2014. november 30., vasárnap

Mai szakasz: Márk 1

Márk azzal kezdi evangéliumát, hogy beszámol Keresztelő János szolgálatáról, aki Jézus munkája előtt készítette az utat. Hihetetlen várakozás csendül ki a 7. versből, ahol János szavai olvashatóak: „Utánam jön, aki erősebb nálam; és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva sarujának szíját megoldjam.” Várakozása akkor teljesedik, amikor Jézus eljön a Jordán folyóhoz, hogy János megkeresztelje Őt.

Egyértelmű, hogy Jézusnak, az Isten tökéletes Fiának nem volt szüksége keresztségre. János is úgy érezte, nem méltó erre a cselekedetre (Mt 3:14). Jézus azonban ragaszkodott ahhoz, hogy megkeresztelkedjen, s így mutasson példát számunkra (Lásd: Ellen G. White: Jézus élete. Advent Kiadó. 83. oldal.)

Keresztsége alkalmával Jézus egy ennél is fontosabb példát adott nekünk. Imádkozott, és teljesen alárendelte magát Atyja akaratának (Lk 3:21-22). Keresztségét követően Jézus azonnal rálépett a teljes odaszentelődés útjára, amit tőlünk is kér. Jézus elkezdte szolgálatát, egész küldetése előtte állt még. Egy olyan országot kellett megalapítania, ami teljesen az ellentéte volt annak, amit a nép várt. Tudta, hogy elutasítással és ellenállással fog szembesülni minden egyes lépésnél. A kereszt állt előtte és annak lehetősége, hogy elszakad mennyei Atyjától. De Jézus mindezt rábízta Atyjára a keresztségekor elmondott imában. (Lásd: idézett mű.)

Az Atya megerősítő válasza a 11. versben olvasható: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm!” Isten ezzel bátorította Fiát küldetése teljesítésére. Miután az első tanítványok elfogadták Jézus hívását, hogy kövessék Őt (14-20. vers), ők is megtanulták, miként szenteljék oda Atyjuknak egész életüket, hogy betölthessék missziójukat. Nekünk is ugyanezt kell tennünk. Így hozzánk is szól majd az Atya szava: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm!” (Lásd: idézett mű, 85. oldal.)

David Smith
az egyetemi gyülekezet lelkipásztora
Collegedale, Tennessee

2014. november 29., szombat

Mai szakasz: Máté 28

Máté evangéliuma Jézus feltámadásával éri el csúcspontját. Jézus győzött! A halál és az igazságtalanság nem tudta legyőzni Őt. A vallási vezetők, akiknek el kellett volna fogadni és hirdetni kellett volna az evangéliumot, tagadták az üres sír valóságát, és megvesztegették a katonákat, hogy hazudjanak. Itt újra azzal találkozunk, hogy a hatalom és a rosszul értelmezett azonosságtudat felül akarja írni a tényeket. 

A tekintélyre és a hatalomra épült vallásosság éles ellentéteként két asszony jelenik meg, akik kívül állnak a hatalmi rendszeren, Mária Magdaléna és „a másik Mária”, akik elsőként kötelezik el magukat az evangélium terjesztése mellett. Ez azt mutatja, hogy az evangélium hirdetése minden hívő feladata függetlenül szociális, gazdasági vagy egyházi státuszuktól. Ezek az asszonyok azt a megbízatást kapták, hogy irányítsák a tanítványokat Galileába, ahol találkoznak majd Jézussal (7, 10. vers). A tanítványok (16. vers) engedelmeskedtek az asszonyok közvetítésével érkező üzenetnek, és felmentek a galileai hegyre, amit Jézus megjelölt, és – ahogy az asszonyok a sírnál – ők is imádták a feltámadott Krisztust (17. vers).     
  
Az úton egyesek közülük még kételkedtek, de amikor mindnyájan odaértek, Jézus kijelentette, hogy övé MINDEN hatalom mennyen és földön, és ennek okán megbízta tanítványait, hogy menjenek el az egész világra, és tegyenek tanítványokká minden népet. A tanítványság két alapvető eleme a keresztség és mindannak továbbadása, amit Krisztus tanított. Figyeljük meg, hogy Krisztus tanítványai nem arra kaptak megbízatást, hogy azt tanítsák, amit jónak látnak. Azt szabad tanítaniuk, amit Krisztus tanított, vagyis a biblikus igazságokat. A hírnöknek tehát nincs saját tekintélye. Ellenkezőleg, az üzenetnek van tekintélye annak jogán, aki küldte azt. És kitől származik az üzenet?

E kérdés megválaszolásához figyeljük meg, hogy mindkét asszony (9. vers) és a tanítványok (17. vers) Krisztust imádták ott fenn a hegyen, és Ő kapta a hódolatot. Ezzel ellentétben a Jelenések könyvében kétszer is olvashatunk arról (19:10 és 22:8-9), hogy János leborul a neki megjelenő angyal előtt, de a mennyei hírnök mindkét alkalommal visszautasítja az imádatot, és emlékezteti Jánost arra, hogy csak Istent szabad imádni. Az angyalok számára ez a természetes, hiszen ők is a szívükben élő parancs szerint imádják Krisztust (Zsid 1:6). Jézusé MINDEN tekintély és hatalom mennyen és földön, mert Ő Isten. Összefoglalva tehát, mi az Ő hatalmával és tekintélyével, nem pedig a sajátunkkal megyünk a világba az Ő üzenetével, hogy még több embert tegyünk a feltámadott Isten, Krisztus tanítványává.

Stephen Bauer, Ph.D.
teológia és etika professzor
Southern Adventist University


2014. november 28., péntek

Mai szakasz: Máté 27

E fejezet örökíti meg Jézus tárgyalását Pilátus előtt, valamint keresztre feszítését, halálát és temetését. Ebben a fejezetben találhatjuk a Júdás öngyilkosságáról szóló leírást is. Hiszem, hogy Krisztus hatalmas cselekedetének – hogy szenvedett és meghalt bűneinkért – ünneplése mellett igen fontos erkölcsi tanulságokat vonhatunk le Júdás, Barabbás és Pilátus történetéből is.

Nekem úgy tűnik, hogy a Barabbást választó tömeg és Júdás jelleme sok hasonlóságot mutat. Júdásról több beszámolóból is megtudhatjuk, abban a reményben szolgálta Jézust, hogy magas rangú társadalmi tisztséget tölt majd be a Mester új, messiási országában. Amikor Jézus nem használta isteni erejét önmaga megszabadítására, Júdás rádöbbent, hogy Krisztus keresztre feszítése elkerülhetetlen. Júdás reményei, hogy Krisztus és vallása által jelentős, befolyásos emberré lehet, ezzel szertefoszlottak. Krisztus már nem volt hasznos számára, és a harc, mely Jézus Krisztus valódi céljának megítélése ellen dúlt benne, végül öngyilkosságában tetőzött.

Júdáshoz hasonlóan a nép is olyan Messiásra vágyott, aki megszabadítja a rómaiaktól, és a világ uraivá teszi őket. Így amikor a szelíd Jézus és a tapasztalt harcos Barabbás között kellett választaniuk, a harcos mellett döntöttek, mert úgy tűnt, ő jobban segítheti őket világi céljaik elérésében, hogy Isten és a vallás hatalma által naggyá legyenek. Ismét láthatjuk, menyire elvakíthatja az ember erkölcsi ítélőképességét az ideológiai meggyőződése. Ráveheti, hogy álmai elérése érdekében ésszerűnek, elfogadhatónak tartson bármely igazságtalanságot vagy erkölcstelenséget.

S lássuk végül Pilátust, aki tudta, hogy Jézus ártatlan, mégis gonoszul megkorbácsoltatta Őt, csupán azért, hogy a felbolydult tömeg igényét megpróbálja kielégíteni, és megőrizze kormányzói tekintélyét. Mivel első próbálkozása nem járt sikerrel, a lázadás elkerülése érdekében átadott egy teljesen ártatlan embert a legkegyetlenebb ítélet végrehajtására. Vajon miért? Mert kormányzói tisztségének megőrzése fontosabb volt számára, mint az erkölcs, vagy az igazság. Milyen könnyen vakká teheti a lelki dolgok iránt még a legműveltebb, legtájékozottabb embert is a gőgös öntudat és az önös érdek! Bárcsak mindig alárendelnénk önző öntudatunk igényeit Krisztus uralmának!

Stephen Bauer, Ph.D.
teológia és etika professzor
Southern Adventist University
Fordította: Csala Beáta


2014. november 27., csütörtök

Mai szakasz: Máté 26

Máté 26-ban kezdődnek el Jézus földi életének utolsó órái az evangélium feljegyzésében. Ebben a fejezetben egy összeesküvés leírását találjuk, hogy megöljék Jézust, valamit a húsvét, az úrvacsora, Jézus elárultatása és Péter tagadásának feljegyzését. A húsvét és az úrvacsora szimbólumai széles körben ismertek, ezért most inkább a Jézus elleni összeesküvés dinamikájára és a Megváltó elárultatására fogunk összpontosítani.    

Ismerjük Jézus több mint három éves nyilvános szolgálatának a történetét. A vallásos vezetők próbára tették Jézust, de nem tudták becsapni vagy tőrbe ejteni őt. Jézus olyan tiszta erkölcsi életet élt és tanított, amilyet soha senki, sem előtte, sem utána. A papok és a vallásos vezetők azonban, akik önjelölt oltalmazói voltak a zsidó teológiának és erkölcsnek, összeesküvést szőnek ellene, az ártatlan ember ellen. Azért tették ezt, mert úgy vélték, hogy veszélyt jelent a nép feletti hatalmukra. Hogyan lehettek az Isten által kinyilatkoztatott erkölcs tanítói ennyire erkölcstelenek?

Amikor a vallás a személyes fontosság és hatalom eszköze lesz, az ilyen ember hajlik arra, hogy egy ideológiai identitást fejlesszen ki magában, amelyet kész megvédeni még halála árán is (vagy legalábbis így gondolja). Ezen a ponton a személyes identitás sokkal dominánsabb lesz az erkölcsi döntésekben, mint az adott tény vagy az isteni kinyilatkoztatás. Minden támadás ez ellen az identitás ellen bősz ellenállással fog találkozni. Jézus tanítása a személyes hatalomról, hogy aki közöttetek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok, szöges ellentétben áll az azonosság vezérelte teológiával és etikával. Jézus tanítása és példája komoly támadást jelentett a papok azonosságtudatára vonatkozóan, hiszen ők képviselték a tekintélyt és a hatalmat. E vallási vezetők gyakorlatilag mindenféle módszert megengedtek maguknak, akár etikus, akár etikátlan volt is, hogy megvédjék saját azonosságtudatukat, és az intézményi struktúra identitását. Amikor nehéz vitákkal találjuk szembe magunkat az egyházban, óvatosaknak kell lennünk, hogy a személyes vagy kollektív azonosságunk ne szorítsa ki a helyéről azt a tanítható lelkületet, amely az Isten akaratát választja, kerüljön az bármibe.
    
Stephen Bauer, Ph.D.
teológia és etika professzor
Southern Adventist University


2014. november 26., szerda

Mai szakasz: Máté 25

A második advent és az azt megelőző jelek leírása után Jézus egy illusztráció sorozattal szolgál, amelyek kihangsúlyoznak bizonyos dolgokat magával a második eljövetellel kapcsolatosan. Ez a magyarázó sorozat Máté 24:32-ben kezdődik, és folytatódik végig a 25. fejezetben. Két jeles téma emelkedik ki ezekből a kijelentésekből. Az első az időzítés és a meglepetés témája. Egyrészről a napot és az órát senki sem tudja (24:36), de tudhatjuk, hogy Jézus eljövetele egyre közeledik (24:32-35). De még akkor is, ha tudjuk, hogy közel van, sokakat meglepetésként fog érni (24:39), és Ő egy nem várt időben fog megérkezni (24:44). A nem várt idővel kapcsolatosan egyesek úgy vélekednek, hogy Jézus visszajövetele késik, és ez megzavarja őket a megfelelő felkészülésben (24:45-51; 25:1-13). Ezek a késésről szóló példázatok megadják a kulcsot ahhoz, hogy hogyan ne érjen meglepetés szerűen. Az a szolga, aki hűségesen dolgozik azon, hogy mestere érdekeit előmozdítsa, és nem lazsál egy vélt késés miatt, annak nem kell aggódnia vagy meglepődnie, ha a mestere bármikor visszatér. Mindig készenlétben van, és Jézus is ezt kéri tőlünk (24:44)   

A másik hangsúlyos téma az ítélet alapüzenetével kapcsolatos. A Noéra és az özönvízre, a hűséges és hűtlen szolgára tett utalás (24:36-51), a Tíz szűz, a Tálentumok és a Juhok és kecskék példázatával együtt a gonoszok és az igazak nagy különválasztására mutatnak, amely az ítéletben valósul meg. A két szolgáról szóló példázat a legvilágosabban mutat rá egy vizsgálati ítéletre. A mesterük, vagy királyuk jön, ellenőriz, értékel, vizsgálódik és elrendeli a jutalom vagy a büntetés ítéletét. Sorban több példázat is az ítélet témáját hangsúlyozza. Nagyon világos, hogy Jézus nem tanítja azt, hogy mindenki üdvözül (univerzalizmus). Továbbá az is nagyon világos, hogy Isten ítéletet tart, és felelősségre vonja az embereket. Azoknak nem kell félni az ítélettől, akik hűségesen kiveszik részüket a mester vagy a király ügyében, akik gyarapítják talentumaikat, és akik szolgatársaikkal méltósággal és kegyesen bánnak. Így kell készülnünk a második adventre: a Mester és Király szolgáiként aktívan kivesszük részünket Isten országának építésében.

Stephen Bauer, Ph.D.
teológia és etika professzor
Southern Adventist University    


2014. november 25., kedd

Mai szakasz: Máté 24

Ebben a fejezetben Jézus elhagyja a templomot, amivel véget vet a lelki hatáskörről keletkezett vitáknak, amiket a Máté 21-23-ban feljegyzett vallási vezetők generáltak. Ahogy továbbmentek, Jézus megjövendölte a Templom teljes pusztulását (Mt 24:2). A tanítványok egy kis személyes beszélgetésre vágytak, hogy Jézustól magyarázatot kapjanak, melyet meg is kapnak, és ebben a híres válaszában említi meg Jézus a második eljövetelének jeleit is. Ezen jelek közül az egyiket a hetednapi adventista körökben gyakran félreértelmezik.

A 4-8. versekben jelekről, hamis krisztusokról, hamis prófétákról, háborúkról, éhínségekről és földrengésekről olvashatunk, „de még ez nem itt a vég” mert „mindez pedig a sok nyomorúságnak kezdete”. Ezeket a nyomorúságos időket Isten népének üldözése követi, árulások, még több hamis próféta, törvénytelenség, és elhidegülés (9-12. vers). De Jézus azt mondja, hogy aki mindvégig állhatatos marad, az megmenekül (13. vers). 

És itt érkezünk el a félreértelmezett szöveghez. „s az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” Ez a vers prédikációkban gyakran úgy hangzik el, mintha Jézus feltételes módban mondta volna: „HA az evangélium az egész világon hirdettetik, AKKOR jön el a vég.” Ez az elhívásunkban is tükröződik, „fejezzük be a munkát, így Jézus el tud jönni.” Sok gyülekezeti tag hisz nekünk, de ráébrednek, hogy a nem-keresztény világ, mint például a 10-40-es ablak (10-40. szélességi fokig terjedő földrész), amely javarészt muszlim és hindu, a népesség gyorsabban növekszik, mint ahogyan a keresztények prédikálni tudnának nekik. Ezért néhány gyülekezeti tag úgy gondolhatja, hogy Jézus nem jöhet el addig, amíg minden egyes ember megismeri az evangéliumot, szóval nem is fog még jó ideig eljönni, emiatt az életüket annak alapján irányítják, hogy Jézus nem mostanában jön el. 

A valóságban Mt 24:14 görög szövegében ez egy ugyanolyan határozott állítás, mint a többi jövendölés, a háborúk, éhínségek, és földrengések. Nyelvtanilag a föld minden népének való prédikálás egy jel, nem pedig feltétel. A jó hír, hogy az evangéliumot prédikálják az egész világon, és hogy Jézus biztosan jön! Azért kell befejeznünk a munkát, mert Jézus jön, és nem azért, hogy el tudjon jönni. Mikor hisszük, hogy Jézus biztosan jön, és kevés időnk van felkészíteni a világot az eljövetelére, félre kell tennünk a haszontalan vitáinkat és ellentmondásainkat a gyülekezeti életben, hogy lelkileg megújulhassunk, és komolyan dolgozhassunk. Láttam már nem működő, akadékoskodó gyülekezeteket megújulni és harmonikus egységbe rendeződni, amikor megértették, hogy van egy munkánk, amit be kell fejezni, MERT Jézus közeledik, és ez teljességgel igaz. Az internet és a közösségi média erősödésével az Evangélium el tud terjedni a világban. Ez a szemünk előtt teljesedik be. Jézus bizonyosan eljön! Cselekedjünk a szerint, hogy hamar eljön, és készítsük fel a környezetünkben élőket az Ő eljövetelére!

Stephen Bauer, Ph.D.
teológia és etika professzor
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid


2014. november 24., hétfő

Mai szakasz: Máté 23

Máté 23. fejezetében folytatjuk a vallási vezetők és Jézus közötti konfliktus tárgyalását, ami a dicsőséges bevonulással kezdődött. Ebben a fejezetben azonban a hatalom témája van a középpontban. Jézus azzal kezdi, hogy azt mondja az írástudóknak és a farizeusoknak, hogy helytelen, ahogy súlyos terheket tesznek az emberekre, ezzel gyakorolva a vallási hatalmat fölöttük, miközben ők maguk nem cselekednek saját utasításaik szerint. Még csak nem is segítettek az általuk elnyomottaknak elvégezni a rájuk rótt feladatokat (3-4. vers). Ezek a vezetők élvezték, hogy „rabbi”-nak, hatalommal bíró személynek nevezik őket (6-7. vers), és igen kedvükre volt a tisztségükkel járó tekintély (5. vers).

Ez a hatalom és tekintély téma ismétlődik a Krisztus által az írástudókra és farizeusokra kimondott nyolc „Jaj”-ban is (13-30. vers). Hatalmuk gyakorlása közben bezárják a Mennyek országát az emberek előtt, ők maguk vak vezetők (13. és 16 vers). Ezzel ellentétben Jézus azt mondja a követőinek: „ne hívassátok magatokat mesternek”, „Atyátoknak se szólítsatok senkit”, ne hívjanak titeket tanítóknak, „aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok” (8-11. vers)!

Krisztus sosem akarta, hogy a vallás a személyes hatalomgyakorlás eszköze legyen, mégis ahogyan a farizeusok és írástudók akkoriban, sokan ma is megpróbálják kihasználni az isteni hatalmat a saját személyes hatalmuk és céljaik érdekében. Némely egyházi vezető elnyomásban tartja a tagokat. Vannak szülők, akik Isten nevében fenyegetik a gyermekeiket, ezzel akadályozva meg, hogy a gyermekeknek pozitív kapcsolata lehessen Istennel és az egyházzal.

A fügefához hasonlóan azokban, akik vallási vagy személyes hatalmuk támogatatására és felépítésére eszközként használják a vallást, megvan az Istenért való lelkiség és termékenység látszata, de hiányzik belőlük az önfeláldozó szolgálat gyümölcse és a hasonlóság Krisztushoz. „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!”

Stephen Bauer, Ph.D.
Teológia és Etika Professzor
Southern Adventist University

Fordította: Kóczián Károly


2014. november 23., vasárnap

Mai szakasz: Máté 22

Máté 22. fejezetében számos leírást találunk arról, ahogyan a vallási vezetők próbára akarják tenni Jézust. A 34-40. verseket szeretném kiemelni. Nekem, mint etikával foglalkozó tanárnak rendkívül érdekes a törvénytudó esete, aki azt kérdezi Jézustól, melyik a legnagyobb parancsolat. Miért kérdez ilyesmit?

Amikor a törvénytudó a „törvény” szót használja, majdnem biztosan a Tórát, Mózes öt könyvét érti alatta. Krisztus napjaira a rabbik már réges-régen összeszámolták a rendelkezéseket, amelyekből 613-at találtak (beleértve a Tízparancsolatot is). Ennek a 613 parancsnak a megtartása került a középpontba annak érdekében, hogy Isten áldásait visszaszerezzék, és elkerüljenek egy újabb fogságot, mint amilyent Babilonban átéltek.

Ha valaki nem törvénytudó (ti. Biblia tudós), mennyire lehet reális számára, mint képzetlen „közönséges ember” számára, mind a 613 parancsolatra emlékezni? Az emberek többségét félelemmel töltené el, ha több mint 600 szabályt kellene észben-, és betartaniuk. Még egy írott listával a kezében is, az átlagember hajlamos elfelejteni néhányat. Ily módon logikus a kérdés, hogy melyik parancsolat vagy parancsolatok a legnagyobbak, legfontosabbak, amiket semmiképpen sem szabad elfelejteni? A törvénytudók nyilvánvalóan vitáztak erről egymás között. A Jézusnak feltett kérdés alapján arra következtethetünk, hogy a törvénytudók, hogy segítsenek az embereknek, osztályozták az előírásokat, voltak kevésbé fontosak és elhagyhatatlanok. Így ha valaki nem tudja fejben tartani mind a 613-at, jobb, ha olyanról feledkezik meg, ami kevésbé fontos.

Jézus válasza ezzel teljesen ellentétes képet fest Isten törvényéről, ami egész és oszthatatlan. Mind e parancsolatok mögött két alapelv húzódik meg: Szeresd Istent mindenekfelett, és szeresd felebarátodat. Minden más e kettőből következik. Így az egyszerű embernek nem kell 613 szabályt észben tartania. Csak kettőre van szüksége, amelyek megszentelt gondolkodásmód által minden helyzetre útmutatást adnak.

Túl egyszerű utakat keresni arra, hogy fontossági sorrendet állíthassunk fel Isten parancsolataival kapcsolatban, és így kihúzzuk magunkat a felelősség alól bizonyos szituációkban. Bárcsak felfedeznénk a két parancsolatban rejlő erőt ahelyett, hogy kibúvókat keresnénk a kötelességek alól, vagy a rendszabályok új, szükségtelen rétegeit alkotnánk meg magunk és mások számára.

Stephen Bauer, Ph.D.
Teológia és Etika Professzor
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Ágnes


2014. november 22., szombat

Mai szakasz: Máté 21

Ez a fejezet Jézus életének utolsó, megpróbáltatásait és halálát megelőző eseményeihez visz bennünket. A fejezet a Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulással kezdődik, és bevezeti azt a témát, amely a 22. fejezet 14. verséig vezet el bennünket. Jézus nyilvánosan Zakariás 9:9 Messiás Királyával azonosítja magát. A nép nagyon izgatott volt, az emberek részéről szeretet és támogatás nyilatkozott meg Jézus irányába. Ezután Jézus bemegy a templomba, mint Messiás Király, és átveszi az irányítást. Kikergeti a pénzváltókat, ugyanakkor örömmel köszönti a vakot és sántát, akiket meggyógyít. Megengedi a gyermekeknek, hogy dicsőítő hozsannát kiáltsanak. Ezek és ezekhez hasonló cselekedetek követték volna egymást, amelyek megszerettették volna Jézust a néppel, de a papok nem nézték jó szemmel, ahogy megtört a tiszteletteljes rendtartás, melyet ők alakítottak ki, és nehezményezték, hogy jól jövedelmező pénzváltó tevékenységük oda lett. Nagyon szembeötlő a nép imádatának és a vallási vezetők rosszindulatának éles kontrasztja.

Jézus elhagyja a templomot, és útban Bethánia felé elmegy egy fügefa mellett. A levelek azt hirdetik, hogy a fa tele van gyümölccsel, azonban  terméketlen. Ez olyan volt, mint az emberek szeretete és támogatása, amely gyümölcstelennek és hamisnak bizonyult, hiszen ugyanaz a tömeg egy kicsit később „feszítsd meg”-et kiáltott. Isten nem hivalkodó nyilvános dicsőítést szeretne látni, hanem személyes életünkben az igaz kegyesség csendes gyümölcseit.

Jézus a „valódi gyümölcsökre” mutat rá, szembeállítva azt a vallási vezetők véleményével, amikor megkérdőjelezték Jézus hatalmát és tekintélyét a Templomban való intézkedéseivel kapcsolatban. Jézus azzal a történettel illusztrálta ezt, amikor az egyik fiú erősen hangoztatja, hogy meg fogja tenni, amire apja utasította, de sohasem tette meg. Ezzel ellentétben a másik fiú úgy tűnik, mintha ellenszegülne apja parancsának, de megvallja bűnét, amit gyakorlati, valós eredmény, őszinte tett követ. Nemigen mutatkozik nagyszerűnek, de végül ő cselekszi meg apja akaratát.
Ezt a példázatot két másik követi, amelyekben a hitvallás és a cselekedetek ellentétben állnak egymással. Az elsőben a szőlőskert bérlői vallják azt, hogy milyen hűségesek a tulajdonoshoz, mégis megverik a gazda szolgáit, és megölik a fiát.

A menyegzői vacsora példázata zárja a fejezetet. Jézus történetében hétköznapi emberek vehettek részt a menyegzői vacsorán azon előkelő hivatalosok helyett, akik kifogásokat keresve távolmaradtak. És mégis, egyikőjük nem akarta fölvenni az ingyenes menyegzői ünnepi ruhát.

A tanítás világos: az istentisztelet külsőségei értelmetlenek, ha nem párosulnak gyakorlattal. Bűnös emberek gyakran mutatnak be hatásos istentiszteleteket, hogy a gyakorlati kegyességet helyettesítsék velük. A tanulság is egyértelmű: Isten jobban szereti a jó gyümölcsöket, mint a hivalkodó, de gyümölcstelen lombot. Törekedjünk arra, hogy mi is inkább jó gyümölcsöket teremjünk, ahelyett, hogy ugyan színvonalas, de mégis külsőséges istentiszteletekkel próbálnánk leplezni gyümölcstelenségünket. Istenünk tisztelete sokkal több kell, hogy legyen puszta szavaknál.

Stephen Bauer, Ph.D.
Teológia és Etika Professzor
Southern Adventist University
Fordította: Liebhardt László


2014. november 21., péntek

Mai szakasz: Máté 20

1-16. versek: Érezted már azt a kísértést, hogy halogasd a döntésedet, hogy elkötelezd magad az Úr követése mellett? Miért nem élvezhetnéd a bűn okozta örömöket (Zsid. 11:25, ApCsel 26:28) egy ideig és majd csak az után foglalnál állást Jézus mellett? Hát nem sokkal egyszerűbb ugyanazt a jutalmat megkapni úgy, hogy a munkában csak az utolsó órát dolgozzuk le, mintha egész nap azt csinálnánk? És valóban azok, akik életük utolsó órájában kötelezik el magukat igazán Isten és mások szolgálata mellett, ugyanazt a jutalmat kapják, az örök életet.

A döntéshozatal elhalasztásában az a nagy veszély, hogy a hosszú időn át gyakorolt szokásokat nagyon nehéz megváltoztatni. Nagyon valószínű, hogy a „halálos ágyon” történő megtérés nem lesz valódi miután egy hosszú életen át mindig azt a döntést hoztuk, hogy „nemmel” válaszoltunk a Szentlélek hívására. Meg lehet változni ilyen gyorsan? Isten tudja, hogy igazából mi lakozik a szívben. Most van itt az üdvösség elfogadásának napja (2 Kor 6:2). „Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat” (Zsid. 10:26 - új prot. ford.).

17-19. versek: A világegyetem Teremtője előtte állt annak az eseménynek, hogy a Sátán gonosz eszközeiként felhasznált emberek kegyetlen módon kivégzik. Még rosszabb, hogy el fogja viselni mindannyiunk bűneinek roppant terhét, akik üdvözülni fogunk; és meg fogja tapasztalni az Istentől való teljes elszakadás borzalmas fájdalmát. De mindezek közepette is képes volt látni a végső diadalt és örömöt, nem csak önmagáért, hanem mindazokért is, akik híven követik tanításait.

20-24. versek: A keresztény élet lényege a mások szolgálata. A Szentírásban olyan sokszor emlegetett „agape elve” (szeretet) az „Isten szolgálatáért és mások jólétéért történő önzetlen odaadást” jelenti.

A földi életben a megelégedettségünk egyik okozója az lehet, ha a körülöttünk lévők lelki és fizikai szükségleteit szolgálhatjuk. 1János 3:16-18 arra hív bennünket, hogy haljunk meg az önzésünknek, és éljünk másokért. Odaadni az életünket a felebarátunkért azt jelenti, hogy az életünket arra használjuk, hogy a szükségben lévőknek segítsünk (17. vers), egészen addig a pontig, hogy akár nagy személyes áldozatot is hozunk érettük. Az irgalmas szamaritánus példázata (Luk 10:25-37) arra emlékeztet bennünket, hogy ki a felebarátunk és mi az igazi jelentése és megnyilvánulása az „agapé elvnek” (Krisztus példázatai 403. oldal az angolban).

A Rómabeliekhez írt levél 6. fejezete azt mondja el, hogy vagy a bűn szolgái, vagy az igaság szolgái vagyunk. Máté 6:24 arról beszél, hogy nem szolgálhatunk két úrnak. Józsué arra hív bennünket, hogy döntsük el még ma, hogy kit akarunk szolgálni (Józsué 24:15). Ha Jézus követjük, akkor készek vagyunk az Ő szolgái lenni és másokat is szolgálni. A Megváltó a mi szerető Mesterünk.

29-34. versek: Egy friss cikk beszámol egy vakok számára készült látást helyreállító implantátumról. A mai normákhoz képest igazán látványos dolog. Amikor Jézus visszaadta a két vak látását, nem volt szüksége implantátumra, és mégis teljes volt a siker. El tudod képzelni azt az örömöt, amit ezek az emberek éreztek?

Azok számára, akik „normálisan” látnunk, van egy másik csoda, amely a mienk lehet. Gondoljunk csak arra, milyen gyönyörben lesz részünk, ha minden földi „vakságunk” egyszer és mindenkorra elmúlik, megláthatjuk Megváltónkat, az egyetlent, akinek minden betegségükre és bűnünkre van gyógyszere. Kérlek, kérlek, ne hagyd, hogy ennek a világnak megvakító sötétsége megakadályozzon abban, hogy meglásd Megváltódat. Kezdd el most az életed az Ő akaratának megfelelően rendezni. Támaszkodj teljesen Jézusra, tégy erőfeszítéseket, hogy kövesd, és Ő a mennyország örök reményével ajándékoz meg téged (János 14:1-3).

Leo Van Dolson, Jr., M.D., MPH
Kalifornia, USA
Fordította: Baksa Viktória


2014. november 20., csütörtök

Mai szakasz: Máté 19

1-10. vers: Egy férfi és felsége közötti házassági egységet Isten egy egész életre kiterjedő elkötelezettségnek szánta. Ha egy házaspár istenfélő életet él, soha nem lesz szükségük a válásra. Minden kettejük közötti problémára megoldást találnak, ha Jézus tanításait követik. Az ember bűnös természete miatt azonban Isten a paráznaság esetében engedélyt ad a válásra. De még ilyen körülmények között is gyakran jobb választás a kibékülés (1Móz 1:27; 2:24; 5Móz 24:1-4). 

Felmerülhet viszont a kérdés: a paráznaságra nem a megkövezés volt a büntetés? Gyakorlatilag igen, de Isten törvényei kegyelemmel vannak körülvéve, és a megkövezés általi büntetést nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem gyakorolták. A megkövezés lehetősége a paráznaság bűnének komolyságát hangsúlyozta, de a bűnösség bizonyításának a feltételei majdnem lehetetlenné tették ezt a büntetést törvényesen kiszabni (3Móz 20:10; 4Móz 5:11-31; 5Móz 17:6; 19:15; 22:13-30; Zsolt 51; Hós 1:2-3; Jn 8:1-11; Zsid 10:28). A Misna szerint a halálos büntetést csak a 23 bíróból álló Szanhedrin ítélete után lehetett végrehajtani, és négyféle halálbüntetés jöhetett számításba” (Louis Jacobs: The Jewish Religion [A zsidó vallás], 66. oldal. „Halálos büntetés” címszó)  

11-12. vers: Egyes keresztények úgy döntenek, hogy egyedülálló életet élnek azért, hogy úgy szolgálják Istent, hiszen így nem akadályozza őket a család és a házastárs iránti kötelesség. Azok számára, akik el tudnak képzelni maguknak egy ilyen életformát, egyedi lehetőségek adódhatnak arra, hogy másoknak szolgáljanak. Azoknak, akik nem tudnának így élni, ott van a házasság intézménye (1Kor 7:1-7).

13-15. vers: A kisgyermekek és csecsemők ártatlansága olyan, hogy ott lesznek a mennyben még akkor is, ha a szüleik nem. Akkor, amikor „újjá születünk” és „Isten gyermekévé” leszünk a Szentlélek munkája által, megkapjuk az igazság folt nélküli ruháját (Jer 31:15-17; Mt 2:18; Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 2. kötet, 241. oldal).

16-22. vers: A Jézus előtt térdet hajtó gazdag ifjú a legfontosabb kérdést tette fel (Mk 10:17-21). Sok mai keresztény hite szerint, Jézusnak egyszerűen így kellett volna válaszolnia: „higgy, csak higgy és üdvözülsz”. Ehelyett azonban Jézus szánalommal tekintett rá és azt mondta, hogy tartsa meg a parancsolatokat, adja el mindenét, amije van, adja a szegényeknek, jöjjön és kövesse Őt.

Ha csak egyszerűen hiszünk Jézusban, az még nem ment meg bennünket. A hitünknek olyannak kell lennie, ami arra késztet, hogy a legfőbb prioritásunk az legyen, hogy Istent szolgáljuk. Az egyik legfontosabb és legkézenfekvőbb módja annak, hogy Őt szolgáljuk az, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel – idő, képesség, pénz – az evangéliumot terjesszük, és mások szükségleteit szolgáljunk (lásd Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 420-422. oldal).   

23-30. vers: Ha a gazdagok kényelmet és kielégülést találnak a földi életben, nehezükre esik feladni azt, amijük van azért, hogy kövessék Jézust. A gazdagsághoz társul az a kötelesség, hogy megosszák és nagylelkűen adjanak belőle másoknak is. Minden Istené, mi csak ideiglenes gondnokok vagyunk. Mint Isten tárházának a sáfárai azzal az ünnepélyes felelősséggel lettünk felruházva, hogy használjuk azt, amink van mások szolgálatára, legyen az kevés vagy sok. Ha saját nyereségünkre és élvezeteinkre használjuk azt, amink van, megfosztunk másokat Isten nagylelkűségének áldásaitól. 


Leo Van Dolson, Jr., M.D., MPH
Kalifornia, USA


2014. november 19., szerda

Mai szakasz: Máté 18

Sokunknak az élet egy nagyon zsúfolt, naponkénti rohanós küzdelem. Rengeteg fontos dolgunk van, amelyre oda kell figyelnünk, és gyakran csak úgy végigrohanunk a napi rutinfeladatokon. Az 1-5. versekben Jézus arra sürget, hogy térjünk vissza a bizalom, az ártatlanság és a szolgálatkészség sokkal egyszerűbb és természetesebb életformájára. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzuk magunkat teljesen Isten jóságára, alkalmazkodjunk akaratához és találjunk megelégedettséget a menny sok áldásában. Egy kisgyermek ártatlan perspektívájához hív vissza bennünket.    

Ha egy nem túlbonyolított, nem túlzsúfolt gyermeki látásunk van az élet prioritásairól, jobban meg tudjuk érteni az Isten dolgait. Ez nem arra bátorít bennünket, hogy gyerekes módon viselkedjünk, hanem a Krisztuséhoz hasonló egyszerűségre hív, ami gyakran fellelhető egy kisgyermekben. 

A 6-9. versekben Jézus egy figyelmeztetést közöl. Azt akarja, hogy tegyük fel a kérdést önmagunknak: nem vezetünk-e félre valamilyen módon másokat lelkileg? Nem bátorítod-e a házastársadat, gyermekedet, barátodat, gyülekezeti hittestvéredet arra, hogy összekeverje az Istenhez való hűségét a világi élvezetekkel? Micsoda borzasztó dolog lenne az ítélet napján, ha hozzájárultál volna akár csak egy ember lelki veszteségéhez is! Ha vezetői pozícióban vagy, még nagyobb a kockázata és felelőssége annak, hogy másokat félrevezetsz. 

Ez nem egy szószerinti parancs, hogy amputáld vagy távolítsd el bizonyos testrészeidet. Inkább arról szól, hogy el kell szakadnunk, mindattól, ami bennünket és másokat rosszra ösztönöz.  

A következő három vers (15-17) azt mondja el nekünk, hogy ha egy hittestvérünk vétkezik, beszélnünk kell vele; Lukács 17:3 pedig azt mondja, hogy „dorgáljuk meg” a testvérünket bűne miatt. Ez egy erős kifejezés. Ez azt az elképzelést tartalmazza, hogy felelősséget hordozunk egymás rossz magaviseletéért. Ez magába foglalja azt, hogy kedvesen, meggondoltan és nagyon óvatosan rámutatunk a bűnös magatartásra a legnagyobb segítő szándékkal. A mások figyelmeztetésének a szolgálatát imádságos szívvel kell előkészítni és tapintatosan kell kivitelezni.

A 21-35. verseknek kettős tanulsága van. Elsősorban arra emlékeztetnek, hogy Isten megbocsátó kapacitása óriási és mindre kiterjedő. Viszont a mi felelősségünk és előjogunk az, hogy ezt a megbocsátó lelkületet gyakoroljuk másokkal, éppúgy, ahogy a mi szerető és együttérző Istenünk nekünk is megbocsát újra és újra. 

Egy kedves barátom rámutatott nekem arra, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy hetvenszer hétszer is megbocsássunk, egy folyamatos megbocsátani akaró lelkületről beszélt. Ha arra gondolunk, hogy Isten hányszor kész volt nekünk megbocsátani, mi is készek leszünk megbocsátó lelkületet tanúsítani mások felé.

Emlékezzünk arra, hogy eljön az az idő, amikor Isten már nem fog megbocsátani (Dán 5:26 és Jel 22:11), de az igazak fénylenek, mint a csillagok örökkön örökké (Dán 12:3 és Mt 13:43),

Leo Van Dolson, Jr., M.D., MPH
Kalifornia, USA


2014. november 18., kedd

Mai szakasz: Máté 17

Ez a fejezet mélyebb bepillantást ad nekünk Jézus szolgálatába. Egyik nap már késő este volt, amikor Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy kövessék Őt fel, egy hegy tetejére. Amikor felkapaszkodtak, Jézus néhány lépéssel tovább ment, imádkozott, majd egykori mennyei dicsőségében tért vissza hozzájuk. Arca ragyogott, mint a Nap, ruhája dicsőségtől fénylett. Szerette volna, ha tanítványai megpillantják Őt isteni mivoltában, hogy ezzel erőt nyerjenek próbáikhoz és szolgálatukhoz.

Ezen kívül láthatták Mózest és Illést, amint Mesterükkel beszélgettek. Tudjuk, hogy Krisztus feltámasztotta Mózest a halálból és felvitte a Mennybe mintegy ezer évvel korábban (Júd 9), Illés pedig elváltozott és tüzes szekéren vitetett fel oda több száz évvel korábban (2Kir 2:11-12). Mivel élve látták Mózest és Illést, a tanítványok megbizonyosodhattak az örök élet valóságáról. Mózes azokat jelképezte, akik feltámadnak majd Krisztus második eljövetelekor, Illés pedig azokat, akik életben lesznek, és átváltoznak. Földi élete során Mózes és Illés is Krisztus munkatársaként dolgozott, és miután felvitettek a Mennybe, továbbra is vele együtt vágyakoztak arra, hogy minél több ember térjen Őhozzá. Most eljöttek hozzá, de nem azért, hogy bejelentsék uralmát, mint királyok Királya, hanem inkább, hogy bátorítsák és vigasztalják őt, mert a korona előtt még a kereszt következett. Aztán a tanítványok hallották az Atya hangját is: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!” 

A fejezet további részében a tanítványokról olvasunk, akik a hegy lábánál eredménytelenül próbáltak meggyógyítani egy démontól megszállott fiút. Amikor Jézus és a három tanítvány leértek a hegyről, a fiú apja könyörgött Jézusnak, hogy gyógyítsa meg fiát. Jézus könnyedén teljesítette kérését. Figyelemreméltó jelenet, amikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy ők miért nem tudták kiűzni a démont. A Megváltó elmagyarázta nekik, hogy nem csak hitük hiánya miatt, hanem amiatt a gondatlanság miatt, ahogyan a rájuk bízott szent munkát végezni próbálták. Ahelyett, hogy ima által erősítették volna hitüket, mialatt Jézus és a három másik tanítvány a hegyen tartózkodott, ők irigységgel telve, személyes sérelmeiken rágódtak. Annak érdekében, hogy sikeresen felvegyék a harcot a gonosz lelkekkel, egészen más lelkülettel kell hozzáállniuk a munkához – mondta nekik Jézus. Hitüket imával, böjttel és szívük megalázásával kell erősíteni. Meg kell üresíteniük magukat énjüktől, és teljesen Istenre kell hagyatkozniuk.
(Lásd: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 364. oldal.)

Jack J. Blanco, Th.D.
nyugalmazott professzor
Southern Adventist University


2014. november 17., hétfő

Mai szakasz: Máté 16

Jézus szoros kapcsolatban volt a tanítványaival, de az Ő szolgálatában gyakran a nagyobb képre kellett összpontosítania. Küldetése teljesítésében a mennyei Atyjára kellett figyelnie, és ezt tették a tanítványok is. Jézus jellemét nemcsak a zsidó vezetők tesztelték, hanem a barátai is. Ő a mennyi Atyára összpontosított, és ezt kell tennünk nekünk is.

Naponta találkozom kisebb próbákkal, amelyek a tekintetemet mennyei Atyámra irányítják. Folyamatosan az idő szorításában élek, és türelemre van szükségem, amikor munkámat szervezem, a háztartást vezetem, a gyermekekkel foglalkozom, amikor megpróbálok minőségi időt tölteni a férjemmel és egy kis csendre lelni önmagam számára, hogy egy kicsit megálljak és gondolkodjak. Például ma délután dolgozatokat javítottam, amikor odajött hozzám a kisfiam és ezt kérdezte: "Anya, játszol velem?" Ez azt jelentette, hogy egy kis figyelmet szeretett volna kapni és azt, hogy játsszak vele. Úgy éreztem, hogy folytatnom kell a dolgozatok javítását, mert szorított a határidő. Ahogy azonban a két éves fiam szemébe néztem egy szélesebb perspektívát láttam meg. Végül is a dolgozatokat javíthatom akkor is, amikor alszik. Félretettem a lapokat, egy kis időt szántam rá, és elkezdünk játszani. Jobb lett volna, ha gyakrabban döntöttem volna így. Az igazság az, hogy nem mindig tehetem meg. Gyakran elmulasztom ezeket a csodálatos pillanatokat, mivel olyan dolgok kötnek le, amelyeket meg lehet tenni később is.

Jézus megpróbálta megmagyarázni a megváltás csodálatos ajándékát a tanítványoknak. Ők hallgatták ugyan, de nem igazán hallották meg azt, amit Jézus valójában mondott. Annyira távol volt attól, amit akartak, és amit elvártak tőle, hogy nem vették észre azt, ami fontos. Annyira összpontosítottak a közvetlen szükségleteikre, hogy nem látták meg azt, hogy az Isten Bárányát nemsokára a Golgota oltárára helyezik. Ez volt az a döntő pillanat, amely MEGSZABADÍTJA a világot a bűn csapdájából.

Ez a bibliavers nagy hatással van rám: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” (26. vers). Mindez a helyes látásmódról szól. Milyen a mi látásmódunk? Látjuk-e a nagy képet? Nyitottak vagyunk a Szentlélek tanítására? Az én célom az, hogy folyamatosan Jézusra tekintsek. És mi a helyzet veled?

Joey Norwood Tolbert
M.A. a hittudományokban
keresztény énekes és dalszerző


2014. november 16., vasárnap

Mai szakasz: Máté 15

Ebből a fejezetből világosan kitűnik, hogy a farizeusok nem a szívükre hallgattak.  Sokkal inkább a hagyományaikra és szertartásaikra figyeltek, melyek nélkül elveszettnek érezték magukat. Jézus vak vezetőknek nevezte őket. Ebben a részben Jézus arra szólít fel bennünket, hogy szívünk és lelkünk maradjon nyitott Őrá. A zavaró tényezők elkerülhetetlenek, de nem engedhetjük, hogy a média, a mindenféle kütyük, a hagyományok és más ember alkotta dolgok elvonjanak minket attól, ami igazán fontos, végül is a legfontosabb. Nyitottnak kell lennünk a Szentlélek vezetésére.

Jézus találkozik a kánaánita asszonnyal és először úgy szól hozzá, ahogy a zsidók beszélnek a kananeusokkal. Úgy viselkedik vele, ahogyan az asszony, a kívülálló várta is tőle. Valóban hitte az asszony, hogy Jézus a Messiás? Jézusnak adott válaszából kitűnik, hogy szíve nyitott volt és nagyon vágyott leánya gyógyulására. Így kiáltott Jézushoz: „Uram, légy segítségül nékem!” (25. vers). Jézus ismerte az édesanya szívét és azt, hogy valóban hisz benne és az Ő hatalmában. Ezért, az asszony hite és reménye vezetett a csodához. Jézusba vetett hite hozta meg a gyógyulást leánya számára. Milyen csodálatos Jézus ígérete: „Legyen néked a te akaratod szerint!” (28. vers.). Mi is hatalmas csodák tanúi lehetünk, ha megerősítjük Jézusba vetett hitünket és reményünket. Jézus kijelentése a zsidó vallási vezetőknek is szólt. Szeretete és gondoskodása mindenkinek szól, aki nyitott Őrá.

Soha nem böjtöltem még egy napnál tovább. El sem tudom képzelni, hogyan bírta a sokaság három napig élelem nélkül, csakhogy Jézus közelében lehessen.  Isten Fiának jelenlétében lenni nyilvánvalóan egy nagyon különleges élmény. El tudom képzelni, milyen feszülten figyelték Jézus kijelentéseit a tökéletes szeretetről és a tökéletes szabadságról. Pontosan erre az üzenetre áhítoztak. A legkülönbözőbb társadalmi rétegekből származó férfiak, asszonyok és gyermekek követték Őt, és teljesen magával ragadta őket mondanivalója. Három nap után Jézus csodálatos módon vendégelte meg a sokaságot. Fogta a hét kenyeret, valamint a néhány apró halat, és imádkozott mennyei Atyjához. Az étel megsokszorozódott, és nemcsak hogy jóllakott a nép, de még hét teli kosárnyi maradékot is össze tudtak szedni. Jézus ismét nem csekélységgel emlékeztet bennünket, hogy Ő gondoskodik fizikai szükségleteinkről, ahogy lelki igényeinket is betölti. Ő az, akire szükségünk van.

Joey Norwood Tolbert
M.A. a hittudományokban
keresztény énekes és dalszerző
Fordította: Csala Beáta


2014. november 15., szombat

Mai szakasz: Máté 14

Mennyire szomorúak lehettek Keresztelő János tanítványai, amikor elmondta nekik, hogy nem ő a Messiás? Ugyanakkor bátorította is őket azzal a gondolattal, hogy a Messiás nemsokára köztük lesz. Ők hittek Jánosnak, aki azt mondta, hogy Jézus azért jön, hogy beteljesítse a próféciát, de milyen nagy szomorúságban hagyta őket János halála. Tanítójuk és mentoruk volt. Szó szerint azért küldte Isten, hogy elkészítse a Messiás útját, de most Heródes lefejezteti őt. Biztos vagyok benne, hogy azon aggódtak, hogy mi lesz velük nélküle. Az ő tanításira kell hagyatkozniuk, és hinniük kell Jézusban. A pusztába kiáltó szó elnémult. Ezt a történetet mindig nehéz volt megértenem. El sem tudom képzelni azt a rémületet, amit a követői átéltek, amikor meghallották a hírt. Hogyan őrizhetik meg a hitüket, és hogyan folytathatják életüket?

Ebben az életben gyakran vannak olyan dolgaink vagy elképzeléseink amelyekről úgy vélekedünk, hogy nem tudnánk meglenni nélkülük. A gyász, amelyet akkor érzünk, amikor emberek elszakadnak tőlünk, még ha ideiglenesen is, borzasztóan nehéz. Ilyenkor Isten jelenlétét, gondoskodását és velünk való törődését is meg szoktuk kérdőjelezni életünkben.

János kivégzése után Jézusnak azonnal keresni kellett egy helyet, ahol egyedül lehetett, annyira elszomorította őt unokatestvérének halála. Később, amikor a tömegekkel találkozik, kifejezi együttérzését mindenki iránt aki János követője volt. Elkezdte meggyógyítani őket betegségeikből, lelkileg és fizikailag táplálta őket. Jézus gondoskodott a nép szükségleteiről még gyásza és szomorúsága közepette is. Jézus tudta, hogy János egy napon vele lesz majd, mivel a fájdalom és a halál soha nem képezték Isten tervének részét. Egy másik alkalommal újra gyászolni látjuk Őt, amikor Lázár halála felett sírt.

Ennek a fejezetnek a csúcspontján Jézus a vízen jár és a tanítványai felé közelít. Megijednek az alaktól, amelyet látnak. Nem ismerik fel, hogy ő Jézus, és azt gondolják, hogy egy szellem, talán éppen Keresztelő János szelleme, de Jézus bemutatkozik nekik. Béke tölti el őket. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor Jézus szól hozzánk, nem hagy bennünket összezavarodva és kételyek között. Vigaszt és békét ad nekünk. A gyászban és az ideiglenes veszteségeink közepette is Ő a mi REMÉNYSÉGÜNK.  

Joey Norwood Tolbert
M.A. in Religious Studies
keresztény énekes/dalszerző

2014. november 14., péntek

Mai szakasz: Máté 13

Jézust újra szolgálata közben láthatjuk, amint a tömegeket tanítja Isten országáról. Miközben elolvastam ezt a fejezetet, két kiemelkedő tanítást találtam: az egyik, hogy minden a Megváltónkkal való kapcsolattal kezdődik. A másik, hogy nyitottnak kell lennünk a Szentlélek vezetésére.

A fejezet elején Jézus példázatokban szól a néphez. Ezeknek a történeteknek nagy tanulságai vannak, és hasznosak mindazoknak, akik nyitottak a Messiás tanításaira. A történet, amelyet Jézus elmond Máté 13 elején egy farmerről szól, aki éppen vetett a mezején. A tanítványok ezen  összezavarodtak, de Jézus bátorítja őket, hogy engedjék a Szentlelket a szemük megnyitásán dolgozni. Jézus azt tanácsolja, hogy nyissák meg a szívüket, hogy befogadhassák a történetek mélyebb jelentését. Hogyan lehetünk készek befogadni a magot? Úgy hogy figyelünk Jézusra, és megnyitjuk szívünket és elménket a Szentléleknek. Egy másik kérdés, amit a fejezet taglal: hogyan lehet a szívünk jó talaj? Úgy, hogy ápoljuk kapcsolatunkat Jézussal, és követjük a Szentlélek vezetését. A jó talaj jó termést eredményez. Ha helytelenül értelmezzük Isten szeretetét, akkor nem, vagy csak rossz termést hozunk. Az emberekben akikkel találkozunk és kapcsolatba lépünk, rossz istenkép alakulhat ki, ha mi magunk nem engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket.

Kathlen Harris egy énekben nagyon jól megmagyarázza ezt: „Ha nem általad, akkor hol fogják megtalálni az Egyetlent, aki tényleg törődik velük? Ha nem te, ki fogja megmutatni nekik az Egyetlent, aki meggyógyítja a megsebzett szívet, és visszaadja a vakok látását? Ha nem te, ki fogja szeretni őket, mert egyedül a szeretet tud megújítani bármit? Ha nem te, ki tanítja meg nekik, hogy van Valaki, Aki elcseréli velük a reménytelenséget örömre? Lehet egyeseknek te vagy az egyetlen Jézus akit valaha látnak, az egyetlen szó, amit valaha elolvasnak. Szóval lássák meg benned az Egyetlent, Akire szükségük van, mert te lehetsz az egyetlen az életükben, aki megmutatja Jézust nekik."

Ebben a fejezetben még további példázatokat olvashatunk, amelyek betekintést nyújtanak a Mennyeknek országába. Isten megáldja azokat, akik igazak hozzá, és hallgatnak a Szentlélekre. Isten szeretne jelen lenni életünk minden területében. A belé vetett teljes bizalom szükséges ahhoz, hogy keresztényként élhess. Isten szeretne első lenni az életünkben. Nem szabadna semminek vagy senkinek ott lennie, akit fontosabbnak tartunk, mint Istent. „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.” Zsolt 37:4 és „Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek” (Jer 29:11).

Joey Norwood Tolbert
M.A. in Religious Studies
keresztény énekes/dalszerző
Fordította: Rajki Dávid


2014. november 13., csütörtök

Mai szakasz: Máté 12

Ebben a fejezetben Jézus a zsinagógákban tanít és szolgál az embereknek, különösen a farizeusoknak. A farizeusok nem igazán hallgatnak a tanításokra, sőt, inkább próbák elé állítják. Jézus így szól: „Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.” Olyan nyelven szól a farizeusokhoz, amit megértenek. A zsidók ismerték a Tízparancsolatot és a mózesi törvényeket. Ezen felül még megtartották a hagyományokat, amelyek ezekkel a törvényekkel jártak együtt, ezért úgy gondolták, hogy hátrányos egy ember hitére nézve, ha nem követi a hagyományokat. A farizeusok szemében Jézus nyíltan megtörte a szombatot. „Munkát” végzett a nyugalom napján.

Jézus és a tanítványok szolgáltak a népnek, és eközben megéheztek. Kimentek a mezőre, letéptek pár szál kalászt, és ettek. Jézus meggyógyított egy eldeformálódott kezű embert és kiűzött egy démont. Mindezeket a tetteket a farizeusok nem tekintették a szombathoz méltónak. Megvakította őket a Jézus iránti dühük, görcsösen kapaszkodtak a szabályaikba, így nem látták a szeretet csodálatos üzenetét, Jézus csodáinak fontosságát, a Messiás hatalmát.

Miért nem mondta ezt Jézus a tanítványoknak mikor ott voltak a mezőn: „Most ha tényleg felkészültetek volna erre a napra, hoztatok volna ételt magatokkal. El kellett volna raknotok egy kis kenyeret tegnap, hogy legyen ma mit ennetek.” De Jézus nem mondott ilyet. Engedte, hogy kalászokat tépjenek le, és Ő is így tett. Nem a munkára koncentrált, hanem a küldetésre és a szándékra. Mikor a farizeusok kritizálták az ördögűzés miatt, és megvádolták, hogy Sátánnal együtt dolgozik, Jézus ezt mondta: „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa?” (Mt 12:25)

Ez jól érthető figyelmeztetés a farizeusoknak. Ha meghasonlanak önmagukkal, és nem fogadják el Jézust Megváltójuknak, nem maradnak meg sokáig. Mi együtt maraduk? Úgy hogy elvetjük az elveinket, és mossuk kezünket utána? Nem, hanem úgy, hogy engedjük, hogy a Szentlélek munkálkodjon rajtunk. Személyes kapcsolatot kell építenünk Istennel és engedni a Szentlelket dolgozni. Nem arról szól, hogy hány embert tudunk megkeresztelni. Sokkal inkább az emberek szívéről és a Jézussal való kapcsolatukról. A hagyományok ezért néha útban vannak. Jézus ezt parancsolja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Joey Norwood Tolbert
M.A. in Religious Studies
keresztény énekes/dalszerző
Fordította: Rajki Dávid


2014. november 12., szerda

Mai szakasz: Máté 11

Amikor a Bibliát olvasom, mindig kutatom, hogy mit üzen nekem. Úgy érzem, hogy minden fejezetnek van valami mondanivalója, mely igazán rám illik. Ez nem csak történetek ősi könyve. Sokkal több annál. Minden nap, türelemért és békéért imádkozom a mennyei Atyámhoz, hogy ezáltal erősítsen meg.

Máté 11-ben Keresztelő János még több mindent szeretne megtudni Jézusról. Igaz, börtönben van, és mégis szívében csakis a világ Megmentőjére tud koncentrálni. Teljes hűséggel követte Isten ösvényét, melyet tervezett neki, majd elfogták. Jézus az ő szolgálatát folytatja, és amikor János követői megtalálják, Jézus dicsőíti János munkáját, mellyel előkészítette az Ő eljövetelét. János más volt, mint amilyennek az emberek elképzelték. Nem viselt finom ruhákat, egyszerűen önmagát adta. Néha elgondolkodom, hogy mennyi időbe telt felismernie munkája fontosságát? Érezhette valaha azt, hogy elég ehhez a munkához? Nem, sohasem. Viszont amit tett, fontos volt Istennek. Nekünk sem szabad sohasem azt éreznünk, hogy amit teszünk Istenért, az haszontalan. Pál azt írja: „Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Kor 12:8,9).

Gyakran énekelek iskolákban, gyülekezetekben és női összejöveteleken, ahol bizonyságot is teszek. Egészen kis korom óta énekelek Jézusról. Az alkalmatlanság érzése mindig jelen van. Kit érdekel az én történetem? De ilyenkor emlékeztetem magam arra, Isten szeretné, hogy ezt a szolgálatot végezzem. Mindannyian arra kaptunk elhívást, hogy bemutassuk, Jézus hogyan dolgozott az életünkben. Így tudunk kapcsolatba lépni másokkal, és képviselni Őt az otthonunkban, a közösségünkben, ahol élünk, és ez a fontos.

Jézus ezt mondja nekünk ma: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Az élet néha nehéz lehet. Az a csodálatos, hogy Jézus már viselte a bűn terhét. Ott vitte a véres hátán, a szeggel átütött tenyerében, az oldalán, és a megtört szívében a Kereszten.

Ahogyan Máté 11-et olvasom, két nagyon fontos gondolat jut eszembe: 1) még a legsötétebb pillanatokban is próbáljuk minél jobban megismerni Jézust, mivel Ő a szívünk középpontja. 2) Jézus megígérte, hogy békét és nyugalmat hoz nekünk, ha bizalmunkat belé helyezzük. Ahogyan ez a csodálatos ének mondja: „Jézus mindent megfizetett. Neki tartozom. A bűn vörös foltot hagyott rajtam, de Ő hófehérre mosta.”



Joey Norwood Tolbert
M.A. in Religious Studies
keresztény énekes/dalszerző
Fordította: Rajki Dávid


2014. november 11., kedd

Mai szakasz: Máté 10

Volt már veled úgy, hogy várakozással tekintettél egy olyan út elé, ahol kis székeken ülve, síneken felkaptatva jutsz a magasba, hogy onnan éles kanyarok közt zuhanj újra lefelé? Ezt nevezik hullámvasútnak. Még mindig emlékszem az első ilyen élményemre gyerekkoromból. Sorban álltam és vártam, hogy én következzek. Izgatott voltam és egy kicsit ideges. Az izgalom érzelmi hulláma azonban sokkal erősebb volt a féleleménél. A félelem csak később jött.

Emlékszem, hogyan szálltunk be, hogyan csatoltak be minket, hogyan indultunk el felfelé, egyre magasabbra és magasabbra. A végén olyan magasan voltunk, hogy úgy éreztem, meg tudom érinteni az eget. Be kell vallanom, abban a pillanatban azt kívántam, hogy valaki állítsa le a menetet és vigyen vissza engem a földre. De úgy látszott, senkit nem érdekeltem. Sosem fogom elfelejteni, ahogyan elöntött a félelem, mikor lefelé száguldottunk. Úgy tűnt, bele fogunk ütközni a földbe.

Jézus tanítványai valami hasonlót éhettek át. Lelkileg egyre magasabbra és magasabbra jutottak. Különleges feladatokhoz kaptak megbízást és erőt: betegek meggyógyításához, leprások megtisztításához, halottak feltámasztásához és démonok kiűzéséhez (8. vers). És akkor, hirtelen azt közölte velük Jézus, hogy nem mindig lesz azonban ez így. Üldöztetés vár rájuk, meg fogják verni őket, ki fogják őket űzni a zsinagógákból, a saját rokonaik fogják őket üldözni (16. vers).

Mikor ma a kereszténységről beszélünk, hajlamosak vagyunk Jézus követésének fontosságát lebecsülni. Gyakran beszélünk a keresztény élettel járó számos áldásról, szólunk a végső jutalomról: a mennyről. Jézus ezen üzenete azonban más jellegű. Azt mondta, hogy a keresztény élet nem csak egy gyönyörű és örömteli utazás, hanem olyan, mint a fent említett menet a hullámvasúton, és mint a tanítványok élete. Lehet, hogy először izgatottak vagyunk, de azután jön a félelem, amikor fájdalmakon és szenvedéseken megyünk át. Utálhatnak és üldözhetnek, de néha ezt jelenti a keresztet hordozni és Jézust követni (38. vers).

Akkor viszont miért készek mégis a keresztények Jézusért szenvedni? A válasz a mi iránta való szeretetünk – mert Ő előbb szeretett minket (1Jn 4:19). Jézus igazi követői a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretik Őt (37. vers).

Oleg Kostyuk
a Cross Connection c. műsor házigazdája
Hope Channel
Fordította: Kóczián Károly


2014. november 10., hétfő

Mai szakasz: Máté 9

Jézus elvegyült az bűnösök között. Tolvajok, prostituáltak, iszákosok és vámszedők barátja volt. Gyakran együtt is étkezett velük. Az első század kegyes törvénytudói ezeket a cselekedeteket botrányosnak tartották.
Itt, Máté evangéliuma 9. fejezetében arról olvashatunk, hogyan keresték fel Jézust Keresztelő János tanítványai egy kérdéssel, ami foglalkoztatta őket: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” (Mt 9:14)

Jézus napjaiban a judaizmus szerint a böjtölés azt fejezte ki, hogy az ember siratja ezt a világot és Isten eljövendő országába vágyódik. Ez a megalázkodás, valamint az imádság egyik módja volt a kegyelemért és a római elnyomás alól való szabadulásért. Így nem meglepő, hogy a vallási vezetők összezavarodtak látva Jézust, amint a Mennyek Országáról tanít, és közben vámszedőkkel és bűnösökkel eszik és ünnepel, ahelyett, hogy böjtölne, amiképpen azt várták tőle.

Jézus egy példázattal válaszol a kérdésükre, ami elsőre talán nehezen érthető: „Senki sem vet pedig új posztóból foltot az ócska ruhára… Új bort sem töltenek ó tömlőkbe” (Mt 9:16.17).

Jézus itt két dologra hívja fel a figyelmet. Először is, ha kivágsz egy új ruhából egy darabot, hogy azzal foltozd meg a régit, nem használsz vele a réginek, és az új, nagyobb ruhadarabot is tönkretetted. Másodszor az újbort régi tömlőbe öntve, a régi tömlő kireped, és elveszik a jó bor.

Az első esetben látjuk, hogy ha kis dolgokat ragadunk ki Jézus tanításaiból és cselekedeteiből, akkor elveszítjük az egész képet. Más szóval előfordulhat, hogy csak arra figyelünk, amit szeretünk Jézusból és tanításaiból, és ezeket beépítjük régi gondolkodásmódunkba. Vagy teljesen magunkévá kell tennünk, amit Jézus mondott, vagy inkább egyáltalán ne.

A második állítás még drasztikusabb – próbáld csak meg Jézus új tetteit és tanításait beilleszteni a régi élet- és gondolkodásmódodba: az eredmény robbanni fog!

Ebben a szakaszban Jézus nagyon fontos tanulsággal szolgál minden egyes tanítványa számára. Ha Jézus a házadba jön, hogy veled vacsorázzon, és igazán szívedbe fogadod tanításait, akkor elkerülhetetlenül új életet kezdesz majd élni. Megtapasztalod, hogy megváltoznak a régi beidegződéseid, és az egész életed új értelmet nyer.

Oleg Kostyuk
a Cross Connection házigazdája
Hope Channel
Fordította: Kóczián Ágnes


2014. november 9., vasárnap

Mai szakasz: Máté 8

Életének utolsó éveiben Thomas Jefferson, az Amerikai Egyesült Államok harmadik elnöke elkészített egy új  evangéliumot, aminek ezt a címet adta: „A názáreti Jézus élete és erkölcsi értékei”   A Máté, Márk, Lukács és János evangéliumaiból kiválasztott igeverseket Jefferson kiollózta  és időrendi sorrendbe rakta. Ám ebből a válogatásából kihagyta az Újszövetség minden olyan részét, melyekben természetfeletti jelenségek szerepelnek. Más szóval Jefferson létrehozta a saját, csodatételek nélküli evangéliumát.
Thomas Jefferson el tudta fogadni Jézust, de a csodatételeit nem. Azonban, ha kihagyjuk az evangéliumokból a csodatételeket, nagyon keveset láthatunk meg Jézusból, hiszen csodatételei nélkül nem ismerhetjük meg, kicsoda valójában Jézus: Ő Isten Fia.

Amikor Jézus befejezte a Hegyi Beszédet, „Álmélkodik vala a sokaság az Ő tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van” (Mt 7:28-29). Azzal, hogy a Hegyi Beszédet evangéliumának ebben a részében örökítette meg, Máté először Jézusnak a szavai által gyakorolt hatalmát mutatja be. Ebben és a következő fejezetben Máté bemutatja Jézus hatalmát a cselekvésben is.

A Máté evangéliumában megörökített csodák Jézus hatalmának nagyon fontos bizonyítékát adják. Először is, Jézusnak hatalma van a betegségek felett. Máté a leprásnak, a római százados szolgájának és Péter anyósának meggyógyításával támasztja ezt alá. Másodszor, az éjszakai vihar lecsendesítésének történetével megmutatja, hogy Jézusnak hatalma van a természet erői fölött (23-27. vers). Harmadszor pedig, Jézus a démoni erőknek is felette áll (28-34. vers).

Ma is küszködhetünk betegségekkel, de ne feledjük, hogy Jézusnak hatalma van felettük. Aszály fenyegetheti földjeinket, de jusson eszünkbe, hogy Jézus a természetnek is Ura. Végül pedig, ha démonok gyötörnek is bennünket, soha ne feledjük, hogy még a démonok is elismerik a mi Urunk, Jézus erejét és hatalmát.

Oleg Kostyuk
a Cross Connection c. műsor házigazdája
Fordította: Csala Beáta
Hope Channel