A Józsué halála utáni korszak egészen jó kezdet volt
Izrael életében. Istent keresték, Őt kérdezték meg döntésük előtt. „Ki menjen legelőször közülünk…?” Júda
és Simeon hűségesek voltak. A következő kifejezés azonban az első fejezet másik
fontos témájául szolgál: „nem űzték ki”.
Ez nagyon messze állt Isten szándékától, mert az Úr akarata az volt, hogy a
kánaánitákat maradéktalanul távolítsák el. A 27-28. versben ezt olvashatjuk: „… a Kananeusoknak tetszett ott lakni azon a
földön. … Izráel adófizetőjévé tette a Kananeust; de elűzni nem űzte el”. Izrael
elbukott azon a területen, hogy nem engedelmeskedett teljes mértékig Istennek,
és ez azzal a szomorú következménnyel járt, hogy Isten iránti szeretetük
egészen a szívük mélyéből tűnt el.
Amint ezt a fejezetet olvasom, lelkünk négy ellensége jut eszembe,
amelyeket Isten teljesen ki akar ütni belőlünk: a vádló lelkületet, a
gyűlölködést, a kapzsiságot és az irigységet. Mind a négy ellenség az énünket
ülteti szívünk trónjára. A Vádoló lelkület így szól: „Tartozol nekem, és meg
kell fizetned azért, amit tettél!”; a Gyűlölködés így: „Az enyém vagy, és
uralkodom rajtad!”; a Kapzsiság így: „Többel tartozom magamnak, mint amennyim van!”;
az irigység pedig így: „Isten több áldással tartozik nekem, hiszen másokhoz
viszonyítva kevesebbet kapok!” Lehet, hogy ezen ellenségek mindegyike felett
részleges győzelmet aratunk Isten segítségével, és egy-egy rövid időre
elenyésző lesz hatalmuk életünkben. Ám ha engedjük, hogy tartósan ott
maradjanak lelkünkben, az olyan, mintha földünkön hagynánk a kánaánitákat –
szaporodni és erősödni fognak, akár a rák, és lelki életünk ugyanolyan
változékony és ingadozó lesz, mint Izrael nemzete a Bírák korában. Minden
esetben Istent állítjuk félre, és énünk kerül a trónra.
Brennon Kirstein
A Southern Adventist University káplánja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése