2012. november 30., péntek

Mai szakasz: Bírák 17


A megelőző történetekben újra és újra emlékeztettek minket, hogy akkoriban mindenki „azt cselekedte, amit jónak látott.” (17:6) . A következő fejezetek világosan bemutatják, hogy hogyan is történt ez, és mik voltak az erkölcsi következményei (a politikaiak mellett) Izrael népe számára.

A legtöbb bibliafordítás ennek a fejezetetnek a „Míká bálányimádása” nevet adja. A korábbi történetekből már tudjuk, hogy a bálványimádás virágzott Izraelben a Bírák idejében. Ami azonban ebben a történetben figyelemre méltó az az, hogy mennyire nagyon szűklátókörűek a szereplők azt illetően, hogy bármit is rosszul tennének: a hamis imádat középpontjában álló bálványt (3-4. vers) az Úrnak szentelték! Mi több, a Míká által emelt törvénytelen oltár Efraim hegyén áll, ugyanott, ahol a silói törvényes oltár is (Józsué 18). Még a történetben szereplő lévita se tudja (vagy nem érdekli), hogy egy törvénytelen imádati helyet felállítani faragott képekkel problémának számít, és boldogan elfogadja a helyzetet úgy, ahogy van (11. vers). Egy igazi lévita alkalmazásával Míká úgy gondolja, hogy az oltára nemcsak hogy törvényes, hanem az Úrnak tetsző is: Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az ÚR, mert egy lévita lett a papom.” (13. vers – új prot. ford.)

Míká megfontolatlan tetteinek az egész izraeli nemzetre több generáción át kiható következményei lesznek. És a dologban az a valóban szomorú, hogy ő nincs is tudatában mindennek. Az Úr szomorúan jelenti ki: „Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent. Mivel te megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek: nem leszel papom! Nem törődtél Istened tanításával, én sem törődöm fiaiddal” (Hós. 4:6).

Ez egy lecke a mi számunkra, hiszen mi vagyunk a választott nemzedék. Isten kihívott minket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hogy királyi papság, szent nemzet, az Ő elkülönített népe legyünk, hogy azt tegyük, ami igaz, és megtartsuk az Ő parancsait (1Pt 2:9 és Jel 14:12).

Justo E. Morales
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly

2012. november 29., csütörtök

Mai szakasz: Bírák 16


Sámson ismét figyelmen kívül hagyja isteni elhívását (vagy Isten parancsát), ezzel veszélyezteti saját életét és küldetését. Az utolsó alkalommal, amikor egy filiszteus nő után vágyakozott, a következmények szerencsétlen kimenetelűek voltak. Mivel Sámson tudja, hogy senki sem tudná megállítani, ezért pimaszul a filiszteusok földjének belseje felé nyomul, hogy bűnös vágyait kielégíthesse. Akárcsak korábban, lázadozása ellenére is erőt ad neki Isten, hogy megmentse magát. Ám éppen ez a probléma Sámsonnal: az Istentől kapott erőt saját érdekében használja. Nagy hőstettei közül egyet sem azért vitt véghez, hogy megmentsen akár csak egy izraelitát is az elnyomás alól.

Sámson bukása nem annak az eredménye, hogy a rossz személyben bízott meg. Nem megtévesztés hatására fedte fel erejének titkát.  Önként adta át, és tudta, hogy valószínűleg fel fogják használni ellene. Oly’ sokáig élt lázadásban, és oly’ sokszor szegte már meg Istennek tett nazireusi fogadalmát, hogy már nem érzékelte, milyen következményei lehetnek bűnének. Mint megannyi alkalommal, most is azt gondolta, Isten meg fogja szabadítani ellenségeitől. De lázadásának végső pillanatával utoljára pazarolta el Isten áldását. „Jóllehet ereje nem hosszú hajában rejlett, de ez Isten iránti hűség jele is volt. És amikor a jelképet feláldozta szenvedélye kielégítésének, elveszítette az ezzel járó áldást” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 527. oldal).

A Bibliában szereplő összes bíra és hős közül Sámsonban volt meg a legtöbb lehetőség. Ha Sámson hűséges maradt volna isteni elhívatásához, Isten célja megvalósulhatott volna az Úr dicsőségére és Sámson becsületére. De Sámson engedett a kísértésnek, és hűtlennek bizonyult feladatához, ezért küldetése vereséggel, szolgasággal és halállal végződött (lásd: Pátriárkák és próféták 528. oldal). Sámson élettörténete azt mutatja be, hogy Isten elvégzi akaratát – Sámson ellenére is.
Justo E. Morales
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid 

2012. november 28., szerda

Mai szakasz: Bírák 15


Amíg az előző fejezet Sámsonnak, mint Isten emberének a bukását fedi fel előttünk, addig ez a fejezet azt emeli ki, hogy hogyan bukik meg mint vezető. A  filiszteusok elleni támadásra nem az a vágy késztette, hogy véget vessen az izraeliták elnyomásának, hanem saját önző vágya, hogy megmutassa, milyen erős. Sámson cselekedetei még az akkori mértékekkel mérve is túlzottak és indokolatlanok voltak.  Az előző bírákkal összevetve, akik az Úr nevében csatába mentek, Sámson egyszer sem hívta segítségül az Urat, de ennek ellenére Isten Lelke erővel ruházta fel, hogy legyőzze ellenségeit (14. vers). Büszkélkedik a győzelmével ahelyett, hogy Istennek tulajdonítaná azt. Csak akkor hívja segítségül Istent, amikor szüksége van rá, és akkor is csak panaszkodik, ahelyett hogy könyörögne Istenhez.

Sámson látszólag mégis megússza, mert Isten továbbra is megáldja őt - lázadozásai ellenére. Bár az életét megmentette, a küldetése, hogy Isten népét megmentse, meghiúsult a saját önzősége és éretlen hozzáállása miatt. "Amiképpen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velük". Júda emberei ahelyett, hogy összefognának Sámsonnal, hogy lerázzák a filiszteusok igáját, inkább meghunyászkodnak a fenyegetés előtt, és nincsen lelkiismeret-furdalásuk, amikor saját embereik közül feladnak egyet (9-13. vers).  Sámson fél attól, hogy nekitámadnak, és így meg kell ölnie a saját embereit. A kiválasztott szabadítónak megvan az ereje, hogy megöljön ezer embert, de hiányzik az erkölcsi tartása, hogy tiszteletet parancsoljon és megbízzon benne akár csak egy izraelita is. A saját igazságérzete vezeti, így nem különbözik a Filiszteusoktól, akik ellen harcol.

Sokan közülünk Sámson életét élik. Meghívást kaptunk, hogy Isten népének vezetői legyünk. Isten olyan tulajdonságokkal és képességekkel áldott meg, amikkel nagy tetteket vihetünk végbe Őérte. De Sámsonhoz hasonlóan mi is önfejűek vagyunk, a saját képességeinkben vagy helyzetünkben bízunk, hogy megvalósítsunk dolgokat.  Sikereink miatt talán nem vesszük észre, hogy mi akarunk irányítani ahelyett, hogy engednénk: Isten vegye át a vezetést. Ne felejts el imádkozni Jézushoz ma, hogy a Szentlélek vezesse az életedet!

Justo E. Morales
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 27., kedd

Mai szakasz: Bírák 14


Ez a fejezet elénk tárja Sámson jellemét, és megalapozza egész további életének történetét. Sámsont indulatai vezérlik, testileg erős ugyan, de lelkileg gyenge. A szándéka, hogy egy filiszteus nőt vegyen feleségül, ellenkezik mind szülei kívánságával, mind a bibliai törvénnyel, mind a saját, Istennek szentelt názir státuszával. Sámsonnak azonban ezek az áldások mind nem számítanak, csak az érdekli, ami a szemének tetszik (3. vers).

Isten már születésétől fogva olyan szabályrendszert adott Sámson életébe, ami fegyelemre és önuralomra tanította őt. Egy olyan személy számára, aki elég erős volt ahhoz, hogy puszta kézzel széttépjen egy vadállatot (6. vers), a mértékletesség és az önuralom elmulaszthatatlanul megtanulandó leckék voltak. Ennél is fontosabb azonban, hogy Izrael bírájaként és megszabadítójaként Sámson népének lelki vezetője volt. Míg mindenki úgy tett, ahogy saját maga jónak látta, addig Sámsonnak úgy kellett tennie, ahogy azt Isten jónak látta és egyesítenie kellett Izraelt az Úrért. Sajnos pont a szemei azok („Láttam ... egy nőt”), amik miatt első alkalommal elbukik elhívásának teljesítésében.
Az Úr mégis Sámson által viszi véghez akaratát, az ő gyenge jelleme ellenére is. Az Úr Lelke kétszer is rászáll, és erőt ad neki bámulatos tettek véghezvitelére. Ez, a Sámson és a filiszteusok közti, kezdeti összetűzés előrevetíti azokat az eseményeket, amik által az Úr a szabadításról gondoskodik az Ő népe számára. Sámson törvénytelen bizalmaskodása a filiszteusokkal azonban végül a saját vesztét okozza majd.
Istennek célja van az életünkkel. Sámson tudatában volt a saját elhívásának, de ez a tudat nem befolyásolta abban, hogyan élte az életét. Mennyivel többet tudott volna Isten Sámsonon keresztül elérni, ha úgy dönt, hogy alárendeli az akaratát Neki! Nekünk is megvan ez a döntési lehetőségünk ma: a szenvedélyeink rabjai legyünk, vagy engedjük Istent, hogy szent edényekké formáljon minket Szentlelke számára.
Justo E. Moralis
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly

2012. november 26., hétfő

Mai szakasz: Bírák 13


Sámson nem hasonlítható össze sem az előtte, sem az utána uralkodó bírák egyikével sem, hiszen az ő elhívásának nincsen párja. Valójában a kiválasztása már fogantatása előtt, a szülein keresztül történt. Bár a Biblia említ még más meddő asszonyokat, akiknek Isten előre megígérte a gyermekáldást (Sára és Izsák, Anna és Sámuel, Erzsébet és János), de Sámson édesanyja az egyetlen közülük, akit Isten angyala személyesen látogatott meg. Ezután az Úr elküldte  isteni hírnökét másodjára is, ezúttal azért, hogy Manoah-val, Sámson édesapjával beszéljen. A másik olyan alkalom a Bibliában, amikor mindkét szülő személyes üzenetet kap Istentől, az Mária és József, Jézus földi szüleinek az esetében történt (Máté evangéliuma 1. fejezete, és Lukács evangéliuma 1. fejezete)

Habár Manoah felesége teljes egészében, pontosan idézett mindent, amit az angyal mondott neki, Manoah mégis kételkedett. Nem arról van szó, hogy nem hitt a feleségének, hanem mint Gedeon, bizonytalan volt abban, felkészült-e az előtte álló feladatra. Biztosan kell, hogy legyen még több utasítás, mint amennyi volt. Biztosan van még valami azon kívül, hogy engedelmeskedjenek Isten egyszerű parancsainak, és azok alapján neveljék fel a megígért gyermeket. Manoah-nak szüksége volt egy jelre, és azt csodálatos módon meg is kapta Istentől (13:19-20).

Biztató számunkra, hogy Isten akkor is tovább akar velünk dolgozni, ha kételkedünk szavaiban. Akár alkalmatlannak érezzük magunkat, akár csak bizonytalanok vagyunk az Ő akaratával szemben, az Úr találni fog egy megoldást, hogy megadja számunkra azt a biztonságot és útmutatást, amire szükségünk van. Manoah-ból hiányzott a lelki tisztánlátás, hogy észrevegye Istent, mikor Ő megjelent előtte. Ahhoz azonban eleget tudott, hogy útmutatásért imádkozzon, és az Úr válaszolt imájára.

Justo E. Morales
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 25., vasárnap

Mai szakasz: Bírák 12


Ahelyett, hogy hálásak lettek volna neki, hogy legyőzte Izrael elnyomóit, az efraimiták irigyek voltak, hogy Jefte nélkülük vezette győzelemre seregét. Az előzőekből már tudjuk, hogy az efraimiták hajlamosak voltak az alaptalan önteltségre, és ez alkalommal sebzett büszkeségük szükségtelen konfliktushoz vezetett.

Jefte helytállóan érvel, hogy az efraimiták haragja nem jogos. Az ammonitákkal folytatott korábbi tárgyalása adott alapot Jeftének arra, hogy értelmes és igazságos magyarázatot adjon tetteire. Ám ellentétben azzal, amit az Ammon fiainak kijelentett, Jefte ez alkalommal nem mondja azt, hogy az Úr tegyen ítéletet Gileád és Efraim között. Arról sem kapunk jelentést, milyen választ adtak az efraimiták. Jefte egyszerűen összegyűjtötte a gileádi sereget, és hadba vonult Efraim ellen. Gedeon annak idején szóbeli érvekkel csillapította le az efraimitákat (8:2-3), Jefte úgy dönt, megbünteti izraelita testvéreit arrogáns viselkedésükért. Nem csak a csatában győzték le az efraimitákat, hanem hidegvérrel ezreket mészároltak le közülük (12:5-6).

Csábító az az elgondolás, hogy az efraimiták csak azt kapták, amit érdemeltek. A kérdés nem is igazán az, hogy mit érdemeltek, hanem az, hogy Isten akarata volt-e büntetésük. Jeftéhez hasonlóan mi is gyakran elítéljük testvéreinket, akik ártottak nekünk. Nem engedjük, hogy Isten bánjon el az életünket megkeserítő „ammonitákkal”, hanem habozás nélkül háborút indítunk testvérünk ellen, aki megtámadott bennünket.

Amikor Krisztus követői veszekednek, Sátán diadalt ül. Amikor engedjük, hogy a büszkeség uralja szívünket, meghazudtoljuk Jézus bizonyságtételét bármennyire is úgy véljük, hogy igazunk van.  Ha naponként alárendeljük Istennek énünket, azzal nem csak szívünket óvjuk meg a bűntől, de attól is megmenekülünk, hogy fegyverekké váljunk, amiket sátán könnyűszerrel fel tud használni saját hittestvéreink ellen.

Justo E. Morales
Southern Adventist University

2012. november 24., szombat

Mai szakasz: Bírák 11


A gileádi Jeftével kapcsolatos első benyomásunk nem annyira pozitív. Egy prostituált törvénytelen fia, egy számkivetett, akinek problémás családi háttere van, és egy gyülevész csapat vezetője. Azonban ez a látszólag semmirekellő ember Izrael bírája lett hat évre (12:7), de csak azután, hogy közben egy néhány kemény leckét megtanult.

Az előző bírákkal ellentétben Jefte vezetésre való elhívása feltűnően hiányzik. A gileádiak feletti uralma egy alku eredménye a gileádi vezetőkkel (11:8-10). Ennek ellenére azonban nem kétséges, hogy a színfalak mögött Isten irányítja az eseményeket. Az Úr felhatalmazza Jeftét, hogy harcoljon Izrael ellenségeivel (11:9) és kezébe adja az ammonitákat  (11:32). Az Úr szabadítása hasznot jelent Izraelnek (11:27), Jeftének azonban nem.

Jefte története véget érhetett volna itt, ha nem tette volna azt a végzetes esküt. Mivel Isten megsegítette az ammoniták ellenei harcban, Jefte úgy érezte, éppúgy alkudozhat Istennel, mint ahogy ezt Gileád vezetőivel tette. Sokkol bennünket az, ahogyan félreértelmezi az áldozatrendszert. Jeftének nem volt szabad feláldozni mindazt, ami háza ajtaján kijön (11:31). Ő azonban azt gondolja, hogy Istent meg lehet vesztegetni égő áldozatokkal. Ez a szükségtelen eskü sok gyászt hozott Jefte és egyetlen lánya életébe.

A beszámolóból nem tűnik ki világosan, hogy mi történt Jefte lányával. Az eskü úgy lett megfogalmazva, hogy azt a benyomást keltse, hogy Jefte egy valóságos áldozatra gondolt. A Biblia nem mondja el azt, hogy feláldozták volna. Egyszerűen arról számol be, hogy beteljesítette apja fogadalmát és nem ismert férfit (11:39), gyászolja élethosszig tartó szüzességét (11:37) és nyilvánvalóan tart attól, hogy apja feláldozhatja. Mivel a Törvény tiltja az emberáldozatot (5Móz 18:10), Jefte lányának egy nazír magányos életét kellett élnie (4Móz 6).

Jefte tapasztalata egy bibliai lecke arra nézve, hogy vigyázzunk mit mondunk. Egy figyelmeztetés is, hogy ne alkudozzunk Istennel, mintha a Mindenható egy pogány istenség lenne, akit manipulálni lehet. Gyakran azon találjuk magunkat, hogy ezt mondjuk: „Uram, ha ezt és ezt megteszed nekem, akkor jobb keresztény leszek.” Az Úr semmire sem vágyik jobban, mint arra, hogy szívünk Övé legyen, és feltétel nélkül alárendeljük magunkat neki. Szeretné ránk árasztani áldásait, de alá kell rendelnünk magunkat az Ő akaratának, és nem szabad azzal próbálkoznunk, hogy jó cselekedeteinkkel manipuláljuk Őt.

Justo E. Morales
Southern Adventist University

2012. november 23., péntek

Mai szakasz: Bírák 10


Ebben a fejezetben láthatjuk, hogy Izrael bálványokat imádott: mikor pedig ellenségeik elnyomták őket, akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért (15. vers). Ám amikor az elnyomás véget ért, akkor visszatértek a bálványimádáshoz. Könnyű bíráskodnunk az izraeliták felett, és ezt mondanunk, „hogyan tudták ezt folytatni, amikor ilyen ismétlődő tapasztalataik voltak Isten jelenlétéről és megmentő tetteiről?”

Igen, mi magunk is ezt tesszük. Milyen gyakran segít ki minket Isten egy nehéz helyzetből, és mi mégis visszatérünk ugyanazokhoz a bűnökhöz!  Közülünk mindenkinek van csapdája, bálványa, amelyek felé fordulunk, ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk vigaszért, megnyugvásért és erőért, ami szükséges ahhoz, hogy folytathassuk a munkánkat. Ám Isten ennél többet is szeretne tenni értünk. Meg akarja változtatni az életünket. Őt nem érdeklik a hamis megbánások, amikor csak azért fordulunk hozzá, mert nem szeretnénk elszenvedni a tetteink következményeit. Ő új szívet és új életet akar adni nekünk, csak úgy, mint más dolgokat is, amikre szükségünk van.

Istennek számtalan lehetősége van arra, hogy lelki növekedést és hitbeli tapasztalatokat adjon neked és nekem, és mindez nincs is beláthatatlan távolságban tőlünk. Ám ezeket nem tudjuk felfedezni egészen addig, amíg igaz megbánással el nem hagyjuk életünkből a bálványokat. Mi tart vissza, hogy teljesen átadd magad Istennek? Elszomorítja Őt, ha el van választva tőled, és vissza kell tartania mindazt, amit szeretne érted tenni, pedig oly’ sok mindene van, amit neked akar adni! Bízz Őbenne és lásd meg hatalmas kezét, ahogy dolgozik az életedben!
Brandy Kirstein,
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 22., csütörtök

Mai szakasz: Bírák 9


Abimélek és fiatalabb testvérének, Jóthámnak a története kiváló példa arra, hogy Isten hogyan vívja meg a csatáinkat. Abimélek meggyilkolta a családját annak érdekében, hogy politikailag előbbre juthasson, és a sikemi emberek – a bűnös eljárás ellenére – támogatták is ebben . Jóthám figyelmeztette a családot, és a sikemi embereket arra, hogyha kikiáltják Abiméleket királyuknak, annak következményei lesznek, de ők nem hallgattak rá.  Abimélek három évnyi uralkodása után Isten saját maga lépett közbe, és „egy gonosz lelket bocsátott Isten Abimélek és Sikem férfiai közé” (9:23). Abimélek pontosan azokat az embereket pusztította el, akik előtte támogatták, utána pedig őt magát is megölték. Jóthám nem játszott szerepet a bosszúban, de Isten érte és az ő apjáért, Gedeonért harcolt, aki életében hűségesen szolgálta Istent.

Van ellenség az életedben? Van valaki, aki beleavatkozott abba, amire úgy gondolod, hogy Isten elhívott? Van valaki, aki bántotta a családodat? Bár ez lehetetlen Isten kegyelme és a Szentlélek nélkül, de Jézus saját maga kért arra minket, hogy szeressük az ellenségeinket, és imádkozzunk azokért, akik üldöznek minket. Engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ ma! Az Ő tervei és útjai jobbak a miénknél. Ő tudja, hogy hogyan hozzon igazságot, megbánást és békét. Bízz a hatalmas Egyetlenben, Ő helyrehozza és jóváteszi a dolgokat életedben!

Brandy Kirstein,
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 21., szerda

Mai szakasz: Bírák 8


Gedeon megverte a Midjánitákat, és megölte a királyaikat, Zébát és Sálmunáht. Izrael válaszként hálából felkérte Gedeont, hogy legyen a királyuk. Gedeon javára szóljon, hogy elterelte a dicséretet magáról, és azt válaszolta, hogy "Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik felettetek!" De a katonai győzelem dicsőségének fényében Gedeont megkísértette valami - egy csábítás, ami egy csapdának bizonyult Gedeon és a családja számára: az arany.

Sátán leghatékonyabb kísértései milyen gyakran jelennek meg előttünk azonnal egy lelki győzelmünk után? Ezek a történetek figyelmeztetésként szolgálnak, hogy amikor Isten erősen munkálkodik, Sátán buzgón közeledik, hogy a győzelmet katasztrófába fordítsa. Talán mi ellenállunk, nem úgy mint Gedeon családja aki vágyott az aranyra, vagy mint Illés, aki elfutott Jézabel elől a kármel-hegyi hatalmas győzelem után, hanem úgy mint Jézus, aki szembenézett az erőszakos pusztai kísértéssel közvetlenül az Ő nyilvános keresztsége után, azzal, hogy "meg van írva".
Brennon Kirstein, Chaplain
Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid 

2012. november 20., kedd

Mai szakasz: Bírák 7


Harminckétezer katonát hívtak össze, de csak háromszáz volt kész a küzdelemre. A félelem egymaga huszonkétezerrel csökkentette a sereg létszámát. De mi a helyzet a maradék tízezerrel? Ők egy egyszerű próbát kaptak. A fejezet azt mondja, hogy kilencezer-hétszáz katona letérdelt, hogy igyon a vízből, ahelyett, hogy kezükkel a vizet a szájukhoz emelve ittak volna. Tehát az utóbbiak képesek voltak követni a szemükkel az ellenség mozdulatait. Háromszáz férfi tette ezt, és őket választotta ki Isten, hogy Gedeonnal menjenek. Milyen egyszerű próba, bizonyára nem ilyet vártak!

Mind a harminckétezer ember, akit először kiválasztottak, állítólag bátor volt. Volt köztük néhány, aki fizikailag gyenge volt a csatára? Talán titokban kételkedtek abban, hogy Isten képes-e, vagy kész-e megmenteni Izraelt? Vonakodtak beadni a derekukat, mert nem igazán bíztak Istenben, és abban, amit Gedeonnak ígért? Amikor a tízezernek megadatott a második lehetőség is, hogy otthagyják a tábort, és hazamenjenek, ők inkább úgy döntöttek, hogy Gedeonnal maradnak, de miért buktak meg azon az egyszerű teszten, hogy hogyan igyanak vizet, mikor szomjasak? Mit gondoltak lelkük legmélyén?

Mi a helyzet velünk? Mi a legsürgősebb gondunk? A jelenünk, vagy a kapcsolatunk Jézussal? A Föld végső nagy küzdelme már itt van előttünk. Sokan készülnek, de csak kevesen lesznek készen. Te készen leszel?

Brennon Kirstein,
A Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 19., hétfő

Mai szakasz: Bírák 6


Izrael hét évnyi engedetlensége és Midján elnyomása után Isten Gedeont választotta ki az Ő hatalmas harcosának. Az Úr angyala megemésztette tűzzel Gedeon elkészített bárányát és kovásztalan kenyerét, biztosítva ezzel Gedeont, hogy győzni fog Midján felett. De csak a kötelességtudás után jön a szabadítás. Az Úr első parancsai még aznap este azonnali engedelmességet követeltek meg: 1) rombolja le az apja Baál oltárait; 2) és építsen oltárt az Úrnak.

Nagyon fontos, hogy a lelki egészségünket mérgező szokásokat és kapcsolatokat megszüntessük, ne csak csökkentsük, vagy egyezkedjünk Istennel, hanem semmisítsük meg őket. Mik azok a bálványok, amiket imádtam, de Isten arra kér, hogy pusztítsam el őket?  Miután az életünkben található bálványokat megsemmisítettük, ugyanolyan fontos, hogy új imádati mintákat alakítsunk ki. Az életem mely területeit szeretné Isten, hogy átadjam neki? Mit tudok tenni azért, hogy  új oltárt építsek Istennek az életemben?

Brennon Kirstein,
A Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 18., vasárnap

Mai szakasz: Bírák 5


A Bírák könyvének ötödik fejezetében Debora és Bárák egy duettet énekel, egy „új éneket az Úrnak” ahogyan a Zsoltárok könyvének 96:1 versében olvashatjuk. Milyen friss, aktuális és konkrét példa ez Isten csodálatos magasztalására! Debora és Bárák egyszerűen csak énekelhette volna Mirjám énekét, ami Isten szabadításáról szól, amikor Izráel átkelt a Vörös-tengeren. Ehelyett, íme egy új ének, ami azt részletezi, mit vitt véghez értük éppen akkor az Isten. Amikor számba veszik az énekben, mit tett értük Isten, amikor megmentette őket Siserától, akkor a jelenben cselekvő, hatalmas VAGYOK iránt fejezik ki hódolatukat.

Bár arról is kell énekelnünk, mit tett értünk Isten a múltban, arról is fontos új dalt énekelnünk, hogy mit tesz értünk a jelenben. Ha saját életemet nézem, túlságosan gyakran előfordul, hogy nem sikerül leírnom, megragadnom Isten hatalmas cselekedeteit a jelenben. És amikor nem sikerül felidézni, miként vezetett Isten eddig, és vezet most is engem, akkor elkezdek aggódni a jövőmért. Debora és Bárák duettje arra hív minket, hogy emlékezzünk Istenre, aki most is hatalmasan munkálkodik népéért. Énekeljünk új énekeket az Úrnak, olyan személyes énekeket, amelyek részletesen bemutatják, milyen különlegesen dolgozik Isten az életünkben!

Brennon Kirstein,
A Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 17., szombat

Mai szakasz: Bírák 4


Mire a Bírák 4-ik fejezetéhez érkeztünk, Isten már legalább három különböző pogány ellenséget használt fel arra, hogy fegyelmezze Izráelt, és minden egyes engedetlenség következményeként fokozatosan nőtt a az elnyomások hossza: Kusán-Risathaim, 8 év; Eglon, 18 év; majd Jábin, 27 év. A szabadításokban egy sémát láthatunk, hogy Isten nem ígéretes személyeket használ fel: Éhúdot, aki balkezes volt; Samgart, aki egy ökörösztökével 600 filiszteust ölt meg; és egy feleséget, Jáélt (nem Bárákot, a hadvezért, se nem valamelyik katonáját a tízezerből), akit név szerint tiszteltek, mert megszabadította Izráelt Siserától. Isten különböző eszközeiben a gyengeség a közös nevező, az a feltűnő tulajdonság, amely által Isten legnagyobb cselekedetei megvalósulnak.

Gyengének érzed ma magad? A saját engedetlenséged összetörte a lelkedet? Ne csüggedj el!  Isten nem csak fegyelmezi azokat, akiket szeret, hanem gyönyörködik megszabadításukban. Kész vagy felajánlani gyengeségedet Istennek?  Ő nem csak azt tervezi, hogy megment Téged, hanem azt is, hogy képessé tegyen arra, hogy te is megmenthess másokat.

Brennon Kirstein,
A Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 16., péntek

Mai szakasz: Bírák 3

A Bírák könyvének 3. fejezete emlékeztet minket Isten végtelen, mindenre kiterjedő hatalmára. Ebben a fejezetben egy olyan Istent láthatunk, aki nem nézi tétlenül, közönyösen, elidegenedetten és passzívan az Ő népének döntéseit. Nem csak egyszerűen megengedi az okozatot és a következményt Izrael döntéseiben, hogy minden a természetes rendjén haladjon, hanem  egy olyan Istent látunk, aki aktívan tesz egyrészt azért, hogy fegyelmezze, másrészt azért, hogy megszabadítsa az Ő népét. Amellett, hogy egészen valószínűtlen módon támaszt olyan szabadítókat, mint Othniel, Ehud és Sámgár; Isten az, aki Kusán-Risathaimnak kezére adva folyamatosan munkálkodva fegyelmezi Izráelt. Isten ténylegesen megerősíti Eglon kezeit azután, hogy Izráel ismét gonoszságot művel Isten szeme láttára.

Felismerve azt, hogy Isten szándékosan erősítette meg az Ő népének ellenségeit, hogy végső célként visszatérítse az akaratos népet önmagához, az jut eszembe, mennyire nem "bedobozolható" a mi Istenünk. Mi nem tudjuk Őt belerakni egy dobozba, és korlátozni azt, hogy mit tud, vagy mit nem tud tenni. Különös, kifürkészhetetlen tettek mutatkoznak meg itt tökéletes összhangban az Ő céljaival és útjaival. Ezeket a leírásokat olvasva érzem, hogy csendes tiszteletre hív engem, és bizalomteljes engedelmességre az Egyetlen iránt, akinek a tervei és cselekedetei felettem állnak. Hogyan munkálkodik ma Isten a mi életünkben? Lehetséges, hogy Ő olyan módon próbál meg, fegyelmez, vagy ment meg minket, amit abban a pillanatban nem értünk? Mindenképpen megbízol Istenben?

Brennon Kirstein,
A Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 15., csütörtök

Mai szakasz: Bírák 2


A Bírák könyvében egy látszólag végnélküli körfolyamat figyelhető meg: elfordulás Istentől, ellenséges fosztogatás, sírás Istenhez segítségért, Istentől jövő megszabadítás, végül visszatérés a makacs útra.  Hogy milyen gyakran fordul vissza ez a körforgás az eredeti önző utakra, és ismétli meg önnmagát az életemben, szégyellem beismerni! Túl gyakran fordul elő, hogy amikor a mai idők 'Baáljainak' csábítására hallgatva énemet szolgálom, akkor nem veszem a fáradságot, hogy megálljak, és aktívan számot adjak Isten irántam való hűségéről. A kísértésnek az a lényege, hogy egy adott pillanatban azonnal kielégítse a szükségleteket, és elfeledtesse velem, mit tett Isten az életemben. Izrael nem állt meg, hogy felidézze, milyen hűséges volt hozzájuk Isten, amikor kihozta őket Egyiptomból, mannát hullatott nekik minden nap végig a sivatagban, s hatalmával bevette Jerikót. Az új generációnak mindezek csak a letűnt korok régi történetei voltak. Mózes és Józsué meghaltak. Az akkor volt, most ez van.

Az új nemzedék számára a valóság a következő volt: élet egy nagy lehetőségekkel teli földön, viszonylagos nyugalom, tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ugyan miért harcoljanak tovább? Hasonlóképpen, amikor beengedünk életünkbe olyan dolgokat, amikre Isten azt parancsolta, hogy teljesen irtsuk ki, akkor azok tövisként lesznek oldalunkban, mert azzá válnak, ahogy Ő előre megmondta (Józs 2:3). Ha engedjük, hogy ellenségeink – az önzés és énközpontúság – megerősödjenek, azok végül elpusztítanak minket. Téged milyen „Baál” csábít imádatra?


Brennon Kirstein
A Southern Adventist University káplánja
Fordította: Rajki Dávid

2012. november 14., szerda

Mai szakasz: Bírák 1


A Józsué halála utáni korszak egészen jó kezdet volt Izrael életében. Istent keresték, Őt kérdezték meg döntésük előtt. „Ki menjen legelőször közülünk…?” Júda és Simeon hűségesek voltak. A következő kifejezés azonban az első fejezet másik fontos témájául szolgál: „nem űzték ki”. Ez nagyon messze állt Isten szándékától, mert az Úr akarata az volt, hogy a kánaánitákat maradéktalanul távolítsák el. A 27-28. versben ezt olvashatjuk: „… a Kananeusoknak tetszett ott lakni azon a földön. … Izráel adófizetőjévé tette a Kananeust; de elűzni nem űzte el”. Izrael elbukott azon a területen, hogy nem engedelmeskedett teljes mértékig Istennek, és ez azzal a szomorú következménnyel járt, hogy Isten iránti szeretetük egészen a szívük mélyéből tűnt el.   

Amint ezt a fejezetet olvasom, lelkünk négy ellensége jut eszembe, amelyeket Isten teljesen ki akar ütni belőlünk: a vádló lelkületet, a gyűlölködést, a kapzsiságot és az irigységet. Mind a négy ellenség az énünket ülteti szívünk trónjára. A Vádoló lelkület így szól: „Tartozol nekem, és meg kell fizetned azért, amit tettél!”; a Gyűlölködés így: „Az enyém vagy, és uralkodom rajtad!”; a Kapzsiság így: „Többel tartozom magamnak, mint amennyim van!”; az irigység pedig így: „Isten több áldással tartozik nekem, hiszen másokhoz viszonyítva kevesebbet kapok!” Lehet, hogy ezen ellenségek mindegyike felett részleges győzelmet aratunk Isten segítségével, és egy-egy rövid időre elenyésző lesz hatalmuk életünkben. Ám ha engedjük, hogy tartósan ott maradjanak lelkünkben, az olyan, mintha földünkön hagynánk a kánaánitákat – szaporodni és erősödni fognak, akár a rák, és lelki életünk ugyanolyan változékony és ingadozó lesz, mint Izrael nemzete a Bírák korában. Minden esetben Istent állítjuk félre, és énünk kerül a trónra.

Brennon Kirstein
A Southern Adventist University káplánja

2012. november 13., kedd

Mai szakasz: Józsué 24


Isten szövetséget kötött Izraellel a Sínai-hegynél (ld.: 2Móz 19:3-6, és 20:1-7), és Mózes megújította azt mielőtt meghalt (5Móz 29 és 30). Ebben a fejezetben Józsué ismét megújítja a szövetséget mielőtt meghal.

Itt visszatekint arra, hogy mi mindent tett Isten Izraelért: kihozta őket a szolgaságból, Egyiptomból, és utat nyitott számukra a Vörös-tengeren keresztül;  nekik adta az emoreusok földjét a Jordán keleti partján, és Bálám átkait áldásra fordította; azután az Úr ledöntötte Jerikó falait, hogy aztán nekik ajándékozza Kánaán  hét törzsének földjeit, időnként úgy, hogy darazsakat bocsátott az ott élőkre (ld.: 12.vers).

Most Józsué arra hívja Izrael népét, hogy az Urat válasszák Istenüknek örökre. Háromszor tesznek esküt, hogy hűségesek lesznek az Úrhoz (16, 21, 24 versek). Ekkor Józsué beírja ezeket a törvénykönyvbe, és felállít egy emlékkövet az eskütétel bizonyságaként (26-27. vers). Az emberek megtartották ígéretüket egész életükben, mindazok, akik látták mit tett értük korábban az Úr (31. vers).

Ma nekünk is emlékeznünk kell a sok ajándékra, amelyet Istentől kaptunk. Jézus eljött, hogy éljen értünk, és meghaljon helyettünk. Ő mennyei közbenjárónk lett. Megígérte, hogy visszajön, és magával visz a mennyei Ígéret Földjére. Újra és újra fel kell idéznünk nekünk adott ajándékait, minél gyakrabban, és hálatelt szívvel megújítani az elköteleződésünket Felé (ld.: Mt 26:27-28, Zsid 8:8-12).

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius
Fordította: Kóczián Ágnes

2012. november 12., hétfő

Mai szakasz: Józsué 23


Az évek teltek, és Józsué látta, hogy életének vége közel van. Találkozóra hívta Izrael vezetőit, valószínűleg Sikhembe (2. vers). Emlékeztette őket arra, miként osztotta el közöttük azt a földet, amit Isten a kánaánita törzsektől vett el (9-11. vers).

Azután azzal fordult hozzájuk, hogy legyenek erősek, és engedelmeskedjenek mindannak, amit a Mózes Törvényének Könyvében megírva találnak. Felszólította őket, hogy ne keveredjenek azokkal a népekkel, amelyek fennmaradtak közöttük; isteneiknek nevét ki se ejtsék, azokra ne esküdjenek, hanem ragaszkodjanak az Úrhoz, az ő Istenükhöz (6-8 vers).

Arra figyelmeztette őket, hogy ha összeadják magukat azokkal a népekkel, amelyek fennmaradtak közöttük, az Úr ki nem űzi többé azokat a bálványimádó népeket előlük, sőt inkább tőrré és hurokká lesznek a számukra, oldalaikban ostorrá, szemeikben pedig tövisekké, amíg kivesznek arról a jó földről, amelyet az Úr adott nekik.

„… egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek” mondta Józsué. „Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból! De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek: akképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr, míglen kipusztít titeket e jó földről, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek” (14-15. vers).

Mindezek a mi tanulságunkra írattak meg. Isten mindig megtartja ígéreteit. Nekünk is erőseknek kell maradnunk, és engedelmeskednünk kell mindannak, amelyek az Ő Törvényének Könyvében megírattak. 

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius
Fordította: Liebhardt László

2012. november 11., vasárnap

Mai szakasz: Józsué 22


Miközben Rúben és Gád törzsei, valamint Manassé törzsének fele hazafelé tartott a kánaáni hódításból, magukban ezt gondolták: „Le fogunk itt telepedni a Jordán folyó partján, magunkban, elkülönülve testvéreinktől, egy másik törzsben. Mi lesz, ha azt mondják majd gyermekeinknek a jövőben, hogy ők nem tartoznak Izraelhez és nincs közük az Úrhoz?” Ezért Manassé törzse úgy határozott, hogy felépít egy impozáns oltárt a Jordán folyónál, a silói Szent Sátorban álló oltár másolatát, amely majd eggyé tartozásukat mutatja.

Amikor a többi törzs hallott az oltárról, összegyűjtöttek egy hadsereget, hogy Manassé törzse ellen induljanak. Szerencsére, mielőtt megtámadták volna őket, először egy delegációt küldtek, hogy beszéljenek velük. „Hogy tudtatok ilyen hamar elfordulni az Úrtól, a ti Istenetektől azzal, hogy felállítottatok egy másik oltárt?” - kérdezték. Megdöbbenve azon, hogy jó szándékukat milyen értetlenség fogadja, a vezetők azt válaszolták: „Isten őrizz, hogy fellázadjunk ellene! Nem, ezen az oltáron nem lehet áldozatot bemutatni, csakis a Szent Sátorban! Ez csak egy egyszerű bizonyíték arra, hogy ti a testvéreink vagytok, és mi hűségesek leszünk az Úrhoz.”

Az izraelitákhoz hasonlóan nekünk is felelősnek kell lennünk egymásért, de mindig nagyon gondosan meg kellene fontolnunk a helyzetet, mielőtt levonnánk a következtetetést testvéreink tetteiről, és vádaskodnánk.

Ralph Neall

Nyugalmazott professzor és misszionárius

Fordította Baksa Viktória

2012. november 10., szombat

Mai szakasz: Józsué 21


A léviták, akiknek nem adtak saját törzsi területet, eljöttek Eleázárhoz, a főpaphoz Silóba, és emlékeztették őt arra, hogy az Úr azt mondta Mózesnek: Izráel fiai adjanak városokat és azokhoz tartozó legelőket a lévitáknak és családjaiknak, hogy legyen hol lakniuk. Így az Úr parancsolata szerint (3. vers) ez meg is történt.

Mivel a léviták voltak az emberek lelki vezetői, a városok és a legelők, amelyeket kaptak, szétszórtan helyezkedtek el a törzsek között. Összesen  48 várost és azokhoz tartozó legelőt kaptak a léviták és családjaik. Utána az Úr nyugalmat adott az Izraelitáknak mindenhol a földjeiken, ahogy megígérte az ő atyáiknak és „senki sem tudott megállni velük szemben ellenségeik közül. Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett. Minden beteljesedett” (Józs 21:45 – új prot. ford.).

Isten gondoskodik rólunk és családunkról, és az Ő ígéretei biztosak. Bár talán lehetnek nehézségeink, Ő nem hagy el, és nem felejt el minket. Habár vannak nehézségeink ezen a világon, de a mennyei Kánaán határán állunk; Isten ígéretei be fognak teljesedni, és nyugalmunk lesz mindörökké.

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius
Fordította Rajki Dávid

2012. november 9., péntek

Mai szakasz: Józsué 20


Az ebben a fejezetben megemlített hat menedékvárosnak az volt a rendeltetése, hogy biztonságot nyújtson azoknak, akik feltehetően véletlenül ölték meg embertársukat. Három ilyen város volt a Jordán folyó nyugati oldalán, és három másik a keleti oldalán. A városokat úgy választották ki, hogy az ország bármely pontjáról fél napon belül el lehetett érni őket. Az utakat tisztán tartották, valamint útjelző táblákat is elhelyeztek. A "vérbosszút" elvileg az áldozat bármelyik közeli rokona megfontolhatta, aki esetleg elégtételt akart venni.

Aki bebocsátást kért egy menedékvárosba, annak a törvény előtt kellett felelnie tettéért, hogy a bírák eldöntsék, vajon a haláleset véletlen emberölés volt, vagy szándékos gyilkosság. Ha a haláleset nem volt szándékos, akkor megengedték, hogy a városban maradhasson, és védelem alatt legyen egészen addig, amíg a város határain belül marad. Ott kellett laknia az akkori főpap haláláig.

A menedékvárosok a mi hatalmas Menedékünkre, Jézus Krisztusra mutattak előre. Ha vannak vétkeink (és pedig senki sem mondhatja, hogy neki nincsenek), akkor mi is bizalommal siethetünk Jézushoz, és biztonságban leszünk egészen addig, amíg vele vagyunk.

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius
Fordította Rajki Dávid

2012. november 8., csütörtök

Mai szakasz: Józsué 19


Józsué Isten embere, erőskezű katonai vezető és a nép bölcs kormányzója volt. Mindemellett egy alázatos szívű ember is, aki az elfoglalt ország őt illető részét csak mindenki után, utolsóként kérte el. Választhatott volna földet és követelhette volna azt elsőként is, és senki nem tiltakozott volna. Ő azonban szolgáló vezető volt, és követendő példát mutatott a többieknek.

Ahogy az előző fejezetben láttuk, a föld elosztását Józsué és Eleázár, valamint az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Silóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál” végezték. Mindez azt bizonyítja, hogy a föld eredeti és jogos tulajdonosa maga az Úr volt.

Ez ugyanúgy igaz a mai Magyarországra is. Ha visszavezetjük a föld tulajdonjogát az avarokon, a hunokon át azokig, akik előttük voltak a Kárpát-medencében, végül Istenhez jutunk. Mi nem tulajdonosok, csupán bérlők vagyunk, és az Úr meg fog minket kérdezni, hogy és milyen célra használtuk az Ő tulajdonát.

Neall Ralph
Nyugalmazott professzor és misszionárius

2012. november 7., szerda

Mai szakasz: Józsué 18


Miután Kánaánt bevették, még mindig volt hét törzs, amely még nem kapta meg örökségét. Józsué azt javasolta, hogy Izrael fiai válasszanak három-három embert a hét törzs mindegyikéből, akik bejárják a földet és beszámolót hoznak. Le kellett írniuk, hogy mit láttak, és javaslatot kellett tenniük a nagy terület felosztásáról, amit meg teljesítettek is. A léviták azonban nem kaptak törzsi földterületet, mert nekik a nép között kellett lakniuk, és a nép lelki szükségleteit kellett szolgálniuk. Aztán Józsué sorsot vetett Silóban az Úr előtt, és a földet aszerint osztotta szét. Nem ő döntött arról, hogy az egyes törzsek hol lakjanak, és nem is beszéltek össze Eleázárral a pappal, hogy ketten eldöntenék a föld felosztását, hanem mindenben az Úrtól függött.

Ez hasonlít ahhoz, amit a tanítványok tettek, amikor egy tanítványt kellett találniuk Júdás helyett (ApCsel 1:15-26). Abban az időben Péter felállt a 120 hívő között, akik imádkozásra jöttek össze, és ezt mondta: „Júdás közülünk való volt, de elárulta az Urat, aztán felakasztotta magát. Találnunk kell valakit, aki velünk volt kezdettől fogva, aki tanúja volt Jézus feltámadásának, és aki Júdás helyét elfoglalja.” A csoport megállapodott két névben: József, akit Justusnak is hívtak és Mátyás. Aztán imádkoztak: „Urunk, aki minden ember szívét ismered, mutasd meg, hogy e két ember közül melyiket választottad az apostoli szolgálatra.” Aztán sorsot vetettek  és a sors Mátyásra esett, aki a tizenkét apostol egyike lett.

A sorsvetés nem olyan dolog, amit minden fontos döntésnél gyakorolnunk kellene, még akkor sem, ha egyházi vezetésre választunk meg valakit, de buzgón kell imádkoznunk, hogy az Úr akarata legyen meg, és az eljárást nem egy vagy két embernek kell lebonyolítani. Hinnünk kell az Úr vezetésében, aki vezetni és irányítani fogja az Ő egyházát úgy, miként a múltban is tette.

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius

2012. november 6., kedd

Mai szakasz: Józsué 17


Ez a fejezet Mákirral, Manassé fiával kezdődik, akinek öt lánya volt, de fia egy sem. Ez azt jelentette, hogy örökölhették apjuk vagyonát azzal a feltétellel, hogy a törzsön belül mentek férjhez, amit meg is tettek. Tehát Isten Mózes által adott parancsolata szerint Eliézer a pap, kiutalta nekik az örökséget.  

Manassé többi fiának Gileád földjét osztották, de ők nem űzték ki a városok lakóit és a kánaániták továbbra is ott éltek. Amikor Manassé leszármazottai megerősödtek, ahelyett, hogy kiűzték volna őket, a kívánságuk erőt vett rajtuk, és úgy döntötték, hagyják, hogy ott maradjanak, és adót szedtek tőlük. Manassé leszármazottait a pénz jobban érdekelte, mint az Úrnak való engedelmesség és a helyes tettek.

Az után József fiai több földet kértek és Józsué arra bátorította őket, hogy nyomuljanak előre a hegyvidékre és irtsanak maguknak földet. Vonakodva ezt mondták: „De ott laknak a kananaeusok és vasszekereik vannak.” Józsué így válaszolt: „Erős nép vagytok, és földre van szükségetek, tiétek a hegyvidék, és ha vasszekerei vannak a kananeusoknak, az Úr segítségével ki tudjátok űzni őket.”

Isten népe ma is gyakran tekint így az elvégzendő feladatra, arra, hogy elvigyék az evangéliumot a világnak, és vonakodnak hittel előre lépni; pedig biztosan tudhatják azt, hogy a Szentlélek utat nyit és lehetőségeket teremt az utolsó üzenet számára, hogy legyőzzön minden akadályt és mindenhová eljusson.

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius

2012. november 5., hétfő

Mai szakasz: Józsué 16


Amint azt már az előző fejezetben is láthattuk, és most, Józsué könyve 16. fejezetében szintén, Józsué és Káleb voltak az egyetlenek azon felnőttek közül, akik egykor megszabadultak Egyiptomból, átkeltek a Vörös-tengeren, és negyven éven keresztül vándoroltak Izrael népével a pusztában. Józsué most Kálebnek adta Hebront, azt a várost, amelytől annak idején oly’ nagyon megrettentek a kémek, hiszen Anák hatalmas fiai éltek ott. A 85 éves Káleb – Istenben bízva – kiűzte onnan az óriásokat, majd felvonult Kirjáth-Széfer ellen. A várost Othniél, unokaöccse foglalta el, és ezért a hőstettéért Káleb leányát, Akszát kérte feleségül.

Sajnos Izraelben sokan voltak, akiknek szívében nem élt ott Káleb hite. Júda fiai nem tudták kiűzni Jeruzsálemből a jebuzeusokat; a 16. fejezet 10. verse pedig megemlíti, hogy Efraim fiai sem űzték ki földjükről a kananeusokat. Azzal, hogy meghagyták maguk között ezeket az idegeneket, az efraimiták önmagukat sodorták lelki veszélybe. Jövőbeni történelmük azt mutatja, hogy bálványimádásba süllyedtek, mégpedig olyan mértékben, hogy az Úr ezt kellett, hogy mondja prófétáján keresztül: „Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!” (Hós 4:17). A következő fejezetekben azt olvassuk, hogy Manassé fiai sem tudták elfoglalni néhány városukat, és „sikerült a Kananeusoknak ott maradni azon a földön” (17:12); valamint Dán nemzetségének is sok nehézsége támadt a kapott földterület elfoglalása során.

Ha hittek volna, és hitüket tettekkel is bizonyították volna, az Úr ugyanúgy megadta volna nekik is a győzelmet, mint ahogy Kálebnek megadta. Így kövezték ki a jövendő hitehagyás útját. Vajon a mi hitünk ellenáll a bennünket körülvevő világ nyomásának?

Ralph Neall
Nyugalmazott professzor és misszionárius

2012. november 4., vasárnap

Mai szakasz: Józsué 15


Izrael már elég területet hódított meg Kánaán földjéből ahhoz, hogy Józsué fel tudja osztani a többi kilenc és fél törzs között. Ruben, Gád és Manassé fél törzse már megkapta jussát a Jordántól keletre. Józsué a föld szétosztását szent feladatnak tekintette, mert abban Isten Ábrahámnak tett ígéretének a teljesedését látta, amely 430 évvel korábban hangzott el (1Móz 12:3).

Ábrahám, Izsák és Jákob azt várták, hogy örökölni fogják Kánaánt az Egyiptom folyójától egészen az Eufráteszig, de 1 Mózes 13:14-17 azt jelzi, hogy Istennek sokkal nagyobb terve volt velük. Azt mondta Ábrahámnak, hogy tekintsen északra, délre, keletre és nyugatra, mert neki adja mindazt, amit lát. Ábrahámnak gondot jelentett volna kerítéssel körbevenni mindet, mivel, ha bármely irányba indult volna el addig míg ellátott, egyre tovább látott volna el! Pál azt mondta (Rm 4:13), hogy Isten terve az volt, hogy az egész világ örököse legyen.

Nekünk is szól az ígéret: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29). Köszönet Istennek ígéretéért!

Ralph Neall 
Nyugdíjas tanár, misszionárius

2012. november 3., szombat

Mai szakasz: Józsué 14


Józsué és a törzsek vezetői sorsvetéssel szétosztották a földet, ahogyan Isten Mózest utasította - kilenc és fél törzs a Jordántól nyugatra, kettő és fél törzs pedig a Jordántól keletre helyezkedett el. Káleb emlékeztette Józsuét, hogy negyvenöt évvel korábban ők ketten követték Istent és kiálltak a tíz kém ellenében, és ezek alatt az évek alatt az Úr életben tartotta őket. Ennyi ideig várt Isten, hogy beteljesíthesse ígéretét Izraellel kapcsolatban, és nekik adhassa Kánaánt.

Ez után Káleb, aki Júda törzséhez tartozott, Hebront kérte örökségül. Ez volt az a hely ahol Ábrahám, Izsák és Jákob is éltek egy bizonyos ideig, évekkel korábban, és amely az Anákok főhadiszállása volt, az óriásoké, akik annyira megrémítették az izraelitákat, amikor először közelítették meg Kánaánt. Káleb még 85 évesen is egészséges és erős volt. Korából, tapasztalataiból és a nép tiszteletéből nem kovácsolt előnyt magának, nem használta ki azokat önző érdekei hajhászására. Hite pontosan olyan volt, mint amikor szembeszállt a kémek csüggesztő beszámolóival. Káleb nem telepedett le, hogy élvezze örökségét, hanem a bátor öreg harcos eldöntötte, hogy olyan példát ad a népnek, amely felmagasztalja Istent és bátorítja a törzseket, hogy hitben lépjenek előre, hogy elfoglalják a megmaradt területeket Izrael javára és Isten dicsőségére (lásd: Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 476. oldal).

Gyakran úgy tűnik, hogy a késleltetett álmok megvalósítására egy örökkévalóságig kell várnunk, de Isten ígéretei soha nem maradnak teljesületlenül, még akkor sem, ha várnunk is kell Isten időzítésére.

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference

2012. november 2., péntek

Mai szakasz: Józsué 13


Józsué bátor harcosként szolgált sok éven keresztül Mózes irányítása alatt, és úgy is mint Izrael legfőbb vezetője. Az Úr ezt mondta neki: "idős vagy, korban előrehaladott, és még sok a meghódítandó terület." Aztán az Úr felsorolta az elfoglalandó területeket.

Nem kétséges, hogy Józsuét fáradságos élete, mint vezető és harcos, és különösen az utóbbi évek, Kánaán meghódításának évei, megöregítették. Az energiája bizonyára fogytán volt már, és örömmel hallgatta, ahogyan Isten a harcban való megállásra szólította fel, és arra kérte őt, hogy ossza el a területet a törzsek között, és engedje, hogy mindenki a saját területén fejezze be a feladatot. Isten szolgájaként Józsué kész volt arra, hogy feláldozza magát az Úrért. Ebben az időben 92 éves lehetett, és felszabadította az a tudat, hogy a további feladatokat a törzsek fogják tovább végezni. Ezután még 18 évet élt és 110 éves korában halt meg (Bír 2:8). Fontos megértenünk a különbséget a Józsué által elvégzett munka és az Izraelre hagyott munka között (Hetednapi Adventista Bibliakommentár 2. kötet, 240. old.).

Józsué esetéhez hasonlóan, jól arra gondolnunk, hogy egy bizonyos feladatot Izraelre kellett hagyni. Isten soha sem engedi meg egy embernek, hogy a vezetésben minden feladatot maga teljesítsen, mert ez oda vezetne, hogy azt hinné, saját erejének köszönhető a siker. Ez igaz lelki életünkre is. Minden lelki teljesítmény és egyéb siker a csapatmunka eredménye: a Szentlélek által, a mi közreműködésünkkel valósulhat meg.

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference

2012. november 1., csütörtök

Mai szakasz: Józsué 12


Ez a fejezet összefoglalja Izrael népe minden vívmányát, amelyet megvalósítottak először Mózes, majd Józsué vezetése alatt. Józsué hőstetteit követve arra kell emlékeznünk, hogy nem ő volt az egyetlen harcos, aki által Isten a győzelmet adta. Mielőtt Józsué lett, volt egy Mózes.

Ez a fejezet nem csak a legyőzött királyokat és az elfoglalt területeket sorolja fel, hanem azoknak a végét is látjuk, akik ellenálltak Istennek, és Izrael ellen harcoltak. Az engedelmesség nem volt mindig könnyű. A továbblépést jelentette a nagy akadályok ellenére is, tudva azt, hogy a vonakodás bukást és veszteséget eredményezhet. De Izrael történetét ebben az időben hosszútűrés és a rendületlen kitartás fémjelezte. Másrészről, a kánaániták megkeményítették magukat Istennek Izrael általi önkinyilatkoztatásával szemben, és ezt mondták: „kicsoda uralkodik fölöttünk?” és keservesen harcoltak egészen a végletekig, Isten és remény nélkül (Hetednapi Adventista Bibliakommentár 2.kötet 236. oldal).

Mindig jó, ha arra gondolunk, hogy Izrael sikere nem nekik, hanem Istennek volt tulajdonítható, ugyanígy a mi sikereink sem a mieink, hanem az Istené, és azoknak a hátán és vállán épülnek fel, akik előttünk jártak; s akik utánunk jönnek, még nagyobb dolgokat tesznek majd, mint mi.

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference