2012. december 31., hétfő

Mai szakasz: 1 Sámuel 23


Amint ezt a fejezetet olvassuk, felmerül a kérdés: "Mit mond ez a szakasz Istenről?"

A 2. és 4. versben Dávid megkérdezi az Urat, hogy megszabadítsa-e Kehilla népét (Kehilla Júda egyik városa volt), akik filiszteus fosztogatóktól szenvedtek; az Úr azt válaszolta, hogy igen, és győzelmet adott neki. Mivel Abjáthár, Akhimélek pap fia magával vitt egy efódot, valószínű, hogy az Úr kapcsolatba lépett az ifjú pappal az Urim és Tummim kövek által, amelyek az efódhoz voltak csatolva.  

A 11-12 versekben Dávid arról értesül, hogy Saul el fogja pusztítani Kehillát annak érdekében, hogy elfogja őt. Az Úr igazolja Saul szándékát, és azt mondja Dávidnak, hogy Kehilla lakói átadják őt és embereit Saulnak, ezért Dávid kimenekíti embereit a júdeai sivatagba.

Isten vezette Dávid minden lépését még az elhagyatott sivatagban is. A 14. vers azt mondja, hogy Isten nem adta Dávidot Saul kezébe.

A fejezet csúcspontja Dávid és Jonathán találkozása Zif pusztájában. Jonathán megerősíti Dávidot az Úrban való bizalomban és elmondja neki, hogy Izrael királya lesz és ő a második lesz utána. Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jonathán is ezt mondta: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3:30 - új prot. ford.). A történet úgy alakult, hogy Dávid ekkor látta utoljára Jonathánt.

A fejezet utolsó beszámolójában azt olvashatjuk, hogy Dávid megmenekül Saultól, amikor a királyt visszahívják, hogy űzze ki a portyázó filiszteus csapatokat az országból. Isten nevét ugyan nem említi a szakasz, de a sorok között olvasva látjuk, hogyan cselekszik.

Az Úrnak terve volt Dáviddal, amit Dávid tévedései és Saul agresszivitása ellenére, meg is valósított. Istennek terve van velünk is, és ha bízunk benne, értünk is valóra váltja azt.

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius

2012. december 30., vasárnap

Mai szakasz: 1 Sámuel 22


Ebben a fejezetben láthatjuk, mi lett az eredménye annak, hogy Dávid nem bízott az Úrban Saul üldözésével szemben. Otthon Gibeában tanácskozva Saul a saját hivatalnokait is azzal gyanúsítja, hogy Dávidot fedezik. Dóég, Saul pásztorainak edomita felügyelője, elmondja neki, hogy látta amint Akhimélek Dávidot kenyérrel látta el, és neki adta Góliát kardját.

Azt gondolva, hogy a papok között is árulók vannak, Saul összehívja Akhiméleket és családját. A papoknak - természetesen - fogalmuk sincs, hogy Saul miért akarja látni őket. A 14. és 15. versekben olvashatjuk, ahogy Akhimélek ésszerű érvekkel Dávid védelmére kel, de Saul nem volt józan eszénél. Elrendelte tisztjeinek, hogy öljék meg a papokat, és amikor ők megtagadták ennek megtételét, Dóégnak parancsolta meg ugyanezt. Így Dóég lemészárolt 85 papot és Nób városának teljes lakosságát. Egyedül Abjátár, Akhimélek fia menekült meg.

A Biblia nem ábrázolja Dávidot glóriával. Úgy írja le a történteket, hogyan sor került rájuk. Dávid csalása a papok, és városuk összes lakójának halálát okozta. Bár teljesen őszinte lett volna Akhimélekkel! Micsoda megbánást érezhetett! A „bárcsak” kifejezés olykor nagyon fájdalmas tud lenni. De az Úr nem utasította el Dávidot, ahogy a következő fejezetben látni is fogjuk. Ha valaki hibái által fájdalmat okoz másoknak, bocsánatot és helyreállítást nyerhet, ha megtér, és bizalmát újból az Úrba veti.

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius
Fordította: Kóczián Ágnes

2012. december 29., szombat

Mai szakasz: 1 Sámuel 21

Hogy Saul gyilkos féltékenysége elől megszökjön, Dávid Ahimélekhez, a Nóbban lévő szent sátornál szolgáló paphoz menekült. Hirtelen feltűnése meglepte a papot. „Miért vagy egyedül. és miért nincs veled senki?” – kérdezi. Attól tartva, hogy Saul előli szökésére fény derül, Dávid megtévesztéshez folyamodott. Azt mondta Ahimeleknek, hogy a király küldte el egy titkos megbízással, ami miatt gyorsnak kellett lennie.

Ebben a pillanatban elhagyta a hite. Az óriás Góliáttal félelem nélkül szállt szembe, most azonban nem tudta pontosan, mit tegyen. Ha elmondta volna az igazat, Ahimelek tudta volna, hogy mentse meg az életét. Mivel azonban nem akarta késleltetni őt a király küldetésén, adott neki némi ételt és Góliát kardját, Dávid pedig sietve távozott. Az edómita Dóég, Saul pásztorainak felügyelője azonban jelentette a történteket a királynak, ahogyan azt a következő fejezetben látni fogjuk.

Dávidot másodszor is elhagyta a hite: Úgy érezte, nagyobb biztonságban lesz a népe ellenségei között, mint a Saul kormányzása alatti Izraelben. Így Ákishoz, Gát királyához menekült. Amikor azonban Ákis tudomására jutott, hogy az izraelita hős az ő földjére jött, Dávid nagy veszélybe került. Csak úgy menekült meg, hogy bolondnak tettette magát, mivel abban az időben úgy tartották, hogy aki egy bolondot bántalmaz, maga is azzá válhat.

Az Úr nagyon türelmesen és gyengéden bánik megkísértett és megpróbált gyermekeivel, de Dávid élete bemutatja, hogy az, aki Istenben és az Ő gondoskodásában bízik, annak sosem kell tisztességtelenséghez és megtévesztéshez folyamodnia ahhoz, hogy megmeneküljön.

Ralph Neall
Nyugalmazott tanár és misszionárius
Fordította: Kóczián Károly

2012. december 28., péntek

Mai szakasz: 1 Sámuel 20


Alig-alig érezhetjük át azt a gyászt és szívfájdalmat, amitől Dávid lelke szenvedhetett Sámuel 1. könyve 20. fejezete szerint, amikor menekülnie kellett, és puszta életéért futott. Lelke gyötrelmében így kiáltott Jonathánhoz: „Mi rosszat tettem? Miért történik mindez?” Mily gyakran visszhangozzuk szívünkben ugyanezeket a kérdéseket, amikor próbák érnek, és valahogy oly sok minden rosszra fordul. Így kiáltunk fel: „Mi rosszat tettem? Miért tör ellenem a gonosz? Elhagyott volna az Isten?”

Nem feledkezhetünk meg arról a küzdelemről, amit Isten népeként meg kell vívnunk. Csupán az, hogy megérezzük a csata hevét, még nem jelenti azt, hogy valami rosszat tettünk volna. Sőt, gyakran épp azt jelenti, hogy az Ellenség megharagudott ránk, mert valamit helyesen teszünk!

„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Efézus 6:12-13 – új prot. ford.)

Nem Dávid az egyetlen, aki e fejezet tanúsága szerint üldöztetést szenved. Jonatán is érzi a küzdelem hevét, miközben kiáll legjobb barátjáért. Saul király azonban egyáltalán nem érti Jonatán magatartását. „Hogy gondolod ezt? Nem látod, hogy királyságod nem szilárdulhat meg mindaddig, amíg Dávid él?” Jonatán azonban nem sokat törődött saját királyságával. Az egyetlen, amit szeretett volna látni, hogy Isten uralma szilárduljon meg, még ha az életébe is kerül.

Amikor az élet próbáival szembesülünk ezen a Földön, és megválaszolatlan kérdéseink vannak, ne feledjük, hogy „bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni a Krisztus Jézusban, azokat is mind üldözni fogják!” (2Tim 3:12 – új prot. ford.)

Egy napon azonban Isten igazolni fog bennünket (Rm 12:19), és Ő maga fogja megírni földi életünk utolsó fejezetét (Jel 21:4). Végül, épp úgy mint Dávid, megértjük, hogy megérte. „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” (Rm 8:18).

Melodious Echo Mason
ARME Bible Camp Ministries
Fordította: Liebhardt László

2012. december 27., csütörtök

Mai szakasz: 1 Sámuel 19


Ha a bűnt nem valljuk meg és nem hagyjuk el, egészen a gyilkosságig fajulhat. A gyűlölet a mennyben kezdődött el Lucifer szívében (Ésa 14), és Jézus meggyilkolásával teljesedett ki. Ez a gyűlölet nyilvánul meg ma is minden olyan esetben, amikor Isten gyermekeit üldözik, vagy megölik (Jel 12:12). Ezt látjuk megvalósulni Saul király életének eseményeiben is (ld.: 1Sámuel 19). Először büszke volt, aztán irigy, amikor valakit többre értékeltek, mint őt, később megtelt gyűlölettel, végül pedig kész volt megölni Isten felkentjét. Szerencsére Isten nem bízta Dávidot az ingatag és bosszúálló Saul kénye-kedvére. Ebben a fejezetben azt látjuk, hogy Isten három közbenjárót támaszt, akik kiállnak a törésre Dávid mellett.

Az első közbenjáró Jonatán, aki barátja életéért könyörög az apjánál, úgy hogy közben saját életét teszi kockára. Vajon én ilyen közbenjáró vagyok Isten választott népéért? Olyan barát vagyok, „aki ragaszkodóbb a testvérnél?” (Péld 18:24).

A másik közbenjáró Mikál, Dávid felesége (Saul lánya), aki nemcsak vallja, hogy szereti férjét, hanem teljes szívével és minden erejével segíti a menekülésben. Akarunk ilyen közbenjárók lenni, akik szerelmi vallomásunkat tettekre váltjuk még akkor is, ha ez hírnevünk elvesztését jelenti? „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” (Jak 1:22).

Dávid harmadik közbenjárója Sámuel, a próféta, aki talán a legfontosabb a három közül. Ebben a fejezetben nem látjuk őt esedezni Saulnál, vagy aktívan védelmezni Dávid életét úgy, ahogy az előző kettő tette. Inkább az eredményét látjuk annak, ami csak buzgó imáira válaszul történhetett. A Szentlélek természetfeletti hatalmát látjuk, aki oly módon tevékenykedik, hogy senki sem árthat Dávidnak, még maga Saul király sem. Ez egy erőteljes gondolati párhuzam Bálám történetével. 4Móz 23:8-ban ezt olvashatjuk: „Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg? Hogy kárhoztatnám, kit az Úr nem kárhoztat?”

Azt gondolom, Isten ezzel a történettel arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy életbevágóan szüksége van közbenjárókra – nemcsak elveszett szomszédainkért, vagy megbotlott szeretteinkért, hanem azokért is, akik az egyházat vezetik, a lelki Izrael pásztoraiért is. Amikor zűrzavart és megpróbáltatásokat látunk az egyházban, könnyű ujjal mutogatni, vagy arról beszélni, hogy mi jobban csináltuk volna. Isten felkente választottait, és arra kér bennünket, hogy álljunk a törésre, és legyünk a közbenjáróik (Ez 22:30). Arra kér, hogy imában emeljük magasra kezeiket (2Móz 17:12), hogy a lelki Izrael ma is győzzön. Lennél közbenjáró Isten egyházában? Odaáldoznád életedet, szívedet és imáidat Isten választott vezetőiért?

Melodious Echo Mason
ARME Bible Camp Ministries

2012. december 26., szerda

Mai szakasz: 1 Sámuel 18


Elképzelem, hogy miközben Dávid Góliát feletti győzelmét mesélte Saul királynak, akkor Jonatán, aki ott állt a közelben, micsoda lelkesedéssel emlékezett vissza saját hitharcára (1Sám 14:6)! Ezekben a fiatal harcosokban rengeteg közös vonás volt.

Jonatán és Dávid ritka merész hitről tettek bizonyságot az ő idejükben és korukban.  Olyan hitük volt, hogy ki tudták jelenteni: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm. 8:31); hogy  „Nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten Lelkével” győzedelmeskednek (ld.:Zak. 4:6); és „Ha meg is öl engem, mégis benne bízom!” (Jób 13:15 – angol ford.). Mind Dávid, mind Jonatán szinte egymaga szerzett győzelmet Izraelnek, amikor csakis Istentől kapott erővel haladtak előre; mindketten sokkal többet teljesítettek, mint ami elvárható lett volna tőlük; mindketten alázatosak voltak, de merészen kiálltak az igazságért, akármibe is került.

Volt még egy közös jellemzőjük. Mindketten egyenes ágon trónkövetők voltak; Jonatán származása miatt, Dávid pedig Isten döntése jogán. Ha bárki utálhatta volna Dávidot, az Jonatán lett volna. De ahelyett, hogy a saját igazságáért küzdött volna, ellenséges, vagy irigy lett volna Dávidra (mint az édesapja Saul), Jonatán inkább átengedte magát Isten tervének. Sőt, nem csak átengedte, hanem  örömmel levette magáról a drága ruhákat, még páncélját is, és odaadta ezeket Dávidnak, elismerve ezzel, hogy ő a jog szerint választott király. Jonatán továbbá szövetséggel erősítette meg a barátságukat, és hűséges védelmet biztosított Dávidnak és háza népének örökre, Dávid pedig ugyanezt tette. Milyen szép példája ez az önzetlen krisztusi szeretetnek!

Azon túl, hogy itt kezdődött Jonatán és Dávid csodálatos barátsága, a fejezetben négyszer is azt olvassuk, hogy Dávid „magát eszesen viseli” mindenben, amit Saulért tett. Annak ellenére, hogy tudta, egykor majd király lesz, továbbá az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Saul az ő ellensége, nem használta saját előnyére az Isten-adta vezetést, nem akarta megszerezni a királyságot erővel, hanem hűségesen szolgálta Sault, és továbbra is várt az Úrra.
Ha úgy érezzük, hogy Isten valamilyen nagy feladatra hívott el bennünket, akkor hajlamosak lehetünk úgy alakítani a körülményeket, ahogy az szerintünk Isten akarata, pedig jobban tennénk, ha várnánk Istenre, és hitben járnánk.  Jakab 4:10-ben azonban ezt olvashatjuk: „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” Jonatánhoz és Dávidhoz hasonlóan, mi is törekedjünk megalázni magunkat az Úr előtt, és engedjük, hogy egyedül Ő emeljen fel bennünket!

Melodious Echo Mason
ARME Bible Camp Ministries
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 25., kedd

Mai szakasz: 1 Sámuel 17


Úgy hiszem, hogy 1 Sámuel 17 tartalmazza a Biblia egyik legjobban ismert történetét. Dávid legyőzi Góliátot. Gyakran, amikor felidézzük ezt a történetet, hajlamosak vagyunk csak Góliát hatalmas termetére összpontosítani, és ezt jó okkal tesszük. Ő volt a filiszteusok bajnoka (ami azt jelenti, hogy mindig megnyerte a csatáit), és néhány becslés szerint 2,7 méter magas volt, valamint a páncélzat, amit viselt, körübelül 90 kilogrammot nyomott. Hihetetlen, hogy Dávid, aki egyértelműen fiatal volt, ki mert állni ez ellen az óriás ellen!

De vizsgáljuk meg ezt a történetet egy kicsit mélyebben! Góliát kihívta maga ellen Izrael seregét, ami azt jelenti, hogy kihívta maga ellen Izráel élő Istenét. És minden reggel és este megtette negyven napon keresztül, amíg Isten elküldött egy szabadítót. A szabadító, akit Isten elhívott, egy ifjú volt, aki egy darab kővel megcélozta az óriás homlokát, és leterítette Góliátot.

Lukács evangéliuma 4. fejezetének 2. verse arról számol be, hogy Szabadítónkat az ördög negyven napig kísértette. Érdekes, hogy a három kísértésnél, ahol a negyven nap végén Krisztus felülkerekedett és győzedelmeskedett, minden kísértésben szerepelt kő. (Kő kenyér ellen, egy hegynyi kő, ami a világ dicsőségét szimbolizálja Isten tisztelete ellenében, a biztonság, hogy ne üsse meg a lábát egy kőben, a büszkeség ellen – minden egyes kísértés Isten jóságával való visszaélésen alapul.) Mégis, mint az Élő kő, Krisztus, Isten testté lett Igéje (Jn 1:14), a szegletkő (Ef 2:20) nem élt vissza Isten jóságával, és legyőzte Sátánt annak teljes seregével együtt, így teremtette meg annak lehetőségét, hogy megkapjuk a győzelmet minden Góliát felett. 

Dávidot nem ingatta meg a világi gazdagság lehetősége, bátyjai rosszindulata vagy irigysége, Izrael népének képmutatása, vagy Góliát bűnös, gúnyolódó beszéde. Csak egyetlen szenvedély hajtotta: be akarta bizonyítani az egész világ előtt, hogy még mindig van egy Istene Izráelnek, akivel nem lehet dacolni! Nem a kőben bízott, amit a kezében tartott, hanem az Élő Kőben, Isten Igéjében.

„Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.” (1Pt 2:1-6)

Miben bízunk ma? Világi óriásokban,vagy az élő Kőben?

Melodious Echo Mason
Bible Camp Ministries
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 24., hétfő

Mai szakasz: 1 Sámuel 16


Miután Isten áldása eltávozott Saul országáról, Sámuel prófétára az a feladat szakadt, hogy egy új király után nézzen. Miközben Sault a magassága tette különlegessé, figyeljük meg Isten Sámuelnek adott különleges utasítását akkor, amikor Isai legidősebb fiát vizsgálgatta: "Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van" (7. vers). Amikor bemutatták neki azokat, akikről ő úgy gondolta, hogy ők így együtt Isai összes fia, és Isten még semmi jelet sem adott, hogy kit kenjen királlyá, elképzelhetjük milyen zavarban lehetett. "Minden fiad itt van?" - kérdezte az apát.  

Nyilvánvaló, hogy amikor Sámuel összehívta Isai házanépét az áldozatra, a kis Dávidot nem tartották eléggé fontosnak ahhoz, hogy őt is a meghívottak közé számlálják, de annak ellenére, hogy apja házában a legjelentéktelenebbnek tartották, és kihagyták a különleges ünnepből, ő nem duzzogott, hanem hűségesen őrizte apja juhait. Elképzelhetjük a meglepetését, nemcsak amiatt, hogy később őt is elhívták az áldozati ünnepre, hanem, amiatt is, hogy Sámuel felkente őt, és egy különleges áldást mondott rá. A Szentírás beszámol róla, hogy "az Úr lelke Dávidra szállt, és attól kezdve vele is maradt" - 13. vers - új prot. ford.)

Dávid továbbra is hűségesen végezte feladatát, és egy látszólag ironikus fordulat következtében Saul hall erről a fiatalemberről, aki hírnevet szerzett nemcsak a zenei élet területén, hanem mint erős, bátor és bölcs harcos, aki mellesleg jó kinézetű is, akit Isten most elhív a juhakolból a palotába, hogy felkészítse életútjának következő lépcsőfokára.

Dávidhoz hasonlóan Isten mindnyájunkat felkészít az Ő országára, a mennyországra, de a követelmények nem azonosak a világ elvárásaival. Ha úgy érzed, hogy téged elfelejtenek, lenéznek, vagy méltatlan vagy, olvasd el Máté 5:1-12 verseit, hogy megtudd, mik Isten elvárásai az Ő országa számára. Emlékezz arra, hogy nem az a fontos, hogy népszerű, vonzó vagy esetleg tehetséges legyél - noha ezek sem rosszak. De mi a legfontosabb? Az, hogy hol van a szíved. És az, hogy mi van a szívedben.

Melodious Echo Mason
Bibliatábor szolgálatok

2012. december 23., vasárnap

Mai szakasz: 1 Sámuel 15


Bár Saul rövid ideje uralkodott királyként, máris vakmerő tettre vetemedett. Vétkezett azzal, hogy olyan áldozatot mutatott be az Úrnak, amit csak a papok mutathattak be (1Sám 13); és azzal is, amilyen parancsot a seregének adott. Isten azonban hosszútűrő, és a 15. fejezetben azt látjuk, hogy az Úr egy másik esélyt ad Saulnak, hogy bizonyítsa: az Ő hangjára hallgat, vagy saját hirtelen természete uralja. Az izraeliták ellen (akik Jákób leszármazottai) az amálekiták (Ézsau leszármazottai - 1Móz 36:12) indítottak először háborút a Kánaán felé vezető úton (2Móz 17:8). Ez nagyon lényeges tény! Isten egykor kihívta népét Egyiptomból, hogy vonuljon be a fizikai Kánaánba, s bennünket éppen úgy hív, hogy menjünk be a lelki Kánaánba. Az első akadály azonban, ami az Ígéret Földje felé vezető úton elénk áll: a bűneink akadálya. Az amálekiták ezt jelképezik, és nekünk efelett kell győznünk!

Akkor régen az Úr halálos ítéletet mondott ki az amálekiták felett bálványimádásuk és Izrael ellen folytatott háborújuk miatt. "... mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól" (2Móz 17:14). Most, 400 évvel később még mindig üldözik Isten népét, és Saul megkapja Istentől a végső feladatot és próbát: "Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét!" (1Sám 15:3). Ez nagyon kegyetlennek tűnik, ha arra gondolunk, hogy a parancs a kisbabáját karjában tartó anyára is vonatkozott. Isten azonban tudta, hogy ha  ezt a gonosz nemzetet életben hagyja (akár a legkisebb gyermeket is), akkor végül úgy megerősödik, hogy letörli a föld színéről is az Ő népét és imádatát. Sajnos Saul elbukott a próbában, és saját szívének indítékait követte Isten parancsai helyett. Miközben azt állította, hogy Isten parancsainak engedelmeskedik, nem csak az állatok legjavát kíméli meg - mondván, hogy áldozatként akarja azokat bemutatni, de az amálekiták királyának életét is, mint "fogoly-trófeát". Isten azonban nem értékelte Saul "tettetett szolgálatát" akkor, és nem értékeli a miénket sem ma, ha színből tesszük csupán. Mégis hányszor fordul elő, hogy úgy teszünk, mintha Istent szolgálnánk,ám közben valami önző bűnnek hódolunk, vagy földi dicsőséget hajszolunk, mint Saul?

Gyakran mondják, hogy ha nem győzünk a bűn felett, akkor az fog legyőzni minket. Igen, sajnos amit Saul nem győzött le, az legyőzte őt. Néhány fejezettel később azt olvassuk (2Sám 1:8-10), hogy egy fiatalember járul Dávid elé, hogy Saul halálhírét bejelentse neki. Ki volt ez az ifjú? Egy amálekita! Örült Dávid a hírnek? Nem! Éppen úgy sírt, ahogy Isten is gyászol, amikor látja, hogy "bűneink amálekitái" legyőznek bennünket. Amikor befejezzük ennek a fejezetnek a tanulmányozását, kutassuk át imával szívünket! Milyen "amálekitákat" nem vagyunk hajlandók elpusztítani?

Melodius Echo Mason
ARME Biblia Tábor Szolgálatok

2012. december 22., szombat

Mai szakasz: 1 Sámuel 14



Így hát ő és ifjú fegyverhordozója a filiszteus előőrs felé vették útjukat a sziklás völgyben, és megmutatták magukat a ellenségnek. Jonatán így szólt barátjához: Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok; Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nékünk a jel”. Amikor hallották, hogy a filiszteusok azt kiáltják: „Gyertek fel!”, a két ifjú felmászott, és a harc elkezdődött. Jonatán és szolgája megölt húsz filiszteust és hirtelen megremegett a föld az Úr keze által. A filiszteusok között félelem támadt, és szétszóródtak minden irányba.

Amikor Saul őrei látták ezt, és jelentették Saulnak, ő azonnal elrendelte, hogy vegyék számba a csapatokat, hogy lássa, ki van vele. Ekkor kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója hiányzik. Ezután Saul Ahiját, a papot hívatta, hogy imádkozzon, és kérje Isten segítségét. Amíg beszéltek, a filiszteusok táborában egyre erősebb lett a pánik. Saul azonnal megparancsolta embereinek, hogy támadjanak, és ahogy odaértek az ellenség táborának közelébe, azt látták, a pánik és zűrzavar akkora, hogy egymást ölik. Azon a napon Isten megszabadította Izrael fiait az ellenség kezéből.

Ekkor Saul valami meggondolatlan dolgot cselekedett. Megeskette a népet, hogy nem állnak meg, és nem esznek semmit, hanem tovább üldözik a filiszteusokat. Jonatán nem tudott erről. Így amikor az erdőben mézet talált, evett belőle, hogy erőt nyerjen. Amikor szóltak neki az esküről, így válaszolt: „Apám bajba viszi az országot”. Estére az emberek annyira megéheztek, hogy levágtak néhány borjút, és megették hússal, vérrel és mindennel együtt, amit nem lett volna szabad. Majd Saul azt mondta az ifjú papnak, hogy imádkozzon és kérdezze meg Istent, hogy tovább kell-e üldözniük az ellenséget éjjel is; de az Úr nem válaszolt. Saul megállapította, hogy az esküt bizonyára megszegték, majd amikor kiderült, hogy a saját fia tette, felelősségre vonta őt, és Jonatán beismerte, hogy evett egy kevés mézet. Saul elhatározta, hogy Jonatánnak meg kell halnia tettéért, de a sereg védelmére kelt, és így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon” Így mentette meg a nép Jonatánt a haláltól.

Mivel a győzelemért járó megtiszteltetést nem tudhatta magáénak, Saul remélte, hogy legalább azért értékelik majd, hogy az eskü szentségéhez ragaszkodik mindenáron. Ezek után azonban Saul azt kezdte érezni, hogy fia elsőbbséget élvez vele szemben, mind a nép, mind Isten szemében. Így nem folytatta a filiszteusok üldözését, hanem hazatért rosszkedvűen és elégedetlenül.

Saulhoz hasonlóan azok, akik a leghajlamosabbak önmagukat igazolni, és a bűnből kimenteni, gyakran a legszirogúbbak, ha a mások feletti ítéletről vagy elmarasztalásról van szó. Sokszor azok, akik a saját felemelkedésüket keresik, olyan helyzetbe kerülnek, ahol napvilágra jön igazi természetük. Az Úr nagyon türelmes az ilyen emberekkel, és lehetőségeket ad nekik a megtérésre; és bár úgy tűnhet, hogy Isten áldásaival halmozza el azokat, akik semmibe veszik akaratát, a maga idejében le fogja leplezni bűneiket. (Lásd: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993. Advent Kiadó. 581-582. oldal.)

Jack J. Blanco
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Ágnes

2012. december 21., péntek

Mai szakasz: 1 Sámuel 13


Saul mintegy harminc esztendős volt, amikor uralkodni kezdett Izrael felett. Egy vagy két évvel később háborúba keveredett a filiszteusokkal. Sok ezren gyűltek egybe Izrael minden részéről az ország védelmére, de belőlük Saul mindössze háromezret választott ki, a többieket hazaküldte. Ezer férfit fia, Jonathán parancsnoksága alá rendelt, kétezer embert pedig saját magának tartott fent a király. A filiszteus sereg azonban háromezer harci szekérrel, hatezer lovassal, és egy elképzelhetetlenül nagy létszámú gyalogsággal jött ellene. Látva ezt Izrael férfiai rögtön felmérték, micsoda veszélyt jelen ilyen óriási túlerővel szemben harcba szállni. Azok az emberek, aki az országnak azon a területén éltek, barlangokban és a föld üregeiben rejtőztek el.

Sámuel tudatta Saullal, hogy hét nap múlva eljön, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak, és imádkozzék érte. Saul azonban egyre türelmetlenebb lett, és a hetedik nap reggelén úgy döntött, hogy maga mutatja be az áldozatot. Isten gondviselése által Sámuel kissé késlelteve érkezett, de épp’ amikor Saul „elvégezte az égőáldozatot, megérkezett Sámuel, és Saul elément, hogy köszöntse őt.”

Így szólt Sámuel Saulhoz: „Mit tettél?!” Saul így válaszolt: „Amikor láttam, hogy az embereim milyen rémültek, és hogy a nép kezd elszéledni mellőlem, és te nem jöttél el a meghagyott időre, a filiszteusok pedig összegyűltek már Mikmásban, azt gondoltam magamban: mindjárt ránk törnek a filiszteusok Gilgálban, és én az Úrnak színe előtt még nem imádkoztam; így vettem a bátorságot, hogy én mutassam be az égőáldozatot. Ekkor azt mondta Sámuel Saulnak: „Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatát, melyet parancsolt neked; pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az Úr parancsolt neked.” Ezzel Sámuel hazafelé vette az útját. Ekkor Saul megszámolta, hogy hány embere maradt, kiderült, hogy csak mintegy hatszázan tartottak ki mellette.

Volt egy másik gond is, amivel Saulnak szembesülnie kellett: nem voltak kovács mesterek Izraelben, akik kardot és dárdát készíthettek volna a hadsereg számára. Az izraeliták még a mezőgazdasági eszközeiket is a filiszteusokkal készíttették és éleztették. Így a csata napján nem volt egy szál kardjuk vagy dárdájuk sem, leszámítva Saul és Jonathán fegyvereit. Isten megengedte, hogy a sok nehézség válságba torkolljék, így feddte meg Saul makacsságát és önhitt engedetlenségét, a népet pedig alázatosságra és hitre nevelte.

„… engedelmeskedjünk Isten akaratának, járjunk egyenesen parancsolatai szerint minden körülmények között. Az ilyen cselekedetek következményeiért az Úr felel. Iránta való hűséggel bebizonyíthatjuk az emberek és az angyalok előtt, hogy nehéz időkben is alkalmas eszközök vagyunk akaratának teljesítésére, nevének felmagasztalására .” (Ellen G. White:  Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó.  578. oldal. - részlet a "Saul vakmerősége" c. fejezetből.)

Jack J. Blanco
Southern Adventist University
Fordította: Liebhardt László

2012. december 20., csütörtök

Mai szakasz: 1 Sámuel 12


Azután, hogy Saul felszabadította Jábes-Gileádot, királlyá koronázták, és a koronázási szertartáson Sámuel próféta így szólt a néphez: „Meghallgattam szavatokat, és királyt adtam nektek. Íme, itt áll! Ő fiatal és erős, de én öreg és ősz vagyok. Van tanú ellenem, hogy elvettem bármit is, ami nem az enyém volt? Megcsaltam, elnyomtam bárkit is? Elfogadtam-e ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak?" És a nép így felelt: „Egyiket sem tetted ezek közül." Ekkor Sámuel ezt mondta: „Az Úr a tanúja annak, amit mondtatok." És ők ezt válaszolták: „Az Úr a mi tanúnk."

Ezután Sámuel emlékeztette őket azokra a hatalmas cselekedetekre a múltban, amelyeket az Úr tett Izráelért Mózes és Áron ideje alatt, illetve később, mikor imádkoztak és sírtak az Úrhoz segítségért, és Ő olyan embereket használt fel mint Gedeon és a többiek, hogy megmentse őket ellenségeik kezéből. Majd Sámuel így folytatta: „És amikor Náhás, az ammoniták királya felvonult, hogy elfoglalja Jábes-Gileád városát, az Úr Lelke leszállt Saulra, aki épp a mezőn szántott, és megverte az ammonitákat a ti érdeketekben. Mivel ti kitartottatok amellett, hogy legyen királyotok, miközben az Úr volt a ti királyotok, aki nagy dolgokat tett értetek, ezért itt a király, akit ti választottatok. Most tehát engedelmeskedjetek az Úrnak, és ha mind ti, mind a királyotok követitek az Urat, minden rendben lesz veletek. Azonban, ha nem tesztek így, az Úr keze ellenetek lesz, hasonlóképp ahogy ellene volt a ti atyáitoknak, amikor hűtlenek voltak.”

Hogy megmutassa a népnek az Úr erejét, Sámuel imádkozott mennydörgésért és esőért. Az Úr meghallgatta Sámuel imáját és mennydörgést és esőt küldött. Akkor a nép erősen félni kezdte az Urat és Sámuelt, az Ő prófétáját, mert ez volt a búzaaratásnak azon időszaka, amikor ilyen vihar egyáltalán nem fordult elő. Miután a mennydörgés és eső elvonult, Sámuel felbátorította az embereket, és így szólt: „Ne féljetek! Ugyan nem tettétek helyesen, hogy királyt választottatok, de kövessétek az Urat, és szolgáljatok Neki teljes szívetekből és Ő nem fog elhagyni titeket. És Isten őrizzen meg attól, hogy vétkezzek az által, hogy nem imádkozom értetek, hanem tovább tanítalak titeket a jó és helyes útra."

Ennek a fejezetnek az első leckéje magától értetődő. Akik azt állítják, hogy a prófétaság ajándékát birtokolják – és az elmúlt évek során néhányan a gyülekezeteinkben ilyen állítást tettek – valamint a vezetőknek is ugyanolyan becsületesnek és szilárdnak kell lenniük mint amilyen Sámuel volt. Mindenben, amit tesznek, készségesen ki kell mondaniuk, hogy „Az Úr a mi tanúnk." A második fontos lecke számunkra, hogy elfogadjuk Jézust királyunknak, elfogadjuk az Ő tanácsait, és higgyük el, hogy ha bármit rendbe kell tenni a munkánk sűrűjében, Ő a saját idejében majd mindent helyreállít. A harmadik lecke pedig az, hogy ne vétkezzünk azzal, hogy nem imádkozunk a saját gyülekezetünkért és azokért, akiket kiválasztottak arra, hogy prédikálják és tanítsák a helyes utat.

Jack J. Blanco
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 19., szerda

Mai szakasz: 1 Sámuel 11


Ez a fejezet feljegyzi Saul megkoronázása előtti, első bátor cselekedetét. A történet azután játszódik, hogy a nép királlyá választotta őt.

Náhás, az ammoniták királya Izráel ellen vonult, és körbevette Jábes-Gileád városát. A város vénei felajánlották, hogy szövetséget kötnek Náhással, és szolgálni fogják őt, ha nem pusztítja el a várost. Náhás csak egy feltétellel egyezett volna bele: ha megengedik, hogy minden egyes férfinak a városból kivágathassa a jobb szemét. A véneket sokkolta ez a feltétel, és megkérték, hogy adjon nekik hét nap gondolkodási időt. Náhás beleegyezett, és így megnyílt a lehetőség a vének előtt, hogy hírnököket küldjenek Saulhoz, hogy segítséget hozzon nekik.

Saul a mezőn dolgozott, várva a koronázását. Amikor a hírnökök megtalálták, sírva fakadtak. Saul ekkor megkérdezte őket, hogy miért sírnak. Ekkor elmondták, hogy Náhás, az ammoniták királya körülvette a városukat, és hogy milyen követeléseket küldött nekik. Mikor Saul ezt meghallotta, az Úrnak Lelke rászállott, és azonnal tettre késztette. Levágta az ökröt, amivel dolgozott, felvágta darabokra, és elküldte ezeket mindenhova Izráelbe ezzel üzenettel: „Aki nem vonul Saul után…, annak ökreivel így cselekesznek” (7. vers). Háromszázharmincezer ember válaszolt.  Saul ezután az alábbi üzenetet küldte a véneknek Jábes-Gileádba: „Holnap megérkezik a segítség!" Amikor a város férfiai meghallották ezt, megörültek. A következő nap Saul fogta az embereit, három részre osztotta őket, majd hajnalban megtámadták az ammonitákat. Többségüket megölték, akik megmaradtak, azokat pedig szétszórták.

Mindezek után a nép azt mondta Sámuelnek: „Ki az, aki nem akarja Izráelben, hogy Saul király legyen? Hozzák ide, hogy megölhessük őket, mert az Úr megáldotta Sault és megmentette Jábes-Gileád lakóit." Sámuel így válaszolt: „Ez nem a halál ideje. Ez annak az ideje, hogy hálaáldozatot mutassunk be az Úrnak, utána pedig hivatalosan is Izráel királyává tegyük Sault." A nép örvendezni kezdett ennek hallatán.

Saul szolgálatkészsége, bátorsága, valamint vezetői képessége, amiről akkor tett bizonyságot, amikor azt a hatalmas sereget vezette, mind-mind olyan tulajdonságok voltak, amelyeket Izráel népe elvárt egy királytól, hogy összemérhessék magukat más népekkel. Megtették tehát királlyá, és az emberi erőnek és képzettségnek tulajdonították a jábes-gileádi győzelemet, elfeledvén azt, hogy Isten áldása nélkül összes erőfeszítésük hiábavaló lett volna. Saul azonban bizonyítékát adta, hogy benne változás történt, és ahelyett, hogy a tiszteletet magának tulajdonította volna, Istennek adott dicsőséget; és ahelyett, hogy bosszút állt volna azokon, akik nem szerették volna, hogy király legyen, inkább a szánalom és megbocsátás lelkületét tükrözte. Ez megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy Isten kegyelme lakozik az ember szívében. (Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 572. oldal).

Ez a lecke mindnyájunknak szól, de leginkább azoknak, akik vezető pozícióban vannak.

Jack J. Blanco
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 18., kedd

Mai szakasz: 1 Sámuel 10


Sámuel meghívta Sault áldozati ebédre és különös módon bánt vele. A következő reggelen Sámuel négyszemközt beszélt vele, és csendben felkente királynak. Saul biztosan azt gondolta: „Kicsiny törzsből származom. A nagyobbak sohasem fognak elfogadni.”

Az Úrnak gondja volt erre is, de először még mást akart kimunkálni Saul lelkében. Saul igazi szükséglete az volt, hogy megtanuljon teljesen bízni Izráel Istenében. Mindig emlékeznie kellett arra, hogy Isten volt az, aki kiválasztotta őt, és királlyá tette. Királyként elért sikerei csakis az Úrtól jönnek.

Sámuel beszélt Saulnak a szokatlan eseményekről, amelyek aznap történnek majd vele, és minden úgy történt, ahogy azt Sámuel megmondta. Saul más emberré lett (lásd: 6. vers). Az Úr kiárasztotta kegyelmének áldását Saulra, és be is fejezte volna, amit elkezdett, ha Saul megtartotta volna kötelezettségeit az Úr iránt, és hittel engedelmeskedik Istennek (Fil 1:6; 1Tim 6:20).

Sámuel nemzeti gyűlést hívott össze Mispába, ahol „sors által” valamint az Urim és Thummim által az Úr kiválasztotta királynak a Benjámin törzséből való Sault. (20, 24. vers). Saul kicsinek érezte magát, és hazament, hogy várjon, míg az Úr dolgozik.

Az életében elkezdődött a küzdelem, amivel mi is, mindnyájan szembenézünk. A harc pedig akörül dúl, hogy Jézusra nézünk, és megbízunk Benne, vagy önállóan akarjuk uralni az életünket?

David Manzano
nyugalmazott lelkipásztor
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 17., hétfő

Mai szakasz: 1 Sámuel 9


A nép vénei hazatértek, és a hír bejárta az egész országot. De ki lesz a király? Ki lesz az, akinek a személyéről Izrael 12 törzse egyetértésre juthat? Biztosak lehetünk abban, hogy a véneknek, akik királyt kértek, volt javaslatuk arra nézve, hogy ki lenne a legalkalmasabb személy, természetesen a saját törzsükből való férfi. Ahogy Sámuel Isten vezetéséért könyörgött, és várta az Úr útmutatását, hite által már el is fogadta azt a személyt, akit majd Isten kiválaszt.
 
Voltak, akik szerint az egyik lehetséges jelölt Saul volt, aki egy igen tekintélyes családból származott.

Az Úr mindennapi események egymásutánját használta fel arra, hogy létrehozza a találkozást Saul és Sámuel között. Saul egyre több emberrel ismerkedett meg, ahogy szolgájával az elkallódott szamarak után kutatva az országot járta. Hatalmas termete miatt sokan felfigyeltek rá. Jólöltözött volt, derék, nemes, egyenes tartású, és egy szolgája is vele tartott. Mindez arra utalt, hogy fontos ember volt, nem csupán egy egyszerű földműves. Magától értetődő volt, hogy az emberek, akik a külső alapján ítélnek, azt gondolták róla: „Ilyen ember kell nekünk királynak.”
 
Amikor Isten tudtára adta Sámuelnek, hogy a következő napon találkozni fog Izrael jövendőbeli királyával, Saulnak mindez meg sem fordult a fejében. „Csak egyszerűen megtörtént, ami történt.” Isten a leggyakrabban így munkálkodik.

Azt láthatjuk meg mindebben, hogy Isten mindennapi dolgokat használ fel annak érdekében, hogy gondviselése által célját véghezvigye. A hit emberei – ha visszatekintenek a múltba –, felismerik ezt az igazságot. Köszönjük meg az Úrnak, hogy „minden együttmunkálkodik azok javára, akik Istent szeretik, akik azt tűzik ki életük céljául, hogy az Ő akaratát vigyék véghez". Az Őt szeretőknek még a megpróbáltatások is a javukra szolgálnak!

David Manzano
Nyugalmazott lelkipásztor
Fordította: Liebhardt László

2012. december 16., vasárnap

Mai szakasz: 1 Sámuel 8


Sámuel idős volt. Annyi minden jót tett élete során, ami nem került feljegyzésre. Ez igaz Isten embereinek többségére. A fény, ami mindannyiunkról sugárzik, akik hűségesek vagyunk Istenhez, nagyon kevés, vagy semmilyen nyilvánosságot nem kap. De nem vész el. A mennyben feljegyzésre kerül, és sokan meglepődnek majd az életük jó gyümölcseit látva.

Szeretni Istent, és bízni Benne, ez a próba. Az embereknek, akik a világot szerették, nem tetszett Sámuel jó példája és vezetése. Királyt akartak, mint a környező népek. Ez hitszegés, és Isten vezetésének elutasítása volt, de az Úr nem pusztította el őket. Sámuel által figyelmeztette a népet, hogy mit jelentene, ha királyuk lenne, és mit tenne velük egy uralkodó, majd hagyta, hogy azt kapják, amit akarnak. Isten nem leli örömét a kikényszerített szolgálatban.

Vigyáznunk kell, hogy ne a világ szemében akarjunk nagynak tűnni. Az egészségügyi központjaink, egyetemeink fontosak, és megbecsülést adnak számunkra a világban. Mindazonáltal, ami tényleg megérinti, és Krisztus felé vonzza a környezetünkben élőket, az az egyéni életünk, ahogy élünk és dolgozunk az emberek között.

David Manzano
Nyugalmazott lelki pásztor
Fordította: Kóczián Ágnes

2012. december 15., szombat

Mai szakasz: 1 Sámuel 7


A szövetség ládája biztonságban volt Kirját-Jeárimban a léviták felügyelete alatt. Régészeti ásatások során bizonyítékot találtak arra hogy Silót, a láda korábbi otthonát, Kr.e. körülbelül 1050-ben lerombolták, minden bizonnyal a filiszteusok, miután elrabolták a ládát. Jeremiás könyve 7:12-15 és 26:6-9 Siló lerombolását példaként hozza fel arra, hogy mi fog majd történni Jeruzsálemmel. Sámuel húsz éven át folytatta hűségesen munkáját, Isten Igéjének tanítását. Isten szava és a filiszteus elnyomás tanulsága voltak azok, amelyek visszavezették a népet Istenhez „és egész Izrael háza sóhajtozott az Úr után” (2. vers).

A nép készen állt a megújulásra és a reformációra, Sámuel pedig cselekvésre szólította fel őket. Félretették a bálványimádásukat, és egyedül az Úrnak szolgáltak. Ezután Sámuel összehívta Izrael népét Micpába. Ezt a gyülekezést azonban a filiszteusok háborús lépésként értékelték, és hadsereget küldtek ellenük.

Figyeljük meg, hogy „Sámuel az Úrhoz kiáltott”, „fogott egy bárányt és feláldozta” (9. vers). Az Úr hatalmas mennydörgése megverte a filiszteusokat, ami azért érdekes, mert a filiszteusok által tisztelt Baál a mennydörgés istene volt. Így hát Izrael győzedelmeskedett.

Minden győzelmünket a Bárány által érjük el. Úgy, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk: „legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével” (Jel 12:11). A végső események idején a sárkány, a fenevad és a hamis próféta egyesítik erejüket a Bárány ellen. A harc kimenetele reménytelennek látszik a Bárány szempontjából. Azonban hadd áruljak el egy titkot: a Bárány már legyőzte őket!

„Urunk, segíts mindnyájunknak meglátni a Győztes Bárányt, ahogyan diadalmasan hazavezeti maradék népét!”

David Manzano
Nyugalmazott lelkész
Fordította: Kóczián Károly

2012. december 14., péntek

Mai szakasz: 1 Sámuel 6


Isten leleplezte a filiszteus istenek tehetetlenségét. A filiszteusok nem azért győztek, mert jobbak voltak, hanem Izrael bűnei miatt engedte meg Isten, hogy Izrael vereséget szenvedjen tőlük.

A papok és jövendőmondók az alábbi tanácsot adták a filiszteus fejedelmeknek: "adjatok Izrael Istenének dicsőséget,... ne keményítsétek meg a szíveteket, ahogy az Egyiptomiak tették." Ismerték az igaz Istent, de ez nem késztette őket arra, hogy azt mondják: "Meg kellene tanulnunk Őt szolgálni!" A papok tanácsának a félelem volt az alapja, mert rossz dolgok történtek velük és a bálványaikkal. A félelem késztetheti az embereket, hogy a jót tegyenek, de ez önmagában nem elég az üdvösséghez. A filiszteusok megtapasztalták Izrael Istenének hatalmát, de ahogy megszűnt a büntetése, visszatértek régi életükhöz.

A frigyláda visszajuttatásához készített terv nem volt természetes, de lehetővé tette, hogy Isten egy sokkal erősebb tapasztalatot adjon a filiszteusoknak, mint a csapások, amiket az Egyiptomiak kaptak. A tehenek még nem viseltek igát, és még sohasem hagyták el újszülött borjaikat úgy mint most. És honnan tudták a tehenek, hogy át kell menni a határon Béth-Semes felé, és meg kell állni egy mező közepén?

Mit tett Izráel népe és vezetői a hét hónap alatt, azután, hogy vereséget szenvedtek, és elvesztették a frigyládát? Bűnbánatot gyakoroltak?

Örvendtek amikor a frigyláda visszakerült hozzájuk, és áldozatot mutattak be, de utána "azt tették, ami helyesnek tűnt nekik" és belenéztek. Engedetlenségükért azonnal megfizettek. Ez nem arról szól, hogy mennyit tudunk Istenről és a Bibliáról. "Az igazság szeretetére" van szükségünk, és "hitre, ami szeretet által munkálkodik, és megtisztítja az életünket." Így  Isten tanításának követése által meg fogunk változni.
David Manzano
Nyugdíjas lelkész
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 13., csütörtök

Mai szakasz: 1 Sámuel 5


A filiszteusok elrabolták a frigyládát, és azt mondták: „a mi isteneink a legnagyobbak.”  Isten jobban szerette volna, ha Izrael  népén keresztül mutathatta volna be önmagát, de a hitetlenségük miatt ez lehetetlenné vált. Isten tehát annak az ismeretnek alapján bizonyította önmagát a filiszteusoknak, amivel ők rendelkeztek. A frigyládát Asdódból Gáthba, majd Ekronba vitték. Mindenhol megismerték Izrael Istenének mindenek felett való hatalmát. A filiszteusok gyakran beszéltek az „istenekről”, akik csapással sújtották az egyiptomiakat, és most a csapást saját magukon tapasztalták meg. Kétségbeesésükben elhatározták, hogy visszaviszik a frigyládát a saját helyére, és ezt meg is tették.

Az Úr nekünk adott tanácsai között ezt találjuk: "Isten a megadott áldások által beszél népéhez és ha azokat nem értékelik, az áldások visszavonásával figyelmezteti őket." (Pátriárkák és Próféták, 440. oldal). Világunk egyre szaporodó problémái az áldások visszavonásának a jelei. Most van annak az ideje, hogy belekapaszkodjunk Isten erejébe és hitben és engedelmességben közelebb húzódjunk hozzá.

David Manzano
Nyugdíjas lelkész
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 12., szerda

Mai szakasz: 1 Sámuel 4


Amikor az emberek visszautasítják a bűnbocsánatot, és továbbra is bűnben élnek, akkor milyen messze mennek el? A negyedik fejezet tragikus beszámolója feltárja, hogy nem csak Hofni és Fineás, de Izráel vezetői is bármit megtettek azért, hogy folytathassák büszke, bűnös útjaikat. Meg sem kísérelték, hogy megfontolják Isten akaratát, inkább háborúba indultak. Tetteik azt bizonyították, hogy hitük szerint „Isten választott népének" lenni annyit jelent, hogy nem tudnak rosszat tenni, és csakis győzhetnek.

Ezek az események sok bölcs gondolatot juttatnak eszünkbe Isten Igéjéből.  „Nem késlekedik az Úr az ígérettel... hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen." „Mivel nem ítélkeznek hamarosan a gonosz tettek fölött, azért van tele az embereknek a szíve gonosz törekvésekkel." Aki nem figyel és továbbra is makacskodik, az elpusztul. „Saját gonoszságod ver meg." (2Pét. 3:9; Préd. 8:11; Péld. 29:1; Jer. 2:19 – új prot. ford.) Izráel elvesztette a háborút, a filiszteusok megszerezték a frigyládát. Éli 98 éves volt akkor, mikor ezt meghallotta. Hátraesett a székéből és meghalt. Mikor pedig a menye meghallotta ezt, idő előtt megszülte fiát, és meghalt. De előtte még elnevezte a fiát, akinek a neve Ikábód lett, ami azt jelenti: „odalett Izráel dicsősége."

Később Saul inkább megbízott Ahijában, Ikábód testvérének a fiában, aki vászon efódot viselt és papnak adta ki magát, mint Sámuel prófétában.

Sosem lehet nagy hitünk, ha nem hallgatunk Isten prófétáira, nem engedelmeskedünk szavuknak, és nem maradunk hűségesek a kis dolgokban. Kívánom, hogy Ikábód jelentését, „odalett Izráel dicsősége" soha ne kelljen ránk alkalmazni!

David Manzano
Retired Pastor
Fordította: Rajki Dávid

2012. december 11., kedd

Mai szakasz: 1 Sámuel 3


Krisztus ezt mondta: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az” - ezt látjuk a fiatal Sámuel életében is. Nem tudjuk, milyen gyakran hívta Sámuelt az öregedő Éli, hogy segítsen neki, de ez később rendszeressé vált. Sámuel egyik feladata az volt, hogy naponta kinyissa, majd becsukja a szentély ajtóit.

Éli tudta, hogy fiai megszegték a papság szentségét, hiszen erről beszélt is velük. Isten egy figyelmeztető üzenetet küldött Élinek, ezúttal Sámuel által, aki akkor még nem volt felnőtt férfi. Ezt az üzenetet hitpróbaként küldte Isten újra Élinek, Sámuelen keresztül. Áron nemzetségének papi hivatása itt ért véget, és innen Sámuel vette át a helyüket, aki hűségesen adta át Isten üzenetét Élinek. A próféta nem tartja titokban azt az üzenetet, amit Isten titokban nyilatkoztat ki számára. Meg kell osztania azokkal, akiknek szól.

A negyedik fejezet nyitómondata: „És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izraelben” valójában a harmadik fejezet záró gondolata kellene, hogy legyen. Isten szándéka az volt, hogy az Éli és fiai feletti ítéletről szóló üzenet figyelmeztetésként eljusson az egész Izraelhez, hogy népe visszaforduljon Hozzá.

Éli belenyugodott Isten szavaiba, elfogadta azokat, de nem tette meg a szükséges lépéseket. Milyen tragikus vég ez egy idős pap számára!
A Biblia összesen két pozitív dolgot említ meg Éliről abból a negyven évből, amikor Izraelt vezette: Annához intézett szavait – amikor megáldotta az asszonyt (1:17); majd azt, hogyan gondoskodott Sámuelről. Nagyon szerette Sámuelt, fiaként utal rá. Kétségkívül azt kívánta: bárcsak saját fiai is olyanok lettek volna, mint Sámuel.

A kívánságok nem teljesülnek maguktól. Az álmok, amelyeket arról szövünk, milyen nagy dolgokat teszünk majd Istenért, nem teljesülnek addig, amíg hitünk tettekre nem indít bennünket. Meg kell ragadnunk Isten ígéreteit, és hit által cselekedni Érte!

David Manzano
Nyugdíjas lelkész
Fordította: Baksa Zsófia

2012. december 10., hétfő

Mai szakasz: 1 Sámuel 2


A szégyen, és a sok szemrehányás, amit Annának meddősége miatt el kellett viselnie, már a múlté. Imája egy Istent dicsőítő himnusz. Az ebben lévő gondolatok Mózes 5. könyvéből és más mózesi írásokból származnak. Hogyan ismerhetett ennyi mindent Isten Igéjéből? Mivel férje lévita volt, bizonyára megtanulta tőle Mózes énekét (lásd 5Mózes 31:22, 30). Ezek voltak Isten azon szavai, amelyeket memorizáltak, és nemzedékről nemzedékre továbbadtak.

„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”  „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” A „Megújulás Isten Igéje által” elnevezésű kezdeményezésnek éppen ez a célja, hogy Isten és az Ő szava irányítsa az életünket.

Hofni és Fineás szemében teljesen jelentéktelen dolog volt, hogy elfogyasszák az áldozatoknak azt a részét, amit nem lett volna szabad. Hamarosan könnyelműen haladtak az engedetlenség  útján, papi hivatalukat a saját céljaikra használták, míg ez szexuális erkölcstelenséghez és ahhoz vezetett, hogy az emberek megvetették a papságot és az Istennek felajánlott áldozatokat. Éli beszélt a fiaival, de el kellett volna tiltania őket a papi hivatástól. Valószínűleg viccelődtek az „öregen” és folytatták szórakozásukat. „A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az ÚR előtt, mind az emberek előtt.” (2Sám 2:26 – új prot. ford.). Aztán az Úr elküldte egyik emberét Élihez egy figyelmeztető üzenettel.

Mi a helyzet a mi életünkkel? Mi a helyzet az én életemmel? Van-e olyasvalami, amit felismertem, és eldöntöttem, hogy tennem kell ellene valamit, ám azután haladtam tovább a régi rutin szerint? Nem szabad olyannak lennünk, mint Éli, hogy halljuk a figyelmeztetést, és azt gondoljuk „Igen, meg kellene tennem", de mégsem lépünk a helyes irányba. Térdeljünk le még ma, és imádkozzunk bűnbánó, odaadó szívvel! Ha megtesszük, az Úr meghallgat, és megbocsát nekünk. Kegyelemet és bátorságot fog adni, hogy győzhessünk. Az Ő ígérete biztos!

David Manzano
Nyugdíjas lelkipásztor
Fordította: Baksa Viktória

2012. december 9., vasárnap

Mai szakasz: 1 Sámuel 1


Az első fejezet szomorú képet fest Isten népéről. A hitehagyás széles körben elterjedt volt, és „mindenki azt tette, amire bűnös vágyai vezették”. Amikor Éli, Isten főpapja, hallotta Anna imáját, azt gondolta: már megint valaki, aki túl sok bort ivott. Így hát odament, hogy beszéljen Annával, de hamar rájött, hogy ő komoly hívő, aki gyermekáldásért imádkozik. Bizonyára azt gondolta magában: „Uram bocsáss meg nekem”. Aztán az Úr arra indította, hogy biztosítsa Annát, kérése teljesülni fog.

Éli kegyes ember volt, de mint vezető hiányzott belőle az erkölcsi bátorság. Az Úrnak olyan emberre lett volna szüksége, aki határozottan vezet, és nem fél megtenni bizonyos szükséges lépéseket. A változás egy asszonnyal kezdődött, akinek nem lehetett gyermeke, de az emiatt átélt szégyen nem fordította el őt Istentől. Az Úrba vetette bizodalmát, és tudta, hogy Ő válaszol az imáira. A férje Elkána lévita volt, aki Efraim törzsénél telepedett le. Olyan ember volt, aki hűséges Istenhez, és megtartja a parancsolatait. Mindazonáltal, hogy gyermeket nemzhessen, másodfeleséget vett, ami akkoriban gyakorinak számított. Ez csak tetézte Anna gyermektelenségének szégyenét. Az év egyik ünnepén Silóban történt, hogy Anna kiöntötte bánatát és vágyát egy fiúgyermek iránt. Megígérte, ha az Úr megáldja őt vele, visszaadja Neki a fiút egész életére.

Ilyen anyát keresett Isten. Nem sokkal ezután életet adott a kis Sámuelnek, és mindent megtett ima és példamutatás által, hogy felkészítse őt az Úrnak való szolgálatra. Nem volt számára egyszerű elvinni Sámuelt Silóba, és otthagyni őt, ahogyan azt az Úrnak megígérte. Nem kétséges, hogy a kisfiú mindig az eszében és szívében volt. Látszik ez a felöltőkből is, amiket Anna évente készített Sámuelnek, ahogyan ifjúvá cseperedett. Az Istenben való hitet a kis Sámuel először az anyjában láthatta. Bár a Biblia nem mond semmit Sámuel anyja iránt érzett szeretetéről, bizonyára nagyon erős volt. Az évenkénti találkozások, amikor a család Silóba ment, hogy Istent dicsőítse, nagyon különleges alkalmak lehettek mindannyiuk számára.
David  Manzano
Retired Pastor
Fordította: Kóczián Ágnes

2012. december 8., szombat

Mai szakasz: Ruth 4


Bár Mózes ötödik könyve 25:7-10 azt a szégyen-szertartást írja le, ami akkor volt esedékes, ha egy közeli hozzátartozó nem akarta elvenni az elhunyt személy feleségét, Boáz azonban nemesen cselekszik ebben az helyzetben. Udvariasan elkéri a rokon saruját, hogy ezzel pecsételje meg az egyezséget. Ahelyett, hogy a közeli rokont „a saruját lehúzó”-nak nevezné el, a történet – igen tapintatosan – nem említi az illető nevét, hogy ezzel is Isten vezetése kerüljön előtérbe a döntésben. Urunk jósága nem munkálja senki kárát!

A történet kimenetele két okból is egyedi. Először is, Ruth gyermekének születésekor az asszonyok Naominak gratulálnak. Ez csak addig tűnik furcsának, míg eszünkbe nem jut, hogy az elbeszélés az ő keserű reménytelenségével kezdődött. Erre a történetre éppúgy illene a Naomi könyve megnevezés is!

Másodszor, az árpa bőséges aratásának előképe, ami az előző fejezetek végén újra és újra feltűnik, itt teljesedik be, hiszen utód születik Dávid vérvonalába. Ez pedig Krisztushoz, a mi Urunkhoz vezet – ahogy azt mindenki tudja, aki tanulmányozta már a próféciákat. A szerelmes mesék „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésétől eltérően Ruth története az eljövendő Messiás ígéretével bátorítja az olvasó lelkét. Egy novella sem végződik az irodalomban ilyen izgalmasan, vagy éppen – a prófécia ígérete feletti – ekkora örömujjongással!

Jan Haluska
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly

2012. december 7., péntek

Mai szakasz: Ruth 3

A fejezet Naomi káprázatos tervével kezdődik. A titok, amit Naomi és Ruth Boázzal eljátszanak, telítve van az Istentől származó szeretettel. A zsidó menyasszonyoknál szokás volt, hogy az első éjszakán mint férjes asszony a férje lábainál aludjon, férje köntösének a szélével betakarva. Lopódzva elfoglalt helyével, Ruth házassági ajánlatot tesz Boáznak, de mert titokban tette, nem hozta Boázt zavarba, ha esetleg visszautasítaná. Boáz azonban ajándékként értékeli ezt az ajánlatot. Naomihoz hasonlóan őt is kétségek gyötrik, hogy valaha is megtalálja a boldogságot egy teljes családban. Jövője, Ruth jövője, és Naomi jövője, egy közös csoda része, amit egyikőjük sem tudott volna előre megjósolni. Az üzenet egyértelmű: Isten gondviselése egyvalaki iránt áldást hoz másoknak is. Ez a fejezet is bőséges aratással ér véget. A „hat mérték” árpa körülbelül 27 kilogrammot, vagy ennél is többet jelentett! Péter halakkal megrakott hajójához hasonlóan (János 21:6), ez a szakasz is arra emlékeztet minket, hogy Isten arra vágyik, annyi áldást árasszon ránk, amennyit csak el tudunk fogadni. Végül Naomi bölcsen azt tanácsolja Ruthnak, hogy várjon az isteni gondviselésre, amely nem siet, és nem is késik.
Jan Haluska
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid