Mai szakasz: Római levél 6

A Római levél hatodik fejezete a Szentírás egyik legnagyszerűbb része. Pál apostol az evangélium erejének leírásával a lényegre világít rá. Az első öt fejezetben láthattuk, mennyire szükségünk van Isten kegyelmére, ami hatalmasabb a bűneinknél. Mindazonáltal Pál nagyon világosan rámutat, hogy Isten kegyelme nem hagyja jóvá a bűn továbbfolytatását. Sőt, rámutat, hogy ha hit által megigazultunk, akkor halottak vagyunk a bűnnek és nem élünk tovább bűnben (1-2. vers).

A megigazult élet Jézus Krisztusba keresztelkedett élet, ami azt jelenti, hogy az Ő halálába keresztelkedtünk meg. Krisztussal együtt eltemettettünk, ezért új, lelki életre támadhatunk fel. Ahogyan Jézust az Atya dicsősége támasztotta fel a halálból, úgy minket is egy új, hitbeli életre támasztott (3-4. vers). Teljesen meg vagyunk győződve róla, hogy Isten minket is képes erre az új életre támasztani, ahogy Jézus testét is életre keltette.

A következő versek gyönyörű képet adnak arról, hogy „az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk.” Ez Jézus kereszthalálára utal. Tehát „a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek, mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól” (5-7. vers). A régi énünk  megfeszítését láthatjuk itt, a bűn régi emberének halálát. Felszínesen értelmezve ez azt jelenhetné, hogy aki meghalt, az megigazult. Ezért kell megfeszíttetni Krisztussal és meghalni a bűnnek, ami egyenlő a megigazulással. Ellen White szerint viszont: „Isten - mielőtt megigazíthat valakit - a szív teljes átadását kéri. Folyamatos engedelmességre van szükség, olyan tevékeny, élő hit által, melyet a szeretet éltet, és amely megtisztítja a lelket.  (Szemelvények Ellen G. White műveiből. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 1. kötet, 335-336. oldal)

Pál kijelenti, hogy Krisztuson a bűn már nem uralkodik, és amíg alárendeljük magunkat Neki, addig rajtunk sem (8-15. vers). A fejezet azzal a végkövetkeztetéssel zárul, hogy vagy a bűnnek, vagy az igazságnak vagyunk szolgái. Ha engedünk óemberünk bűnös természetének, akkor a bűn urát szolgáljuk. Ha azonban az igazságosságot szolgáljuk, akkor Istennek engedelmeskedünk. Választanunk kell: a bűn rabságának adjuk meg magunkat, vagy Istennek, aki megszabadít minket a bűntől (16-23. vers). Ha a bűn szolgái vagyunk, annak zsoldja a halál, ha pedig hajlandók vagyunk az igazságosságot szolgálni, elnyerjük az örök életet. Teljesen egyértelmű a két választási lehetőség. Te kinek a szolgálata mellett döntesz ma?

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Csala Beáta