2013. január 31., csütörtök

Mai szakasz: 2 Sámuel 23


Ez a fejezet is a kétszeresen, vagy párhuzamosan feljegyzett bibliai igeszakaszok egyike. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek úgy gondolta, bölcs dolog megismételni ezt a leírást a Krónikák 1. könyve 11. fejezetében, amely fejezetből azonban hiányzik „Dávid király utolsó szavainak”, a vég idejére szóló kijelentéseinek feljegyzése, amit Sámuel 2. könyve 23:2-7 verseiben olvashatunk. Nyilvánvaló, hogy ezekben a versekben Dávid a földi történelem legvégső eseményeiről beszél, mivel a 6. és 7. versben egyértelmű és erőteljes kifejezéseket használ a gonosz végleges megsemmisítésére és kiirtására vonatkozóan: „az istentelenek mindnyájan... tűzzel égettessenek meg”.

Ebben a szakaszban azt láthatjuk, hogy a Szentháromság szól Dávidhoz, ugyanis a 2. versben azt mondja, hogy „az Úr lelke (ruah) beszélt általam, az ő szava (Igéje) volt nyelvemen”, majd a 3. versben: „Izráel Istene mondotta, Izráel kősziklája (cúr) így szólt hozzám” (Új prot. ford.). A Dávidnak szóló isteni üzenetben a messiási királyság gondolata tárul elénk a 3. és 4. versben. Az 5. versben pedig már Dávid reménnyel teli értelmezését találjuk, miszerint a jövendölés az ő „házára” vonatkozik. Izraelben a királyság rendszere, amely Saullal kezdődött, nem egyezett meg Isten eredeti tervével, Isten azonban kegyelmesen eltűrte ezt az emberi intézményt egy ideig, az igazi királyság megalapításáig – a Messiás uralma alatt. 

Még egy fontos dolog ötlik szemünkbe, ahogy Sámuel 2. könyvét olvassuk, mégpedig az, hogy az embereknek abban az időben nem csak egy nevük volt: Jóséb-Basebetet Adinónak* is hívták. A 1. Krónikák 11:11-ben Jósébnek egy másik névváltozatát is megtaláljuk: Jásobeámnak nevezi őt az Írás. Dávidot és Salamont uralkodásuk alatt több írnok is szolgálta, akik más és más betűformákat és helyesírási szabályokat alkalmaztak. A krónikások különbözősége a számok területén is megmutatkozott. Krónikák 1. könyve 11:11-ben a testőrök vezéréről azt olvassuk, hogy „felemelte a kopjáját háromszáz ellen, a kiket egyszerre megsebesíte”, míg Sámuel könyve szerint „egy ízben nyolcszázat sebesített meg” (8. vers). Mondhatnánk, hogy ez ellentmondás, azonban az ókori keleten - ahogy sokszor ma is - háborúban, valamit természeti csapások idején természetes volt, hogy az áldozatok összeszámlálásakor gyakran eltérő eredmények kerültek feljegyzésre. Azt se feledjük, hogy amikor az időben jóval későbbi írnok feljegyezte, amit egy korábbi krónikából (mint pl. 2Sám 23) felolvastak neki, akkor a különböző kiejtési formák és azok esetleges félrehallása is szerepet jászhatott. 

A Szentlélek azt akarja, hogy figyeljünk fel az emberi tévedések valóságára, az emberi nyelvek, fülek, kezek, és az emberi emlékező tehetség gyarlóságára, amelyek az írnokok másolási gyakorlatában is megmutatkoztak. Mondhatjuk, hogy Isten Igéje még mindig létező valóság? Igen! És megbízhatónak is nevezhetjük a Bibliát? Teljes mértékben! A kétszeresen feljegyzett, azaz párhuzamos bibliai igeszakaszokban az említett jelenség nem rendkívüli. Egyes beszámolók békeidőben íródtak, míg mások szorongattatás és háborús idők közepette. A Szentlélek, mint a Szentírás ihletője mély együttérzést mutat az emberiség iránt, készséget mutat arra, hogy engedje az embert emberi módon szólni az emberhez, még ha ez tökéletlen is. Mindezen tökéletlenség ellenére Isten Lelkének az emberi elmére és szívre gyakorolt hatása az, ami igazán számít: az a világosság, ami csak Tőle származhat.

Ahogy Dávid mondta: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). És ezt is: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11).

Szerető Istenünk!
 
Szentlélek Isten, Aki emberi kezek által szerkesztetted egybe Isten Igéjét, Te vagy egyedül hatalmas arra, hogy elvedd a tökéletlent, és elménkbe és szívünkbe tökéletes megértést adj, a teljes igazságot. Állandóan szükségünk van útmutatásodra. Jézus nevében jöttünk Hozzád. Ámen



Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Liebhardt László


* A Magyar biblia-fordításokban nem találjuk az "Adinó" másodnevet (szemben számos angol biblia-fordítással), amit azért kapott Jóséb-Basebet, mert egyszerre sebesített meg 800 embert. (a fordító megjegyzése)

1 Mózes 31

Jákób története, amint elhagyja Lábánt, és 20 év száműzetés után hazafelé tart, egy sokszintes visszatérési történet. Jákób hazatér Kánaánba. Visszatér, hogy szembenézzen Ézsauval, és az ellene elkövetett csalás emlékével. Visszatér Béthelbe, arra a helyre, ahol – száműzetése kezdetén – először találkozott Istennel. Visszatér arra a földre, amelyre vonatkozóan oly sok mindent ígért neki és családjának a mindenható Isten. És ami mindennél több, Jákób Istenhez is visszatér, és mélyebb kapcsolatot alakít ki vele, mint bármikor.  

Ezt a történetet még mindig a félelem, csalás, lopás, átverés, harag és vádaskodás, családi  viszály és a nehézségek elleni menekülés fémjelezi. Ez a család még mindig egy nehézségekkel küzdő család. Egy nehézségekkel küzdő, de új irányba haladó család. Jákób már nem annyira közömbös családja szükségletei iránt. Úgy cselekszik, ahogyan Isten mondja. Rákhelt és Leát is bevonja a döntésbe, hogy elinduljanak Kánaánba. Amikor Lábán fenyegeti, Jákób nyílt, de tisztelettudó apósával szemben. A két ember megbékél egymással, de útjaik elválnak. Jákób végül megszabadul Lábán gonosz befolyásától, és nemsokára megszabadul a belsejében levő gonosztól is, amely annyira beszennyezte életét.

Jákób elhagyja Lábánt, hogy találkozzon Ézsauval. Vajmi kevés sejtése van arról, hogy mielőtt szembenézne elképzelhető legnagyobb félémével (a haragvó Ézsauval), egy elképzelhetetlen rettenettel fog találkozni a Jabbok patakjánál (magával Istennel fog megküzdeni). Élete meghatározó találkozása lesz ez; egy olyan találkozás, amelynek során új nevet kap, amely meghatározza Izrael nemzetét, átformáló erővel hat személyes életére, és mindazokéra, akik az idők során majd hitben követik őt.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. január 30., szerda

Mai szakasz: 2 Sámuel 22


Ebben a fejezetben Isten Szaváról tudunk meg többet. Miért tartja a Szentlélek ezt a fejezetet ismétlésre méltónak a Bibliában? Szövegét ugyanis a Zsoltárok könyvében is megtalálhatjuk, igaz, van köztük különbség, és talán itt fedezhetjük fel a tanulságot. A Zsoltárok könyve 18. fejezete sokkal inkább liturgikus. Bevezetése is így hangzik: „az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól.” Sámuel 2. könyve  22. fejezete azonban sokkal tárgyilagosabb, és így kezdi a leírást: „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak.” A történetíró Sámuel második könyvében arról tudósít, hogyan menti meg az Úr Dávidot Saul kezéből (1. vers), de a Zsoltárok 18-ban Sault nem említi. 2Sámuel 22:5-ben ezt olvashatjuk: „halál hullámai vettek engem körül” míg a Zsoltárok 18:5 „halál kötelei"-ről „istentelenség árjai”-ról beszél. 2Sámuel 22:8-ban azt olvassuk: „az égnek fundamentumai”, a Zsoltárok 18:7-ben pedig, a „hegyek fundamentumai” rendültek meg. 2Sámuel 22:11-ben ez áll: „a Khérubon ment és röpült”, Zsoltárok 18:11-ben pedig: „Kérubon haladt… a szelek szárnyán suhant”. Tehát a későbbi korokban, amikor az írnok átmásolta Sámuel könyvéből a fejezetet, kiigazított néhány szót, hogy egy liturgikus éneket alkothasson.

A szavak cseréje és ütemhez, dallamhoz igazítása, hogy énekben is használható legyen, napjainkban is így történik. Megszokott az egyházakban, hogy egy ének komponálásakor a Bibliát is felhasználják, például a Zsoltárok könyvének 23. fejezetét is sokszor átszövegezték és hangszerelték már. A sorokat úgy módosították, hogy illeszkedjenek a zenéhez és a várható közönség képességeihez/igényeihez. A régies szavakat modern, köznyelvi szavakra cserélték. Mindenki ezeket énekli, és senki sem panaszkodik miattuk. Tehát amiatt sem szabad panaszkodnunk, hogy a Szentlélek úgy döntött, ez a később keletkezett himnusz is szerepeljen Isten Igéjében.

A ránk maradt ókori irodalomban - így a héber iratokban is - találkozunk utólag beszúrt, vagy éppen kihúzott betűkkel és szavakkal, vagy margóra írt megjegyzésekkel, amiket a későbbi idézetek és másolatok feljegyzői már a szövegtörzsbe foglaltak. A gyakori háborúk is nagyban befolyásolták a szövegváltozatok szaporodását. A győztes nép gyakran elrabolta a vesztes nemzet egész irodalmát, valamint történelmi krónikáit tartalmazó könyvtárát. Ilyenkor a rájuk, a győztes népre vonatkozó feljegyzéseket „kozmetikázták", ill. a későbbi időkben az odavonatkozó történések teljesebb ismeretében a szöveget úgy módosították, hogy az érthetőbb, a valóságnak – legalábbis a javító szerinti valóságnak – jobban megfeleljen. Ezen a háttéren – ahogy erre a tudósok is rámutatnak – a szövegismétlések, másolatok, ill. a különböző személyektől származó leírások egymás mellé tétele segít a teljesebb megértésben, ahogy ez például a négy evangélium esetében megtapasztalható. Ne feledjük, hogy a Biblia esetében  maga Isten gondoskodott Szentlelke által a ránk maradt Szentírás életet átalakító erejéről – a benne rejlő és felfedezhető emberi gyarlóságok ellenére.

Milyen  tanulságot vonhatunk le ebből? Azt, hogy mennyire fontos óvatosnak lennünk az életben, hogy mit írunk és mit mondunk, mert mindez hatással lehet arra, hogy mások miként értik meg Isten Igéjét.


Szerető Istenünk!
Életmódunk hatással van gondolkodásunkra, és ahogy gondolkodunk, az hatással van cselekedeteinkre, cselekedeteink pedig meghatározzák mit érünk el.. Segíts, hogy érted élhessünk minden nap, így tevékenységünk miatt nem fog kárt vallani Igéd. Jézus nevében kértünk. Ámen.


Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 30

Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy felismerjük Isten munkálkodását az élet megszokott körülményei közepette és úgy döntsünk, hogy megbízunk benne, és együttműködünk vele ahelyett, hogy ellene dolgoznánk. Gyakran saját elégedetlenségünk és türelmetlenségünk megvakít bennünket, hogy ne lássuk Istent életünk megszokott körülményeiben. A tizenkét pátriárka megszületésének története ilyen történet. Rákhel és Lea két nagyon boldogtalan asszony. Mindkettő iszonyúan vágyik arra, ami a másiknak van. Rákhel arra vágyik, hogy gyerekeket szüljön, mint Lea. Lea Jákób szerelmére vágyik, amit viszont csak Rákhel kap meg. Kölcsönös nyomorúságuk bezárja őket a hatalomért és az elismerésért vívott küzdelem börtönébe. És úgy tűnik, bezárja őket az Istentől, férjüktől és a többi családtagjuktól való elkülönülés börtönébe is. Éppen úgy, ahogy Ádám és Éva Istentől való elidegenedésének azonnali következményei lettek saját házasságukra nézve, ugyanúgy Rákhel és Lea irigységének és hatalmi harcának bűne is azonnali gyümölcsöket hozott családjukban. Ezek a következmények messze hatóak voltak. Ennek a küzdelemnek a következménye a József elleni gyilkos összeesküvés, és a tizenkét nemzetség között később bekövetkező harcok sorozata. Ez a történet Isten népének a története. Úgy születtünk bele az emberiség családjába, és úgy neveltettünk, hogy egy erő elszakít bennünket a szerető kapcsolatoktól, és belesodor a hatalom és a felsőbbség megszerzésének vágyába.   

A jó hír az, hogy Isten nem felejt ott bennünket életünk zűrzavarában. Ebben a történetben (22-24. vers) Isten megemlékezik Rákhel szenvedéseiről, akcióba lép érte, és megengedi, hogy egy fiat szüljön, akit Józsefnek nevez el. Ahogy Isten korábban meglátogatta Jákóbot a létráról szóló álomban, hogy összekössön egy kivetettet önmagával, úgy jön el most a megvetett Rákhelhez, aki valószínűleg vajmi keveset sejtett meg abból, ahogyan fia - Jézus prófétai előképe - megmenti és egyesíti majd a családot.

Jákób teljesen passzívnak tűnik a Rákhel és Lea közötti küzdelemben, de nem úgy a Lábánnal való magatartásában. Ez a fejezet és a következő feltárja előttünk azt, hogy Jákób egyre inkább képes Istenre hallgatni, és az ő irányítása szerint  cselekedni, mintsem ellene. Még nem tanulta meg az Istenben való teljes bizalmat, de ebbe az irányba halad.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. január 29., kedd

Mai szakasz: 2 Sámuel 21


Ebben a fejezetben még többet tudunk meg Dávid életrajzíróiról. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy rendezetlenül, nem kronologikus sorrendben írtak, de mégis volt egy bizonyos időrendi sorrendjük. Például, Dávid hét és fél éven keresztül Hebronból irányította az országot, majd Jeruzsálembe tette át székhelyét, ahol még évekig uralkodott, egészen a haláláig (2 Sámuel 5:5). Dávid egészen addig nem gondoskodott Méfibósetnek, Jonatán fiának, Saul unokájának a szükségleteiről, amíg nem költözött Jeruzsálembe, de ezt követően – ahogy a Biblia 2Sám 9:13-ban mondja: „állandóan a király asztalánál étkezett”.

Mindezek előtt egy kellemetlen helyzetről szerezhetünk tudomást, amelynek során Saulnak és fiainak ellenségeit bábként használták fel, politikai elismerés céljából, de Méfibósetet megkímélték ettől. A gibeoniták, az amoriták maradéka kölcsönös egyezséget kötött az izrealitákkal még Józsué ideje alatt. Annak ellenére, hogy városaik Benjámin törzsének területén voltak, Saul indokolatlanul lemészárolta a lakók egy részét. Az éhínség Isten büntetése volt Saul öldöklése miatt. Később Dávid a gibeoniták kérése szerint hét embert adott nekik Saul családjából, hogy felakaszthassák őket viszonzásként azért, amit Saul tett velük. Dávid gyorsan cselekedett a béke érdekében, de Méfibósetet nem adta oda nekik. Az árpaaratás első napjaiban (2Sám 21:9) akasztották fel a hét embert egy hegyen annak bizonyítékaként, hogy az „életet életért” elvet beteljesítették. Aja leányának, Rispának két fiát szintén felakasztották (Rispa Saul király ágyasa volt). Rispa letáborozott a szikla tetején, és éjjel-nappal távol tartotta a madarakat és más állatokat a holttestektől (10. vers).

A korábbi történetekből tudjuk, hogy Jábes-Gileád lakói elmentek Bethsánba éjszaka, ahol a filiszteusok kiakasztották Saul és Jonatán holttestét a falra, levették a testeket, hazavitték, és tisztességesen eltemették azokat. A gibeonitákkal való tapasztalata után Dávid elment Jábes-Gileádba, felvették Saul és Jonatán hamvait, és a másik hét halottal együtt eltemették őket Saul édesapjának a sírboltjában. Ezek után Isten meghallgatta az ország népének imáját (2Sám 21:12-14). De vajon miért tűnik úgy, hogy Isten megelégedett Saul hét leszármazottjának a halálával, és eztuán már meghallgatta az ország imáját? Valójában nem Isten, hanem a gibeoniták elégedtek meg az ítélettel, és fordultak vissza Istenhez, és Isten erre a lépésükre válaszolt.

A történetírónak van még egy információja, amit közölni akar velünk, mégpedig az hogy a filiszteusok háborúba bonyolódtak Izraellel. Az egész lényege, hogy a katonák nem akarták, hogy Dávid továbbra is velük tartson a heves csatába, mert már fáradékony volt. Tehát a történetíró leírja azokat a férfiakat, akik Dávid helyébe léptek az óriásokkal való küzdelmekben. Például Séruja fia, Abisai megölte Jisbi Bénóbot, máshol Sibbékai megöli Sábot. Egy másik csatában  Elkhanán megölte a gitteusi Góliát testvérét. Az utolsó a listán az a csata Gáthban, ahol Jonatán, Simeán fia megölte azt az óriást, akinek hat ujja volt mindkét kezén és mindkét lábán. Mindegyik óriás az összes elképzelhető fegyverrel fel volt fegyverezve. Bár az Úr nevét nem említi a szöveg ezekben a csatákban, de le tudjuk vonni a következtetést, hogy az Úr oltalmazta Dávidot, és Ő adott neki győzelmet ellenségei felett a királyi sereg katonái által.

Szerető Istenünk!
Egy olyan világban élünk, ahol mindennaposak a válások, elszakadások és keveredések. Az igaz vallás hívei is minden szinten kompromisszumokat kötnek, de mindezek közepette biztosítasz bennünket arról, hogy a hűségeseket vezetni és védeni fogod, és mindennapi szükségleteinkben is megsegítesz minket. Ámen. 

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 29

Jákób szemszögéből nézve ennek a történetnek a legdrámaibb pontja a 25. versben található, amikor Jákob ezt üvölti újdonsült apósának: „Miért csaptál be engem?” Talán pillanatokkal később eszébe juthattak Ézsau hasonló érzései valamikor hét évvel korábbról.

Rákhel és Lea szemszögéből a történet legdrámaibb pontja a 31. versben van, amikor Lea a „gyűlölt feleség”, elkezd fiakat szülni Jákóbnak és Rákhelt a „kedvelt feleséget” a fekete irigység emészti testvérével és riválisával szemben.

Azért, hogy jobban megértsd ezt a tragikus történetet, gondolkodj el a következő kérdéseken:
1. Figyeljük meg, hogy melyik testvér volt idősebb és milyen jellemzést kap; és melyik a fiatalabb és ő milyen jellemzést kap (29:16-17)? Abból, amit arról tudsz, hogy általában hogyan viszonyulnak a testvérek egymáshoz, milyen dinamikát képzelsz el a két lánytestvér között, ahogy egymás mellett érett korúvá felnőnek?
2. Képzeljük el a két testvér közötti viszonyt akkor, amikor az egyik egy férfi álmai asszonyává válik (29:1-20). Mit gondolsz, hogyan változtatta meg Jákób Lábán házába érkezése Rákhel és Lea testvéri viszonyát? Hogyan hatott a testvérekre apjuk, Lábán magatartása? És Jákób viselkedése?

3. Végül Jákób hét évet dolgozik Rákhelért és megszerzi a jogot, hogy felségül vegye, de micsoda trükkös becsapás bontakozik ki az esküvő éjszakájára! (29:21-27). Mit mond ez az esemény Lábánról (mint édesapáról, jövőbeni apósról stb.)? Hogyan hatottak a történtek Leára, Rákhelre; Jákobra; Jákob új családjának a csírájára? Milyen lehetett ezeknek a testvéreknek rivális felségekké válni?
4. Milyen lehetett a házasság korai szakaszának hét éve ennek a boldogtalanul összekötött hármasnak? (29:28-30)
5. Vajon hol volt Isten ebben a zűrzavarban? Emlékezzünk Isten Jákóbnak tett ígéretére (1 Móz. 28:10-17), amit közvetlenül a Lábán otthonába való érkezése előtt tett neki! Hogyan munkálkodott Isten ezekben a küzdelmes időkben Jákóbért? Rákhelért és Leáért? És még Lábánért is!
6. Mit jelent megtapasztalni Isten jelenlétét a megszokott, de néha a bonyolult körülmények között is? Hogyan ismerjük fel Jákób létréjának Istenét, aki velünk van a családi nehézségeink, anyagi gondjaink személyes botlásaink és az élet ügyes-bajos dolgai közepette is?

Douglas Tilstra
    Southern Adventist University

2013. január 28., hétfő

Mai szakasz: 2 Sámuel 20


Mostanra már sokat tudunk Dávid életrajzírójáról, aki röviddel Dávid halála után részleteket választott ki mindabból, amit az írnokok apró jegyzetekben és naplókban írtak le. A palota írnokai és a Joábbal tartó katonai tudósítók  gondoskodtak ezekről a forrásokról. (Lukács is ugyanilyen módon hagyatkozott a forrásokra, amikor az evangéliumot írta. Lásd: Lukács 1:1-3). Emlékeznünk kell azonban arra, hogy a Szentlélek a főszerkesztő, és Ő felügyelte, hogy a történetíró ne csak romantikus hangvételű írásban tudósítson Dávidról, mint  hatalmas hadvezérről, valamint királyként elvégzett nemes munkájáról. A Szentlélek valósághűen tudósít, és nem hallgatja el Dávid gonosz döntéseit.

A fejezet Séba jelentéktelennek tűnő lázadásával kezdődik, aki maga mögé állította Izrael népét. A Szentlélek és az írnok elvetemült, istentelen embernek írja le. (Az angol King James Version Bibliában "Belial fia"-ként szerepel, ami szó szerint azt jelenti, hogy "értéktelen".) Dávid bement jeruzsálemi házába, előhozatta tíz ágyasát, akiket ünnepélyesen vett feleségül Izrael minden törzséből, bezáratta őket, és soha többet nem találkozott velük. Özvegyekként kellett élniük. Általában ezek - az ünnepélyes szertartáson - elvett asszonyok voltak a palota hírforrásai azon törzsek felé, ahonnan származtak. A király családi élete már amúgy is romokban hevert, és ez a fordulat még tovább rontott a helyzeten.

Dávid gyorsan le akarta verni Séba lázadását, mielőtt az más területekre is átterjedt volna. Saját hadvezérét, Joábot mellőzve, megbocsátott Amasának, Absolon korábbi hadvezérének, majd elküldte, hogy hívja össze Júda minden férfiúját, hogy üldözőbe vegyék Sébát. Amasa azonban valamilyen okból késett (5. vers). Joáb dühös volt, hogy megkerülték őt, és fiatal, közeli rokonát helyezték a pozíciójába. Amikor Gibeon sziklájánál találkoztak, Joáb - akár Iskáriótes Júdás -, előrelépett, megcsókolta Amasát, és közben beledöfte kardját a gyomrába (10. vers). Miközben Amasa teste ott vérzett az úton, Joáb emberei döbbenten álltak meg mellette. Ekkor egy fiatalember felhívást intézett a többiekhez, hogy legyenek hűségesek Dávidhoz, és kövessék Joábot. A testet ezután lehúzta valaki az útról a mezőre, az emberek pedig Joáb után mentek. A Szentlélek azt szeretné, hogy lássuk a bűn következményeit, és a rossz politikai döntésekből eredő kudarcokat.

Joáb és emberei eljutottak Béth-Maakában Abeláig, addig az izraeli városig, ahol Séba rejtőzködött. Már éppen hozzákezdtek volna az ostromhoz, amikor egy bölcs asszony jött ki a városból. Elmondta, hogy lerombolni ezt a várost olyan, mintha elpusztítanának egyet Izráel anyjai közül, és lerombolnák az Úr örökségét (19. vers). Joáb hallgatott az asszonyra, és azzal védekezett, hogy nem a várost akarja elpusztítani, hanem csak Sébát keresi. Ha kiadják őt, akkor felhagy az ostrommal. Az asszony visszament, fejét vétette Sébának, és kihajíttatta azt a falon. Hátborzongató idők! És mindez csak azért, hogy hűségesek maradjanak a királysághoz,  ahhoz a rendszerhez, amit az egész nép választott annak ellenére, hogy Sámuel próféta figyelmeztette őket a következményekre még Saul idejében (1Sám 8:11-18). Miután Séba meghalt, az emberek hazatértek, Joáb pedig visszament Jeruzsálembe.

A bűn zsoldja a halál, és szinte minden bibliai történet figyelmeztet minket valamire. Mindenképpen egyetérthetünk Sámuellel abban, hogy a királyság nem az ideális rendszer, sőt egyetlen rendszer sem lehet megfelelő, míg a sátán uralma alatt lévő, bűnös földön élünk.  

Szerető Istenünk!

A te Szavad igaz és Te vagy a királyok Királya. Elsőként Téged áldunk, mielőtt bármely politikai, vallási, vagy egyéb személynek fogadnánk hűséget. Adj nekünk bölcsességet, hogy kiállhassunk elveid mellett, hogy bölcsen beszélhessünk akkor is, amikor már minden összedől körülöttünk, és eljön a káosz ideje. Jézus nevében. Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította Rajki Dávid

1 Mózes 28

„Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában” (Róm 5:6-11 új prot. ford.).

Kevés bibliai történet mutatja be jobban Isten bánásmódját a bűnösök iránt (ahogy fentebb láthattuk: Róm 5:6-11), mint Jákób – létráról szóló – álmának története. Jákób bűnös volt, és életét mentve menekült haragvó testvére elől, akit vérig sértett. Egyedül volt, tele félelemmel, családjától elszakítva, és láthatólag Istentől is elszakítva. De Isten pontosan ebben az órában jön el Jákóbhoz, minden előzetes bejelentés és minden meghívás nélkül, hacsak nem vesszük figyelembe Jákób kimondatlan segélykiáltását. Isten eljön Jákóbhoz, és biztosítja őt arról, hogy bűne ellenére még mindig értékes gyermeke Ábrahám és Izsák Istenének; valamint arról, hogy a nekik tett összes ígéret rá is vonatkozik. Amikor még bűnösök vagyunk Isten eljön hozzánk, mint „Immánuel - velünk az Isten” (Mt 1:23). A létra, amit Jákób látott, Jézust jelképezi (Jn 1:51), aki összekötő kapocs Isten és a bűnös emberiség között. Az emberiség családja magányosnak, kimerültnek érezheti magát, félelmei lehetnek, de Isten nem fordít hátat nekünk! Ő valóban Ábrahám, Izsák és Jákób Istene - a küzdő emberek és a bajbajutott családok Istene.

Douglas Tilstra
    Southern Adventist University

2013. január 27., vasárnap

Mai szakasz: 2 Sámuel 19


Ez a fejezet a királyság visszaállításával foglalkozik. Dávid elmenekült Absolon elől, amiért a nép később hibáztatta őt (2Sám 19:9). Tudni akarták, hogy a király miért van ennyire csendben most, amikor vissza kellene állítani a monarchiát. Dávid elvesztett fiát, Absolont gyászolta. Ám rokona, Jóáb (2 Sámuel 17:25; 2 Sámuel 19:13) odament hozzá, és kérdőre vonta, miért lett hirtelen olyan, mint egy sírós kisgyerek. Joáb sokkterápiát használ, hogy visszahozza Dávidot a valóságba. Az egy dolog volt, hogy Dávidnak túl kellett jutnia a fia elvesztésén. Az pedig egy másik, hogy vissza kellett térnie a palotába. Dávid ekkor nem tudhatta, hogy kik a barátai, és kik nem. Ezért bevetette diplomáciai gyakorlatát, első célpontja pedig Júda volt. Elküldött néhányat a megbízhatóbb emberei közül, hogy menjenek el Júdába, és kérdezzék meg, miért nem ők voltak az elsők, akik visszahívták királyuknak (2 Sámuel 19:11). Dávid arra utasította embereit, hogy beszéljenek Amasával, Joáb unokaöccsével, és emlékeztessék arra, hogy ők régen egy család voltak, és miért nem hívja őt vissza? Felajánlotta neki a hadsereg parancsnoki helyét is Joáb helyett. Ezzel megnyerte Júda támogatását (2 Sámuel 19:14), majd elment a Jordán folyóhoz, Júda férfiai pedig odavonultak, hogy kíséretükben mehessen haza a király.

Dávid életrajzírója ezután Simei példáját mutatja be, aki embereivel és Saul fiával jött a király iránti hűségét kifejezni. Bűnét elismerve járult Dávid elé, hogy üdvözölje őt. Abisaj azt tanácsolta, hogy öljék meg (2Sám 19:21), de Dávid nem engedte meg nekik. A következő személy, aki a király üdvözlésére jött, Méfibóset volt. Fizikai állapotát tekintve eléggé el volt hanyagolva, de Dávid szívélyesen visszafogadta. A lázadás idején Dávid Sibának, szolgájának adta Méfibóset minden vagyonát (2Sám 16:4), de most arra utasította Sibát, hogy osztozzanak meg fele-fele arányban Méfibósettel. Méfibóset viszont azt mondta, Siba tartson meg mindent magának (2Sám 19:30).  

Egy 80 éves nagyapa, Barzillai  is eljött Dávidot üdvözölni. Dávid meghívta őt, hogy lakjon a palotában, de Barzillai úgy érezte, „egy érett fát már nem könnyű kitépni”. Júda népének egésze, és Izrael népének a fele elment üdvözölni a királyt. Ám az emberek megosztottak voltak északon és délen is.  Az északiak úgy vélték, mindössze 10%-os joguk van a királyhoz, és délnek nem lenne szabad úgy viselkednie, mintha egyedül ők lennének a király eltartói. Az írnok 2Sám 19:43-ban azzal fejezi be beszámolóját, hogy érzékelteti velünk Izrael jövőbeni megosztottságát.


Drága Istenünk!
Milyen könnyen be lehet húzni bennünket a pártoskodásba egy kis pletykával, ami igaznak tűnik, ahelyett, hogy inkább mélyre ásnánk a te Igédbe! Add nekünk Méfibóset nagylelkűségét, és Dávid irgalmát, hogy Krisztus lelkületével át tudjunk hidalni minden megosztottságot!  
Jézus nevében kértük mindezt.
Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Baksa Zsófia

1 Mózes 27

Vissza tudsz emlékezni az életedben olyan esetre, amikor valami buta, önző, mások számára bántó dolgot tettél és nem akartad elismerni hibádat? Esetleg letagadtad, amit tettél, megpróbáltad tudatosan figyelmen kívül hagyni az egészet, vagy másokat hibáztattál a történtekért. Vagy, ami ennél is rosszabb, megpróbáltad vallásos köntösbe öltöztetni az eseményt, kijelentve azt, hogy ez Isten akarata volt, függetlenül attól, hogy teljesen tudatában vagy annak, hogy egyszerűen saját bűnösséged eredménye volt az egész.

Ez Jákób helyzete 1 Mózes 27 mai történetében. Figyeljük meg a történet legdrámaibb momentumát, amikor Izsák gyanút fogott és kérdéseket tett fel "Jákobnak" (a valóságban Jákób testvérét álcázta) a gyorsasággal kapcsolatosan, ahogyan a vadászatból visszaérkezett. Izsák megkérdezte: "Hogy találtál vadat ilyen hamar, fiam? Ő pedig így felelt: Mert Istened, az Úr elém hozta" (1 Mózes 27:20). Ez hazugság! Nem isten volt az, hanem egy csaló anya! És Jákób, bár vonakodva, de végül beleegyezik édesanyja csaló tervébe, ezért mindketten felelősek a lopásért és csalásért, de semmi esetre sem Isten!

Ez a történet a Szentírásban páratlan módon mutatja be a generációs bűnök tragikus hatását. Rebeka mesterkedése Sára Hágárral kapcsolatos mesterkedésére emlékezet (1 Móz. 16:1-5). Mind a két asszony "segíteni akart Istennek" ígérete teljesítésében. Mindketten olyan módszerhez nyúltak, amelyek ellentétesek Isten tervével. Rebeka átörökítette anyósa bűnét a következő nemzedékre. Jákób hazugsága saját azonosságával kapcsolatosan nem is különbözik annyira apja és nagyapja hazugságától feleségük azonosságával kapcsolatosan. Mindhárom férfi megpróbált magyarázatot adni hazugságára, hogy szükséges volt Isten ígéretének teljesedése érdekében. A valóságban azonban hazugságuk gyávaságukról és Isten iránti hitetlenségükről tesz bizonyságot. Más generációs jellegzetességek ebben a történetben: személyválogatás, viszályok a házasságban, testvérek közötti rivalizálás, irigység, gyűlölet. Gyilkossági kísérletek, hosszú ideig tartó távollétek a családtól és aztán a megbékélések sorozata Jákób előtti generációkban kezdődött és utána is folytatódott.

Ez a történet arra hív, hogy figyeljünk a családunkra. Milyen jellemtulajdonságokat, családi bűnöket, szokásokat és hajlamokat örököltünk szüleinktől és nagyszüleinktől. Ennek a tudata nem csökkenti személyes felelősségünket, hanem segít jobban látnunk hogyan és hol van szükségünk Isten kegyelmére életünkben, hogy sikeresen szembenézzünk Sátán támadásaival.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. január 26., szombat

Mai szakasz: 2 Sámuel 18


A Dáviddal lévő írnok mindent nagyon hűségesen feljegyzett a Dávid életében történt eseményekről, hogy illusztrálja a bűnös cselekedetek szomorú eredményét. Ez a fejezet Dávid sírásával ér véget, keserű könnyeivel. A bonyolult tényezők kombinációja vezetett el ehhez a keserű érzelmi tapasztalathoz. Egy feljegyzés Joáb családfáját is tartalmazza. Joáb testvérét, Abisait választotta ki Dávid, hogy hadvezére legyen a katonák több mint egyharmadának és Joáb unokaöccse, Amasa lett a hadvezér Absolon hadserege felett. Tehát ezekben a fejezetekben egy családi harc zajlik.

Dávid embereivel együtt szeretett volna harcba szállni Absolonnal és hadseregével, de Dávid emberei ragaszkodtak hozzá, hogy maradjon a háttérben és stratégiailag segítse őket a városból (3. vers). Így kiállt a kapuba és intett nekik, majd hangosan megparancsolta Joábnak, Abisainak és Ittainak, hogy legyenek kíméletesek a fiával, Absolonnal. Szájról szájra terjedve emberek ezrei hallották, hogy mit mondott Dávid. A következő információ a katonai írnoktól érkezett, aki beszámolt a csatáról, és arról, hogy Absolon legtöbb embere meghalt az erdőben (8. vers).

Absalom nagyon meggondolatlan dolgot tett, egy szamáron belovagolt egy sűrű tölgyfaerdőbe. A tölgyfák Palesztinában és máshol sem csak függőlegesen, hanem vízszintesen is nőnek, és ahogy a szamarat vezette keresztül az erdőn, problémái akadtak. Absolont fogva ejtették a kinyúló villás ágak. Amikor Joáb és a vele lévő tíz fiatal férfi meglátták, hogy Absalom a hosszú hajánál fogva lóg a tölgyfán, nem voltak hajlandók megölni őt, így Joáb tette meg. Aztán megfújta a trombitát és véget vetett a harcnak.

Ahimás el akart futni megmondani Dávidnak, de Joáb egy kusita embert küldött helyette. Az egyetlen kusita nép a szemita világból ismert, a Nílus déli részéről vagy Felső-Egyiptomból. Így lehetséges, hogy ez a kusita Etiópiából származott, ahol az emberek nagyszerű maraton futók. Joáb elküldte a szokásos úton és mikor Ahimás ragaszkodott hozzá, hogy ő is elszaladjon, Joáb megengedte neki. Ismert egy rövidebb utat és ő érkezett elsőnek, hogy átadja Dávidnak a szomorú hírt a fiáról. Dávid a két kapu közt ülve várta a híreket. Elképzelhető Dávid optimizmusa, aki felismerve a futó embert, ezt mondta: „Ez egy jó ember és jó hírekkel jön”. Mikor Dávid megkérdezte: „Mi hír a fiamról?”, Ahimás azt vallotta, hogy nagy volt a káosz és nem sokat tud. Aztán futva megérkezett a kusita és azt mondta, az a kívánsága, hogy úgy halljanak meg Dávid ellenségei, mint az a fiatal férfi.

Ez a fejezet azzal ér véget, hogy a nehéz érzelmeivel küzdő Dávid a kapu feletti szobában sír. Dávid felkiáltot, hogy ő hajlandó lenne meghalni a fia helyett. Ez emlékeztethet minket Valakire, aki ugyanezt mondta mikor Ádám vétkezett, és megígérte, hogy egy nap meg fog halni helyettünk.

Drága Urunk!
Minket is utolérnek a családi problémák időnként és elszakít szeretteinktől a bűn. Az érzelmi háborúk néha kifárasztanak és mindannyiunknak kell egy Helyettesítő, aki meghal a bűneinkért, megszabadít a vétkeinktől és a bűntudattól, megbékít minket magával, hogy képesek legyünk kibékülni egymással. Jézus nevében, Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Baksa Viktória

1 Mózes 26

Amikor Isten Önmagát Ábrahám, Izsák és Jákob Isteneként nyilatkoztatja ki (2Móz 3:6; Mt. 22:32; ApCsel 3:13), a küzdő emberek és a nehézségekben lévő családok Isteneként mutatkozik be, akiket kegyelem által megment és meggyógyít. Mózes első könyvének története egy hosszú családi történet, amely különösen Izrael népének első négy generációjára összpontosít, és azokra az emberekre, akik e nemzedékek vezető személyiségei voltak. Ezek az emberek: Ábrahám és Sára; Izsák és Rebeka, Jákob, Rákhel és Lea; valamint József és Aszenáth. Ezeket az embereket gyakran biblia hősöknek és a hit óriásainak gondoljuk. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében található rövid összefoglaló történetüket valóban a hit példájaként mutatja be, azonban – hozzánk hasonlóan – életüket mélyen megsebezték saját bűneik, és mások ellenük elkövetett bűnei. Isten családjának Mózes első könyvében leírt története egy olyan családot mutat be, amelyet részegség, csalás, gyilkosság, paráznaság, vérfertőzés, gyávaság, irigység, gyűlölet, árulás, házastársak közötti megvetés és Isten iránti nyílt hitetlenség fémjeleznek. Ez valóban küzdő emberek és nehézségben levő családok története, azonban Isten története is, aki küzdő embereket és nehézségekben levő családokat ment meg és gyógyít meg. Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének története.   

A mai fejezetben Izsák megismétli apja bűnét, a gyávaság és csalás bűnét. A férjeknek Jézus bátor és önfeláldozó szeretetével kell szeretniük feleségüket (Ef 5:25), azonban Ábrahám kétszer, Izsák pedig egyszer hazudik feleségével kapcsolatosan, amivel hatalmas veszélynek teszik ki őket csak azért, hogy ők kényelemben és biztonságban maradjanak. Az egyik egyedi családi bűn, amely nemzetségről nemzetségre szállt Ábrahám családjában, a csalás alkalmazása volt önvédelmük érdekében. József (1Móz 45) szakít ezzel a romboló családi szokással. Később Jézus – akinek előképe József –, végleg megtöri ezt a láncot az emberiség családjában.

Örömünkre ez a fejezet Izsák több jó tulajdonságát is bemutatja. Úgy látjuk Izsákot, mint aki békét teremt és igazán imádja Istent. A történet vége visszavisz bennünket Jákob és Ézsau történetének vonalához azzal, hogy bemutatja: Ézsau nem követi Isten útját, mivel hitteus nőket vesz feleségül.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University 

2013. január 25., péntek

Mai szakasz: 2 Sámuel 17


Olyan időket látunk, amikor az emberi tanácsot Isten szavával azonos szinten kezelték (2Sám 16:23). Amikor Ahitófel szól, a nép jónak tartja tanácsát, csakúgy, mint Absolon és Izrael vénei. Több megdöbbentő eseményt találunk ebben a fejezetben. Az első ezek közül, amikor Dávid volt tanácsadója arra ad ötletet Absolonnak, hogy hogyan induljon a király életére törni (2.vers). Ezután jön a következő sokk (4. vers). A terv tetszett Absolonnak és a véneknek. A vének alapvetően tapasztalt emberek voltak; vajon meddig süllyedhet az ember, hogy a józan ítélőképessége így csorbuljon?

Miként az a diktatúrákban vagy monarchiákban lenni szokott – tudniillik, hogy a szemben álló felet nem fogadják el –, az ilyen embereknek meg kell halniuk, még akkor is, ha ez saját apjának megölését jelenti Absolon számára. Dávidnak azonban volt kémhálózata, amelyet a palotában maradó Húsaj segítségével állított fel. Ő a megszerzett információkat Sádók és Abjátár papoknak adta tovább, akiktől egy szolgálólány vitte a híreket fiaiknak, Ahimaacnak és Jonatánnak, a fiúk pedig Dávidnak (15-18 versek). Húsajt behívja Absolon, hogy megmondja, Ahitófel terve vajon jó-e.  Húsaj nem ért vele egyet, és rámutat, hogy Dávid tapasztalt hadvezér, a terv nem működne. Itt jön a harmadik döbbenet. A diktátorok kiszámíthatatlanok. Absolon és Izrael emberei megváltoztatják álláspontjukat, és a Dávidhoz hűséges Húsajt támogatják, a Dávid ellen lázadó Ahitófellel szemben. A babona is szerepet játszik ebben, mivel azt gondolták az Úr rendelte Ahitófel „jó tanácsát”, hogy veszedelmet hozzon Absolonra. Semmibe véve az Urat, úgy döntenek, hogy Húsaj és nem Ahitófel tervét követik.

Jonatán és Ahimaac az életüket kockáztatták, hogy megmondják Dávidnak: induljon és keljen át a Jordán folyón. Dávid és a vele lévő izraeliek felkeltek éjjel, és átkeltek a Jordánon; napkeltére már mindjányan a túlparton voltak (22. vers). A következő váratlan fordulat Ahitófel reakciója, amikor megtudja, hogy nem az ő tanácsát választották követendőnek.  Nyugtalan természete volt, és végül elszenvedte manipulatív és uralkodni akaró személyiségének következményeit. Öngyilkosságot követ el. (Megjegyzés: az öngyilkosság nem old meg problémákat csak  hónapokig, sőt, évekig tartó gyászt, sírást és szomorúságot okoz azoknak, akik ismerték az elkövetőjét.)
És ismét egy furcsa lépés: Absolon Amászát teszi meg hadparancsnokává, aki Jóábnak, Dávid parancsnokának unokaöccse.

Drága Istenünk!
Időről időre bennünket is sokkolnak a körülöttünk lévő személyek és események. Most, amikor magunkba nézünk, arra kérünk, távolítsd el belőlünk az olyan lelkületet, amelynek lételeme a manipuláció, a mások feletti kontroll, a kényszer, az erőszak és a szabad választás lehetőségének kiölése másokból. Segíts, hogy rád tekintsünk, és ítéleteink ne legyenek zavarosak! Jézus nevében kérünk.

Koot van Wyk Kyungpook Nemzeti Egyetem,
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Kóczián Ágnes

Ebben a fejezetben elköszönünk Ábrahámtól, és megismerkedünk Jákobbal, akinek a fiai Izrael tizenkét nemzetségének törzsi vezetői lesznek. Isten Izrael nemzetén keresztül fogja beteljesíteni az Ábrahámnak tett ígéretét, hogy családját nagy nemzetté teszi, és megáldja általuk az egész világot (1Móz 12:1-3). Végül Jézus meg fog születni Ábrahám családjából, a legnagyobb áldás és Isten ígéretének végső beteljesülése lesz (Mt 1:1-17; Gal 3:16-17).

Jákob fiainak, és nemzetté formálódásuknak története előtt azonban még hallanunk kell Jákob történetét, akinek a nevét Isten Izraelre változtatja. Meg kell tanulnunk Jákob élettapasztalatát, és végig kell követnünk utazását ahogyan a csalóból és  csalárdból (1Móz 25:29-34; 27:36) Isten hercege lesz (1Móz 32:28). Isten átalakítja Jákob jellemét, és a végbement változás bizonyítékául végül nevét is megváltoztatja. Jákob története Isten minden gyermekének története. Minden férfi és nő átalakulásának története, akik egy napon belépnek az új Jeruzsálembe a tizenkét kapu egyikén, amelyek Izrael tizenkét fiának nevét viselik (Jelenések 21:12). Minden ember története, aki hit által Ábrahám, Izsák és Jákob/Izrael családjának tagjává válik (Gal 3:29; Mt 8:5-13). A következő napokban úgy olvasd Jákob történetét, mint a sajátodat!

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. január 24., csütörtök

Mai szakasz: 2 Sámuel 16


Amikor Dávid felért a hegytetőre, Sibával, Mefibósetnek, Saul király szolgájának fiával találkozott. Ő azt jelentette Dávidnak, hogy Mefibóset Jeruzsálemben maradt mondván, hogy ez a helyzet kedvezni fog neki, és Izrael helyre fogja állítani számára mindazt, ami Saul házához tartozott. Mefibóset tehát önző érdekekből akart Jeruzsálemben maradni (3. vers). Siba két megrakott szamárral jött, akiken kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő – orvosságként szolgáló – bor volt. A bor (ami itt szőlőlére, szőlőszószra vagy szőlőlekvárra utal) annak számára volt, „aki elfárad a pusztában” (2. vers).
Egy másik városban, Bahúrimban, Simei átkozni kezdte Dávidot, és azt mondta, hogy az Úr bünteti Dávidot a Saul házának kiontott véréért (8. vers). Dávid egyik embere, Abisaj meg akarta ölni Simeit a király gyalázásáért, de Dávid ezt megtiltotta neki mondván, hogy lehet, hogy az Úr adta a szájába e szavakat, és ha ellene támad valaki, az az Úrnak szegül ellen. Ez az a bibliai alapelv, ami szerint hálát kell adnunk az Úrnak jóban és rosszban is. „Tekintsétek áldásnak, ha az Úr nevéért üldöztettek” - írja Pál az Újszövetségben visszhangozva Jézus szavait, és azt, amit itt Dávid mondott Abisajnak (11. és 12. vers).
E fejezet írnoka ezután Absolon Jeruzsálembe érkezéséről számol be, ami nagyjából ugyanekkor történt. Ahítófel vele együtt jött, Húsaj pedig eljött leróni a tiszteletét neki. Húsaj azt a véleményt hangsúlyozta, miszerint akit az Úr nevez ki egy ország élére, azt szolgálni kell (18. vers). Az írnok az Ahítófelről szóló résszel fejezi be a fejezetet. A kép, amit Ahítófel a magasabb körökben ki tudott alakítani magáról az évek során, egy olyan hatás volt, ami Absolonra és Dávidra is hatott, ti. hogy azt, amit ő mondott, olyannak vették, mintha maga az Úr mondta volna (23. vers). Ahítófel megjelenése, szavai, tettei lelkinek tűntek, mindenkit meg tudott győzni maga körül a lelkészi professzionalizmusáról, legalábbis az emberek között.
A történet írnoka és a Szentlélek eltérő véleményen voltak. Absolon kikérte Ahítófel tanácsát, hogy mi legyen a következő lépése Jeruzsálemben, és Ahítófel egy nagyon rossz tanácsot adott neki: állítson fel egy sátrat apja palotájának tetején, és menjen be „apja másodrangú feleségeihez egész Izrael szeme láttára” (22. vers). E magát lelkésznek tartó személy – Absolonnak adott – szeméremsértő tanácsa biztosan nem származhatott az Úrtól. Az Úr nem vállal semmi közösséget az erkölcsi elhajlással és az azt elkövetőkkel.

Drága Istenünk!
Ó Urunk, mi is egy, a hasonló perverziókat normális viselkedésként beállító beteg társadalomban élünk. Segíts elfutnunk a kísértésektől, ahogy azt régen József tette, segíts úgy elviselnünk a nehézségeket, és az emberek átkozódását, ahogy Dávid tette, és csak az általad fölénk rendelt vezetőket elfogadnunk! Jézus nevében imádkozunk. Ámen!
Fordította: Kóczián Károly

1 Mózes 24

Ha már valaha álltál nehéz döntés előtt, vagy volt szükséged Isten akaratának megismerésére, akkor ez a fejezet számodra különösen fontos. Miközben Eliézer történetét olvasod, figyeld meg az ő radikális függését Istentől valamint az Isten vezetésének meglátására vonatkozó, alábbi elveket!
Tarts ki Isten már kinyilatkoztatott akarata mellett! Amikor Ábrahám megkéri Eliézert, hogy találjon feleséget Izsáknak, azt kéri tőle, hogy ne a kánaáni lányok között keressen (3. vers). Ahhoz, hogy Isten Ábrahámnak tett ígérete teljesedni tudjon, Izsáknak szüksége volt egy feleségre. Azonban ahelyett, hogy maga próbálná meg megoldani a dolgot, Ábrahám kész megbízni Istenben (8. vers).
Itasd át a kérésedet imádsággal! Figyeld meg, hogy támaszkodik Eliézer folyamatosan Istenre, az Ő vezetését kérve (12., 26., 42., 48. és 52. vers), és hogy Izsák hogyan töltötte ezt a várakozási időszakot (63. vers)!
Keresd Isten gondviselésének jeleit! Eliézer egy olyan jelért imádkozott, amely megmutatja neki Isten akaratát (14. vers). Mégis észre kell vennünk, hogy ez nem egy körülményekben megmutatkozó, hanem jellembeli jel volt. Nem azt kérte, hogy ilyen vagy olyan színű ruha legyen rajta (körülmény), hanem hogy legyen kész vendégszeretetet tanúsítani (jellem). Tíz teve megitatása nem kis tett volt akkoriban! Figyeld meg, ahogy Eliézer gondosan figyeli őt (21. vers), majd ahogy ravasz kérdéseket tesz fel neki (23. vers), mielőtt a lány vendégszeretetének utolsó megnyilvánulása meggyőzi őt Isten vezetéséről (25. vers). Mind Izsák, mind Rebeka hajlandó volt hallgatni szüleik és lelki vezetőik tanácsára (28. és 58. vers), viszont bármennyire is nehezünkre esik ‑ mikor mi magunk már meggyőződtünk Isten akaratáról ‑, nem kényszeríthetjük rá Isten vezetését valaki másra, és néha meg kell engednünk, hogy Isten egy más módon vezessen (8., 41. és 57. vers). Ha Isten akarata egyértelmű, ne késlekedj! Isten vezetésének milyen módjait figyelted meg az életedben – különösen, amikor döntéseket kellett hoznod? Milyen tapasztalatod van ezzel kapcsolatban?
Alan Parker
Southern Adventist University professzora
Fordította: Kóczián Károly

2013. január 23., szerda

Mai szakasz: 2 Sámuel 15


Tudjuk, hogy a 14. fejezet végén feljegyzett dolgok akkor történtek, amikor Dávid már Jeruzsálemben élt, és öt év múltán megbékélt fiával, Absolonnal. Absolon önbíráskodásból megölte Amnont, a bátyját, ami egy előre megfontolt gyilkosság volt. Majd felgyújtotta Joáb mezejét, ezzel gyakorlatilag ellopta a tulajdonát.

Absolon állapota azonban, ami a lopás bűnét illeti, tovább súlyosbodott az évek folyamán. „Lőn pedig negyven esztendő mulván” (7. vers) – ami David uralkodásának a végén volt –, Absolon kezdte lopni Izráel gyermekinek Dávid király iránti hűségét a saját maga számára. Ez egészen odáig ment, hogy Absolon engedély kért apjától, hogy elmehessen Hebronba Istent imádni, noha ők Jeruzsálemben imádták Istent, ahol a frigyláda is volt.

Absolon nagyon ravasz volt, és igen rafináltan szervezte meg az apja elleni lázadást. „És igen nagy lőn az összeesküvés” (12. vers), ezért Dávid úgy döntött, hogy elmenekül. (13. vers). Sokan hagyták el a várost Dáviddal együtt, még idegenek is voltak, akik hűséget fogadtak mellette, hasonló volt ez a hűség ahhoz, amit Ruth könyvében láthatunk (21. vers). Így Dávid beleegyezett, hogy átkeljenek vele a Kedron patakján (22-23. vers).

Dávid azonban visszaküldte Sádók és Abjátár papokat az Úr ládájával Jeruzsálembe (25. vers). Dávid egy hírszerző hálózatot is szervezett olyanokból, akik Absolon közelében dolgoztak Jeruzsálemben, akik rendszeresen informálták a királyt Absolon terveiről. A két pap fiai részt vettek a kémkedésben (36. vers). Így indította útjára Dávid a tervét, ami hűségre épült. Nem állt szándékában megölni saját fiát, sőt azt kérte Khúsaitól, hogy éppúgy szolgálja Absolont, ahogy addig őt szolgálta (34. vers). Dávid azért fohászkodott, hogy bárcsak az Úr összezavarná Akhitófel gondolatait, aki naponta tanácsolta Absolont, és így meghíúsítaná terveit (31. vers).

Ez a szakasz is arra emlékeztet bennünket, hogy úgy tűnik, az Írás feljegyzői a Bibliában mintegy egybeszövik az egy bizonyos témakörhöz tartozó történeteket, az események kisebb-nagyobb darabjait, amit olvasunk, az csupán egy szála mindazoknak a dolgoknak, amiket Dávid király palotájának életéből az Írás kijelent számunkra. A Szentléleknek az a szándéka, hogy világossá és átláthatóvá tegye ezeknek az eseményeknek a leírását. Meglehet, hogy esetenként az események részletei nem időrendi sorrendben kerültek feljegyzésre, de ez nem változtat a kép egészén, annak üzenetén. Az esztelenség, a kapzsiság, az önjelölt magatartás, a ravaszság, a hűség másoktól való elcsalása mind annak a lázadásnak a jeleit mutatja, amely a Mennyben kezdődött.

Drága Istenünk!
Mi magunk is, részeseivé váltunk a nagy küzdelemnek, amely a mennyben kezdődött, Lucifer lázadásával. Ajándékozz meg minket azzal a képességgel, hogy tudnánk inkább Hozzád hűségesnek lenni mint önmagunkhoz, tudnánk szolgálni mintsem uralkodni, kérni és nem parancsolni. Jézus nevében kértünk. Ámen!
 
Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem, Sangju, Dél-Korea
Fordította: Liebhardt László

1 Mózes 23

Figyeljük meg ebben a fejezetben, hogy Ábrahám milyen udvarias és milyen nagylelkű Khéth fiaival, a Khitteusokkal (hettitákkal), és milyen tisztelettudóan beszél velük. Viszont azt is megfigyelhetjük, hogy milyen tisztelettudóak voltak ők is Ábrahám irányában, és milyen kedvesen beszéltek vele. Milyen tanulságot vonhatunk le a fejezet első feléből? Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is udvariasnak és tisztelettudóknak kell lennünk mindenki irányába, származástól és kultúrától függetlenül. Isten mindenkit szeret, s ha egy másik országban vagyunk misszionáriusok és ott élünk, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy mi is mint Ábrahám, látogatók és vendégek vagyunk az ott lakók között.  

Azt is megfigyelhetjük, ahogyan Ábrahám meghajol az emberek előtt és kéri őket, hogy továbbítsák kérését Efron felé – akinek a tulajdonában volt a föld és Makpelá barlangja –, hogy adja el neki tulajdonát, s ő eltemethesse oda feleségét, Sárát. Efron ott ülhetett a Khitteus vezetők között, mivel azonnal felszólalt, és ezt mondta Ábrahámnak: „Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot.” Ábrahám meghajolt, megköszönte Efron kedvességét, és így válaszolt: „Ha mégis meghallgatnál engem! megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem.” Efron elmondta, hogy mennyi a birtok értéke, amit Ábrahám tétovázás nélkül kifizetett.

A harmadik tanulság, amit ebből a fejezetből levonhatunk, hogy Ábrahám mennyire szerette Sárát, hiszen semmi sem volt túl drága azért, hogy illő módon eltemesse. Ésaiás úgy beszél róla, mint Izrael nemzetének édesanyjáról (Ésa 51:2). Pál Isten megígért gyermeke anyjának nevezi őt (Róm 4:19; 9:9); Péter a jó feleség példájaként emeli őt magasra (1Pt 3:6); a Zsidókhoz írott levél pedig a hitét dicséri (Zsid 11:11)

Jack J. Blanco
a Southern Adventist University nyugalmazott professzora

2013. január 22., kedd

Mai szakasz: 2 Sámuel 14


Emlékszel Jézus megható történetre a tékozló fiúról Lukács 15: 11-32-ben? Ez a fejezet Jézus példázatának ószövetségi megfelelője hasonló motívumokkal, és néhány különbséggel.

Absolon szándékosan ölte meg testvérét (13. fejezet), ezért el kellett menekülnie Gesúrba, és három évet töltött ott. Dávid nagyon hiányolta (1. vers). Jóáb elhatározta, hogy megváltoztatja Dávid – Absolonhoz való – viszonyulását, mégpedig úgy, hogy egy bölcs asszonyt küld hozzá. Az asszony gyászolónak tettette magát, akinek volt két fia, akik egymás ellen küzdöttek, és végül az egyikőjük meghalt. Most a rokonok meg akarják ölni a másikat is, reménytelen jövőt hagyva így az asszonynak. Ezért Dávid előtt esedezett, hogy segítsen ebben a helyzetben. Dávid megígérte, hogy semmi sem fog történni a megmaradt fiúval, de az asszony még tovább akart menni, és azt szerette volna, hogy Dávid az Úr nevében ígérje ezt meg. Dávid megismételte az ígéretét az Úr nevében. Az asszony erre megkérdezte, miért nem teszi ugyanezt Absolonnal?

Az asszony rámutatott arra a bölcsességre, hogy „amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle” (14. vers). Ez az evangélium esszenciája. Az az Isten, akiről az asszony beszélt, és az az Isten, akit Dávid ismert, ugyanaz volt, tehát nem viszonyulhatott Absolonhoz továbbra is az addigi módon.

Dávid azonban megérezte, hogy valaki betanította az asszonynak mindazt, amit mondott, és Jóábot gyanúsította vele. Az asszony becsületesen bevallotta, hogy igen, Jóáb volt. Az az Isten, akiről ez az asszony beszélt, megváltoztatta Dávid szívét. Tehát behívta Jóábot, és megparancsolta neki, hogy hozza vissza Absolont. Jóáb elment, visszahozta Absolont, de a király megparancsolta neki, hogy ne jöjjön a palotába, hanem maradjon a saját házában. Absolon két évig maradt a házában. Ekkor volt pontosan öt éve, hogy Dávid utoljára látta a fiát.


Absolon azt kívánta, bárcsak láthatná Dávidot, és hívatta Jóábot, hogy szervezzen egy találkozót. De Jóáb nem jött el. Absolon már nem bírta tovább, hogy ne láthassa az édesapját, ezért elég furcsa módon hívta fel Jóáb figyelmét, ugyanis felégettette Jóáb szomszédos földjét. Itt megfigyelhetjük, hogy a megfontolt gyilkosság bűntettének van egy utóda, mégpedig egy másik parancsolat áthágása: Absolon úgy kezeli a szomszédja földjét, mintha sajátja lenne.
  
Természetesen Jóáb most már  kényszerhelyzetben volt, hogy tegyen valamit, ami újra összehozza az apát a fiával. A 33. versben van az apa reakciója a tékozló fiúval. Amikor Jóáb a király elé terjesztette Absolon kérését, hogy láthassa őt, Dávid Absolonért küldetett. A tékozló fiú öt évnyi távollét után „elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte” egy olyan magatartást mutatva, ami kifejezi, hogy nem méltó arra, hogy a király a fiának nevezze. Dávid pedig hasonlóképpen cselekedett, mint a tékozló fiú apja: „a király pedig megcsókolta Absolont”. Milyen édes megbékélés!

Szerető Istenünk!
Úgy állunk előtted, mint akiknek szintén szükségük van megbékélésre, hogy helyreállítsuk kapcsolatunkat Veled és embertársainkkal. Add meg azt a napot, amikor elkötelezzük magunkat újra Feléd, és béke uralkodik majd minden dombon és hegyen, minden faluban és városban, és mindenek felett, a szívünkben! Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem, Sangju, Dél-Korea
Fordította Rajki Dávid

1 Mózes 22

Isten örököst ígért Ábrahámnak és annyi leszármazottat, mint az ég csillaga (1 Móz 15:4-5), de 1 Mózes 22-ben azt olvassuk, hogy amikor Ábrahám örököse, Izsák, már majdnem felnőtt férfi, Isten megparancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel Neki égő áldozatként.

Hogyan reagálna arra valaki, amikor Isten parancsa ellentétesnek tűnne az ígéretével? A múltban úgy próbálta meg Ábrahám megmenteni a családját, hogy a feleségét, mint testvérét másnak odaadta, és úgy próbálta meg teljesíteni Isten ígéretét, hogy fiút ad neki, hogy lefeküdt felesége szolgálójával.

De most végül Ábrahám kész aszerint élni, amit Isten Izsák születése lőtt kérdezett tőle: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” (1Móz 18:14). Amikor Izsák azt kérdezte: „Hol van a bárány?” Ábrahám így válaszolt: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam” (1 Móz. 22:8). És azon a helyen, ahol majd templomi áldozatokat mutatnak be, és ahol Jézus meg fog halni azért, hogy megmentsen bennünket a haláltól, Isten gondoskodik egy kosról Izsák helyett.

Két fontos személyes alkalmazás is található ebben a fejezetben: „Hol van a bárány?” - hol van a Bárány a te életedben?; és: „az Úr gondoskodik”. Amikor Isten törvényének való engedelmesség lehetetlennek tűnik, kész vagy-e elhinni Isten ígéretét? A Jó Hír, mely szerint Jézus meghalt azért, hogy neked örök életed legyen, ad-e elég hitet neked ahhoz, hogy engedelmeskedj Isten minden parancsának?

Douglas Jacobs
A Southern Adventist University professzora