2014. augusztus 31., vasárnap

Mai szakasz: Hóseás 5

Az észak-izraeli papok bűnei ellen szóló prófétikus üzenet a negyedik fejezet 4. versében kezdődik. Az ötödik fejezetben az első verstől kezdve az ítéletről szóló üzenet nemcsak a papoknak szól, hanem a királyra és Izrael magas rangú tisztviselőire is vonatkozik. Az eljövendő ítélet bejelentése volt ez. Az izraeliták Miczpában és a Tábor-hegyen állították fel bálványimádó helyeiket (1. vers). Akik az aranyborjú imádását bevezették és a király, aki a Baál kultuszt meghonosította, tétovázás nélkül pusztították Isten igaz híveit (2. vers). E nagyfokú gonoszság és lealacsonyodás oka bálványimádásuk volt és a paráznaság bennük élő szelleme. Szándékos engedetlenségük Istennel szemben az aranyborjak felállításával és a szidoni Baál-kultusz bevezetésével Izraelben, Isten utasításainak és törvényének nyílt elvetése volt.  Ilyen emberek nem állhattak őszinte szerető kapcsolatban Istennel. (5. vers).

Mivel bűnbánat és odaadás nélkül mutatták be áldozataikat Istennek, Ő nem fogadja el felajánlásaikat (5. vers). A nép nem őszinte szereteten alapuló kapcsolatban szolgálta Istent, hanem Szidon istenét, Baált imádták és Izrael szerte elterjesztették a bálványimádást.

A 7.vers második fele így olvasható: „és megemészti őket az újhold, örökségeikkel egyben.” Egy holdhónap 28 napból áll és a prófétai időszámítás szerint egy nap egy évnek felel meg (Ez 4:6).  II. Jeroboám uralkodásának végétől (Kr. e. 753) Szamária és a környező városok lerombolásáig (Kr. e. 722) valóban körülbelül 28 esztendő telt el. A 8-9. vers az északi királyság, Izrael elpusztítására érkező Asszíria bizonyos eljövetelét írja le (13. vers).

Júda ugyanúgy bálványimádó néppé vált, mint Izrael (10., 12., 14. vers). Számukra olyan lesz Isten, mint a molylepke, mely a ruhaneműt eszi, és mint a rothadás, ami ehetetlenné teszi az ételt. Olyan lesz Isten számukra, mint az embereket és jószágaikat megtámadó erős oroszlán, és senki sem lesz képes megmenteni őket tőle.

Amíg nem ismerik be bűneiket és nem keresik Isten bocsánatát, Ő nem tudja megáldani őket, sem pedig helyreállítani a jó kapcsolatot velük, mint Teremtőjük és Megváltójuk (15. vers). Ő mindig kész helyreállítani a jó kapcsolatot velünk. Fel kell ismernünk, hogy a nép szentsége az Istennek való teljes odaadást és odaszánást jelenti.

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.
Japán
Fordította: Csala Beáta


2014. augusztus 30., szombat

Mai szakasz: Hóseás 4

A hűség, az igazság, a szeretet és Isten ismeretének híján Izrael népe közt egyre inkább elharapózott a hazugság, a gyilkosság és a lopás. Isten látta, hogy a bűnbánat nélküli jólét nem tesz jót népének (3. vers). Az északi országrész, Izrael első királya aranyborjúkat készített, állítólag azért, hogy a nép azok előtt imádja Izrael Istenét. Akháb király és felesége, Jézabel bevezette a Baál-kultuszt Izraelben. II. Jeroboám idejében az aranyborjakat és Szidon Baál istenét is imádták. A hamis papoknak tudniuk kellett, hogy Isten akarata nemcsak az izraelitákra vonatkozik, de ők nem törődtek Istennel. Nem léviták voltak, hanem I. Jeroboám, az első északi király választotta ki őket a nép több törzséből (1Kir 12:31). Jónás próféta könyörgésére Isten megengedte Izrael felvirágzását, de minél jobban ment a soruk, annál inkább elmerültek a bűnben. (7. vers).

A 10-14. versekben Hóseás a gonosz Baál-kultuszt írja le. Szertartásaikon vallási prostitúciót gyakoroltak, azt remélve, ezzel rávehetik Baált, hogy megáldja őket, növelje jószágállományukat és termésüket. Isten abban a reményben állítja le jólétük növekedését, hogy megbánják bűneiket és felhagynak a rossz cselekvésével (10. vers).

Áron és az izraeliták népe jut erről eszünkbe, akik dalolva táncolták körül az aranyborjút (2Móz 32:18-19), és bor ittak, ami „elveszi az észt.” (11. vers).  A kánaániták és a mezopotámiaiak vallása alapjában véve termékenység-kultusz volt.  Női és férfi prostituáltak szolgáltatásait ajánlották az ellenkező nemű bálványimádóknak. És amikor több templomi prostituáltra volt szükségük, a hétköznapi hívők leányait és hitveseit is templomi szolgálatra kérték fel (13-14. vers).

Isten az ő népe másik feléért, Júdáért is aggódott. Meg akarta óvni Júdát az aranyborjú és Baál kultuszától valamint az északi testvérnép, Izrael befolyásától. (15. vers). Gilgál, Béthel és Dán voltak észak-Izrael vallási ceremoniális központjai. E templomok mindegyike a „bajok temploma” volt.  Béthelt Beth-aven-nek nevezték, ami azt jelenti, hogy „a bajok temploma”, vagy a „gonoszság háza”.

Isten nem tudott egy ilyen bálványimádó, parázna népet sajátjának tekinteni. Bűnbánat nélkül élték világukat. Szerették a paráznaság kultuszát és a termékenységi prostitúciót. Az isteni ítélet azonban, amit itt a szélvész jelképez, el fog jönni rájuk (19. vers). Bárcsak jobban megértenénk Isten türelmét, és szeretettel engedelmeskednénk neki!

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.
Japán
Fordította: Csala Beáta


2014. augusztus 29., péntek

Mai szakasz: Hóseás 3

Hóseás bővebben kifejti gondolatait a második fejezet 2-3. verseiről. Utána ebben a fejezetben (1. vers) megemlíti, hogy mit mondott neki Isten korábban, és (2. vers) mit tett. Továbbhaladva (3-5. vers) Hóseás elmeséli, hogy mit mondott a feleségének arról, hogy Izraelt fogságba viszi egy idegen hatalom, de visszatérnek majd saját földjükre, és keresni fogják Istent.

Észrevehetjük, hogy az első versben ott van egy határozószó, az „újra”. Vagyis ez azt jelenti, hogy Hóseás visszavette a feleségét másodjára is. Hóseás felesége megcsalta őt, és kétszer elhagyta. A szövegben szereplő „újra” szót úgy lehet értelmezni, hogy Isten ezt mondta Hóseásnak: „menj, még mindig nem késő visszahívni őt magadhoz!” Ez a hitehagyott Izraelt szemlélteti, ahogy visszatér a férjéhez, Istenhez. Ez azt jelenti, hogy Isten és Hóseás cselekvése nagyon hasonló, de szem előtt kell tartanunk, hogy Hóseás könyve nem említi konkrétan, hogy Izrael kétszer is elhagyta volna az Urat.

Mózes idejében Mózes megengedte az izraeli férfiaknak, hogy elváljanak a feleségüktől, ha a feleség paráználkodott vagy házasságtörést követett el (4Móz 24:1, Mt 19:9). Azonban Hóseás a házasságtörés vagy paráználkodás esete után is szerette a feleségét, vissza szerette volna hívni magához, és visszaállítani a férj-feleség kapcsolatot.  Az izraeliták elhagyták Istent, de a Férjük még mindig szerette őket és vissza szerette volna állítani kapcsolatát a Feleségével, Izraellel.  

Izrael Istene örök Isten, aki megjelent Jákobnak Peniélnél, mielőtt átkelt volna a Jabbók folyón (1 Mózes 32:24-28). Jákob bebizonyította kitartását Isten mellett, és az Úr új nevet adott neki: Izraelt, ami azt jelenti „Istennel versenyez” és „Isten mellett kitart.” Ez volt az az ígéret Izrael népének, hogy Isten türelmes lesz és mindig kitart a népe mellett.

Izrael szerette az illatos szőlőmazsola tortát (Énekek éneke 2:5) melyet a szerelme készített. Izrael szerette és bízott Istenben, jobban, mint a szomszéd nemzetekben. Ezért paráznaság volt Isten szemében, hogy inkább erős idegen nemzetekben bíztak meg, mint Istenben, a Férjükben.

Mennyire hálásak lehetünk, hogy a mi Istenünk egy szerető Isten, aki kitartó és türelmes a velünk való kapcsolatában! Ma is szeretné fenntartani velünk a házastársi köteléket.

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D. 
Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. augusztus 28., csütörtök

Mai szakasz: Hóseás 2

Hóseás 2:1 folytatása az 1:10-nek, ahol Isten áldásáról és Izrael jólétéről olvashattunk. Hóseás próféta bármelyik izraelitát fivérének vagy nővérének nevezhette volna. Azonban ez a megígért áldás feltételes volt: lelkileg nagyon mélyre süllyedtek, és továbbra is hűtlenek voltak Istenhez.

Hóseás 2:2-13 felvázolja szégyenteljes viselkedésüket (2:4, 9), és Istent elutasító magatartásukat (2:7). Izrael nem bízott meg a férjként viselkedő Istenben, és úgy döntött, hogy erősebb nemzetekre bízza sorsát (Jer 2:25). Isten módszere, hogy visszahívja Izraelt magához, első lépésként abból állt, hogy megállítsa őt a más népekkel való kapcsolatkeresésben (2:5-6), és kimondassa vele, hogy „elmegyek hát és visszatérek előbbi férjemhez: mert jobb dolgom volt akkor, hogynem mint mostan” (2:6). Másodsorban Isten megfosztotta őket az élvezeteiktől, így talán emlékezni fognak arra, hogy az igazi Ajándékozó az Isten, és nem a szeretőik. Ha nem térnek vissza Istenhez, el fogják veszíteni a kenyerüket, vizüket, gyapjújukat, lenjüket, italukat (2:4), gabonájukat, borukat, olajukat, ezüstjüket, aranyukat (2:7), szőlőjüket és fügéjüket (2:11). Így nem tudnak majd ünnepségeket szervezni.

Hóseás 2:13-22 leírja azt, ahogyan Isten bűnbánatra és reménykeltő állapotba vezeti Izraelt. Először Isten szükséghelyzetbe és nehéz körülmények közé vezeti Izraelt, azért, hogy elkezdjenek odafigyelni rá. Az Istenre való hallgatás már a „reménység ajtaja” (2:14). Isten erős vágya, hogy visszaállítsa a helyes lelkiállapotot és a kapcsolatot Izraellel kifejezésre jut például ezekben a szavakban: „hoz,” és „csalogat” ami csábítást, elcsábítást is jelent (2:14). Isten szeretné, ha Izrael ugyanabban az állapotban és kedélyben lenne, mint amikor örömmel énekelve kijöttek Egyiptomból (2:14).

Hóseás idejéig Isten megengedte Izraelnek, hogy az általánosságban használt Baál szóval illessék, ami azt jelenti „Mester.” Azonban Isten szerette volna, ha Izrael úgy értelmezi a kapcsolatot, mint férj és feleség, nem pedig mester és szolga (2:15-16). Isten szeretne örök házassági szövetséget kötni népével, ami a hűségen, igazságosságon, kegyelmen és együttérzésen alapul (2:19:20).

Ha Izrael megtartotta volna a helyes kapcsolatot Istennel, akkor az egek és a föld válaszoltak volna; a föld élelmet biztosított volna számukra (2:21). Bárcsak Izrael fenntartotta volna ezt a fajta kapcsolatot Istennel! Milyen kegyelmes Istenünk van!

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.
Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. augusztus 27., szerda

Mai szakasz: Hóseás 1

Isten kiválasztott néhány prófétát, hogy az Északi Királyságban, Izraelben dolgozzanak. „Isten egy embere” üzenetet vitt, hogy megsegítse első Jeroboám királyt, de nem követte hűségesen Isten szavát, és egy oroszlán szétmarcangolta, miközben hazafelé tartott (1Kir 13:24). A másik oldalon viszont Illés és Elizeus hűségesen dolgozott Istennek. Isten kiválasztotta Hazáelt, Szíria eljövendő királyát, hogy mivel arany borjakat imádtak, megbüntesse az északi Izráelt és bűnbánatra késztesse őket (2Kir 12-13). Később Isten az asszírokat akarta felhasználni büntetésképpen, de előtte elküldte Jónást Ninivébe a bűnbánatra késztető üzenettel. És igen, a niniveiek megbánták a bűneiket, még a király is. Azonban Jónás dühös volt az Úrra az Ő jóságáért és azért, hogy elfogadta az asszírok bűnbánatát. Tehát a béke megmaradt, az északi királyság virágzott, második Jeroboám kiterjesztette Izrael határait, és az ország majdnem elérte a Salamon korabeli nagyságát (2Kir 14:25).

Isten még két prófétát választott, Ámost és Hóseást, hogy az Északi Királyság érdekében dolgozzanak. Hóseás volt az utolsó próféta, aki a néphez szólt. A korrupt – aranyborjút és Baált tisztelő – bálványimádó rendszer elterjedt, a szociális problémák pedig már tűrhetetlenek voltak Jeruzsálemben, második Jeroboám sikeres uralkodási periódusában (Kr. e. 793-753). Hóseás üzenete az északi Izraelnek szólt az elkövetkezendő harminc évre (Kr. e. 755-725).

Második Jeroboám hosszú uralkodásának (Kr. e. 793-753) vége felé Hóseásnak azt mondta az Úr, hogy vegye el (vissza) a parázna nőt feleségül (1:2). Ez volt Isten szeretetének ábrázolása Izrael felé. Először Izrael is hűséges feleség volt Istenhez (2:6), ahogy valószínűleg Hóseás felesége is az volt. Isten szerette volna visszakapni Izraelt, ahogyan Hóseás felesége is visszatért a férjéhez. Isten elfogadta volna felesége, Izrael bűnbánatát. „Elmegyek hát és visszatérek előbbi férjemhez” (2:6). Tehát Hóseás visszafogadta feleségét, szerette, és gyermekei születtek tőle.

Isten megparancsolta, hogy nevezze az első fiút Jezréelnek (1:4). Korábban Jéhu megölte Jézabelt, Akháb feleségét, és mindenkit Akháb házából Jezréelnél (2Kir 9:30-37; 10:14). Vagyis Hóseás fiának neve, Jezréel, jel volt Isten részéről, hogy megbünteti Izraelt, beleértve Jéhut is, aki nem követte Istent és nem távolodott el második Jeroboám bűneitől (2Kir 10:31). Hóseás lánya Ló-Rukhámáh azt jelenti, „nem kegyelmezek.” Ez prófétailag az Északi Királyság asszír kéztől való pusztulását jelenti. Azok, akik nem követték az Urat, Ló-Ammi-k, vagyis „Nem az én népem,” ugyanis ezt jelentette Hóseás második fiának neve.

Azonban Isten szerető szívvel fogadja azokat, akik vissza akarnak térni Hozzá, és mint nép élni és gyarapodni fognak az Ő védelme alatt (1:10-11).

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D. 
Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. augusztus 26., kedd

Mai szakasz: Dániel 12

Ebben a fejezetben az általunk ismert világ rendje véget ér, és Mihály (Krisztus) főpap befejezi a vizsgálati ítéletet. Ő az a Fejedelem, aki megvédi a hűségeseket, akikhez Dániel is tartozik (1. vers). Egyes bibliamagyarázók azon vitatkoznak, hogy Dániel 11:45 és 12:1 egymással egyidejűleg történnek-e vagy sem. A zsidóság úgy értelmezi, hogy az 1-4. versek a 11. fejezet befejező részét képezik.

Krisztus, aki együtt ül az Atyával a trónon, most feláll. Ő időnként az Öregkorú előtt áll (7:13), de ezekben a versekben a megpróbáltatás olyan időszakában „amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni”, feláll. Amikor Ő felkél, a kegyelem ajtaja bezárul. Mihályt korábban a könyv úgy nevezi, hogy a „ti fejedelmetek”, de itt megdicsőült állapotában, az engesztelési folyamat befejezése után, Ő „a Nagy Fejedelem”.

Jákob megpróbáltatásának éjszakája elkezdődik, de „az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben” (Élet könyve). Ők képezik a hűséges maradékot, akik abban az időben élni fognak. Akik korábban meghaltak, most feltámadnak (2. vers), némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra és örök pusztulásra, beleértve azokat is, akik Jézust általszegezték (Jel 1:7). Ők megsemmisülnek, és nem léteznek tovább. Akik elfogadják Jézust Megváltójuknak, azok bölcsek, és akik kivették részüket Isten legfontosabb munkájában, a lélekmentésben, fénylenek, mint a csillagok örökké (3. vers).

Dániel könyvét be kellett pecsételni a vég idejéig (4. vers). 1798 után, ami a vég idejének kezdetét jelöli (11:35), teljesebb megértésre jut el az emberiség. A 4. vers szerint a tudás gyors növekedésnek indul. Mi tudjuk, hogy ez a dátum, mert az 5-6. versekben egy angyal a Tigris folyó eme partján, aki Dániel mellett áll, párbeszédbe kezd egy gyolcsba öltözött lénnyel, aki felemeltetett helyen állt a folyó másik oldalán. Felteszi neki a kérdést: „mikor lesz végük e csudadolgoknak?” (6. vers), és aki így válaszolt: „ideig, időkig és fél időig” (7. vers). Dániel az ékírásos naptárakból tudta, hogy az „egy idő”, egy esztendőt jelent, az „idők” két esztendőt, az „időnek fele” fél évet, ami összesen 1260 napot tesz ki, minden napot egy esztendőnek számítva eljutunk Kr. e. 538-től 1798-ig.   

A gyolcsba öltözött férfi így folytatta: „amikor véget ér a szent nép megrontójának hatalma, mindezek beteljesednek” (7. vers - új prot. ford.). Ez a hatalom nem töretett meg teljesen 1789-ben, az evangéliumot még el kellett vinni az egész világra, és még be kellett következni a nagy rostálásbak és a Szentlélek késői esőben való kitöltetésének. Dániel hallotta, csak nem értette azt, ami elhangzott (8. vers). Még mindig tudni akarta, hogy „mi lesz végül mindebből?” Mi fog történni akkor? Azt a feleletet kapta, hogy el kell mennie a maga útján, mert a szavak be vannak zárva és be vannak pecsételve a vég idejéig (9. vers).

A Dániellel beszélő férfi ez után újabb információkkal szolgál a hűségesekről. Megtisztulnak és megfehérednek a megszentelődés által, és az Istenben való hitük megpróbáltatik. Igazságuk meg fog látszódni életükön, mert abbahagyták gonosz útjaikat (10. vers). De a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat, bűneik rejtegetését, Isten félszívvel való imádatát, és ahelyett, hogy szívüket alárendelnék, csak szavaikkal szolgálnak. Az igazak azonban Krisztussal járnak és az Ő Lelkének segítségével megértik a titkokat.

Két időelemet is találunk ebben a fejezetben, amivel eddig Dániel könyvében nem találkoztunk. A 2300 éves prófécia után Dániel nem kapott több – hosszabb időre szóló – próféciát, amely ez után az idő után kezdődött volna el. Dániel arra a kérdésre kapott választ, hogy hogyan lesz mindennek vége. A középkori nehéz időknek 1798-ban kellett véget érniük, de megismétlődnek majd a vég előtt. Az angyal beszél 1290 napról (11. vers), és az utolsó vers azt mondja, hogy „boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot” (12. vers). Dániel még mindig nem érti az egészet, de azt mondják neki, hogy „menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén” (13. vers). Ez a történelem végét és az örökkévalóság kezdetét jelenti.

Figyelmeztető megjegyzés: egyházunknak nincs hivatalos álláspontja az 1290 és az 1335 prófétai nap értelmezésével kapcsolatban. További részletesebb értelmezést egyéni tanulmányozás útján nyerhetünk.

Drága Istenünk!
Nem tudjuk mikor jössz el, de hogy eljöveteled közel van, abban biztosak vagyunk. Ha meg kell halnunk addig, akkor történjék az a Jézusba vetett hittel, ha élve maradunk, segíts át mindenen, kérünk! Ámen.

Koot van Wyk, DLitt et Phil, ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 25., hétfő

Mai szakasz: Dániel 11

Dániel látomásokat kapott az egymást követő hatalmak felemelkedéséről és bukásáról a történelem különböző szakaszaiban, saját idejétől kezdve egészen a feltámadásig. Babilon bukása utáni első évben minden tőle tehetőt megtett, hogy segítse a méd Dáriust a kormányzásban (1. vers). Azonban egy idő után jöttek a görögök Nagy Sándor irányításával (3. vers), és utánuk mások (4. vers).

Az olvasónak meg kell érteni azt, hogy amikor Dániel az ő jövendöléseiben történelmi eseményeket sorol fel, a feladatunk az, hogy a történelemben kutassunk, és találjunk olyan megbízható adatokat, amelyek alátámasztják az egyes eseményeket. Ha az általad használt kommentár Antiochusnak tulajdonít sok dolgot, akkor rossz kommentárt használsz. Dániel északi és déli királyokról beszél (5. vers). Mielőtt az értelmezésbe belekezdenénk, jegyezzük meg, hogy az északi és déli király nem mindig jelöl földrajzi irányokat. A birodalmi hatalom egyik birodalomról a másikra helyeződött át.

Dániel Babilontól keletre, a Tigris folyó partján van, és ez az a hely, ahonnan nézve az említett északi és déli irány esik. A Pax-Hellenica, vagy görög béke folytatódott addig, amíg a Pax-Romana vagy a római béke helyére nem lépett (13-14. vers). Innen kezdve a 20. versig a fejezet a római birodalommal és tetteivel foglalkozik. Úgy tűnik, hogy a 21. versben Dániel Justinianus császárra gondol, aki 538-ban megváltoztatja pénzérméin szereplő portréját katonáról teológusra. Ő volt az, aki szövetségre lépett a Pax-Vaticana-val, amely egy új világrendet képviselt. Justinianus és felesége Theodora politikai párbeszédbe kezdett a pápákkal és teológusokkal (23. vers). Politikai célból adományokat osztottak és templomokat építettek (24. vers). Justinianus afrikai hadjáratairól beszámol életrajzírója Procopius történész és maga Dániel is (27-30).     

Vallási hatalom is színre lépett, hogy „megfertőztesse a szenthelyet, az erősséget, és megszüntesse a mindennapi áldozatot”. Ezt azt jelenti, hogy felállítják a „pusztító utálatosságot”, amely emberi tettekkel fogja helyettesíteni Krisztus engesztelő áldozatát (31. vers). Dániel tudta, hogy hol van a történelemben, mert ezeket a kifejezéseket korábban is használta. A római egyház intézménye „gonoszul cselekszik a szövetség ellen” (32. vers). De lesznek olyan emberek, mint a valdensek, albigensek, hugenották és anabaptisták, akik ismerik Istenüket és akik bátor tetteket hajtanak végre (32. vers).

Dániel ugyanazon a lelki alapon áll, mint János Jelenések 13. fejezetében, amikor az első fenevadról beszél. Az egyetlen különbség az, hogy miközben János az utolsó idők vallási jeleiről beszél, Dániel a birodalom világi történelmi jeleiről beszél és arról, amit a maradék tenni fog. Jánoshoz hasonlóan, aki Jelenések 12:6, 14-ben azt mondta, hogy az üldözés 1260 évig fog tartani, Dániel is úgy látta, hogy a fegyver és tűz, fogság és rablás sok napig fog eltartani (33. vers).

A hűségesek egy kis segítséget kapnak a Reformációtól (34. vers), és aztán a vég ideje elkezdődik. 1798-ban a pápát letartóztatják, és a fogságban meghal. Ezt a „halálos sebet” a menny rendelte el (35. vers). Egyesek azt gondolják, hogy ez a prófécia a jövőben fog teljesedni. Azt, ami a történelem folyamán megtörtént, metaforákkal, szimbólumokkal és jelképes beszédekkel helyettesítik.

Az USA felemelkedést, amit János a második fenevad képével szemléltet Jelenések 13-ban, Dániel úgy írja le, mint aki „felmagasztalja magát minden isten felett”, a katonai hatalom istenét imádja, és sok barátot és szövetségest szerez magának (36-39. vers). Az USA-nak sok hajója lesz, barátságosan bevonul Izrael földjére, és kezet fog Egyiptommal (40-43. vers).

Mi most a történelem és prófécia ezen pontján állunk, és meg kell várnunk, hogy mit tartogat a jövő, és mi fog történni. Vajon a mai nemzetek az USA-t fogják követni, ahogy azt a 43. vers sugallja? Vajon az USA át fogja helyezni a nagykövetségét Tel Avivból Jeruzsálembe, ahogy a 45. vers jelzi? Ezt jelentené az, hogy „felvonja az ő sátor-palotáját a tengerek és a dicső szent hegy között?” (46. vers). Ez egy új világrendet feltételezne sok nyomorúsággal, amit meg is említ a 12. fejezet 1. versében mielőtt Jézus eljönne.   

Óvatosságra intő megjegyzés: Egyházunknak nincs hivatalos magyarázata a 36-45. versekre, de amivel rendelkezünk, az a legjobb, amit jelen kutatásokkal el lehet érni. Szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy ezek a jövendölések a jövőben fognak teljesedni.

Drága Istenünk!
Vajon nem ezek azok a nagyszerű idők, amelyekre vártunk? Adj nekünk is megértést, úgy, ahogy Dánielnek is adtál, hogy megértse Jeremiás próféciáját a 70 esztendőről! Alázatosan imádkozunk ezért. Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil, ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 24., vasárnap

Mai szakasz: Dániel 10

Ebben a fejezetben arról olvasunk, hogy Dániel látomást kap Isten dicsőségéről, akár csak Ezékiel (Ez 1). A Biblia történeteiben Isten dicsősége mindig akkor jelenik meg, amikor valami nagyon fontos üzenetet készül közölni. A 11-12. fejezetben Isten az ő népét érintő, fontos tényeket nyilatkoztat ki szolgájának. A világegyetem Királyának hatalmas jelenléte túl fenséges jelenség a halandóknak, nem képesek elviselni. Dániel társai rémülten elmenekültek anélkül, hogy látták volna, mi történik (7. vers). Dániel, aki megpillantotta Isten dicsőségét, ájultan esett össze. Csak akkor állt lábra, amikor a mennyei küldött megerősítette őt (8-9. vers).

Dániel három teljes hétig böjtölt (2:12), majd utána fogadta Isten küldöttét, Gábrielt, aki közölte vele, hogy alázatos lélekkel elmondott imái már azok kezdetétől fogva meghallgattattak. Milyen csodálatos tudnunk, hogy imáinkat már akkor meghallgatja Atyánk, amikor a szavak megszületnek ajkunkon! Ezen a világon nem tudhatjuk meg, milyen hatalmas erők mozdultak meg imáink hatására azok érdekében, akikért közbenjártunk!  

Gábriel világossá teszi, hogy Dániel imájának kezdetétől fogva munkálkodott Perzsia fejedelmének szívében, de ez alatt a 21 nap alatt ő olyan erősen ellene állt, hogy Mihály, „egyike az előkelő fejedelmeknek” [vagy az angol Clear Word fordítás szerint „a mennyei seregek Fejedelme” – 13. vers], nevezetesen maga Krisztus kellett, hogy eljöjjön, és meggyőzze őt.

Az igeversben a „Perzsia fejedelme” és a „mennyei seregek Fejedelme” kifejezéseket ellentétes értelemben találjuk, ami arra enged következtetni, hogy a földi hatalmak oldalvonalán kívül lelki jellegű küzdelem dúlt. Círus kezében olyan döntés volt, ami hatással lett volna Isten népére is, talán ott tartotta volna őket Babilonban, vagy megtiltotta volna nekik a templom és Jeruzsálem falainak újjáépítését. „Gábriel három héten át tusakodott a sötétség hatalmaival, hogy meghiúsítsa azok munkáját, akik Círuszt befolyásolni akarták. A menny megtett Isten népe érdekében mindent, amit tudott, és végül győzött. Az ellenség erőit féken tartotta Círusz egész idejében és fiának, Cambysesnek mintegy hét és fél évig tartó uralkodása alatt.” (E. G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 355. oldal.)

Gábriel azt is elmondta, hogy amikor a perzsa uralkodók visszautasítják majd Isten befolyását, eljön majd Görögország fejedelme (20. vers). A gonosz erők cselekedni fognak, Nagy Sándor, a görög-macedón seregek vezére által romlást hoznak majd a perzsákra. Isten tiszteletben tartja azoknak az embereknek a döntését is, akik ellenállnak az ő befolyásának. De amikor szolgái – Dánielhez hasonlóan – alázatos lélekkel imádkoznak, az egész menny összefog azok érdekében, akik szeretik Őt.

Drága Urunk!
Ezekben a döntő jelentőségű napokban, amikor a nemzetek visszautasítják a te szeretetedet, kérünk, segíts hűségesnek maradni a te kinyilatkoztatott Igédhez! Töltsd ki Szentlelkedet erre a nélkülöző világra, és kezdd velünk, egyénileg! Alázatos szívvel kérünk erre. Ámen.


2014. augusztus 23., szombat

Mai szakasz: Dániel 9

Megerősítve azt a tényt, hogy Gobryas-t Círus tette királlyá Babilon felett, Dániel Gobryas uralkodói nevét – a méd Dárius – alkalmazza, aki „királlyá tétetett vala a Káldeusok országán” (1. vers). Most, hogy túl volt a 6. fejezet eseményein, az oroszlánok vermével kapcsolatos tapasztalaton, Dániel elkezdte tanulmányozni Jeremiás próféta jövendöléseit, amelyekből megértette, hogy „hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain” (2. vers). A próféták nem mindig értenek meg mindent és időnként zavarba ejtik őket olyan dolgok, amelyekről más próféták beszéltek.  

Korábbi álmaiból Dániel megláthatta Isten kezét a történelemben. Most azonban az a kérdés foglalkoztatta, hogy a Jeremiás által említett hetven év mikor jár le és Jeruzsálemet mikor építik újjá. Ha Jeruzsálem továbbra is romokban marad, mikor lesz ennek vége? Ezért meg kellett kérdeznie, hogy mi fog történni ezután. Tehát az Úrhoz fordult és hozzá esedezett (3. vers). Böjtölt és bűnvallomást tett (4. vers), amibe önmagát is besorolta: „Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk” (5. vers). „eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra” (6. vers). Ez egy olyan probléma, amivel mi is gyakran találkozunk napjainkban.   

A fogság bűneik miatt következett be (7. vers), és mindnyájukat szégyen borította (8. vers). De mégis fellázadtak. Dániel kegyelemért és bocsánatért könyörög Istenhez (9. vers). Felsorolja neki szombatrontásaikat és törvényszegéseiket, a prófétaság Lelkének elutasítását (10. vers) és azt hogy megtagadták az Istennek való engedelmességet (11. vers). A csapás mindennek a következménye (12. vers), de a csapás ellenére sem tértek vissza Istenhez és nem figyeltek igazságaira (13. vers). Az olyan mondásokra, hogy „félre a hitelvekkel”, Dániel rámutatott arra, hogy az igazi vallásosság megköveteli a hitelveknek való engedelmességet, amelyeket a Szentírás ad és tanít.

Az igaz Istennek cselekednie kell. Nem hagyhatja figyelmen kívül a bűnt, és nem köthet kompromisszumot (14. vers). Elismerve gonoszságukat és azt, hogy Isten nem tehet saját természete ellenére (15-16. vers) valamint azt, hogy a nemzetek gyalázatává lettek, Dániel könyörög Istenhez, hogy hozzon megoldást az ő helyzetükre (17. vers). Mivel Jeremiás azt mondta, hogy Jeruzsálem romos állapota hetven évig fog tartani, Dániel arra kéri Istent, hogy gondoljon az elpusztult Jeruzsálemre (18. vers). Arra sürgeti Istent, hogy hallgassa meg őket és cselekedjen (19. vers). Miközben imádkozott, Gábriel angyal gyorsan odarepült hozzá az estéli áldozat idején (21. vers), hogy válaszoljon kérdéseire (22. vers). Amikor Dániel elkezdett imádkozni Istenhez, az Atya válaszolt, és Krisztus elküldte Gábrielt, hogy menjen el, és segítsen Dánielnek (23. vers). „Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el, és én azért jöttem, hogy elmondjam azt neked” (23. vers – új prot. ford.).    

A hetven hetet lemetszették (24. vers) a 2300 nap/év próféciából, amelyről Dániel korábban beszélt. A két prófécia ugyanabban az időpontban kezdődött, de a „hét hét” azaz 490 esztendő hamarabb véget ér, miközben a hosszabb, 2300 nap/év prófécia tovább halad.

Dániel megtudta, hogy lesz egy rendelet (amelyről mi már tudjuk, hogy Ezsdrás hetedik évében azaz Kr. e. 457-ben megtörtént) Jeruzsálem újjáépítéséről és ettől az időponttól számítódik a prófécia a Messiás eljöveteléig (25. vers). Nem arról van szó, hogy 7 hét van a Messiás eljöveteléig és 62 hét alatt épül fel a város, hanem 7 hét városépítés és ez után 62 héttel fog megjelenni a Messiás, és mindez a rendelet idejével kezdődik el.  

Jézust 27-ben Keresztelő János megkereszteli, a Szentlélek felkeni, és az Atya igazolja őt egy mennyből jövő hanggal. Dániel megdöbbenésére az újjáépített Jeruzsálemet a rómaiak újra lerombolják majd (26. vers): „a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe.”

A háború folytatódni fog a vég idejéig (26. vers). Ez a pusztítás el van rendelve (26. vers) a kezdőpont, azaz 538 és a végpont 1798 között. Jézus a Messiás sokakkal örök szövetséget fog kötni, ami magába foglal mindenkit, aki elfogadja Őt személyes Megváltójának (27. vers). Amikor Krisztus itt élt, véget vetett a földi szentély szolgálatának, de tovább folytatta a papi, majd pedig a főpapi szolgálatot a mennyei szentélyben (27. vers).

Dániel sokkoló jeleneteket látott arról, hogy a lelki Izrael szenvedni fog: a felkent Messiást ki fogják irtani a 490 éves prófétai időszak végén, a Templomot le fogják rombolni és az „utálatosság” annak a szárnyain fog szállni, aki lerombolta a Templomot Kr. u. 70-ben. Ez egy meghatározott időszakban fog történni, amelyet Dániel a 7. fejezetben megad, mint „időt, időket és az időknek felét”, azaz 1260 évig. Dániel felfogta, hogy a Messiás nem az ő idejében fog megjelenni, és ez az időfolyosó sokkal hosszabb, amint ahogy ő ezt elvárta volna. Két évvel később Isten egy másik látomást adott neki, amelyben sokkal részletesebben körvonalazta a történelmet egészen a vég idejéig. Ekkor Isten arról értesítette Dánielt, hogy nyugodni fog egészen a feltámadásig. Erről majd a következő fejezetekben olvashatunk.
  
Szerető Istenünk!
Mindnyájan reménykedünk abban, hogy eljön az új Jeruzsálem, az új Föld, és megoldást nyer a világ minden pusztítása és utálatossága. Nyugalmat találunk abban a tudatban, hogy te meg fogod oltalmazni maradék népedet mindezekben. Ámen!


Koot van Wyk, DLitt et Phil, ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 22., péntek

Mai szakasz: Dániel 8

Ahogy az 5. fejezetben láttuk, Nabonidus király fiára Belsazárra bízta Babilon kormányzását és ő elvonult Témába, hogy ott Sin holdistent imádja. Ottlétekor megtisztította és felújította ennek az istennek a templomát. Ez után egy álmot látott, amelyben ígéretet kapott arra, hogy az egész világ feletti uralmat megkapja.

Ebben az időben Dániel egy látomást kapott, amely megjövendölte Círus uralmát, amelyet először Ézsaiás jelentett ki (lásd: Ésa 45:1). Ez Belsazár uralkodásának a harmadik évében történt (1-2. vers). Dániel látomásában egy kost és egy kecskét látott. Jézus arra utasította Gábriel angyalt, hogy magyarázza meg Dánielnek a látomást. A kosnak két szarva volt, egy kicsi és egy nagy (3. vers). A kisebb Círus hadvezérét, Gobryast jelképezte, akit a méd Dárius néven ismerünk. Majdnem két évig uralkodott, amikor Círus – akit a nagy szarv jelképez –, átvette az uralmat. Rájuk ez a fejezet úgy utal, mint Médiának és Perzsiának királyaira (20. vers).

A birodalom növekedett, de hirtelen megjelent Nagy Sándor, akit a kecske jelképez (4. vers), és aki legyőzte a kost (6-7. vers) és naggyá lett (8. vers). Ezek után „négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé” (8 vers), amelyek négy politikai hatalmat jelképeznek, Nagy Sándor négy hadvezérének az uralkodása alatt, akik halála után uralomra jutottak. A szarvak megnövekedtek a világ négy égtája felé. A történelemben az ő idejüket követve egy kicsiny szarv növekedett, amely naggyá nőtt és különböző irányokban terjeszkedett (9, 23. vers). A kicsiny szarv nem a kecske szarvai közül való volt, és nem is az egyikből jött elő, úgy ahogy sok magyarázó értelmezi, hanem a négy égtáj egyike felől érkezett. A magyarázók figyelmen kívül hagyják a nemek különbségét ezekben a versekben és így Nagy Sándor egyik hadvezéréhez és utódjához kapcsolják, különösképpen Antiochus Epiphaneshez.

Nagy Sándor birodalmából származó négy szarv korszaka után egy „kemény arcú, ravaszságokhoz értő” római uralkodó, Justinianus lépett színre (23. vers). Ez röviddel Kr. e. 538 előtt történt. Életrajz írója Procopius szerint cselszövéseiről volt ismert, és hatalomra tett szert, de nem a saját erejéből (24. vers). Feleségének és a pápáknak a segítségére volt szüksége. Justinianus hatalma alá vonta a mediterrán térséget és Észak-Afrikát. A fejezet azt is mondja róla, hogy „jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét” (24. vers). A keresztények üldözése ugrásszerűen megnövekedett Kr. u. 538-ra. Justinianus megváltoztatta az ő képét viselő érméket, amelyeken korábban lóháton ülő katona volt, olyanra, amelyen keresztet tart a kezében.

A Szent Római Birodalom hivatalosan is kezdetét vette és az üldözések mindennapossá váltak. Az ámítások felülkerekedtek és a pápai hatalom lett Krisztus képviselője és helyettesítője, és sajnos a „fejedelmek fejedelme ellen ... támadt” (25. vers), aki az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Ebben az értelemben felhatott a mennybe és „és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá” (10. vers). Dánielt ezek a tettek Lucifer mennyei tevékenységére emlékeztették.

A kicsiny szarv, amely a Szent Római Birodalom pápai intézményét jelképezi, elvette a mindennapi áldozatot (a közbenjárói szerepet, amely egyedül csak Krisztust illeti meg) és a mennyei templomban folytatott munkáját lerombolta (11. vers). Mivel az egyház fellázadt Isten ellen – pontosan úgy, ahogyan Lucifer is a mennyben – a mindennapi engesztelés emberi intézmény hatáskörébe került, amely földi közbenjárói tevékenységet folytatott a krisztusi helyett; és sikeres volt, meggazdagodott és megerősödött.

Álmában Dániel két angyal párbeszédét is végighallgatta. Az egyik megkérdezte a másikat, hogy mennyi ideig tart a látomás a mindennapi áldozatról, azaz, hogy a Szent Római Birodalom hamis tevékenysége az engeszteléssel és Krisztus közbenjárói feladatának kisajátításával kapcsolatosan mennyi ideig fog tartani. Mennyi ideig fog a mennyei szentély és a szent nép tapostatni? (13. vers). A kérdés arról szólt, hogy mennyi ideig fog tartani ez az időszak, és mikor lesz vége? A válasz szerint hosszú ideig fog tartani, de ennek lejárta után a szentély meg fog tisztulni (14. vers). A kérdés arra fokuszál, hogy mi fog történni ez alatt az időtartam alatt. (A hetedik fejezet ezt az időtartamot 1260 évben határozza meg, amely egyenlő az „ideig, időkig és az idők feléig” fogalommal). Tehát 1798 után, ez után a hosszú idő után kell elkezdődnie Krisztus közbenjárói munkássága egy újabb szakaszának a mennyei szentélyben.

Dániel nagyon kimerült volt a látomás után, és ha helyesen értette a magyarázatot, nem csoda, hogy elcsigázott lett, mert a Messiás eljövetele nagyon messze esett az ő idejétől. A mi helyzetünk viszont egészen más, mivel mi igen közel élünk a vég idejéhez.
  
Drága Istenünk!
A mennyei szentélyben végzett igazságszolgáltatásod annyira hatásos. Gondolj mindnyájunkra egyenként, és tisztítsd meg a rólunk szóló feljegyzéseket a mennyei seregek előtt! Ezért könyörgünk hozzád. Ámen.

Koot van Wyk, DLitt et Phil, ThD. 
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 21., csütörtök

Mai szakasz: Dániel 7

Ebben a fejezetben Dániel áttér a történelemről a próféciákra. Ez nem úgy történt, hogy Dániel élete végéhez közeledett, és mint idős ember elkezdett álmokat és látomásokat látni, ezért az utolsó hét fejezet tele van az ő saját álmaival. Ezek az álmok Istentől származtak.

Ahogy a korábbi fejezetben láttuk, Nabonidus, Nabukodonozor fia elhagyta Babilont, hogy egy másik városban lakjon, ahol saját vallásának hódolhatott. Mindent átadott fiának, Belsazárnak, aki Nabukodonozor unokája volt. Abban az évben egyik éjszaka Isten egy álmot adott Dánielnek, amely több részletből tevődik össze. Egészen furcsa testfelépítésű állatok jöttek fel a nagy tengerből az ég négy szele felől (1-3. vers). A vadállatok oroszlánra, medvére, párducra hasonlítottak, és volt egy negyedik is, ami semmilyen ismert állatra sem hasonlított. Az állatok időrendben érkeztek, egyik a másik után (4-7. vers). Ahogy Dániel a negyedik, szarvakkal rendelkező rettenetes állaton tűnődik, „egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte” (8. vers - új prot. ford.).

Az első, oroszlánhoz hasonló állatnak szárnyai voltak, de azokat kitépték, majd szárny nélkül felemeltetett a földről, és lábra állt, mint egy ember és Isten emberi szívet adott neki. Ezek az állatok végzik a tevékenységüket, de nem Isten tudta és beavatkozása nélkül. A medve kinézetű állat nem maga feküdt az egyik oldalára, hanem „az egyik oldalára fektették” (angol fordítás). Azt tette, amit neki egy Felsőbb Hatalom parancsolt. A párduchoz hasonló állatnak „hatalom adatott”, így tehát a történelem és politika nem csupán egy ember alkotta mű. A negyedik állat egy üldöző hatalom, amely széttaposta és felfalta áldozatait. A kicsiny szarvnak, amely a 10 között nevekedett „emberhez hasonló szemei voltak, és nagyokat szóló szája” (8. vers).

Az állatok után Dániel felállított királyiszékeket látott, és egy másikat is, amelynek tűzkerekei voltak és az Öregkorú ült azon (9. vers), aki nem más mint maga Isten. Isten az, aki meghatározza a vadállatok tevékenységének és létezésének idejét (11-12. vers). Dániel megtanulta, hogy Isten támaszt és dönt birodalmakat. Egyeseknek megengedi, hogy tovább létezzenek, másoknak meg, hogy megszűnjenek létezni. Megfosztatnak hatalmuktól, és ezt a megfosztást a mennyben döntik el. A negyedik állat a nagyokat szóló szájával végül megsemmisül. A végrehajtó ítéletben, amit Dániel látomásában látott, úgy döntöttek felőle, hogy tűz által végleg megsemmisüljön. Ez nemcsak a római birodalmat jelenti, hanem utódját, a Szent Római Birodalmat is.  

Ezen a ponton Dániel nagyon összezavarodott, és aggasztotta a mennyei ítélet jelenete, ezért odament „egyhez az ott állók közül” és megkérdezte mindezek jelentését (15-16. vers), aki megmondta neki, hogy miután ezek a vadállathoz hasonló birodalmak megszűnnek létezni, a magasságos egek szentjei örökre átveszik az országot (17-18. vers).  

Ez nem a fogságban lévő, pszichikailag kimerült Dániel utópiája az örök békességről. Ez a jövő történelme, amelyet az Úr látomásban elvonultatott Dániel szeme előtt egy hosszú éjszakai álomban. Dániel szomorú volt és egy kicsit összezavarodott is a negyedik állat miatt, ezért többet akart tudni róla (19. vers). Különösen a kicsiny szarvról akart többet megtudni, aki kérkedően beszélt (20. vers). Dániel látta, hogy a kicsiny szarv háborút indít a szentek ellen (21. vers). Ez az üldözés a mennyei ítélet bekövetkeztéig fog tartani, addig, amíg el nem jön az Öregkorú, és le nem győzi az elnyomót (22. vers). 

A szenteknek kedvező ítélet csak a mennyei vizsgálati ítélet után következik be, akkor, amikor az idő eljön és a magasságos egek szentjei veszik az országot, de nem előtte. A kis szarv jelentését elmagyarázzák Dánielnek (25. vers): sokat szól majd a Felséges ellen, üldözi a szenteket, és megpróbálja megváltoztatni az időket és a törvényt. Ez az üldözési korszak Justinianus császár uralkodásának idején kezdődött el, és ennek az időtartamát úgy adja meg a látomás, hogy „ideig, időkig és fél időig”, ami egy olyan kifejezés, amit a kumráni szövegek megőriztek. Az „idő” kifejezés 360 napot jelöl, az „idők” 360 nap x 2 és a „fél idő” 180 napot. Ezeknek a számoknak az összege 1260 nap, minden napért egy év, vagyis 1260 év. Dániel próféta matematikája azonos Jánosnak a Jelenések könyve 12:6 matematikájával, amely konkrétan kimondja az 1260-as számot.        

Az írnok, akinek Dániel saját jegyzetéből diktál, az utolsó versnél abbahagyja az arám nyelvet, ahogy a kumráni szövegekben is láthatjuk. A 8. fejezetnél visszaáll a héberre, és így ír a könyv végéig.

Drága Istenünk!
Dániel nem mondhatta el, és nem írhatta le a jövő történetét anélkül, hogy ne látta volna meg a te kezdet az események változásaiban. A mi napjainkban is a te karod vezeti a hűséges maradék magvát, hogy ne váljon a gyom maradékává. Vezess Urunk! Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil; ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 20., szerda

Mai szakasz: Dániel 6

Círus tábornoka Gobryas (akit a feliratok Ug-ba-ru vagy Gu-ba-ru néven is említenek) volt az, aki megölte Besazár királyt Babilonban, azon a bizonyos éjszakán. Bevonult Babilonba, amikor az Eufrátesz vízszintje a legalacsonyabb volt, és a város kapui nem voltak bezárva. Ezután Círus kiterjedt hadjáratokat folytatott, és nem is tért vissza, csak egy hónap múlva. Tábornokát ideiglenesen trónra helyezte és a méd Dárius uralkodói nevet adta neki (1. vers).

Kiváló stratégaként uralkodásának első évében Dárius kinevezett 120 kormányzót országa fölé. Dániel arámul írt, de nem lehet nem észrevenni a perzsa szavakat, amelyeket használt, mert Babilon egy kozmopolita város volt, és ez így volt akkor is, amikor a médek és perzsák átvették az uralmat.

Isten segítségével Dániel kiváló államférfi lett, „mivelhogy rendkívüli lélek volt benne” (3. vers). A király után legmagasabb rangú három tiszttartó egyike lett. Sikerei miatt a másik kettő megpróbált ürügyet találni benne, hogy bevádolhassák (4. vers). Azonban nem találhattak, mert nem volt korrupt, hanyag, hanem végtelenül megbízható. Törvényesen semmit sem tehettek ellene, ezért a vallás területén próbálkoztak (5. vers). Meggyőzték a királyt, hogy adjon ki egy rendeletet és pecsételje le, hogy ne lehessen visszavonni, hogy aki valamely istenhez vagy emberhez imádkozik 30 napig Dáriuson kívül, az oroszlánok vermébe vettessék (7. vers). Ez volt az 1/12-ed része a 360 napos naptáruknak, amely azt írta elő, hogy a király mit tegyen, és mit ne tegyen az év bizonyos napjain, hogy elkerülhesse az istenek haragját.     

Amikor Dániel tudomást szerzett a rendeletről, kinyitotta az ablakát és naponta háromszor imádkozott Istenhez, pontosan úgy, ahogyan korábban is tette. Úgy döntött, hogy nem fog változtatni (10. vers). A két tisztviselőtársa tanúja lehetett „illegális” vallásos cselekményének (11. vers). Ők tudták, hogy a médek és perzsák törvényét nem lehet visszavonni (12. vers). Ezért Dániel ellen fordultak, mint aki napjában háromszor imádkozik, ami törvényellenes (13. vers). Mi tudjuk, hogy a szüntelen imádság és áhítat a sikeres lelki élet titka.

Nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy mi történt, mert Dániel a legjobb barátja volt, és akkor 83-84 éves lehetett (14. vers). Napestig próbálkozott, hogy megmentse, de nem tudta. Ekkor a főemberei emlékeztették a királyt arra, hogy a törvényt nem lehet visszavonni (15. vers). Ezért arra kényszerült, hogy kiadja a parancsot, hogy Dánielt dobják az oroszlánok vermébe. Miközben ezt tették Dárius ezt kiáltotta Dánielnek: „A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged!” (16. vers). Aztán egy követ tettek a verem nyílására, és lepecsételték a király és főemberei pecsétjével (17. vers). Ily módon a főemberek ellenőrizhették a királyt, és a király is ellenőrizhette őket.

Azon az éjszakán nem jött álom a király szemére, nem evett és nem szórakozott (18. vers). Dárius látta, amint a nap felkel, és az első sugaraira a veremhez sietett, hogy lássa, mi történt (19. vers). Hangjában fájdalommal kiáltott Dánielnek, hogy megtudja vajon Isten szolgája életben van-e még: „a te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?” (20. vers).  

Dárius legnagyobb örömére (23. vers) Dániel Istent dicsőítette, aki az életét megmentette. Az Istenben való bizalma megvédte őt a oroszlánok mindenféle ártásától (23. vers). A szerepek kicserélődtek, mert a vádolókat, feleségeiket és gyermekeiket dobták be a verembe, akiket összezúztak és megettek az oroszlánok (24. vers). 

A mi napjainkra szóló alkalmazásként el tudjuk mondani, hogy az egyházi vezetők a helyi gyülekezet szintjétől fölfele gyakran belekerülnek a kritizálás vermébe, de amikor Istenben bíznak, nem szenvednek hosszantartó érzelmi sérüléseket. És ahol törzsi rendszerek működnek kiterjedt családokkal és a törzs vezetője a király ellen van, akkor az egész törzs gyanús lesz. Még akkor is, ha a tulajdonképpeni elkövetőt elfogják és kiiktatják, az egész törzs gyanú alatt marad, mivel ők egy pókhálóhoz hasonló hálózat részei.   

Miután Dánielt kihozták az oroszlánok verméből, Dárius egy rendeletet írt, hogy mindenki félje és tisztelje Dániel Istenét „mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart” (25-26. vers). Ezt a rendeletet elhelyezték az archívumba, a sorra következő méd és perzsa uralkodók számára. Dárius bizonyságot tett arról, hogy Isten az, aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat tesz mennyen és földön (27. vers). 

Ebben és a következő évben Dánielnek jól ment dolga, azután Círus átvette az uralmat Dáriustól. Az utolsó információnk Dánielről Círus uralkodásának 3. évéből (Kr. e. 536) való, amikor a 10. és 11. fejezet hosszú látomásait kapta az egymást követő birodalmakról egészen a vég idején való feltámadásig.

Drága Istenünk!
Maradékod magvát naponta a kritizálás vermébe vetik, és szenved a rosszindulatú pletykától és hamis vádaskodástól. Istenünk, védd meg ezeket a Dánieleket és Daniellákat! Szent nevedben imádkoztunk! Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil, ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 19., kedd

Mai szakasz: Dániel 5

Dániel ebben a fejezetben felidézi a Babiloni birodalom utolsó éjszakáját. Ekkor 83 éves lehetett és túlélte az összes híres babiloni uralkodót. Nabukodonozor családja minden egyes tagja így vagy úgy, de érintkezésbe került az igaz Isten vallásával, beleértve természetesen Nabukodonozort is, aki Belsazár nagyapja volt, nagyanyját Addu-Gupi-t, fiát Nabonidust, aki trónját átadta fiának Belsazárnak és elvonult Témába, hogy ott lakjon, és Szin holdistent imádja.  

Amikor Besazár átvette Babilon trónját, világi módon kívánt uralkodni, mindenféle vallástól mentesen, csak lakomázni akart minden éjszaka. Az egyik ilyen lakomáján minden hivatalnoka jelen volt, és amint iszogattak és a bortól jókedvük lett, elrendelte, hogy hozzák elő a jeruzsálemi templom edényeit, hogy ő és háreme azokból igyanak (1-2. vers). Erősen ittas állapotukban elkezdték dicsőíteni az arany-, ezüst-, réz-, vas- és faisteneket. Minden ország, majdnem minden istenének szobrát a király elé hozták. Az ékírásos szöveg tanúsága szerint Márduk, a hivatalos babiloni vallás papjait ez hidegen hagyta. Miközben Nabukodonozor családjának a tagjai nagyon vallásosak voltak, Belsazár filozófiája az volt, hogy „együnk, igyunk és vigadjunk, mert holnap úgyis meghalunk”. Eltékozolt élete fényesen bizonyította ezt az elvet.
  
Dániel nem volt ott azon az éjszakán. Hirtelen egy kéz jelent meg és egy szöveget írt a falra. Belsazár látta ezt és halálra rémült. Gyermekkora óta hallgatta azokat a történeteket, amelyek nagyapjával történtek, úgymint az állóképről szóló álom, a tüzes kemence története, az elmezavar és a gyógyulás története, valamint Isten szerepe a világ eseményeiben. Mivel csak hallotta a történeteket és ő maga nem tapasztalt meg semmit, kételkedővé vált és csak a szórakozással törődő gondtalan gazdag ember életét élte. Belsazár elkezdte szórni a pénzt, és annak ellenére, hogy kezdetben az ország gazdasága stabil volt, nem kellett sokat várni amíg a birodalom gazdaságilag ingataggá vált. A játékok, alkohol és a lakoma volt állandó napirenden nap.

Belsazár azt gondolta, hogy egy szellem kezét látja és mérhetetlenül elkezdett remegni (6. vers). A tudósokat hívták, hogy leleplezzék a titkot, de nem tudták (7-8. vers). A királynő szintén tudott Dániel udvarban betöltött szerepéről (22. vers), úgy ahogy Belsazár is, aki „mindezt jól tudta”. A különbség csak annyi volt, hogy a királynő józan volt, és ő mondta a királynak, hogy hívják Dánielt (10-12. vers). Hízelegve ezt mondta a királynak: „Király, örökké élj!” (10. vers). Aztán behívták Dánielt (13. vers). Dániel nem látta mindezt, hiszen nem ülte végig az eseményeket, nem mosolygott a részeg közönségre, nem himbálta magát az énekükre, nem dicsőítette hangosan fém- és faisteneiket, amelyeket készítettek.   

Belsazár bíborpalástot és arany nyakláncot ígért Dánielnek és azt, hogy harmadik lesz, mint uralkodó az országban. Az apja Nabonidus volt az első, Besazár maga a második és Dániel a harmadik, ha meg tudja fejteni az írást. Dániel azt mondta, hogy az ajándékait adja másnak. Azokat a szavakat sem kihagyva, amelyek sértőek lehettek volna Belsazár számára, elmondta mindazt, amit Nabukodonozor családja nagyon jól tudott. Dániel emlékeztette őt nagyapja elmezavarára, mivel Isten meg akarta tanítani neki az alázatosság leckéjét (19-21. vers). Dániel elmondta neki, hogy az ellenkezőjét teszi annak, amit a nagyapja tett. Felmagasztalta magát az egek Istenéig (Luciferhez hasonlóan a mennyei lázadásban), és gondatlanul és felelőtlenül előhozta a jeruzsálemi templom edényeit és azokból ittak. „Az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted” (23. vers).

A felírat így szólt: „MENE, MENE, TEKEL, UFARSZIN” (25. vers). Mene (vagy manû) egy közismert babiloni szó a „számolásra”. Az ufarszin (vagy parashu) szó szintén egy közismert kifejezés volt, ami azt jelentette, hogy kettéosztani, vagy vágni. A tekel valószínűleg a sékelre utalt, amit az értéke megállapítása érdekében megmértek. Ez az értelmezés azzal volt egyenértékű, mintha babiloni nyelven azt mondtuk volna, hogy a birodalom elbukott. Tehát Dánielt bíborpalástba öltözették, és harmadik uralkodónak kiáltották ki (29. vers).   

Azon az éjszakán a méd Dárius megközelítette Babilon kapuit és – úgy tartják –, Márduk papjai szándékosan nyitva hagyták neki a folyókapukat. A perzsa Círus, akitől Nabonidus félt, csapatait Babilontól északra vezette. Így a méd Dárius azon az éjszakán bevette Babilont és foglyul ejtette Belsazárt (30. vers). A méd Dárius nevet később kapta és így utal rá a 6. fejezet is, és majdnem teljes két évig uralkodott, mielőtt a perzsa Círus uralomra került volna. Nabonidus holdistene nem tudta túlszárnyalni Dániel Istenét, és megakadályozni azt, hogy Círus átvegye az uralmat Babilon felett, ahogy Ézsaiás 45. fejezet első verseiben megjövendölte.  

Drága Istenünk!
Mi nem akarunk valláspolitikai játékot játszani, mint Nabonidus, vagy a világi szórakozást hajszolni, mint a fia, Belsazár. Adjad, hogy merjünk olyanok lenni, mint Dániel, megtartani hitünket, és mindenféle tétovázás nélkül, bátran kiállni ügyed mellett! Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil; ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 18., hétfő

Mai szakasz: Dániel 4

Ebben a fejezetben Dániel előhúz a babiloni archívumból egy írott beszámolót, amely Nabukodonozor bizonyságtevését tartalmazza. Ez egy lesújtó, fájdalmas bűnvallomás, és mégis egy örömteli tapasztalat arról, ahogyan Dániel Istene őt meggyógyította. Lefordította arám nyelvre és elhelyezte az archívumban, hogy a következő nemzedék uralkodói is tudomást szerezzenek a történtekről.  

Nabukodonozor egy bűnben élő ember volt, és nagyon durván viselkedett a leigázott alattvalókkal (24. vers). Amikor Dániel a királyi udvarban volt, Isten egy álmot adott Nabukodonozornak, amely átvezette őt a halál árnyékának völgyén, míg meg nem látta saját gonoszságát, és magasabbra jutott, amikor onnan kijött, mint ahol korábban volt. Olyan hivatalos megfogalmazásban kezdi beszámolóját, ahogyan a hasonló ősi feljegyzésekben szokásos volt (Dán 3:31-től 33-ig - egyes bibliamagyarázók úgy vélik, hogy a 4. fejezet története a 3. fejezet 31. versénél kezdődik - fordító megjegyzése). Amikor a megpróbáltatás véget ér, Dániel Istenét dicsőíti védelméért és gondoskodásáért.

Amikor minden rendben volt az életében, egy különös álmot látott (1-2. vers). Nabukodonozor egy fa volt, amelynek a csúcsa az eget érte, és minden állat és madár örült a védelmének és gyümölcsének. Az álmot senki sem tudta értelmezni (4. vers). Végül behívják Dánielt, aminek a babiloni neve Baltazár volt (Bél egy babiloni Isten volt, ami azt jelentette, hogy „Úr”, a Belet pedig a női változata, ami „Úrnőt” jelentett).

A fa magas (7. vers), gyönyörű, gyümölcsöző volt, és nagyszerű árnyékot és oltalmat biztosított (9. vers), Nabukodonozort és birodalmát jelképezve. Babilon az akkori világ „kenyereskosara” volt. Álmában Nabukodonozor egy „szent angyalt” látott leszállni a mennyből (10. vers), aki azt parancsolta, hogy a fát vágják ki (11. vers). A töve azonban gyökerestül a földben maradt, a madarak és állatok elmenekültek, ami azt jelentette, hogy a különböző országok képviselői kivonultak az országból.    

Nabukodonozor, mint a fa töve kint a természetben élt a vadállatok között (12. vers). Az angyal kihirdette Isten üzenetét, hogy Nabukodonozor értelme elváltozik emberiből állativá. Sokkal alacsonyabb lett az értelmi szintje (IQ-ja), talán olyan, mint egy majomnak (13. vers).

Az isteni üzenet egy idői elemet is tartalmazott: „hét idő múljék el felette”. A babiloniak a hatos számrendszert használták, a tízessel felváltva, de honnan származott a „hetes”? A modern tudósok számára ez az egyik legnehezebb kérdés, hogy miért nyűgözte le annyira a mezopotámiaiakat a hetes szám? Isten számára nem szokatlan a hetes szám használata egy időszak megállapításában. A teremtés hét nap alatt történt és a szombat a hetedik nap. Az említett „hét idő” nem volt idegen Nabukodonozornak és Dánielnek. A hemerologiák olyan szövegek voltak, amelyeket a babiloni palota jövendőmondói használtak azért, hogy elmondják a királynak, hogy mit üzennek az istenek, hogy mit tegyen és mit ne tegyen egy napon (hemera). A jövendőmondóknak „egy idő” egy 360 napból álló évet jelentett.

Nabukodonozor is tudta, hogy amikor az „idő” szót használták, az egy teljes évet jelentett. Ezért Dániel nem kellett, hogy elmagyarázza a kifejezést Nabukodonozornak.

A gond nem az volt, hogy Nabukodonozor nem tudta, hogy mennyi ideig fog tartani ez az időszak, hanem az, hogy a tudósok és magyarázók évszázadokon át nem tudták, hogy mit kezdjenek a „hét idővel”. Egyesek úgy gondolták, hogy hét évszakot jelöl. A kálvinista kommentár szerzője azt mondja, hogy Kálvin szerint ez egy meghatározatlan számot jelentett. Tehát miért jelentene a „hét idő” hét évet?   

Nabukodonozor tudta, hogy Dánielben a „szent isteneknek lelke van” (15. vers). Csak annyi volt a probléma, hogy ő fel akarta ölelni az összes istent. A 16. verstől Dániel a tőle telhető legdiplomatikusabb és legelővigyázatosabb módon értelmezi az Istentől kapott álmot (21. vers). A végén pedig Dániel néhány tanácsot is ad (24. vers) azt javasolva, hogy Nabukodonozor bánja meg bűneit, egyébként ez a katasztrófa biztosan bekövetkezik azért, megtudja, hogy a lehelete és az élete honnan származik (22. vers).    

Amikor Dániel otthagyta az udvart, pontosan „egy idő” azaz „tizenkét hónap” telt el, és semmi sem történt (26. vers). Nabukodonozor elfelejtkezett Isten szaváról és a hitből gondatlanságba és önfelmagasztalásba váltott át, pontosan úgy, ahogyan Lucifer is a mennyei lázadásban (27. vers). Egy napon, amikor Nabukodonozor a palotája tetején sétált, nem egy mennyei angyal, hanem maga Isten szólította meg őt, és elmondta neki, hogy az uralom elvétetett tőle (28. vers). A változás azonnal beállt, és Nabukodonozor elhagyta a palotát, hogy az állatok között éljen a természetben (30. vers). Ahogyan láthatjuk, az önfelmagasztalás valójában önpusztítás.  

Hét év után Nabukodonozor felemelte a tekintetét az égre (31. vers) és dicsőítette, magasztalta, áldotta és elismerte Isten fenséges lényét. Az értelme azonnal visszatért, a trónját is visszakapta és még hatalmasabb lett, mint előtte (33. vers). Nem kérdéses, hogy Isten „azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja” (34. vers). 

Drága Istenünk!
Nekünk is gondunk van azzal, hogy magunknak tulajdonítjuk jó cselekedeteinket és beszennyezzük azokat gondolataink hatalmi játékával. Segíts, hogy tekintetünket Jézusra szegezhessük, aki megszabadíthat bennünket önmagunktól. Ámen!


Koot van Wyk, DLitt et Phil, Th.D.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea


2014. augusztus 17., vasárnap

Mai szakasz: Dániel 3

Dániel jó néhányszor kellett, hogy fordítson Nabukodonozornak arám nyelvről babilonira. Visszaemlékezett arra a csodára, amit barátaival átélt, miután a királynak egy furcsa álma volt egy szoborról és az egymást követő birodalmakról. Arámul írta, hogy minden részletét pontosan lejegyezhesse annak, ami megtörtént. Ez fontos volt, mert jogi esetekben a királynak a zsidókhoz való jó viszonyulása okát később megtalálhatták az archívumban Nabukodonozor utódai.  

A 3. fejezet azt az elvet erősíti, hogy „merj különbözni”, így Isten meg fog tartani és meg fog segíteni még akkor is, ha ehhez csoda szükséges. Egy lényeges dolog ebben a fejezetben, amely talán nem annyira fontos az átlagos olvasónak, de az adventisták részéről jogos kérdés: Vajon a görög pontos fordítása-e a héber szövegnek, és az ének, amit feltételezések szerint a három fiatal a tüzes kemencében énekelt, megbízható-e?

Dániel legrégebbi fordításai úgymint a Septuaginta és a Theodotion féle fordítás tartalmazzák a beszámolót Dániel három barátjának énekéről az égő tüzes kemencében. A Jeromos féle katolikus Bibliában is megtalálható a következő alcím alatt: A három szent gyermek éneke. A katolikus bibliából idézve így kezdődik: „És ők járkáltak a lángok között dicsőítve Istent és áldva az Urat” (24. vers), és folytatódik több versen keresztül. Úgy tűnik, hogy az ének nem létezett Kr.e. 100 előtt, aztán megjelent az apokrif iratokban. Az eredeti héberben nem található.     

Dániel úgy nyitja a fejezetet, hogy jelzi, Nabukodonozor eldöntötte, hogy hosszú ideig fog uralkodni, és készített egy szobrot tiszta aranyból, hogy őt jelképezze. Aztán felállította Dura mezején a babiloni tartományban, ahol Dániel barátai dolgoztak. Minden elöljárónak el kellett jönnie a szobrot imádni. Amikor meghallják a zenét, amit a zenekar játszott, térdre kellett esniük és imádniuk a szobrot (4-5. vers). Nabukodonozor elrendelte, hogy bárki, aki nem borul le a szobor előtt, a tüzes kemencébe vettessék (6. vers). Pontosabban „azonnal” bedobják az égő kemencébe. Ez azt jelzi, hogy Nabukodonozor gyanakodott egyes tisztviselőire, hogy lázadást szerveznek ellene. A diktátorok folyamatos gyanakvási szindrómában szenvedtek. Álmatlan éjszakáik voltak és azt híresztelték róluk, hogy minden éjjel máshol aludtak, hogy elkerüljék az orgyilkosságot.   

A hamis istentisztelet együtt jár a mindenféle hangszerek hangos felvonultatásával. Az örömteli zaj jelzi az ilyenféle istentisztelet kezdetét, és közben is segíti annak lebonyolítását. A zenének fel kellett korbácsolni az érzelmeket, és olyan hangosnak kellett lennie, hogy az ember ne tudjon gondolkozni, csak azt tegye, amit mások neki mondanak. Minden kedvenc hangszert felvonultattak (5, 15. vers).  

A három barát eldöntötte, hogy nem vesznek részt ebben a tömeg őrületben és nem fognak leborulni. Az ellenőrök észrevették őket: „előálltak, és bevádolták a zsidókat” (8. vers). Vádjukban azt mondták, hogy Sidrák, Misák és Abednegó nem imádják Nabukodonozor isteneit és az arany szobrot sem (12. vers).

Ma a diktátorok média propagandát szerveznek, hogy valamiféle nagyszerű képet mutassanak magukról, hogy az emberekben imádat és rajongás alakuljon ki irántuk, és ezzel olyan területre lépnek, amely egyedül csak Istent illeti meg. Minden alárendelt felsorakozik az egységes cselekvésre, és ha valaki nem tart lépést velük, brutálisan üldözni fogják.  

Nabukodonozor dühös volt (13. vers) és a három fiatalt közelebb hozatta magához, hogy kikérdezze őket, és egy újabb esélyt adott nekik (15. vers). De ők kitartottak amellett, hogy Isten meg fogja szabadítani őket, és ha nem is tenné, ők akkor sem imádnák az állóképet (16-18. vers). Nabukodonozor tajtékzott haragjában, és elrendelte, hogy a kemencét hétszerte jobban fűtsék be (19. vers). Még a katonák is megégtek, akik bedobták a tűzbe a zsidó fiatalokat (22. vers). Valahol magasan a nézőtéren helyezkedett el Nabukodonozor trónja. A kemence nyitva volt és a magasból, egy bizonyos szögből be lehetett látni a kemencébe (23. vers). Hirtelen döbbenetében felugrott trónjáról (24. vers). Krisztust látta negyedikként méltóságteljesen járva a kemencében a többiekkel együtt („olyannak látszik, mint valami isten”). Mindnyájukról leégtek a kötelek, de nekik maguknak semmi bajuk nem esett. Nabukodonozor egy biztonságos távolságig megközelítette a kemence nyílását és odakiáltotta nekik, hogy jöjjenek ki. „… a felséges Istennek szolgái, jertek ki!” (26. vers). A hivatalnokok sokasága gyűlt a kemence köré, hogy saját szemükkel lássák, ami történt (27. vers). Aztán Nabukodonozor dicsőítette Istent azért, hogy elküldte egy angyalát, hogy kiszabadítsa őket (28. vers).    

Lenyűgözve attól, hogy a három héber ifjú szembe mert szállni vele, de ennek ellenére megszabadult, Nabukodonozor elrendelte, hogy bárkit, aki szembeszáll a héberek Istenével, vágják darabokra, a házát pedig égessék fel (29. vers). A fejezet a három fiatal előléptetésével fejeződik be (30. vers). A csoda feljegyzése arám nyelven történt, és része lett a palota hivatalos dokumentumainak.

Drága Istenünk!
Naponta szembesülünk a hamis vallásosság támadásaival, amikor a hangos zene arra késztet, hogy haladjunk együtt az árral, és engedjünk az esemény érzelmi késztetéseinek. Add, hogy a zene ne nyomja el a Szentlélek finom hangját, amely a bibliai szakaszokon át irányít bennünket az igazság teljes megértésében, és segít szilárdan megállnunk melletted. Ámen!


Koot van Wyk, DLitt et Phil; ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea