2013. január 16., szerda

Mai szakasz: 2 Sámuel 8


E fejezet jó példája annak, hogy Isten mindent ismer előre, és mindent a maga idejében enged megtörténni, az Ő mindennél fontosabb célját szem előtt tartva. Így volt ez Dávid esetében is, amikor számos ellenséges népet legyőzött. Hogy miért sikerült ez neki? Azért, mert Dávid „jogot és igazságot szolgáltatva az egész népnek” uralkodott (15. vers – új prot. ford.). Legyőzte Hadadezert (3. vers) és az arámokat, akik Hadadezer segítségére keltek (5. vers). Amikor Tói, Hamát királya, meghallotta, mi történt, behódolt Dávidnak (9-10. vers), az edómiak is ugyanígy tettek, és Dávidot szolgálták (14. vers).

Itt nem a katonai hatalom a lényeg, hanem a – Dávid Istennel való kapcsolatában rejlő – lehetőség arra, hogy Izraelben helyreállítsa Isten jellemének visszatükröződését azáltal, hogy igazságosan és tisztességesen uralkodik. A Zsoltárok 85:10-ben így áll:  „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.” E két tulajdonság egyensúlya létfontosságú mind a földi, mind a mennybeli életünkhöz.

Egy másik fontos dolgot is meg kell itt jegyeznünk: Sámuel könyvének és a Krónikák könyvének összehasonlításakor hasonlóságokra, mégis eltérő hangsúlyra bukkanunk. Néha más-más nevekkel találkozunk, mivel az írnok a személy második nevét használta, mint például Gedeon esetében, akit a kánaániak Jerubbaálnak hívtak, vagy Salamonnál, akit a fönicíaiak Jedídjának neveztek. Ezért tehát, amikor Sámuelnél egy nevet látunk, a Krónikák illetve Királyok könyvében pedig egy másikat, emlékeznünk kell, hogy a Szentlélek nem az írnok kezét fogva és a tollát irányítva vezette őt. Ezen írnokok és próféták Isten írói voltak, nem pedig a tollai. Ők a Szentlélek indítása szerint írtak (1Pt 1:21). A Szentlelken keresztül kaptak gondolatokat, amelyeket az egyes írók különböző módon fejeztek ki, mindig a szükséges pontra helyezve a hangsúlyt.

Így mutatkozik meg Isten együttérzése. Ott találkozik az elesett emberrel, ahol ők van. A Biblia tökéletes a maga egyszerűségében, mégsem tudja Isten nagyszerű gondolatait tökéletesen visszaadni az emberi nyelven. Emlékezzünk rá, hogy az Úr az Ő csodálatos erejével tartotta meg ezt a Szent Könyvet a jelenlegi formájában (lásd: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. kötet. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 15, 19-21. oldal.)

Szerető Istenünk!

Segíts minket ma, ó Urunk, hogy az ügyeinket igazságosan és tisztességesen tudjuk intézni, az Igéddel és a Veled való kapcsolatunk által! Bízunk az Te Igédben, ami nehéz időket átélve került hozzánk, és ami változatlan és megingathatatlan igazságokat tartalmaz. A Te biztos Igéd, ami ránk hagyatott, erővel szól hozzánk. Fogadd el kérésünk, így imádkozunk! Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Fordította: Kóczián Károly

1 Mózes 16

Sára nyilvánvalóan még nem gondolta úgy, hogy Ábrám túl öreg ahhoz, hogy gyermeket nemzzen, amikor azt javasolta neki, hogy az ő egyiptomi szolgálóleánya, Hágár segítségével teljesítse be Isten szövetségi ígéretét. Mégis mit gondolt? Mit gondolt Ábrám? Hol lépett be Hágár a képbe? (ld. 1Móz 12:14-16). Ez a hitről tesz tanúbizonyságot? Figyeljük meg, hogyan kezdik el egymást hibáztatni! Figyeljük meg, hogyan változnak meg a viszonyok a családon belül! Mi történik, mikor eltávolodunk Isten tervétől, és a saját elgondolásunk alapján kezdünk el cselekedni? Visszafordítható helyzet ez? Milyen messzire hatnak e döntés eredményei? Érezzük a következményeket ma is? Tanulhatunk valamit ebből a történetből?

Hágár nem kérte, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön. Egy egyiptomi szolga volt, aki azt tette, amit elvártak tőle, de később átlépte szerepének határait, megvetette úrnőjét, aminek viszont következményei lettek rá nézve. Mit tudott meg Ábrámtól és Sárától az ő Istenükről? Pozitív hatású bizonyságtevés volt ez? Mit mutatott meg neki Isten Önmagáról? Mit tudott meg Istentől a saját felelősségeiről? Milyen ígéretet tett neki Isten a fiára vonatkozóan – születésének kellemetlen körülményei ellenére? Hogyan teljesedett be ez az ígéret? Változtatott ez valamit is Isten Ábrámnak tett eredeti ígéretén? Ábrám még mindig részese volt Isten szövetségének?
Fordította: Kóczián Károly
Írta: Edwin Reynolds, Ph.D.
Egyetemi továbbképző program koordinátora,
Újtestamentum és bibliai nyelvek tanára  a
Southern Adventist University vallástudományok karán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése