2014. november 18., kedd

Mai szakasz: Máté 17

Ez a fejezet mélyebb bepillantást ad nekünk Jézus szolgálatába. Egyik nap már késő este volt, amikor Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy kövessék Őt fel, egy hegy tetejére. Amikor felkapaszkodtak, Jézus néhány lépéssel tovább ment, imádkozott, majd egykori mennyei dicsőségében tért vissza hozzájuk. Arca ragyogott, mint a Nap, ruhája dicsőségtől fénylett. Szerette volna, ha tanítványai megpillantják Őt isteni mivoltában, hogy ezzel erőt nyerjenek próbáikhoz és szolgálatukhoz.

Ezen kívül láthatták Mózest és Illést, amint Mesterükkel beszélgettek. Tudjuk, hogy Krisztus feltámasztotta Mózest a halálból és felvitte a Mennybe mintegy ezer évvel korábban (Júd 9), Illés pedig elváltozott és tüzes szekéren vitetett fel oda több száz évvel korábban (2Kir 2:11-12). Mivel élve látták Mózest és Illést, a tanítványok megbizonyosodhattak az örök élet valóságáról. Mózes azokat jelképezte, akik feltámadnak majd Krisztus második eljövetelekor, Illés pedig azokat, akik életben lesznek, és átváltoznak. Földi élete során Mózes és Illés is Krisztus munkatársaként dolgozott, és miután felvitettek a Mennybe, továbbra is vele együtt vágyakoztak arra, hogy minél több ember térjen Őhozzá. Most eljöttek hozzá, de nem azért, hogy bejelentsék uralmát, mint királyok Királya, hanem inkább, hogy bátorítsák és vigasztalják őt, mert a korona előtt még a kereszt következett. Aztán a tanítványok hallották az Atya hangját is: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!” 

A fejezet további részében a tanítványokról olvasunk, akik a hegy lábánál eredménytelenül próbáltak meggyógyítani egy démontól megszállott fiút. Amikor Jézus és a három tanítvány leértek a hegyről, a fiú apja könyörgött Jézusnak, hogy gyógyítsa meg fiát. Jézus könnyedén teljesítette kérését. Figyelemreméltó jelenet, amikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy ők miért nem tudták kiűzni a démont. A Megváltó elmagyarázta nekik, hogy nem csak hitük hiánya miatt, hanem amiatt a gondatlanság miatt, ahogyan a rájuk bízott szent munkát végezni próbálták. Ahelyett, hogy ima által erősítették volna hitüket, mialatt Jézus és a három másik tanítvány a hegyen tartózkodott, ők irigységgel telve, személyes sérelmeiken rágódtak. Annak érdekében, hogy sikeresen felvegyék a harcot a gonosz lelkekkel, egészen más lelkülettel kell hozzáállniuk a munkához – mondta nekik Jézus. Hitüket imával, böjttel és szívük megalázásával kell erősíteni. Meg kell üresíteniük magukat énjüktől, és teljesen Istenre kell hagyatkozniuk.
(Lásd: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 364. oldal.)

Jack J. Blanco, Th.D.
nyugalmazott professzor
Southern Adventist University


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése