Valószínűleg eltelt
egy kis idő a korinthusi hívőkkel együtt töltött idő óta, mire Pál apostol a 2.
Korinthusi Levelét megírta. Ugyan a gyülekezethez fűződő viszonya eléggé
közvetlen volt az apostolnak ahhoz, hogy nyíltan megfeddje őket a különböző problémák
miatt, és hogy adománygyűjtésre szólítsa őket a jeruzsálemi zsidó hívők
számára (1Kor 16:1-4), mégis valami nyilvánvalóan megváltozott. Úgy tűnik, hogy
konfliktus alakult ki amiatt, hogy Pál megváltoztatta tervét azzal
kapcsolatosan, hogy mikor tér vissza hozzájuk (2Kor 1:23; 2:1; 7:12).
Valamivel azután,
hogy Pál Korinthusba látogatott, írt egy másik levelet (egy közbülső harmadik
levelet) is a gyülekezetnek „könnyhullatással” fájdalmakkal teli látogatásáról
(2Kor 2:3-4). Habár ez a levél nem maradt fenn, tudjuk, hogy mire két
Korinthusi levél megszületett, Pál már elhagyta Kis-Ázsiát, hogy Macedóniába
menjen (2Kor 2:13), ahol meghallhatta Titusz beszámolóját arról, hogy a
gyülekezet megkapta ezt a „könnyhullatással” írt levelet. Végül a gyülekezetben
megszűnt a pártoskodás, ami nagy örömet és bátorítást jelentett az apostol
számára (2Kor 7: 5-16).
Így tehát érthető,
hogy a második levél elején Pál apostol magyarázatot ad arra, hogy miért változtatta
meg utazási terveit (2Kor 1:15-20). Vigasztaló szavakkal kezdi a levelet Pál
arról, hogy Isten velük lesz a bajok közepette is (1: 3-11). Ezek a szavak ma
is érvényesek, annak ellenére, hogy nagyon régen íródtak. Ma is vigasztalást
keresünk Krisztus lábainál, éppúgy, ahogyan osztozunk Megváltónk szenvedéseiben
is (lásd: 5. vers). A Biblia nem ígéri, hogy elkerülnek bennünket a próbák és a
szenvedések, hanem arra késztet, hogy ilyen helyzetekben igyekezzünk Jézus
Krisztus által bátorítást nyerni. Mint hittestvéreknek, megvan a lehetőségünk
arra, hogy meglássuk a körülöttünk élők között azokat, akik „társaink a szenvedésben”, és akik „társaink a vigasztalásban” is (7.
vers).
Azon az egyetemen,
ahol tanítok, a közelmúltban élete hajnalán meghalt egy
fiatalember. Még csak 23 éves volt. Ilyen esetekben gyakran meglepnek bennünket
félelmeink. Ha őszinték vagyunk, mindannyiunknak el kell ismernünk, hogy vannak
olyan szituációk – amikről Pál apostol is ír –, amiket aligha élnénk túl (8.
vers). Mégis a reménység emberei vagyunk, mert Jézus Krisztus megmentett minket
egy „még szörnyűbb haláltól”, az Istentől való elidegenedéstől, amit a bűn
hozott az emberiségre. Ez a szabadítás Jézus Krisztus kereszten meghozott áldozata
által vált lehetővé. Megpróbáltatásai közepette Pál azt mondja, hogy hálás a
szolgálatáért és szenvedései miatt elmondott sok imáért, valamint a Jézus
Krisztusban elnyert becses ajándékért, az üdvösségért (11. vers). Az ima nem óv
meg minden szenvedéstől, de erőt ad, hogy el tudjuk viselni
megpróbáltatásainkat.
Michael W. Campbell, Ph.D
tanársegéd, Történelem és Teológiai tanszék
Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet
Fülöp-szigetek
Fordította: Liebhardt László