a bibliai nézettel, ahol a taps a büntetés eredményére és a bűnösök megsemmisítésére van fenntartva a végrehajtó ítéletben. Az adventista és nem adventista tudósok véleménye ezen a ponton majdnem teljesen azonos.

Drága Istenünk!

Te azt kéred tőlünk, hogy erősen álljunk, függetlenül attól, hogy Sátán mekkora vihart támaszt, tudva azt, hogy te erősen fogod a kezünket. A mi utunk nem a gonoszok útja. Mi téged akarunk követni. Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook University
Sangju, South Korea

Job’s continues his response to his friends with this basic point: A sanctified life for the sake of God, is too precious to trade in for second best. Job took a slight break and his friends were probably all silent for a moment. That is why Job “spoke up again and continued his discourse” (v. 1). He says, “God lives, the One who has taken away justice from me and the Almighty who has brought bitterness to my soul” (v. 2). We know that God did not do it directly but by permitting Satan, the destroyer of this universe to test Job since God had full confidence in His faithful servant. Job is determined that “all the while my breath is in me and the Spirit of God is in my nostrils my lips will not speak evil and my tongue will not utter deceit.” Be it far from me to say that you are right.  I will not do so as long as I live (vv. 3-5).  

He says, “I will hold fast to my righteousness and will not let go, nor will my heart rebuke me all my days” (v. 6). Job has no regret the way he lived. However, what is known about the destiny of the wicked, will also come to the enemies of Job who treat him unjustly (v. 7). The person who plays with religion but lies and robs, what hope will there be for such a person when God “throws down his soul?” and takes his life (v. 8). “When trouble comes over him will God hear his cry?” (v. 9). “Will the God be his delight and will he call on Him? (v. 10).

Job wants to know whether this fake believer will have a faith that endures at “all times.” Is his religion just a put on and take off one? Job explains to his secular and humanistic friends: “I will instruct you and tell you about God and not conceal the actions of the Almighty” (v. 11). God is actively involved with His Creation even after the Fall. So Job will instruct them and remind them what they need to know. God has no secrets. Job says, “You know the plan of God, so why do you talk such nonsense (v. 12). That is the problem with Job’s friends, making statements about the last days and ignoring the role of Satan in the Great Controversy.  They saw the explanations of Job as totally vain and hypocritical.

Some scholars think that Zophar interrupts Job at this point and talks about the portion a wicked man will receive from God, and the inheritance of the powerful which they will receive from the Almighty” (v. 13): a. If their sons increase, they are for the sword (v. 14); b. so are his grandsons; c. those who survive him will die and be buried (v. 15); d. his widow will not weep (v. 15); e. if he gathers money like dust and lots of clothing, the righteous will wear them and the innocent will inherit the silver (vv. 16-17); f. with all measures of security he builds his mansions, villas, and estates, but they are no more secure than “what a moth builds or as the temporary shelter of a watchman” (v. 18); g. he sleeps or lies down rich and what he has gathered will go to someone other than himself (v. 19); h. he opens his eyes [after sleeping] and what he has is not there [as if it were stolen] (v. 19); i. terrors of the night overtake him (v. 20); j. a tempest snatches away [his wealth] (v. 20); k. and the east wind sweeps him away from his place (v. 21). The Egyptians believed that the dead go to the West with the sungod, but here the terror comes from the east. (l) The east wind [symbolizing God’s actions] will cast upon him and not will not spare (v. 22); (m) from His [God’s] hand he shall surely flee (v. 22); (n) men will clap their hands and will hiss out of his place (v. 23).

The common habit of handclapping in worship is contrary to the biblical view where handclapping is reserved for the result of punishment and eradication of the wicked in the executive judgment. The findings of both Adventist and non-Adventists scholars on this topic were seemingly the same. 

Dear God,

We are asked to stand firm regardless of the tempest of Satan knowing that You are holding us firmly by the hand. The way of the wicked is not our way but You we want to follow. Amen.

Koot van Wyk
Kyungpook University
Sangju, South Korea

Józsué 16

Amint azt már az előző fejezetben is láthattuk, és most, Józsué könyve 16. fejezetében szintén, Józsué és Káleb voltak az egyetlenek azon felnőttek közül, akik egykor megszabadultak Egyiptomból, átkeltek a Vörös-tengeren, és negyven éven keresztül vándoroltak Izrael népével a pusztában. Józsué most Kálebnek adta Hebront, azt a várost, amelytől annak idején oly’ nagyon megrettentek a kémek, hiszen Anák hatalmas fiai éltek ott. A 85 éves Káleb – Istenben bízva – kiűzte onnan az óriásokat, majd felvonult Kirjáth-Széfer ellen. A várost Othniél, unokaöccse foglalta el, és ezért a hőstettéért Káleb leányát, Akszát kérte feleségül.

Sajnos Izraelben sokan voltak, akiknek szívében nem élt ott Káleb hite. Júda fiai nem tudták kiűzni Jeruzsálemből a jebuzeusokat; a 16. fejezet 10. verse pedig megemlíti, hogy Efraim fiai sem űzték ki földjükről a kananeusokat. Azzal, hogy meghagyták maguk között ezeket az idegeneket, az efraimiták önmagukat sodorták lelki veszélybe. Jövőbeni történelmük azt mutatja, hogy bálványimádásba süllyedtek, mégpedig olyan mértékben, hogy az Úr ezt kellett, hogy mondja prófétáján keresztül: „Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!” (Hós 4:17). A következő fejezetekben azt olvassuk, hogy Manassé fiai sem tudták elfoglalni néhány városukat, és „sikerült a Kananeusoknak ott maradni azon a földön” (17:12); valamint Dán nemzetségének is sok nehézsége támadt a kapott földterület elfoglalása során.

Ha hittek volna, és hitüket tettekkel is bizonyították volna, az Úr ugyanúgy megadta volna nekik is a győzelmet, mint ahogy Kálebnek megadta. Így kövezték ki a jövendő hitehagyás útját. Vajon a mi hitünk ellenáll a bennünket körülvevő világ nyomásának?

Ralph Neall

Nyugalmazott professzor és misszionárius