2012. október 9., kedd

Mai szakasz: 5 Mózes 23

A katonaságban megfigyelhető volt a hanyagság a higiénia és a tisztaság kérdéseiben. Az itt leírtak kiegészítik az 3Móz 15-ben adott higiéniai és tisztasági törvényeket. Észrevetted azonban, hogy Mózes miért adja ezeket a szabályokat? Mert Istened, az ÚR veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent” (15. vers).

Az Úr Isten, a Föld és az ég Teremtője, közöttük szeretett volna járni (lásd még: 3Móz 26:12). Isten ugyanúgy velünk is együtt szeretne járni. Énokot gyakran emlegetjük úgy, mint azt a személyt, aki Istennel járt, és ez valóban így is volt. Amiről azonban csak ritkán beszélünk az az, hogy a világmindenség hatalmas Istene is kész volt Énokkal járni. Isten pedig nem is tudta volna egyértelműbben kifejezni ezt a szándékát, mint úgy, hogy Jézust küldte el Földünkre Immánuelként - „ami azt jeletni: velünk az Isten” (Mt 1:23).

Megfigyelted, hogy amikor két ember rendszeresen együtt jár, akkor éppen felépítenek vagy ápolnak egy csodálatos kapcsolatot? Énok „határozott céllal tanulmányozta Isten jellemét. Ő nem a saját útját követte, hanem igyekezett saját jellemét a mennyeihez illeszteni.” (E.G. White Bibliakommentár, 1. kötet, 1087 o.)

Drága Istenem, Mózeshez hasonlóan az én egyetlen kérésem is ez: „Mutasd meg a te dicsőségedet [jellemedet]”, és segíts megtisztítani az életem rendetlen és tisztátalan területeit!

John Ash
Chinese Union Mission
Hong Kong
Fordította Kóczián Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése