2012. augusztus 31., péntek

Mai szakasz: 4 Mózes 20

A vezetői pozícióban tett dolgainknak nagy a jelentőségük, mert mások minket követnek. A Sínai hegyet elhagyva a nép Mózest kérte meg, hogy Istennel beszéljen, mert ők közvetlenül nem bírták elviselni Isten jelenlétét. Ez nagy felelősség volt Mózes számára. Ebben az esetben azonban nem sikerült úgy tükröznie Isten jellemét a nép felé, ahogy azt neki kellett volna. Mivel haragudott rájuk, felnagyította a hibájukat, és semmissé tette a kegyelem és szeretet azon leckéjét, amelyet Isten ez alkalommal a nép felé kommunikálni akart. Ez figyelmeztetés minden vezetőnek:  nem szabad engednünk a kísértésnek, hogy helytelenül bánjunk azokkal, akiket vezetünk.

Valójában mindannyian vezetők vagyunk a körülöttünk lévők számára. Ők tudják, hogy mi Kit képviselünk. Néhányuk számára mi vagyunk az egyetlen bizonyíték arról, hogy milyen is Isten. Tehát a tanulság minden hívőnek szól.

Mózes és Áron számára a büntetés az volt, hogy nem vezették be a népet az Ígéret Földjére. Az első lecke mindig fontos, és szükséges volt, hogy a nép belépése erre az új földre ne legyen beszennyezve egy olyan vezetés által, ami nem sokkal korábban helytelenül mutatta be Istent és az Ő emberiséggel való bánásmódját.

Te is megengedtél magadnak mostanában olyan viselkedést, ami összezavarhatja az embereket Istennel kapcsolatban? Legyen úgy, ahogy az ének mondja: „Az egész világ lássa,/Hogy bennem Lelked él!"

John Beckett
Southern Adventist University
Fordította Kóczián Károly

2012. augusztus 30., csütörtök

Mai szakasz: 4 Mózes 19


Isten itt nagyon konkrét utasításokat ad az izraelitáknak a tiszta és tisztátalan közötti különbségtételre vonatkozóan. Jézus a Márk evangéliuma 9:45-ben elmondta nekünk, hogyan kell ezt alkalmazni a modern életben: mindazt, ami hajlamos elválasztani minket Istentől, el kell távolítanunk az életünkből.

Annak a személynek, aki ceremoniálisan tisztátalanná vált, egy időre el kellett különülnie a közösségtől. Ez a gondolkodásra szánt szünet fontos, különösen a mai, igencsak zűrzavaros életünkben. Ha azt észleljük, hogy életünkben valami nem illeszkedik Isten kívánalmaihoz, itt az ideje, hogy visszavonuljunk, és felülvizsgáljuk a helyzetet. Talán el kell távolítanunk valamit, ami rossz az életünkben; vagy az is lehet, hogy vissza kell fordulnunk egy útról, ami távol vinne bennünket Istentől.

Szerencsére van segítség. A profi sportolóknak személyi edzőjük van, hogy egyénre szabott edzéstervvel hozzák ki belőlük a legjobb teljesítményt. A Szentlélek a legnagyszerűbb személyi edző. Ő pontosan tudja, mit kell legközelebb tennünk az Isten országa felé vezető úton. Mindössze annyit, hogy elfordítjuk tekintetünket a világról, Isten Igéjében keressük az útmutatást, és figyelünk.

A fejezet figyelmeztetéssel zárul: ha valaki nem tisztítja meg magát, ki kell zárni Izraelből. Ha mi nem fordulunk vissza Istenhez, hanem engedtük, hogy a világi hatások elválasszanak Tőle, annak biztosan katasztrófa lesz a következménye.

John Beckett
Southern Adventist University

Fordította: Bakk Zalán Levente

2012. augusztus 29., szerda

Mai szakasz: 4 Mózes 18


Annyira biztos, hogy van egy hely számunkra Isten szolgálatában, mint amilyen biztos volt a szolgálat annak idején egy pap vagy egy lévita számára. Vágynunk kell arra, hogy megtaláljuk ezt a helyet, és az Isten által ránk bízott feladatot teljesítsük. Fontos volt, hogy Áron és családja azonnal elfoglalják papi helyüket, mert Isten közvetlenül szólt hozzájuk. Nálunk ez a folyamat sokkal fokozatosabb lehet. Nem a munka nagysága számít a leginkább, hanem a lelkület, amellyel a munkát végezzük. Ahogy egyre többet tudunk meg Isten velünk kapcsolatos szándékáról, és alkalmazzuk azt, amit megtudtunk, Isten egyre tovább vezet bennünket az Ő országába vivő úton.

Az egyik áldás, amelyet Isten mindnyájunknak ad, a bőkezűség előjoga. Terve, hogy a lévitákat a tizeddel támogassa, lehetővé tette az Úr számára, hogy az egész Izraelt, mint nemzetet megáldja. De a léviták sem voltak kivételek, jövedelmük tizedét nekik is vissza kellett juttatniuk a papok számára.  

Egy másik tanulság ebből a fejezetből, hogy ne válogassuk ki ajándékainkat Isten számára - kár az állatok, akár kertünk terményei közül -, hanem a legjobbat adjuk mindabból, amivel rendelkezünk. Hasonlóképpen a Vele töltött időnk sem a maradék kell, hogy legyen, miután sok mindent elvégeztünk azon a napon. Ez napunk legjobb időszaka kell hogy legyen, amikor a legfrissebbek, legfogékonyabbak vagyunk. Jézus mondja Máté 6:33-ban: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek."

Hasonló elvek vonatkoznak pénzkezelésünkre is. Követői újra és újra megtapasztalták, hogy ha Őt helyezik az első helyre, a többi résszel előbbre jutnak. Ha más kötelezettségekkel foglalkozunk elsőként, valószínű, hogy kevés marad Isten számára!


John Beckett
Professor of Computing
Southern Adventist University

2012. augusztus 28., kedd

Mai szakasz: 4 Mózes 17


Isten az Ő kegyelméből újabb bizonyítékot adott Izraelnek akaratára vonatkozóan, hogy változtathassanak eltorzult nézeteiken; ugyanis még mindig meg voltak győződve arról, hogy Mózes és Áron ölte meg az Úrnak népét (lásd: 4Móz 16:41). 

Isten azt parancsolta, hogy mindegyik törzs vegyen egy vesszőt, és írják rá atyáik házának nevét. A vesszőket ezután ott kellett hagyni a bizonyság sátorában, ahol az Úr megjelenik. Ekkor Isten olyan csodát tett, ami már elhallgattatta az izraeliták panaszáradatát, s ami maradandó bizonyítéka és jelképe lett annak, hogy kire is helyezte Isten a papi szolgálatot. A vesszőn minden jelentős változás egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg, és ez meggyőzte a népet arról, hogy Isten szent szolgálatra különítette el Áront Izrael többi törzsétől. 

Az isteni hatalom e csodás megnyilvánulását követően a papság tekintélyét nem vonták többé kétségbe. A csodavesszőt megőrizték, és időről időre bemutatták a népnek, hogy emlékeztesse őket a múltra, és megóvja őket a panaszkodástól, valamint attól, hogy megkérdőjelezzék, kire is bízta Isten a papság szent szolgálatát. Miután Izrael fiai valódi fényében látták meg lázadásukat, megrémültek. „Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!” (12. vers). Végül rákényszerültek arra, hogy elfogadják a kellemetlen igazságot, miszerint sorsuk az, hogy ott haljanak meg a pusztában. Miután ráébredtek, hogy valóban az Úr mondta ki, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, elismerték, hogy a Mózes és Áron tekintélye elleni lázadással Izrael Istene ellen vétkeztek.

Mindig nagyon nehéz jobb belátásra bírni azokat a személyeket, akik megengedték maguknak a lázadást; ezt láthatjuk abból az esetből is, mennyire bonyolult volt ráébreszteni az izraelitákat arra, hogy ők tévednek, Mózesnek és Áronnak pedig igazuk van – még azután is, hogy Kórét és társait elnyelte a föld.

Ellen G. White is említést tesz erről az esetről. Megállapítja, hogy Kóré lázadását „figyelmeztetésként jegyzi fel az Ige Isten népe számára, különösképpen azok számára, akik a vég idején élnek a Földön. … A kegyelmes Isten leereszkedett hozzájuk, hogy csodát tegyen Áron vesszejével, és ezzel győzze meg őket a papsággal kapcsolatban – mindörökre.” (Spiritual Gifts [Lelki ajándékok], 4A kötet, 35-38. oldal.)

Nancy Costa

It Is Written Television

2012. augusztus 27., hétfő

Mai szakasz: 4 Mózes 16


Kóré lévita volt, Mózes unokatestvére, sok képességgel megáldott, befolyásos ember. Noha megbízatása volt a szentsátor szolgálatára, elégedetlenné vált pozíciójával, és papi méltóságra törekedett. Irigy volt Áronra, és titokban ellenállt neki és Mózesnek. Végül egy tervet készített, hogy megfosztja őket tisztségüktől, és könnyen talált szimpatizánsokat.  

A nép keserűségében és csalódottságában a kanaánitáktól elszenvedett vereség miatt – s mert nem voltak hajlandók alávetni magukat az ítéletnek, hogy a pusztában kell meghalniuk –, készek voltak megragadni az alkalmat és megerősödni abban a meggyőződésükben, hogy nem Isten, hanem Mózes volt az, aki az ítéletet felettük kimondta.

Azok számára, akik a rossz oldalon állnak, és dorgálást érdemelnek, semmi sem vonzóbb annál, hogy szimpátiára találjanak, és dicséretet kapjanak. Kóré megtévesztette a népet azzal, hogy figyelemben részesítette őket és szeretetet mutatott irányukban, amiből ők azt a következtetést vonták le, hogy ő jó, Mózes és Áron pedig rosszak. Önmagukról is elhitték, hogy ők valóban jó emberek, akiket Mózes megtévesztett és most meg is fenyít. Ha elismerik, hogy Koré tévedett és Mózesnek igaza volt, akkor ez meggyőzte volna őket arról, hogy el kell fogadniuk az ítéletet, hogy meg kell halniuk a pusztában.

Kóré elhitte, hogy Isten iránti buzgalomból cselekszik, és hogy Isten az ő oldalán áll. Azzal áltatta magát, hogy ő igaz és a gyülekezet szent. Úttörőnek tartotta magát, aki radikális változásokat idéz elő a kormányzatban, és kijavítja Mózes és Áron vezetési módszereit. Mózes nem vitatkozott, és nem védte önmagát, hanem gyorsan közbenjárt a népért Isten előtt, mivel rájött arra, hogy milyen szörnyű bűnt követtek el. Kóré lázadásában ugyanazt a lelkületet látjuk, ami Lucifert is lázadásra késztette a Mennyben.           

Kóré és társai visszautasították a világosságot egészen addig, míg annyira meg nem vakultak, hogy Isten hatalmának leglenyűgözőbb megnyilvánulásai sem voltak már elegendőek ahhoz, hogy őket meggyőzzék; emberi vagy sátáni megnyilvánulásnak vélték azokat. A nép ugyanezt tette, és miután Kóré és társai meghaltak, Mózeshez és Áronhoz jöttek és ezt mondták: „megöltétek az Úr népét." Az ámításuk olyan nagy volt, hogy még mindig a lázadókkal szimpatizáltak. Ezzel megpecsételték sorsukat.              

Isten a Szentlélek által munkálkodik, hogy megfeddje és meggyőzze a bűnöst, de ha a Lélek munkáját végérvényesen visszautasítják, Isten már semmit sem tehet érte. Senkit sem azért ítél majd el az Úr, mert egy hazugságnak hitt, hanem azért, mert visszautasította, hogy higgyen az igazságnak.
            
Imádkozzunk alázatos lélekért, hogy amikor dorgálásban részesülünk, elfogadjuk az Úr helyreigazítását, tudva azt, hogy Ő mindig megmentésünkért dolgozik!

            
Nancy Costa

It Is Written Television

2012. augusztus 26., vasárnap

Mai szakasz: 4 Mózes 15


Érdekes megfigyelni ebben a fejezetben, hogy Isten mennyire részletes útmutatást adott az áldozatok bemutatásával és más ceremóniákkal kapcsolatosan. Istennek ez a fajta gondos útmutatása mindenütt fellelhető az Ótestamentumban. Az izraeliták rabszolgák voltak több mint 400 évig, amikor embertelen körülmények között éltek, és nem bántak velük jobban az állatoknál. Nem vehettek részt oktatásban, ezért több alapképzést kellett biztosítani számukra. A világmindenség Istene, aki helyükön tartja a csillagok milliárdjait, személyesen vállalja fel azt a feladatot, hogy személyes oktatásban részesíti őket. A legnagyobb türelemmel és gondoskodással oktatja őket a higiéniai kérdésekről, a magatartásról és istentiszteletről. Megtanítja őket – és minket is – arra, hogy a részletek fontosak számára.

Ahogyan elmondta nekik, hogy „készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire… hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat”, éppen úgy mondja nekünk is, hogy ő látja leesni a madarat, és számon tartja fejünk hajszálát. Ő gondoskodott akkor róluk, és gondoskodik rólunk ma.

Ez a fejezet megemlít egy esetet egy szombatrontóról, akit úgy találtak, hogy fát szedegetett szombaton és halálra kövezték. A Biblia nem mindig ad magyarázatot egy látszólagos kemény büntetésre, és itt lép be a képbe a bizalom – bízunk-e abban, hogy Isten igazságos, de ugyanakkor kegyelmes is minden cselekedetében? Ez a lényege a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemnek – Isten igazságos és kegyelmes.

Ebben az esetben azonban világos útmutatást kapunk E.G. White írásaiból: „Egy valaki a nép közül afelett érzett haragjában, hogy Isten kizárta őt Kánaánból, elhatározta, megveti Isten törvényét, és nyíltan megszegte a negyedik parancsolatot azzal, hogy szombaton kiment rőzsét szedegetni. A pusztai vándorlás ideje alatt tűz gyújtását a hetedik napon szigorúan megtiltották. Ezt a tilalmat Kánaánra nem terjesztették ki, ahol az éghajlat sokszor szükségessé tette a tűzrakást. A pusztában azonban melegedés okából nem kellett tüzet gerjeszteni. Ennek az embernek a cselekedete szándékos megsértése volt a negyedik parancsolatnak. Bűnét nem gondatlanságból vagy tudatlanságból követte el Isten ellen, hanem vakmerő elbizakodottságból.” (Pátriárkák és próféták, 375. oldal).

Mi a helyzet a mi szombatünneplésünkkel? Elfelejtjük időközönként, hogy Istent éppúgy érdeklik a kicsiny dolgok, mint  a nagyok és nem fogad el gondatlan istentiszteletet?

Nancy Costa
It is Written Television

2012. augusztus 25., szombat

Mai szakasz: 4 Mózes 14


Izrael népe a tíz kémnek hitt, így hitetlenségükkel Sátán befolyása alá helyezték magukat. Az egész közösség fellázadt, amit zendülés követett. Mintha elvesztették volna ép elméjüket, és nemcsak Mózest, hanem Istent is megvádolták azzal, hogy egy olyan hazát ígért nekik, ami nem lehet az övék.

Amikor Józsué és Káleb megpróbáltak érvelni, meg akarták kövezni őket. Csak Isten jelenlétének a dicsősége akadályozta meg őket ebben. Mózes közbenjárt és Isten megígérte, hogy megkíméli a népet az azonnali pusztulástól, de büntetésük 40 évig fog tartani a sivatagban, éppúgy, ahogy a kémek 40 napot vándoroltak az országban.

Ez nem volt kemény és önkényes büntetés. Hitetlenségük és gyávaságuk miatt Isten nem tudta megmutatni az Ő hatalmát, hogy legyőzze ellenségeiket. Ezért, az Ő kegyelmében arra kérte őket, hogy egyedüli biztonságos megoldásként forduljanak vissza a Vörös-tenger irányába.  

A tíz kém csapástól sújtva meghalt a nép előtt, és bennük mindannyian saját ítéletüket látták. Haragjuk szomorúsággá változott, de nem háládatlanságuk és engedetlenségük, hanem a borzasztó következmények miatt szomorkodtak. Bánatuk nem bűnbánat volt, ezért nem tudta megfordítani az ítéletet. Amikor Isten azt parancsolta, hogy forduljanak a sivatag irányába, megpróbálta látszólagos engedelmességüket, ami nem bizonyult valódinak. Nem akartak visszafordulni. Mózes, Józsué és Káleb szintén keserű csalódottságot éreztek, de zúgolódás nélkül elfogadták Isten döntését. Ám azoknak, akik olyan könnyen panaszkodtak, Isten adott alkalmat, hogy panaszkodhassanak. Amit visszautasítottak, amikor Isten kérte őket, most magukra vállalták azért, hogy kiérdemeljék Isten tetszését. „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (40. vers). Isten soha nem parancsolta meg nekik, hogy harcoljanak. Nem az volt a célja, hogy a földet háborúval nyerjék meg. Erre bizonyíték Jerikó bevétele 40 évvel később.

Felmentek Mózes és a frigyláda nélkül, és vereséget szenvedtek. Engedelmességre kényszerülve „sírtak az Úr előtt” de „az Úr nem hallgatta meg őket.”

Izrael ellenségei, akik remegve várták érkezésüket, most felbátorodtak, hogy ellenük forduljanak. Minden csodálatos történetet, amit eddig hallottak arról, hogy Isten mit tett Izraelért, most hamisnak minősítettek. Izrael számára semmi más lehetőség nem maradt, csak az, hogy visszamenjenek a sivatagba annak tudatában, hogy ez lesz a temetője az egész nemzedéknek.

Nancy Costa
It Is Written Television

2012. augusztus 24., péntek

Mai szakasz: 4 Mózes 13


A Kánaán földjének kikémlelésére elküldött tizenkét ember ugyanazt tapasztalta, de kettejük beszámolója teljesen különbözött a többitől. Beszámolóik inkább azt tükrözték, hogy kik ők – és kiben bíznak –, semmint azt, amit láttak.

Józsué és Káleb sosem veszítették szem elől küldetésüket, és sosem feledkeztek meg a múltról: arról, milyen elképesztő módon vezette ki őket Isten az egyiptomi szánalmas rabságból, egészen az Ígéret Földjének határáig.

Bátorságra volt szükségük, hogy szembeszálljanak a tíz egységes beszámolóval. A csapatszellem kísértése mindig erős volt az emberi szívben – végül is nem jó dolog az egység? Az egység jó, de sosem a tévedésben, és sosem az igazság árán.

A tíz kém szenzációs, ugyanakkor ijesztő beszámolót tartott a kikémlelt földről, és az ott lakó óriásokról. A hallgatókat lenyűgözték és megrémítették. Amikor Józsué és Káleb elmondták bátorságról és hitről tanúskodó beszámolójukat, a tíz kém úgy érezte, hogy saját beszámolójuk megkérdőjeleződött, és azonnal azzal válaszoltak, hogy még sötétebb képet festettek, mint korábban: „Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák, és ők is úgy néztek ránk”. Túlhangsúlyozták a nehézségeket csak azért, hogy az ő beszámolójukat inkább elhiggyék, mint a két hű kémét. Miután a nép a negatív beszámolót fogadta el, rossz irányba indultak el: makacsul szembeszegültek Józsuéval és Kálebbel, de Mózessel és Istennel is.


Nancy Costa
It Is Written Television

2012. augusztus 23., csütörtök

Mai szakasz: 4 Mózes 12


Miriám elismert vezető volt Izraelben. Arról ismerték, hogy ő az a testvér, aki megvédte a gyermek Mózest, és ügyesen tárgyalt a gondozása érdekében, így biztosítva Izrael szabadítójának jövőjét. Tehetséges költő és zenész, aki Izrael asszonyait az éneklésben és táncban vezette a Vörös-tenger partján. A nép – Mózes és Áron után – leginkább őt tüntette ki ragaszkodásával és szeretetével.

Mivel Áront és Miriámot arra választotta ki Isten, hogy Mózes segítői legyenek, úgy gondolták, hogy egyenlők a vezetésben. Jetró javaslatát a segítők körének kibővítésére szükségtelennek tartották.

Miriámot és Áront elvakította az irigység és ezt mondták: „Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is?” (4Móz 12:2). Mindemellett Miriám kifogásolta azt is, hogy Mózes Cipporát, a midiánita nőt, Jetró lányát választotta feleségül és nem egy héber hajadont, ami szerinte sértette a családjukat. Áron - ahelyett hogy kiállt volna az igazság mellett és rámutatott volna Miriám viselkedésének bűnös voltára -, egyetértett vele, és osztozott irigységében.

Az irigység az egyik legsátánibb tulajdonság, ami az ember szívében létezhet. Ha Miriám és Áron magatartása ellenőrizetlenül folytatódott volna tovább, nagyon rossz következménnyel járt volna, de ehelyett Isten alázatra vezette őket, és ők megvallották bűnüket. Ez egy figyelmeztetés volt Izrael számára, hogy tartsák ellenőrzésük alatt a kibontakozó elégedetlenség és fegyelemsértés lelkületét.

Isten ítélete azonban kegyelemmel párosult. Áron és Miriám bocsánatot nyertek, és noha Miriám leprás lett, meggyógyult. A nép szomorkodott miatta, és várták visszatérését a táborba. Ilyen magatartást kell nekünk is tanúsítanunk azokkal szemben, akik elestek.

Nancy Costa
It Is Written Television

2012. augusztus 22., szerda

Mai szakasz: 4 Mózes 11

Mindazok után, amit Isten megtett azért, hogy az izraeliták szükségleteiről gondoskodjon, ők mégis egy borzasztó panaszáradatot indítottak el. Tudjuk azt, hogy a tábor peremén élők közül egyesek magatartása rendkívül rossz volt, hiszen Istennek közbe kellett lépni és elpusztítani azokat, akik a legjobban panaszkodtak.

Ez nem jelenti azt, hogy Isten túlérzékeny lenne. Lehet, hogy mi sokkal engedékenyebbek lennénk a panaszkodókkal szemben, de Isten ismerte a szívüket, és mi nem vagyunk igazságosabbak az Istennél. Láthatjuk, hogy ezek az emberek nemcsak panaszkodtak a körülményeikre, hanem vissza akartak menni Egyiptomba. Többre értékelték a hagymát, a fokhagymát és a halat, amivel Egyiptomban rendelkeztek, mint Isten csodálatos szabadító tettét. Mi nem értékeljük saját kívánságainkat jobban, mint megváltásunkat, ugye? Sajnos néha igen.

A valóságban Isten nagyon sok panaszunkat eltűri. Mózes negyedik könyve tizenegyedik fejezetében maga Mózes is keserűen panaszkodik, majd kétségbe vonja Isten hatalmát, hogy húsról tud gondoskodni, hogy kielégítse a hatalmas tömeg kívánságát. De Mózes magatartása „normális”. Emberek bármikor kerülnek csalódott állapotba. Isten meghallgatta őt, majd eldöntötte, hogy közbelép, megoldja Mózes problémáját, és megadja a népnek, amit akart. De annak, amit a nép akart, lett némi rossz következménye.

Mózes és a nép panaszkodása között azonban különbség volt, és ez adjon bátorítást számunkra. Néha Isten hűséges gyermekei már nem bírják tovább, és igazuk van. Isten nem mondja azt, hogy „ne légy olyan gyáva”, hanem elveszi a terhet. Ezért legyünk nagyon hálásak!


Mark Sheffield
Southern Adventist University

                                                                                                         
                                                                                                

2012. augusztus 21., kedd

Mai szakasz: 4 Mózes 10


Mózes negyedik könyve 10. fejezetében elkezdődik a nagy várakozásokkal megelőzött esemény: a több mint egymillió ember vándorlása az Ígéret Földjére. Isten egyik utolsó parancsa az esemény előtt a két ezüstharsona elkészítésére vonatkozik. A mai kommunikációs technológiánk egy kicsit érzéketlenné tesz minket a harsonaszó hatására. A harsonák óriási érzelmi löketet jelentenek, és a hadviselés szerves részei. Alig több mint száz évvel ezelőtt a hadseregek még a harsona szavára vonultak csatába. A katonai zenekarok pedig még ma is igen fontos szerepet játszanak harci szellem fenntartásában.

Most, hogy minden terv a helyére került és minden szív fellelkesült, a felhő elindul és Izrael gyermekei követik. Ez bizonyára az egész történelem egyik legnagyszerűbb látványa volt. Csak kevesen láttak ennyi embert egyszerre mozgásban. Isten ládája és az Ő személyes Jelenléte mutatták az utat. Hogy is győzhetnék le Izraelt? Mózes szavai, ahogy a ládát nézi, bizalmáról árulkodnak, amelyet nem emberekbe vagy anyagi dolgokba vetett, hanem az Úrba. Ő az, aki megvívta a harcaikat.

A mi nézőpontunkból, annyi évszázaddal későbbről szemlélve, még a bukás gondolata is lehetetlennek tűnik. Sajnos azonban a vágyott siker nem következik be. E szörnyű történetet ismerhetjük meg a következőkben.

Mark Sheffield
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly

2012. augusztus 20., hétfő

Mai szakasz: 4 Mózes 9


Ebben a fejezetben a zsidóság életének két jelentős szempontja tárul elénk – a páska ünnepe és a felhőoszlop nappali valamint a tűzoszlop éjjeli megjelenése. Mindkettő Isten csodálatos kegyelméről tanúskodik. A felhő- és a tűzoszlop azt az isteni vezetést testesítik meg, ami után mindannyian vágyódunk. Ez a vezetés minden izraelita számára látható volt.

A zsidóság életének leginkább szembeötlő eleme mégis a páska. A páskának mind a zsidó, mind a keresztény gyakorlatban nagy a jelentősége, és igen fontos a szerepe. A keresztények számára a páska Krisztus halálának szimbóluma.

Isten egy olyan népet hozott létre, amely etnikailag és kulturálisan is elkülönült a többiektől. Ennek következtében a zsidóság körében különösen fontos volt a családi háttér. Viszont Isten szándéka, hogy elkülönített és szent nép legyenek, nem jelentette azt, hogy kívülállók nem csatlakozhattak Izraelhez. Mózes negyedik könyve egyértelművé teszi, hogy a nem-zsidók is nyugodtan ünnepelhettek a páskát, amennyiben hajlandóak voltak erre, és úgy is végezték a szertartást, ahogyan azt az imádat szabályai előírták. Izraelnek nem egy faji előítéletekkel és büszkeséggel teli, elkülönített néppé kellett lennie.

A modern emberek gyakran úgy érzik, hogy Izrael puszta létezése is azt bizonyítja, mennyire személyválogató az Isten. Mi azonban hálásak lehetünk, mert Isten mindenkit elfogad, aki hozzá jön, etnikai hovatartozásától és családi hátterétől függetlenül. Ezért legyen dicsőség az Úr nevének!
Mark Sheffield
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly

2012. augusztus 19., vasárnap

Mai szakasz: 4 Mózes 8


Az a folyamat, ahogyan Isten megszervezte Izrael népének életét, sokat elárul arról, miként viszonyul Urunk az imádathoz és a munkához. Mózes negyedik könyve csodálatos képet mutat be Istenről egy egészen szokatlan nézőpontból. Általában úgy gondolunk Istenre, mint Megváltónkra és Urunkra, és természetesen ez így is van rendjén, hiszen valóban Ő a mi Megváltónk és Urunk. Ám Izrael népe pusztai vándorlásának történetében úgy is megismerhetjük Őt, mint Művészt, Vezérigazgatót és a Humán Erőforrások Miniszterét.

Ezek a szempontok még inkább segítenek abban, hogy nagyra értékeljük Őt. Isten tudja, miként adjon útmutatást az embernek egy bonyolult tervezésű kovácsoltvas lámpás elkészítéséhez, és ugyanígy a papokat is fel tudja készíteni a szent sátorban végzendő szolgálatra. Tudja, hogyan óvja meg őket dicsőséges, tűzben izzó jelenlététől, és miként késztessen munkára embereket anélkül, hogy agyonhajtaná őket. Semmi kétség afelől, hogy Isten a SZERETET!

Megdöbbentő az is, hogy az Úr olyan sok lévitát választott ki az aránylag kis sátor rendben tartására és mozgatására, ami alapjában véve egyszerű feladat volt. A léviták nem vették zokon a szolgálatot, mert nem volt okuk rá. Istennek még arra is gondja volt, hogy a munka teljes terhét ne tegye 50 évesnél idősebb emberek vállára. Miután ezt a kort elérték, már csak abban az esetben kellett segíteniük, ha arra képesek voltak. Isten valóban azt akarja, hogy igája gyönyörűséges legyen, terhe pedig könnyű.

Mark Sheffield
Southern Adventist University

2012. augusztus 18., szombat

Mai szakasz: 4 Mózes 7


Az Egyesült Államok történelmének korai szakaszában a protestánsok egyszerű, díszítésmentes imaházakat építettek. Falusi templomaikat az „Úr csűrjeinek” nevezték. Ez válasz volt arra a gyakorlatra, hogy az óhazában óriási összegekért építettek lenyűgöző katedrálisokat. Ezzel hangsúlyozni akarták azt, hogy Isten kimondott szava az igazi istentisztelet fókusza, nem pedig az óriási épület.

Az Isten által elrendelt imádati rendszer kiegyensúlyozott volt abból a szempontból is, hogy nem volt sem túlzottan egyszerű, sem hivalkodó. Az áldozati rendszert is úgy tervezte meg a jó Isten, hogy az semmiképp ne haladja meg az emberek egyéni adakozási lehetőségeit. Mózes negyedik könyvének hetedik fejezetében az ajándékok két csoportjáról olvashatunk. Az első csoportban a lévitáknak szánt ajándékok szerepeltek, akiknek az volt a feladata, hogy szállítsák a szent sátort annak minden felszerelésével együtt. Ezeket az ajándékokat Izrael vezetői adták, és a nép figyelte, amint átadják a lévitáknak a hat szekeret és tizenkét ökröt az Úr szolgálatára.

Az ajándékok második részét egy tizenkét napból álló időszakban szolgáltatták be, minden nap ugyanazt a mennyiséget: egy tálat, egy medencét, egy csészét, egy borjút, két ökröt, és így tovább. Az emberek szívét bizonyára nagyon mélyen érintette, amint végignézték mindezt – felnőttek és gyermekek egyaránt. Az adakozás vonzó lett számukra, és közben senki sem félt attól, hogy anyagi helyzete miatt szégyellnie kell magát Isten előtt.

Az Úr valóban az Ő Igazságuk volt, miként a miénk is!

Mark Sheffield
Southern Adventist University

2012. augusztus 17., péntek

Mai szakasz: 4 Mózes 6


Ismertél valaha olyan embereket, akik különlegesen lelkinek tűntek? Ilyen emberek léteznek. Csak sem ők, sem te nem gondolhatjátok, hogy ez egy igazságtalan előnyt biztosít számukra a keresztény életben. Emlékezz arra, hogy a hajlam, legyen az jóra vagy rosszra, nem tesz senkit jobban vagy kevésbé elfogadhatóbbá Isten előtt. A nazireusi törvény szemlélteti ezt az elvet. Ha egy izraelita vágyat érzett arra, hogy sokkal mélyebben odaszánja magát Istennek, mint egy átlag ember, megtehette. De erre áldoznia kellett. A nazireusi fogadalom egy nyilvános fogadalom volt egy önmegtagadó életre.

Például a nazireusnak meg kellett tagadnia önmagától az ivás örömének minden formáját. Kerülnie kellett a szőlő bárminemű fogyasztását, legyen az friss vagy száraz. A nazireusi fogadalom közösségileg is elkülönítette az embert. Nem vehetett részt vidám ebédeken és partikon. És ha egy közeli rokon, vagy épp az édesanyja meghalt, a nazireus nem közelíthetett hozzá. Nazireusnak lenni magányos életet jelentett.

Keménynek tűnik ez? Ma a hatóságok korlátozzák azok tevékenységét, akik elfogadhatatlan magatartást tanúsítanak azzal, hogy börtönbe zárják őket és nem engedik meg nekik, hogy részt vegyenek szeretteik temetésén. Ez kegyetlennek tűnik a hatóságok oldaláról, de ez az élet valósága azoknak, akik a törvényszegő életmódot választották. Tehát azok a korlátok, amilyeneket a Bibliában találunk, nem is olyan szokatlanok.

Azok tevékenységének korlátozása, akik nazireusi esküt tettek, mert egy mélyebb lelki tapasztalatra vágytak, nem kell hogy kegyetlennek tűnjön Isten részéről. Ha egy mélyebb lelki tapasztalatra vágyunk, nekünk is vigyáznunk kell arra, hogy mit eszünk és mit iszunk, és gondosan meg kell válogatnunk tevékenységeinket is, hogy ez a mélyebb tapasztalat megvalósuljon.

Mark Sheffield
Southern Adventist University

2012. augusztus 16., csütörtök

Mai szakasz: 4 Mózes 5


Isten Izraelnek adott törvénye, nem csak arra összpontosított, hogy hogyan közelítsék meg Őt. Isten szentsége megkövetelte a nép szentségét is. Mózes negyedik könyvének ötödik fejezete a „szentség” két típusát említi meg. Izrael táborának higiéniai szempontból tisztának kellett lennie. A ragályos betegségekben szenvedőket, a különböző folyásokban szenvedőket, és azokat, akik halottat érintettek, ideiglenesen kizárták a táborból, hogy ne terjesszék másokra is a betegséget. A tábornak szabadnak kellett lennie az érzelmi szenvedéstől is. Példának okáért: a „féltékeny férj” rituáléja válaszol arra a magatartásra, ami tönkreteheti a házaspár egymás iránti szerelmét, hiszen az szent és sérthetetlen.

Isten jelenléte száműz mindenféle tisztátalanságot. Ez az, amiért az Újtestamentumban Krisztus nem vonakodott megérinteni a leprás embert, a vérfolyásos asszonyt és a halottat. Érintésében és tetteiben gyógyító hatalom volt. Magatartásával arról tett bizonyságot, hogy teljes tiszteletben tartja a mózesi törvényeket, nem pedig arról, hogy tagadja azokat. Jézus maga volt az élő szentély a zsidó nép között. Bemutatta a szentség erejét és hatalmát mindenféle gonoszsággal szemben. Krisztust elragadták és keresztre feszítették gonosz emberek, mert nem akartak szembenézni Isten szentségével.

Ahogy egyre közelebb kerülünk Jézushoz, és szívünket kitárjuk Isten szentsége előtt, egyre többet meglátunk saját gyengeségünkből és bűnösségünkből, és abból, mennyire szükségünk van egy szerető Megváltóra, szentsége mind közelebb von bennünket Hozzá.

Mark Sheffield

Southern Adventist University

2012. augusztus 15., szerda

Mai szakasz: 4 Mózes 4


Hitetlen emberek – sőt még egyes keresztények is – egy követelőző Isten portréjaként látják az izraelita istentiszteleti rendszert. A bűnösnek lábujjhegyen kell Körülötte járnia, ha pedig nem így tesz, akkor halállal lakol. Mózes negyedik könyvének negyedik fejezete leírja, milyen különleges gondossággal bántak a léviták a szent dolgokkal, amelyekhez nem érhetett hozzá bárki, csak az, aki erre felhatalmazást kapott.

Egyes emberek számára az „istenfélelem” azt jelenti, hogy rettegnek Isten hatalmától, de a Szentírás világossá teszi azt, hogy Istennek a szent dolgokhoz való gondos viszonyulása sokkal többet jelent, mint isteni büntetést.

Ábrahám és Abimélek története segít ezt megértenünk. Ábrahám hazudik Abiméleknek Sárával kapcsolatosan, hiszen azt állítja, hogy Sára nem a felesége, hanem a húga, így Abimélek házához viszi őt, de Isten figyelmezteti a királyt, hogy ne érintse. A házassági kötelék szent, és Isten törvénye védelmezi azt, ami szent. Ölni annyit jelent, mint hozzányúlni az emberi lélekhez, amelynek örök értéke van. Kívánni annyit jelent, mint törvénytelen gondolattal hozzáérni ahhoz, ami a másé. A hazugság a bizalom kötelékének a megsértése.

Amikor egyének nem ismerik fel azt, hogy Isten és azok a dolgok, amelyek Őt jelképezik szentek, tulajdonképpen önmaguknak és másoknak ártanak. Nyissa meg Isten a mi szemünket, hogy meglássuk azt ami szent és éljünk az Ő törvényének oltalmában!

Mark Sheffield
Southern Adventist University

2012. augusztus 14., kedd

Mai szakasz: 4 Mózes 3


Miután Isten győzelmeket adott a zsidó népnek, a Szent Sátor a figyelem középpontjába került az Úr táborában. Amikor a nép vonult, minden a Szent Sátor köré csoportosult. A Léviták őrízték a Föld legszentebb pontját a nép többi részétől, és a katonák a Lévitákat a többi, nem izraelita népcsoportoktól. Ez a rend mélységes igazságot képviselt. A nép nem volt birtokosa Istennek, hanem a nép volt Isten tulajdona. A világ nem látott ilyet korábban. Habár a pogány népek erősnek és félelmetesnek tűnhettek, isteneik csupán valami „hasznos eszközök” voltak tisztelőik számára. Az emberek formálták, viselték gondját ezeknek az isteneknek, és hordták magukkal, mint akármi más csomagot. Nem így Izrael. Az iztraeliták különleges figyelmeztetést kaptak, hogy még csak ne is érintsék a Szent Sátort. Szent dolgot illetni megszenteletlen kezekkel a biztos halált jelentette. Még Nádáb és Abihu is meghalt, noha papok voltak, mert „idegen tüzet vittek az Úr elé”. Isten köztük volt, de nem közülük való. Isten egész lényében szent volt, mégis készséggel lakozott a nép között. Mindez nem egy félelmetes istent mutat be, hanem az Istent, Aki lehajol hozzánk. Milyen csaodálatos szeretet: a Szent Isten közénk jön és velünk marad.

Mark Sheffield
Southern Adventist University

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 13., hétfő

Mai szakasz: 4 Mózes 2


Az Úr már tudta Izrael harcosainak a számát. Izrael megszámlálása a nép érdekét szolgálta, nem pusztán Isten kívánalma volt. Valójában az egész szervezeti struktúrának, amit a Számok Könyvének (4 Mózes) második fejezete leír, a nép volt a kedvezményezettje. Szükséges volt, hogy meglássák Isten céljait, és megismerjék jellemét. A nép része volt az isteni tervnek. Istennek nem volt szüksége 603 ezer 550 fegyverforgató férfira. Istennek nem állt érdekében, hogy minél több embert állítsanak hadrendbe. Ha így lett volna, akkor nem különítette volna el a Lévitákat a nép többi részétől, hogy a Szent Sátorban szolgáljanak.

Képzeld el hogy gyermekként, vagy idős férfiként élsz az akkori Izraelben. Ahogy az Isten által megalkotott katonai menet rendjét figyeled nem csak azt láthatod, hogy milyen hatalmas az Úr Serege, hanem hogy te, személy szerint is, különleges feladatot kaptál a nép között. Gondolj a személyes részvétel izgatottságára és érzésére. Habár nem lehetsz a katonák között, nem lehetsz a 603 ezer 550 harcos egyike, mégis szívedben te is együtt haladtsz Istennel. Isten az, aki tudja, hogy hogyan kell győzni, és azt is, hogy hogyan adja meg gyermekeinek a győzelem örömét. Hála Istennek a győzelmekért, amiket népe egészével megoszt!

Mark Sheffield
Southern Adventist University

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 12., vasárnap

Mai szakasz: 4 Mózes 1


Gyakran tűnődsz azon, hogy Isten valóban végig tudja-e vinni a megváltás tervét? Isten Egyháza gyakran gyenge, és néha a megpróbáltatások túlontúl nehéznek tűnnek. Mózes Negyedik Könyve (a Számok Könyve) a legtöbbek szerint csupán unalmas felsorolások és rendszabályok gyűjteménye, valójában azonban nagyon érdekes történetek sora, amelyek ékesen bizonyítják Isten csodálatos képességeit. 
Gondolj csak egy pillanatra a körülményekre. Izrael gyermekei alig több, mint egy éve szabadultak fel az egyiptomi rabszolgaság alól. Amint Mózes Isten határozott utasításai szerint végezte a munkáját, egyik legfontosabb feladata az volt, hogy egy olyan istentiszteleti rendszert vezessen be, amelyik előrevetíti a vég felé vezető szent esemény sor képeit egészen a bűn eltörléséig. 
Amint az Izraeliták a sátorszolgálaton keresztül felismerték az Úrat és szent jellemét, és meglátták, hogy Ő ismeri kezdettől fogva a véget, az Úr nekilátott, hogy egy verhetetlen sereggé kovácsolja Izraelt. Mózes második lépése az volt, ahogyan azt a Számok Könyve (4 Mózes) is megjegyzi, hogy számbavegye a fegyverforgató férfiakat. 
Miután gondosan megvizsgálta a kérdést és megszámolta a harcra képes embereket, a végeredmény egészen pontosan 603 ezer 550 katona volt. Vajon túl kicsi volt ez a szám, vagy éppen túl nagy? Vagy egyik sem? Ennyi harcos volt fellelhető a nép között, és Isten ezzel a számmal kész volt harcba menni.

Mark Sheffield
Southern Adventist University

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 11., szombat

Mai szakasz: 3 Mózes 27


A Szentség Törvénykönyvét, amely sorravesszi mindazokat a dolgokat, amiket Isten elvár az övéitől, a Mózes Harmadik könyvének 26. fejezete, mint egy összefoglalás, zárja. Mózes Harmadik könyvének utolsó, 27. fejezete az Úrnak tett fogadásokkal foglalkozik. A fogadalmak az Úrnak tett igéretek voltak valamely szolgálat megtételére, ajándék adására, ill. áldozat bemutatására. Az Úrnak tett fogadások teljességgel önkéntesek voltak, de előfordult, hogy valaki nem tudta teljesíteni, ilyenkor Isten, kegyelme által, felajánlott egy lehetőséget, hogy az illető kiválthassa magavállalta, de nem teljesített kötelezettségét. Ez a fogadalom anyagi ellenértékének megállapításával történt meg. Ha a fogadalmat nem lehetette teljesíteni, akkor annak anyagi ellenértékét kellett közvetlenül Isten tárházába befizeni. Ezt az összeget nem lehetett tizeddel, vagy egyéb rendszeres, az Úrnak felajánlott adománnyal, ill. áldozattal kiegyenlíteni.

Önkéntes fogadalmaink, vagy igéreteink az Úrnak, komloy kötelezettségek, amelyeket teljesíteni kell. Ezeknek mindig Isten iránti szeretetből és a szív túláradó hálájából kell fakadniuk. Nem szabad elhamarkodottan fogadást tennünk, hanem mindig át kell gondolnunk, hogy megvalósíthatóak-e. Az Úrnak tett fogadásainknak mindig abból a vágyunkból kell táplálkoznia, hogy valami különlegeset tegyünk Istenért, nem pedig csak valami olyasmit, a lehető leg kisebbet, amit még éppen nem tartunk túl kicsinek és jelentéktelennek, hogy felajánljuk.

Dean Davis
Atlantic Union College

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 10., péntek

Mai szakasz: 3 Mózes 26


Isten megváltási terve szövetséges formában adatott, amelyben Isten mindent részletesen kidolgozott. Ebben a szövetségben Isten újra és újra elmondja, hogy „a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek”. Ez azonban mindig az ember válaszán függ. Ha valaki elfogadta a szövetséget és Istent választotta Urául, Isten válaszul kiárasztotta szövetségi áldásait. Azonban ha valaki nem fogadta el a szövetséget, akkor a szövetség átkai nehezedtek rá.

Isten, irgalmasságában, az átkokat nem megtorló, hanem helyreállító jellegűekre tervezte, arra ösztönözve gyermekeit, hogy ébredjenek rá és lássák meg, hogy milyen nagy szükségük van az Úrra. Habár Isten mindig a lehető leggyengédebb, az átkok időről időre egyre súlyosbbodtak. Legvégül Izráel népe száműzetésbe kényszerült, fogságba egy idegen országban, de amikor megbánták bűneiket, Isten visszaadta népe szabadságát, és hazavezette őket.

Milyen csodálatos, kegyelmes Istenünk van. Minden eszközt megmozgat, hogy megmentesn bennünket. Elhalmoz mindenféle áldásokkal, és készségesen ad még többet is, ha helyesen élünk áldásaival. Ha bűnbe esünk és elutasítjuk őt, de aztán megbánás tanusítunk, Ő mindig kegyelmesen visszafogad, és visszaadja áldásait.

Dean Davis
Atlantic Union College

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 9., csütörtök

Mai szakasz: 3 Mózes 25


Istennek volt egy pénzügyi terve, hogy emlékeztesse népét, hogy Ő a mi Istenük, Aki gondot visel róluk. A szombatévben, minden hetedik esztendőben, a föld pihent, semmit sem vetettek vagy ültettek bele, nem volt aratás. Ha valami magától termett benne, azt bárki használhatta, gazdag vagy szegény, még az idegenek is.

Ha valakinek tartozása volt és el kellett adni magát annak, akinek tartozott, a családtagjai vagy barátai kiválthatták (még nem izraelita tulajdonostól is), de a hetedik szombatév után vette kezdetét az ötvenedik, jubileumi esztendő, a kürtzengés esztendeje, amikor minden rabszolgát szabadon kellett engedni. Nem volt vetés és aratás, és a kölcsönnel megterhelt, vagy tartozás miatt gazdát cserélt földek visszakerületk eredeti tulajdonosuk birtokába.

Egyetlen pénzügyi rendszer sem fogható ahhoz a rendszerhez, amit Isten adott Izraelnek. A gazdaság elsődlegesen a földön, a javakon és a termelésen alapult - nem a pénzen. Isten nyomatékosan megtiltotta, hogy a szegényeknek kamatot számoljanak fel. A rabszolgákkal úgy bántak, mint alkalmazottakkal, nem mint rabszolgákkal. A földek adás-vételénél évi két % értékcsökenést számoltak a jubileumi év miatt, ugyanakkor a megtermelt áruk értéke növekedett. A népesség növekedése erősítette a gazdaságot, és Isten rendeszere megóvott az elszegényedéstől és a túlzott meggazdagodástól. A föld, az emberek és az állatok is élvezték a szombatév áldásait. Isten terve mindig a legjobb.

Isten ma is elvárja, hogy kedvességet és együttérzést tanusítsunk a szegények iránt, és segítsük őket a szükség idején.

Dean Davis
Atlantic Union College

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 8., szerda

Mai szakasz: 3 Mózes 24


A Szenthelynek és a Szent Sátornak nem voltak ablakai. Hogy legyen fény, oliva olajjal töltött mécseseket helyeztek a hátágú arany gyertyatartó ágaira. Áron volt felelős azért, hogy a lámpások soha ne aludjanak ki. A fényeknek égniük kellett éjjel és nappal. Ez Isten jelenlétét jelképezte népe között.

Tizenkét lepény kenyéret (egy-egy Izrael minden törzséért), és két tömjénnel teli kelyhet helyeztek a Szentkenyerek Asztalára. A kenyerek arra emlékeztettek, hogy a nép számára Isten az élet kenyere.

Mindezek az előírások Isten szerettetére emlékeztetnek bennünket, és arra, hogy mit is jelent Isten a számunkra.  A jelképek azt tudatosítják bennünk, hogy Isten mindig velünk van, és hogy Ő a mi lelki táplálékunk, Aki életünket fenntartja.

Egy izraelita anya és egy egyiptomi apa fia, aki akkor csatlakozott a néphez, amikor elhagyták Egyiptomot, a táborba jött és azt állította, hogy joga van felállítani a sátrát az egyik törzs táborában. Amikor elmondták neki, hogy ez lehetséges, de nem azonnal, akkor megátkozta az Urat, és önhatalmúlag belépett a táborba. A fitalembert őrizet alá helyezték minaddig, amíg Isten megmutatta, hogy mit kell tenni. A fitalembernek hordoznia kellett bűnét, és annak következményét, a megkövezést.

Az ókori világban köztörvényes bűnnek számított, ha valaki istenkáromlást követett el, amely elkerülhetetlenül büntetést vont magaután. Ha valaki bocsánatért folyamodott, megkaphatta. Azonban az olyan köztörvényes bűnöket, mint az istenkáromlás, amely épp olyan súlyos volt, mint az Istennel szembeni nyilt ellenszegülés vagy a gyikosság, nem lehetett csak egyszerűen szóbeli megbocsátással elintézni, függetlenül attól, hogy a bűnt izraelita követte el vagy sem, különben – ahogyan ezt Isten jól tudta - az emberek csak azért mutattak volna megbánást, hogy elkerüljék a büntetést.


Dean Davis
Atlantic Union College

Fordította: Lebhardt László

Mai szakasz: 3 Mózes 23


Mózes Harmadik Könyvének 17-26. fejezetei a Szentség Törvénykönyvét tartalmazzák, amely arról adott tanítást az Izrealitáknak, hogy hogyan éljenek szent életet, hiszen Isten szent (3 Mózes 19:2).

Az ünnepek a mezőgazdasági naptárhoz igazodtak, és a hetes szám, valamint a Szombat köré szerveződtek.  Az ünnepek sorrenje: Pászka és a Kovásztalan Kenyerek Ünnepe, az első kéve, az ötvenedik nap, és a kürtzengés ünnepe, majd a Nagy Engesztelés napja és a Sátorok Ünnepe.
A Pászka és a Kovásztalan Kenyerek Ünnepe az Egyiptomból való kivonulásnak állít emléket, amikor az Úr megkímélte elsőszülötteik életét, és a kovásztalan kenyérnek való tésztát magukkal vitték. Az első kéve és az ötvenedik nap ünnepe a tavaszi aratás kezdetét és végét ünnepelte. A kürtzengés a Nagy Engesztélési napra való felkészülést hirdette, és a Sátorok Ünnepe arra emlékeztetett, hogy sátorokban laktak a pusztában és arra, hogy Isten gondot viselt róluk és elfogadta őket az ítéletben. Mindegyik ünnep úgy lett megalkotva, hogy  Isten múltbéli és mindekori szeretetét, gondviselését és szabadítását hangsúlyozza. 

Ma is szükséges Isten akarata szerint személyes időt és kölünleges közösségi ünnepnapot elkülönítenünk, hogy megemlékezzünk mindarról, amit Isten tett értünk, és hogy hálát adjunk és dicsdőítsük Istent szeretetéért és kegyelméért. Mivel Ő szent, nekünk is növekednünk kell szentségben. Ez csak akkor valósulhat meg, ha idő töltünk Urunkkal, és közeli kapcsolatot tartunk fenn Vele.

Dean Davis
Atlantic Union College

Fordította: Liebhardt László

2012. augusztus 6., hétfő

Mai szakasz: 3 Mózes 22


Ez a fejezet ismét arra emlékeztet, hogy a papok nem járulhattak Isten közelébe semmilyen tisztátalansággal. Nem keverhették a szent szolgálatot semmi közönségessel. Ha mégis megtették, ezzel elszakították magukat Istentől, és életüket kockáztatták.

Miközben az izraeliták életében a szimbólumok és az árnyékok mutattak Krisztusra, ma arra figyelünk, hogy mit tett értünk a Golgotán (Zsid 10:9-10). Mivel ma az ősi Izrael törvényei nem kötelezőek fizikai értelemben, könnyen elfelejtjük, milyen nagy jelentőségük volt ezeknek a törvényeknek.  

Az ősi Izraelben tiszta kézzel és tiszta szívvel közeledni Istenhez annyira fontos volt még az egyszerű embereknek is, hogy amikor elkezdtek imádkozni és eszükbe jutott, hogy valakire haragszanak, először meg kellett bocsátani az illetőnek, másként Isten nem hallgathatta meg imájukat, és nem bocsáthatott meg nekik (Mk 11:25). Ha valaki áldozatot akart vinni az oltárra, és eszébe jutott,  hogy felebarátjának panasza van ellene, először el kellett mennie hozzá és meg kellett békülnie vele, mielőtt az áldozatot bemutatta volna (Mt 5:23-24).

Azonban úgy tűnik, hogy az izraeliták gyakran helyezték a „formák” reformját a „szív reformja” elé. (Milyen gyakran tesszük mi is ezt?) Azt gondolták, hogy ha elhozták az ajándékukat, az teljesen elég. De Isten azt mondta: „Nem! Az engedelmességetek fontosabb az áldozatnál” (1Sám 15:22). A bűn nem állhat meg Isten jelenlétében! Elválaszt bennünket Istentől. Visszatartja tőlünk a Szentlelket. Megfertőzi a felajánlott szolgálatunkat. Ahogyan Ézsaiás 59:2 mondja, a bűn megakadályozza azt, hogy Isten meghallgasson minket. És ami még rosszabb: amíg ragaszkodunk bűneinkhez, Isten nem tud megmenteni bennünket!

Ezért ne degradáljuk az Istennek járó imádatot egyszerű kegyességi formává. Tegyünk félre minden látszatkeltést, és mindazt ami profán és kérjük Őt, hogy reformálja meg a szívünket ma, hogy Szentlelkének áldásai valóban kiáradhassanak ránk.

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

2012. augusztus 5., vasárnap

Mai szakasz: 3 Mózes 21


Ha az Izrael fiainak adott törvények szigorúnak tűnnek, a papokra vonatkozó törvények még inkább azok voltak. Amikor a papok magatartása, szava, öltözködése vagy tettei kerültek szóba, semmi más nem volt elfogadható csak a legeslegjobb. Tény az, hogy ha valakinek a papok leszármazottai közül valamilyen fogyatékossága volt a görbe háttól a lapos orrig, nem mehetett a szentély közelébe, hogy áldozatot bemutasson.

A főpap viselte a legmagasztosabb felelőséget. Amikor valaki meghalt, a zsidóknak szokásuk volt gyászukban ruhájukat megszaggatni, a főpapnak azonban ez nem volt megengedett. Ő Jézus Krisztust jelképezte, ezért ép, tiszta, folt és szenny mentes ruhát kellett viselnie, ahogy Krisztus is szeplő nélküli volt. Az a főpap, aki megszaggatta ruháit és úgy merészkedett Isten jelenlétébe, tettével azt jelezte, hogy elszakította magát Istentől. Ezért van olyan nagy jelentősége annak a jelenetnek, amikor Jézus kihallgatásakor a főpap ezt kiáltotta: „káromlást szólott” és megszaggatta ruháit Jézus kijelentésére (Mt 26:65). Ebben a pillanatban a zsidó nemzet elvágta az őt Istennel összekapcsoló köteléket, ami később még nyilvánvalóbb lett, amikor Isten elküldött egy angyalt hogy szakítsa ketté a szentély kárpitját, aminek következtében láthatóvá vált a Szentek Szentje (Mt 27:51).  

Ez a fejezet egy ünnepélyes képet fest arról a felelősségről, amit „Isten házának vezetői” viselnek. A nyáj pásztoraiként és a nép példaképeiként sokkal indokoltabb, hogy törekedjenek a tisztaszívűségre, mert ők Isten szent dolgaival érintkeznek. A vég idején azok, akik nem tanították gyülekezeteiket az igazságra, felelni fognak ezért a bűnért. Ezékiel idejében az angyal az ítéletet Isten házán kezdte, elpusztítva elsőként azokat a lelki vezetőket, akik hűtlenek voltak (Ez 9:6). Így lesz az utolsó ítélet napján is, mert az ítélet mindig Isten házán kezdődik.

Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg, hogyan emelhetjük fel a lelki vezetők kezeit (nem bírálgatással, hanem imával és saját szívünk átalakulásával). Igen, megújulásra van szükség Isten házában, de engedjük, hogy ez a megújulás a saját szívünknél kezdődjön el.

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

2012. augusztus 4., szombat

Mai szakasz: 3 Mózes 20


Mózes 3. könyve 20. fejezetében úgy tűnik számunkra, mintha Isten kegyelmi pohara teljesen kiürült volna. Ahelyett, hogy a lázadó helyreigazításán dolgozna, halálbüntetést szab ki mindenkire, aki gyermekét feláldozza a Moloknak, átkozza szüleit, vagy paráználkodik (lelkileg vagy fizikailag). Tény az, hogy a gyermekek Moloknak való feláldozása olyan súlyos volt, hogy Isten azt mondta, hogy aki ezt az utálatos szertartást gyakorolja, lelkileg beszennyezi az Ő szentélyét. Ez nagyon komoly dolog! Habár Isten hosszútűrő, időnként fel kell emelnie a kezét, és ezt mondania népének: „Ami sok az sok!”

Nyilvánvaló, hogy mi – a jelen korban élő keresztények – általában nem vagyunk vétkesek abban, hogy feláldozzuk gyermekeinket a Moloknak, de vajon nem vagyunk-e vétkesek abban, hogy feláldozzuk őket a modern isteneknek úgymint a hitetlenség, anyagiasság, rasszizmus, érzékiesség és szenzáció hajhászás? És vétkesek vagyunk-e a lelki paráznaságban? 

Noha időnként keménynek tűnik, de minden, amit Isten a sivatagban megparancsolt, olyan elveken alapul, amelyek hatással vannak életünkre ma. Csak természetes az, hogy ha szívünk tisztátalan, családunk szenvedni fog. És ha a családi és a házassági kapcsolatok szentsége beszennyeződik, az egyház szentségére hatással lesz, és nemsokára a társadalom egésze bomlásnak indul. Azért, hogy ezt megakadályozza, Isten az alapoknál kezdi… gyermekeinknél, szüleinknél és nálunk. „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát” (Mt 18:10 – új prot. ford.). „Ha átkozod szüleidet (a vérvonalat, amelyből teremtettelek), az én vérem többé nem fedezhet be téged. Ha beszennyezed a házasság szent intézményét, vagy ha viszonyod van más szeretőkkel (beszennyezve a szív szentélyét), szíved és tested többé nem lehet az otthonom.”

Ezért vizsgáljuk meg a szívünket és könyörögjünk Isten bocsánatáért és irgalmáért. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1:8-9 új prot. ford.).

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató