Mai szakasz: 1 Korintus 13

A szeretet a legnagyobb ajándék. Sokkal fontosabb, mint az előző fejezetben felsorolt lelki ajándékok sokasága (mindamellett, hogy nagyon fontosak). Pál szót emel a különböző ostoba megoszlások és ellenségeskedések ellen, hogy emlékeztessen arra, ami igazán fontos: a szeretetre.  

A görög-római világban különböző szavakat használtak a szeretetre. Pál apostol egy megkülönböztetett kifejezést, az agapét használja, hogy emlékeztessen Isten önzetlen, önmagát megüresítő szeretetére. Ez élesen különbözik attól, amit a médiában, az interneten és hamis hirdetésekben kapunk. Isten szeretete más. Nem számít, hogy milyen ékesszóló vagyok, vagy milyen lelki ajándékaim vannak (1-2. vers), ha nincs bennem szeretet, „semmi vagyok” (2. vers). Valaki táplálhatja az éhezőket, vagy vértanúságot vállalhat, de ezt lehet helytelen indítékkal is tenni, és akkor nem ér semmit (3. vers).

Ezek után Pál körülírja ezt a különleges agapé szeretetet (4-8. vers). Miközben sok lelkész – magamat is beleértve - ezt a szakaszt esküvőkön szokta használni, ez egy olyan szakasza Szentírásnak, amelyhez jó, ha hozzámérjük magunkat, ahogyan növekszünk a keresztény tapasztalatban. Fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy minden, amit teszünk, arra vezet, hogy még szeretőbb és szeretetre méltóbb keresztények legyünk? Lelkészként néha meg kell kérdőjeleznem egyes testvérek teológiáját vagy gyakorlati életmódját – még akkor is, ha talán igazuk van – ha ez barátságtalan személyekké teszi őket. Az egyik legkeményebb tapasztalatom az volt, amikor egy gyülekezeti konfliktust meg kellett oldanom. Ez az ügy végül a gyülekezet testvéri gyűlésén kötött ki, amelyen a házaspár gyülekezeti tagságát megszüntettük. Noha folyamatosan rámutattak arra, hogy teológiailag igazuk van, a gyülekezet testvéri közössége mégis megszavazta tagságuk törlését, mivel rossz lelkülettel, mindig mások hibáival foglalkoztak. Másként fogalmazva, nem Isten szeretetét mutatták, hanem mély sebeket okoztak testvéreiknek és a gyülekezet vendégeinek. Az igazi keresztény hit és gyakorlat legfontosabb próbája az a vágy, hogy bemutassuk Isten szeretetét.   

Minél közelebb kerülünk Jézushoz, annál inkább érezzük, hogy szükségünk van rá. Ezért emlékeztet Pál bennünket a keresztény érettségre. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat” (11. vers). Pál egy másik példát is használ: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre” (12. vers). Mindkét példa arra emlékeztet bennünket, hogy nem akkora a szeretetünk, amekkorának lenni kellene, de ahogy napról napra közelebb kerülünk Jézushoz, egyre inkább hasonlítani fogunk rá.

Michael W. Campbell, Ph.D
tanársegéd, történelem és teológiai tanszék
Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet
Fülöp-szigetek